Nógrád Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
2015-02-02 / 26. szám
Haditúra a hősök emlékére A menet élén katonai hagyományőrzők haladtak első világháború és következményeinek száz évvel ezelőtti eseményeire. Megemlítette, hogy a jelenlévők körül több mint négyszáz hant található, amelyeket eredetileg csak vascsövekkel jelöltek, később állították a kereszteket. Különlegessége ennek a temetőnek, hogy nem csupán különböző keresztény nációk - például magyarok, csehek, oroszok, németek - halottjai nyugszanak a sírkertben, hanem muzulmán vallású bosnyákok is, akiknek jól megkülönböztethetően, obe- liszk alakú emlékköveket emeltek. A szónok hozzátette, remélSzázan gyalogoltak a túrán dacolva a téli hideggel hetőleg még idén, egy minisztériumi pályázatnak köszönhetően megkezdődhet a hősi temető rendbe tétele. Az egyre erősebb, széllel vegyített hidegben Majer Zsolt szavalta még el hazafias lelkületű, saját költeményét, illetve a szervezők koszorút helyeztek el az 1925-ben készült emlék-kő- keresztnél. A Romhányi Dalárda újabb zengő éneklése közepette vonult tovább a tisztelgők serege, egészen a Városházáig, ahol Medvácz Lajos fogadta a küldöttséget, és kiemelte, igazán bátor fiatalemberek azok, akik ilyen nehéz, télies körülmények között is teljesítették a túrát, ami mutatja, egyre erősebb Civitas Fortissima szellemisége és országos kisugárzása. A több mint száz fősre duzzadt tömeg végül megtekintette a nemrégiben megnyílt Civitas Fortissima Múzeumot. Egykoron Vizy Zsigmond és Bajacz Rudolf századosok vezetésével Magyarnándor felől érkezett a felmentő sereg, hogy 1919. január 29-én a vasutasok és polgárok segítségére sietve elkergessék a cseh betolakodókat Balassagyarmatról. Emlékük előtt tisztelegve már ötödik alkalommal szervezett túrát a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom gyarmati szervezete. ső zászlók. A vasúti kereszteződésnél néhány ismerős, családtagok, a vitézi rend képviselői üdvözölték a menet résztvevőit, és „forgott” az Ipoly TV kamerája is. A gyarmati temető keleti oldalkapujánál ugyancsak legalább tucatnyian várakoztak a gyaloglásban megfáradt fiatalokra. A Romhányi Dalárda vérpezsdítő bakanótával - „Esik eső, esik, a kaszárnya falára...” - üdvözölte őket a bejáratnál, hogy aztán a hősi temetőbe sétáljanak együtt. Itt katonás rendbe sorakoztak a túrázók, elhangzottak a vezényszavak, a H.H. Magyarnándor/Balassagyarmat. Miután január 31-én, szombaton reggel a balassagyarmati vasútállomáson lévő márványtáblánál fejet hajtottak a túra résztvevői, járművekkel Magyarnándorba utaztak, hogy az ottani vasúti csomópontról „rajtolva”, gyalog tegyék meg a mintegy tizenöt kilométeres utat. Katonai hagyományőrzők felvezetésével, csípős hidegben, de azért a napsütéses időben, jókedvűen indult el a három híján száz fős menet, hogy több pihenőt közbeiktatva, a túra során a tábori konyhán éhségüket csillapítva és szomjukat oltva, nagyrészt a sínek mellett haladva, késő délután érjenek a város határába. Háromnegyed négy előtt pár perccel, a patvarci műúton, a Veres Pálné utcai bekötőnél tűntek fel a domb mögül az elműsorközlő hölgy pedig a Himnusz után Gere /dzse/helytörté- nészt kérte fel, hogy elevenítse fel néhány gondolattal, miért is fontos az utókor emlékezete az Dalárda vérpezsdítő bakanótákat énekelt Vetélkedő skót szoknyában Egy szokványos pénteki nap volt január 23-a a Bolyai János Gimnáziumban, de a délután elérkez- tével iskolai egyenruhába öltözött diákok, díszített aula és szervező tanárok kavalkádja várta a megye több általános iskolájából érkező csapatokat. Tizedik alkalommal rendezett ugyanis civilizációs vetélkedőt az intézmény Salgótarján. Összesen kilenc csapat érkezett a salgótarjáni Gagarinból, a Kodályból, továbbá Pásztóról és Csécséről, hogy bemutassák, milyen jól ismerik a skót kultúrát és történelmet. Sokan közülük is hagyományos skóciai öltözékkel érkeztek, továbbá előzetesen elkészített pályamunkáikkal, melyek között kézzel rajzolt térképet, egy teljes skót ruházatot, posztereket, makettet is találhatott a - három tanárból és két diákból álló - zsűri, amely pontozta ezeket a verseny megkezdése előtt. Még a két műsorvezető is tradicionális ruhában köszöntötte - természetesen angol nyelven - az idén immáron tizedik alkalommal megrendezett vetélkedőre érkezett versenyzőket. Feszült csend és izgatott arcok jelezték, hogy minden készen áll a kezdésre. A helyszínen végrehajtott feladatok között szerepelt a képfelismerés, hallásértés, vaktérképes feladat, s felváltva minden csapat előadta egy bizonyos történelmi alakkal vagy eseménynyel kapcsolatos prezentációját is. Az előző évekre visszatekintve fejlődést tapasztalt a zsűri, a diákok egyre inkább otthon érzik magukat az angol nyelv használatában. Volt, aki például megelevenített egy, a mozivászonról ismert film kapcsán elhí- resült jelenetet is, kijelenthetjük tehát, ötletes előadásokkal készültek ezúttal is a versenyzők. Mindez a felkészültség az eredményben is megmutatkozott, két csapat holtversenyben végzett, az első két helyezettet pedig mindössze egyetlen pont választotta el egymástól. Az első helyezett a Pásztói Általános Iskola egyik csapata volt, Szepesi Noellel, Pécsi Gerdával, Tóth Valterrel és Tóth Nikolettával a soraiban. Felkészítő tanáruk SzabónéÁdám Marianna volt. A második helyezett a csécsei Fráter Erzsébet Általános iskola csapata lett, amelynek tagjai Mátrai Dorka, Stefán Annamária, Barna Jázmin és Brown Zita voltak. Őket Brown Mária készítette fel. A harmadik helyezést a Pásztói Általános Iskola - Táborszki Dominika, Sőregi Viktória, Pusztai Karina és Toldi Réka alkotta - másik csapata érte el. Felkészítő tanáruk Gömbicz Nándorné volt. A civilizációs vetélkedő, ez az immár évtizedes hagyomány pedig tovább folytatódik, reméljük az elkövetkezendő években is legalább ilyen lelkesedéssel és tudással rendelkező diákok érkeznek majd a Bolyai János Gimnázium falai közé, megmutatva tehetségüket, rátermettségüket és érdeklődésüket a skót kultúra iránt, ezzel a vetélkedővel is fejlesztve nyelvkészségüket és műveltségüket. Találkozzunk jövőre is! Krista Zsolt-12/C Skócia kultúrája és történelme volt az évtizedes hagyományra visszatekintő megmérettetés tárgya Havas eső és vízibicikli A kissé furcsa cím, nem jelenthet mást, minthogy jó a krónikás képzelőereje, vagy az élet produkál hihetetlen, valószerűtlen dolgokat is. Hosszú életem arra tanított, hogy néha-néha nem árt kételkedni - esetleg közel lehet a kandi kamera is - másrészt az is igaz, hogy minden megtörténhet, minden lehetséges, sőt annak ellenkezője is. Nem vagyok hazardírozó alkat, de ha a kedves olvasó, már most tudja, hogy mire gondolok, miről írok, akár tiszteletdíjat is megérdemelne. Egyezzünk meg annyiban, hogy hóbortosabb, kelekótyább, követhetetlenebb és bolondosabb jelenség, mint az időjárás talán nincs is. Bárhol fordulok is meg nap, mint nap, vér- mérséklettől függően dicsérik, vagy százszor elátkozzák. Dicsérik, mert erre felénk jobban „muzsikál”, mint az országos rezsi biztos, mert fára, szénre, sőt éghető műanyag alkalmasságokra is ad engedményt, egyszerűen kevesebb kell belőlük. Korholják, és kicsit szidják is, mert szánkózással, sízéssel, de korizással sem tudnak gyermekeik kedvében járni. És legtöbben arra panaszkodnak, hogy nem lehet hozzá alkalmazkodni, mivel szervezetük, nap, mint nap megszenvedi a változásokat és olyan, mint egy adós ember, aki csak fut-fut a pénze után, de sohasem éri utol magát. Szegény nagymamám - aki olyan gyerekszerető volt, mint az írásomban is említésre váró nagyi - még nem hallgathatott rádiót, nem nézhetett televíziót és nem tudta, hogy van-e egyáltalán meteorológiai intézet és így nem is kellett Információjukon eltöprengenie sem. Tudta viszont, hogy mikor teszi tiszteletét a tél. Ha eljött, az természetes volt és kis túlzással olyan volt, mintha a szomszédasszony látogatott volna el hozzánk. Ha jött, akkor addig maradt, ameddig kellett, ameddig tetszett neki, mert biz’ nekünk nagyon tetszett. Mint ahogy a szomszédék is szeretettel, jó szívvel fogadtak bennünket. Nem úgy hebehurgya módon tettük a dolgunkat, mint a mostani tél. Jöttünk Is meg nem is, mentünk is meg nem is. Akkor télen tél volt és passz. Jött a Hókirálynő, s kegyeibe fogadott, és elmondhatom, megerősíthetem, hogy minket, gyerekeket is nagyon szeretett. Azóta sincs olyan igazi, gyermekszerető királynőnk. Most talán az égiek sem tudják, hogy mi van ott fenn és főleg, hogy miért van így? Én úgy gondolom, hogy előbb fenn kellene rendet csinálni és talán így a földön is jobb lenne a dolgunk. És végül nem üres beszéd, amit mondok - bár, hogy most e sorok írásakor széjjel nézek, talán annak is tűnhet - nemrég jöttem haza vizitálás- ról, a hóhelyzetet vizitáltam. Hóhelyzetet? Volt egyáltalán szép városomban, Tarjánban és környékén ilyen? Ugye, nem? Elzarándokoltam a Tóstrand környékére, ahol szinte csak mutatóba - a füves és a nem járt földes területen - volt, 1-2 centiméteres. Csak egy nagymamát láttam, aki épp’ kis unokáját próbálta háza közelében szánkóztatni. Nem ment, az istennek sem ment az a szánkó. Nem is mehetett, mert nem volt igazi hó. Noha éjszaka és most reggel is esett. Nem találják ki, nem havas eső esett, hanem valami csoda folytán, erre felénk „esős” hó volt az, és tényleg esett. Szegény kislány, unszolta nagymamáját, „Gyerünk mami, gyerünk!” A szerető nagymamitól már csak arra tellett, majd „Hozzuk a vízibiciklit szívem!" Bartos József l ) 4
