Nógrád Megyei Hírlap, 2015. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

2015-01-09 / 6. szám

DRIK VON ERICHSEN Fe ladta magát az egyik támadó Párizs. Feladta magát szerda éjjel a Charlie Hebdo francia sza­tirikus hetilap párizsi szerkesztőségében elkövetett vérengzés egyik végrehajtója - értesült az AFP francia hírügynökség. A „megbízható forrásokra” hivatkozó jelentés szerint a legfia­talabb terrorista, a 18 éves Hamyd Mourad jelentkezett önként az egyik rendőrőrsön az észak-franciaországi Charlesville- Mézieres-ben. Két társa, a Kouachi-fivérek, továbbra is szökés­ben vannak. A rendőrség néhány órával korábban azonosította a 12 ha­lálos áldozatot követelő merénylet végrehajtóit. Közülük a 32 éves Chérif Kouachit 2005-ben már bebörtönözték, amiért részt vett egy Irakba dzsihadistákat küldő csoport tevékeny­ségében. Chérif és két évvel idősebb bátyja, Said, francia ál­lampolgárok. A sajtójelentések szerint több helyszínen csütörtök hajnalban is folytatódott a gyanúsítottak utáni rendőrségi hajtóvadászat. A hatóságok hivatalos körözést adtak ki a két Kouachi ellen, közöl­ve fényképeiket is. A három férfit gyanúsítják azzal, hogy a Charlie Hebdo szerkesztőségében illetve annak közelében lelőt­tek 12 embert. Az áldozatok közül tízen a lap alkalmazottai - így Stéphane Charbonnier igazgató-főszerkesztő és négy másik ka­rikaturista is -, ketten pedig rendőrök voltak. Az élclap szerkesztősége ellen már korábban is intéztek táma­dást. Az épületre 2011 novemberében gyújtóbombát dobtak, mi­után a lap Mohamed prófétát ábrázoló rajzokat közölt. Az újság egyik legutóbbi üzenetében a Közel-Keleten előrenyo­muló, Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjén gúnyolódott. A támadást mindazonáltal semmilyen szervezet nem vállalta magára. A szerdai vérengzést a világ számos vezetője (köztük a magyar vezetők) és az ENSZ Biztonsági Tanács is elítélte. Francois Hollandé államfő a merénylet miatt csütörtökre nem­zeti gyásznapot rendelt el. Szerda este Franciaország számos vá­rosában több mint százezren tömegrendezvényeken emlékez­tek meg az áldozatokról, és külföldön is sok helyütt tartottak tün­tetéseket a párizsi vérengzés miatt. Szűkítették a keresést Párizs. Franciaország északi részére szűkítették a hatóságok a hajtóvadászatot a párizsi merénylet két elkövetője után, mert egy benzinkutas felismerte őket - közölték csütörtök délben a vizsgálathoz közeli források. A két gyanúsított egy szürke Renault Clio típusú autóban egy autópályán tért be egy benzinkúthoz Villers-Cotteret település mellett, hogy üzemanyagot raboljon - értesült a Francelnfo rá­dióállomás és a Le Parisienne című lap. A kút üzemeltetője - akire fegyvert fogtak - egyértelműen fel­ismerte a Charlie Ebdo című francia szatirikus magazin szerkesz­tősége elleni szerdai párizsi támadás elkövetésének gyanúsított­jait. Elmondása szerint járművükben fegyverek voltak és Párizs felé hajtottak el. Egy másik forrás is megerősítette, hogy a két fér­finál Kalasnyikov gépkarabély és rakétavető van. Lövöldözés másnap Párizs. Lövöldözés volt csütörtök reggel Párizs egyik déli elővárosában, Montrouge-ban, de egyelőre nem tudni, hogy van- e köze az előző napi vérengzéshez. A tűzharcban egy rendőr meghalt, egy utcaseprő pedig életveszélyesen megsebesült. A tájékoztatás szerint az elkövető reggel 7 óra 15 perckor automata fegyverrel kezdett lövöldözni. Az AFP francia hírügynökség arról számolt be, hogy a két, válságos állapotban lévő sebesült közül a rendőr a délelőtt folyamán életét vesztette. Egy szemtanú beszámolója szerint az elkövető sötét ruhát viselt, de nem fedte el arcát. Bemard Cazeneuve francia belügyminiszter a támadás után azonnal a helyszínre sietett. Tájékoztatása szerint a tettest egyelőre nem sikerült kézre keríteni. A bűncselekmény elkövetésével korábban egy 1962-ben született férfit gyanúsítottak, akit őrizetbe is vettek, később azonban kiderült, hogy nem ő áll a támadás mögött. Üzenetek az áldozatoknak Párizs. Az áldozatok emlékére üzenetekkel teleragasztott oszlop a Köztársaság téren. A hetilap egyik munkatársa engedte be őket... Mentőautók a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségének utcájában 2015. január 7-én, miután három csuklyát viselő férfi géppisztollyal megtámadta a szerkesztőséget A Charlie Hebdo című francia sza­tirikus hetilap egyik munkatársa engedte be a lap párizsi székházá­ba a terroristákat, akik ezután tá­madásuk, illetve menekülésük so­rán összesen tizenkét embert gyil­koltak meg. Párizs. A fekete egyenruhát, sportcipőt és csuklyát viselő, Kalasnyikowal felfegyverzett támadók délelőtt 11 óra 20 perc körül érkez­tek a Párizs keleti részében található helyszín­re. A tettesek rendkívül nyugodtnak látszottak az érkezéskor, pedig először eltévesztették a cí­met, az utcában a 6. számnál álltak meg, amely a hetilap egyik kiegészítő részlegének ad otthont. Maga a szerkesztőség a 10. szám alatt található, s a terroristák - felismerve a hi­bát - higgadtan sétáltak oda. Corinne Rey, a lap egyik karikaturistája elmondta, hogy éppen vissza akart térni a szerkesztőségbe, amikor az épület zárt, számkóddal védett kapuja előtt szembeta­lálta magát a fegyveresekkel, akik rákényszerítették, hogy beengedje őket. A terroristák a beszámoló szerint folyékonyan beszéltek franciául, és azt állították, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat tagjai. A épületbe bejutva a fegyveresek rálőttek a recepciósra, majd felmentek a második emeletre. Itt épp szerkesztőségi értekezlet zajlott. Hidegvérrel kivégezték a résztvevő­ket, köztük a lap főszerkesztőjét, Stéphane Charbonnier-t, közismertebb nevén Charb- ot, valamint a főszerkesztőt kísérő rendőrsé­gi testőrt is. Charb-ot azóta védte külön a rendőrség, amióta a lap - még 2011-ben - Mohamed-karikatúrákat közölt. Egy ember élte túl a mészárlást, aki egy asztal alá bújt. Ő azt hallotta, hogy a támadók kiabálták: „megbosszultuk a prófétát”. A hatóságokhoz 11 óra 30 perckor érke­zett bejelentés a lövöldözésről, és azonnal rendőröket küldtek a helyszínre. A terro­risták kirohantak az épületből, miközben azt kiáltozták, hogy „Allah Akbar!”, azon­ban összetalálkoztak az utcán egy rendőr- járőrrel. A merénylők gyorsan beszálltak egy Citroen C3 típusú gépjárműbe, majd tucatnyi golyót eresztettek a velük szem­ben álló rendőrautó szélvédőjébe. A jár­műben ülő rendőrök nem sebesültek meg és lövésekkel válaszoltak. A kirobbant tűzharcban egy harminc év körüli rendőr megsebesült és a földre ke­rült. A két fegyveres kiszállt a kocsiból, futva megközelítette és hidegvérrel fejbelőtte a földön fekvő, kezét felemelő férfit, majd visszaült az autóba. Az egyelőre azonosítatlan elkövetők me­nekülés közben egy autóssal ütköztek, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. A The Guardian című brit napilap információi sze­rint a terroristák ezután Párizs északi részé­be hajtottak, ahol fegyverrel autója átadásá­ra kényszerítettek egy férfit. A francia ható­ságok elvesztették a merénylők nyomát. A rajtaütésben Francois Molins párizsi főügyész szerda esti közlése szerint tizen­egyen megsebesültek. Bemard Cazeneuve francia belügyminisz­ter szerint a korábbi értesülésekkel szemben nem két, hanem három ember vett részt a terrortámadásban. A biztonsági erők min­dent megtesznek azért, hogy „a lehető leg­hamarabb semlegesítsék azt a három bűnö­zőt, aki részt vett ebben a barbár cselekedet­ben” - mondta a tárcavezető az Elysée- palotában rendezett rendkívüli ülésen. Gyertyák és mécsesek égnek az áldozatok emlékére Az áldozatok emlékére halomba rakott rajzeszközök. Feltehetően a radikális iszlamisták bosszúja A Charlie Hebdo című francia sza­tirikus hetilap elleni szerdai táma­dás kapcsán úgy tűnik, hogy a gyilkosok többek között az Iszlám Állam nevű radikális iszlamista csoport által adott utasításokat kö­vetik, és az újság által 2006-ban megjelentetett Mohamed-karikatú- rák miatti bosszújukat teljesítik be - írta elemzésében az AFP francia hírügynökség. Párizs. A hetilapot közel kilenc éve fenye­getik a radikális iszlamisták, az elmúlt hó­napokban pedig dzsihadisták és közel-kele­ti iszlamista vezetők szólították fel az ön­kénteseket, hogy támadjanak Franciaor­szágra, amiért a francia hadsereg több hely­színen is részt vesz hadműveletekben. Irakban Franciaország a nemzetközi koa­líció által az Iszlám Állam ellen végrehajtott légicsapásokban vesz részt. Afrikában a Barkhane-hadművelet keretében 3000 ka­tonáját vonultatta fel a Száhel-övezetben.- Nyilvánvaló, hogy már a Mohamed-ka- rikatúrák első megjelentetése óta jelkép­pé, célponttá vált a Charlie (Hebdo) - mond­ta a francia hírügynökségnek Louis Caprioli, a DST terrorelhárító részlegének volt vezetője. - Soha nem felejtették el és nem bocsátották meg, amit a legsúlyosabb sértésnek tekintettek. A célpont kiválasztá­sa jelképes: világiakra támadnak, akik gúnyt mertek űzni a prófétából. A szemük­ben ez isteni bosszúállás. Az iszlamista terroristáknak hosszú az emlékezetük, amikor célpontot választa­nak, és nem térnek el tőle az évek során - hangsúlyozza valamennyi szakértő. így tá­madtak rá kétszer is a New York-i Világke­reskedelmi Központ toronyházaira, először egy robbanószerekkel megrakott teherau­tót robbantottak fel az épület alagsorában 1993-ban, majd 2001. szeptember 11-én el­térített utasszállító repülőgépeket vezettek neki a tornyoknak. Célpontlisták - mindig ugyanazok - ke­ringenek a radikális mozgalmon belül, a honlapokon, a fórumokon, a dzsihadista vezetők beszédeiben. Mindenkinek fel­adatul szabják meg, hogy igyekezzen eze­ket megtámadni.- Most az a kérdés, hogy Mohamed Merah (a 2012-es dél-franciaországi merényletek elkövetője) módjára elkövetett elszigetelt ak­cióról van-e szó, vagy ez csak a kezdete a mű­veleteknek? - tette hozzá Louis Caprioli.- Egy akcióba lépett sejttel vajon új di­menzióba lépünk-e? Sorozatos támadásokat terveznek, mint az 1980-as években Párizs­ban? Annyi bizonyos, hogy meg kell találni a gyilkosokat, méghozzá gyorsan. Biztos va­gyok benne, hogy a szolgálatok minden for­rásukat, minden megfigyelő rendszerüket bevetették, ez abszolút fontos - fűzte hozzá. November végén több videofilm jelent meg a világhálón, amelyeken az IÁ-hoz csat­lakozó radikális fiatal franciák szólították fel a, jelölteket a szent háborúra, arra, hogy kövessék a példájukat, vagy legalábbis „öl­jenek meg hitetleneket”, keltsenek félelmet és rettegést a francia társadalomban. Emiatt a hatóságok hónapok óta tartottak egy harci fegyverekkel felszerelt lövész vagy lövészek által végrehajtott hasonló támadás­tól, az év végi ünnepségek alatt meg is erő­sítették a nyilvános helyek ellenőrzését. Franciaországban mintegy ezer ember áll kapcsolatban a Szíriában és Irakban harcoló dzsihadista csoportokkal, közel négyszázan harcolnak az IÁ vagy az al-Kaida nemzetkö­zi terrorhálózathoz tartozó an-Nuszra Front soraiban, és mintegy százhúszan tértek visz- sza Franciaországba, miután kiképzést kap­tak, harcokban vettek részt vagy rendkívül erőszakos jelenetek szemtanúi voltak. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom