Nógrád Megyei Hírlap, 2015. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

2015-01-09 / 6. szám

Nincs helye a demokratikus politikusok között Csökkenhet az energia ára Az MSZP azt várja, hogy Angela Merkel német kancellár budapesti láto­gatásán félreérthetetlenül jelezze Orbán Viktor mi­niszterelnöknek: nincs helye a demokratikus eu­rópai politikusok közös­ségében - közölte az el­lenzéki párt európai par­lamenti képviselője Buda­pesti sajtótájékoztatóján. Szanyi Tibor tudomása szerint a német kancellár február 2-án látogat Ma­gyarországra. Budapest Az EP-képviselő sze­rint a világ egyik legbefolyáso­sabb politikusának azt is jelez­nie kell a magyar kormányfő­nek, hogy méltatlan a jövő Euró­pai Uniójának alakításában való részvételre és egyúttal a magyar kormány irányítására. Szanyi Tibor további elvárás­ként fogalmazta meg a kancellár felé azt, hogy az európai integrá­ció iránt elkötelezett, annak jövő­jéért kiemelten felelős politikus­ként a magyar nyilvánosság Budapest Pandúr vagy rabló a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal? - tette fel a kérdést csütörtöki bu­dapesti sajtótájékoztatóján az LMP két politikusa, akik szerint a köz­pénzek elköltésének ellenőrzésére hivatott intézmény is sikeresen tünteti el az uniós pénzeket. HadházyÁkos, az ellenzéki párt antikorrupciós szakszóvivője egy olyan beszerzés részleteit ismer­tette, amelyben 17 millió forintot költött el a Kehi szervezetfejleszté­si tanulmányok készíttetésére, és amelyre mindössze két, a témá­ban referenciával nem rendelkező előtt is adjon hangot kritikus vé­leményének. Hozzátette: azt kérik Angela Merkeltől, hogy „a nyílt és objek­tív politizálás” jegyében talál­kozzon a magyar demokratikus ellenzék képviselőivel, minde­nekelőtt az MSZP vezetőjével. Az EP-képviselő szerint Angela Merkel látogatása elé a magyar emberek többsége nagy várakozással tekint. Ezt a vára­kozást az a remény táplálja - folytatta - , hogy „ez a nagy for­céget hívott meg, a Telos Partnerst és a Meritum Nóvumot. A pályáza­tot az előbbi nyerte. A politikus hozzátette: a többi közt tudásmegosztás és minőség- irányítás témakörökben készült tanulmány eredménye egy há­romoldalas elnöki utasítás, amely a többi közt azt tartalmazza, hogy az informatikai eszközigény fel­mérését az üzemeltetési osztály mátumú és hatalmú politikus” felismeri a történelmi esélyt és a magyar nép mellé áll, hogy az saját erejéből - Európa támoga­tásával - megszabadulhasson „az Orbán-rezsim antidemokra­tikus önkényétől”. Szanyi Tibor szerint Angela Merkel ezzel morális és politikai értelemben viszonozhatná Né­meth Miklós és Horn Gyula a ha­tárnyitással kapcsolatos tetteit. Az ellenzéki politikus azt mondta, párt- és gazdasági érde­látja el. Hadházy Ákos mindezt szükségtelennek tartotta, és azt mondta: a pénzt a Kehi ellopta. Csamó Ákos, az LMP közigaz­gatási szakszóvivője szerint az Orbán-kormány, ahelyett, hogy megfékezné, bátorítja és irányít­ja a korrupciót. A Kehit a kabinet arra használja, hogy lecsapjon a neki nem tetsző szervezetekre - folytatta a hivatal pedig fontos kék diktálta politikai pragmatiz­mus okán Európa meghatározó tényezői - köztük kiemelt fele­lősséggel a német kancellár - túl régóta tolerálják annak „a zsar­noknak a dúlását”, aki választá­si csalásokkal és alkotmányos manipulációk sorával került ha­talomra, aki egy korrupció által áthatott maffiaállamot épít ki, valamint aki az ellenzéket, a saj­tót és a civileket megfélemlíti, az EU-t pedig lenézi, aláássa, gát­lástalanul kihasználja. vizsgálatokat nem végez el. Hadházy Ákos a tájékoztatón, kérdésre válaszolva reagált a Fi­desz rezsicsökkentésért felelős politikusa által elmondottakra. Közölte: a rezsicsökkentést párt­ja továbbra is károsnak tartja, és bár sok rászorulón valóban segí­tett az intézkedés, a kormány ál­tal megvalósított formában az fenntarthatatlan. Budapest Az idén létrejövő álla­mi szolgáltatóval a szabad piacon is letörné az energiaárakat a Fi­desz, hogy a vállalkozásokra is ki­terjedhessen az akár 10 százalék közeli rezsicsökkentés - erről Né­meth Szilárd, a párt országgyűlési képviselője beszélt csütörtöki bu­dapesti sajtótájékoztatóján. A Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa kiemelte, a cél az, hogy a magyar vállalkozások előnyös helyzetbe kerüljenek, hiszen ahol a vállalkozások ol­csóbban jutnak energiához, ott „pörög” a gazdaság. Ezért szeretnék a „kötött piac”, a háztartásoknak biztosított egye­temes energiaszolgáltatás után a szabad piacra is kiterjeszteni a re­zsicsökkentést - folytatta -, a sza­bad piaci árakat pedig az idén lét­rejövő állami szolgáltatóval törnék le. Ez úgy sikerülhet, ha az állami Budapest Az MSZP szerint a magyar emberek és vállalkozá­sok zsebében akkor maradna több pénz, ha a korrupt Fidesz- kormány befejezné a nagyüzemi pénzbehajtást. Ezt Lukács Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke, frakcióvezető-he­lyettese csütörtökön arra reagálva közölte, hogy a fideszes Németh Szilárd elmondta, az idén létrejövő állami szolgáltatóval a szabad pi­acon is letörné az energiaárakat a Fidesz, hogy a vállalkozásokra is kiterjedhessen az akár 10 száza­lék közeli rezsicsökkentés. Az MSZP-s politikus közlemé­nyében azt firtatja: milyen vállal­kozói rezsicsökkentésről hazu- dozik Németh Szilárd, amikor a Fidesz fizetőssé tette az eddig in­gyenes autóutakat, plusz forgal­mi adóval drágítja az élelmisze­szolgáltató kisebb apparátust, ki­sebb „vízfejet” használ, a keletke­zett hasznot pedig visszaforgatja a szolgáltatás minőségének, olcsób­bá tételének a megteremtésébe - magyarázta. Németh Szilárd szerint akár 10 százalék közeli csökkentés is elérhető a vállalkozások energia­árainál. A fideszes képviselő a tájékoz­tatón felsorolta a rezsicsökken­tés elmúlt két évének állomása­it, gazdasági hatásait - az inflá­ció csökkenését, a növekvő kis­kereskedelmi forgalmat - és fo­gyasztóvédelmi eredményeit. Hangsúlyozta, hogy a rezsi­csökkentéssel az idei év elejéig összesen körülbelül 350 milliárd forint maradt a családoknál, „350 milliárd forintot vettünk el a több­nyire külföldi tulajdonú energia­cégektől”. reket, bezáratja az olcsó hiper­marketeket és több ezer ember munkahelyét szünteti meg a kö­telező vasárnapi zárva tartással. Lukács Zoltán azt írta, Né­meth Szilárd egy képzelt álomvi­lágról beszél, miközben a való­ság az, hogy még mindig rejtege­tik annak a 34 ügynek a bizo­nyítékait, amelyeket az Európai Unió csalásellenes hivatala adott át a Legfőbb Ügyészségnek. Milyen korrupciós ügyek miatt van kitiltva az Egyesült Államok­ból Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke? Miből van százmilliós luxusingatlana Szijjártó Péternek, Kása Lajosnak, Rogán Antalnak és a többi fideszes politikusnak? Milyen ügyek inté­zése miatt jár egyre gyakrabban Svájcba Orbán Viktort - sorolta kérdéseit az ellenzéki képviselő. Sikeresen tünteti el... Akkor lenne több pénzük... Szükségtelen az egyeztetés nélküli rohanás Budapest. Gulyás Gergely, az Országgyűlés fideszes alelnöke szerint nincs „szükséghelyzet”. Aki kellő egyeztetés nélkül ter­jeszt elő, éppen a konzultáció hi­ánya miatt hullámokat verő jog­szabályokat, az nincs tekintettel a kormány által elért eredmé­nyekre: a 2010 és 2014 közötti időszak, valamint a három tava­lyi választás eredménye szük­ségtelenné teszik a rohanást - mondta Gulyás Gergely a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent interjújában. A Kövér László, Lázár János, PokomiZoltán „tengelyen” kiala­kult vitáról a fideszes politikus azt mondta: viták vannak, állan­dósult ellentétek vagy törésvo­nalak nincsenek. A lap kérdésé­re, hogy Lázár János miért „fe­nyegető hangnemben üzent a ve­teránoknak”, azt felelte, hogy en­nek nem tudja az okát, ugyanakkor megjegyezte: a ház­elnök személyét ért kritikát „ér­telmetlennek és kifejezetten méltatlannak” tartja. A Heti Válasz a Fidesz „önazo­nosságaként” említette, hogy a párt létezése óta egyfélét mon­dott a „Zoltai-jelenségről”, a ple­bejus politikáról és a „luxus bal­oldalról”, az offshore-ügyekről. Gulyás Gergely kiemelte: min­den közszereplőnek tudnia kell bizonyítani, hogy vagyonát jog­szerű forrásból szerezte. Azt mondta: senki sem szerzetesi életformát vár el, de polgári jó ízlés kérdése a jólét és a luxus közötti határvonal meghúzása. A fideszes politikus az interjú­ban felidézte azt is, hogy Orbán Viktor még ellenzékben azt mondta: „egy képviselő arra is ügyeljen, milyen autóval jár”. Gulyás Gergely hozzátette: en­nek megfelelően cserélték 2010- ben a kormányzati Audikat is Skodákra. AZoltai Gusztávval, a Miniszter­elnökség miniszteri tanácsadójá­val és TasnádilMszlóval, a Belügy­minisztérium rendészeti államtit­kárával kapcsolatban feltett kér­désre azt válaszolta: „a Fidesz szü­letésétől fogva antikommunista. Ezen a területen semmilyen en­gedményt sem szabad tenni. Ami­kor tettünk, hibáztunk.” A fideszes politikus kiemelte továbbá, hogy a gyülekezési tör­vénnyel kapcsolatos felvetése ar­ra vonatkozott, hogy a Parla­ment előtti, hónapokon át tartó sátortáborozást elfogadhatatlan­nak tartja. Azt mondta: ha vala­ki a gyülekezéshez való jog érde­mi korlátozását szorgalmazná, elsők között szólalna fel ellene. Gulyás Gergely az interjúban azt is elmondta, hogy a drog­tesztről - az igazságügy-minisz­terrel egyeztetve - jogi véle­ményt készít a Fidesz-frakció számára. HIRDETÉS FELÚJÍTÁSA MŰEMLÉKI ÉS FA NYÍLÁSZÁRÓK, BÚTOROK GYÁRTÁSA

Next

/
Oldalképek
Tartalom