Nógrád Megyei Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 277-300. szám)
2014-12-11 / 286. szám
FOTÓ: MTl/EPA/WILSON WHN Ez en a napon történt... 171 éve született a tuberku- lózís-bacilus és a kolera kórokozójának felfedezője, Robert Koch Nobel-díjas német bakteriológus. 1876-ban ismerte fel, hogy hogyan keletkezik a lépfene, majd két év múlva a baktériumok sebek eifertőződésében játszott szerepét kezdte vizsgálni. 1882- ben fedezte fel a tbc bacilusát, amiért 1905-ben orvosi Nobel- díjjal tüntették ki. 1884-ben pedig a kolera kórokozóját azonosította. 1891-től a Fertőző Betegségekkel Foglalkozó intézet igazgatója volt Berlinben, ahol a kórokozók vizsgálatára és tenyésztésére űj módszereket dolgozott ki. 170 éve használtak először érzéstelenítést egy foghúzáshoz. Az akkor nevető gáznak is nevezett érzéstelenítőt anyagot Dr. Horace Wells alkalmazta elsőként. 1844-ben a New Vork-i fogor\os egy véletlen baleset kapcsán jött rá a nevetőgáz fájdalomcsillapító hatására és ezt kollégáján egy foghúzás alkalmával próbálta ki először - sikerrel. 149 éve e napon avatták fel a Magyar Tudományos .Akadémia épületét Pesten. A székház. illetve palota felépítésére 1860-ban országos gyűjtési akció indult, majd eg)' évvel később kiírták a tervpályázatot. A győztes, a neoreneszánsz stílusú tervet benyújtó Friedrich August Stüler lett. A kivitelezés már 1862 tavaszán megkezdődött, Ybl Miklós és Szkalnitzky Antal vezetésével. A csodálatos épület átadása Budapest várostörténetének és építészettörténeti fejlődésének egyik fordulópontján 1865-ben volt. 134 éve hunyt el a Winches- ter-ismétlőpuska feltalálója, Oliver Fischer Winchester amerikai fegyver-és lőszergy áros. 1857-ben alapította mega cégét és elsőként a „Henry Rifle”-t kezdte gyártani. Majd az amerikai polgárháború idején virágzásnak indult a hadiipar, amely hozzájárult a Winchester - fegyverek sorozat- gyártásához. Később Sámuel Colt revolvere mellett a Win- chester-ismétlőpuska vált a Vadnyugat legkedveltebb kézifegyverévé. íoi éve született lean Marais francia színész (eredeti nevén: lean Villain-Marais). Marais a francia újhullámos film hatvanas évekbeli térhódításáig az első számú színésznek számított hazájában. Elsősorban kosztii mös filmekben játszott és neve sokáig egyet jelentett a romantikus hős figurájával. Ő alakította A vasálarcos, A púpos főszerepét, de ő formálta meg a napjainkban újra népszerűvé váló Fantomast is. 47 éve mutatták be a Concorde prototípusát Toulouse- ban, Franciaországban. A szuperszonikus repülő neve a latin „concordia” kifejezésből származik, amelynek jelentése „egység”. Az Air France és a British Airways által üzemeltetett utasszállító sebessége elérte a 2500 km/h-t, vagyis túlszárnyalta a hangsebesség kétszeresét. A gép elsőként 1969- ben emelkedett a levegőbe, és 1976-tól 27 éven keresztül állt szolgálatban. tr Luxuslakás a Scotland Yard-ból Luxuslakásokat is tartalmazó lakóépületté alakítaná át a londoni rendőrség központját az épületet 370 millió fontért (143 milliárd forint) megvásárló abu-dzabi befektetési cég. London. Az Abu Dhabi Financial Group a szeptemberben meghirdetett irányárra 120 millió fonttal rálicitálva vásárolta meg az 1960-as években emelt belvárosi épületet, amely 1967 óta ad otthont a Metropolitan Police Service-nek - közölte a londoni polgármesteri hivatal. Az abu-dzabi vállalat reményei szerint az átalakított épület London egyik új nevezetességévé válhat. Az ingatlan értékesítése egy átfogó költségmegtakarítási program része a londoni rendőrségnél. A szervezet a kisebb központba költözéssel évi 6 millió fontot (2,3 milliárd forint) spórol a fenntartási költségeken, ráadásul így nem nekik kell finanszírozni az eddigi központ 50 millió fontosra becsült felújítási költségeit sem. A befolyó összegből többek között a rendőrök felszerelését modernizálják kamerákkal, táblagépekkel és más eszközökkel, valamint az ingatlanokat és az informatikai rendszert fejlesztik. A rendőrség jelezte: az eladott központ előtt forgó jellegzetes New Scotland Yardtáblát azért szeretnék megtartani. Mint a Reuters felidézi, az elmúlt hetekben egy brazil-libanoni milliárdos megvásárolta London egyik leghíresebb modern építményét, a Gherkin (uborka) néven emlegetett felhőkarcolót, és külföldi befektetők vásárlási ajánlatot tettek a Canary Wharf üzleti negyedre is, amely a City of London mellett a brit főváros másik legfontosabb pénzügyi központjának számít Megjegyzik továbbá: ez csak a legutolsó tranzakció abban a sorban, amelyben prémiumkategóriás londoni ingatlanok mentek át perzsa-öbölbeli befektetők kezébe. A külföldi kereslet hatására a londoni ingatlanárak az elmúlt évben mintegy 20 százalékkal növekedtek. KuangCSOU. A dél-kínai Kanton (Kúangtung) tartományban fekvő Kuangcsou Csimelung Szafaripark óriáspanda kölyök triója. A három bocs a kínai mesterséges pandatenyésztési program keretében született július 29-én, jelenleg ők az egyedüli élő hármas Őtiáspanda-ikrek a világon. Panda trió Kínában Nem kellett „A kis herceg” Párizs. Nem sikerült vevőt találni A kis herceg első kiadásának egy eredeti akvarelljére - tudta meg az MTI. Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című művének illusztrációját az Artcurial párizsi árverési ház bocsátotta aukcióra, árát előzetesen 400-500 ezer euróra (120-150 millió forintra) becsülték. A vízfestékkel és tintával készült 21,2 x 23,9 centiméteres rajzon „Antoine de Saint Exupéry” aláírása látható (kötőjel nélkül), és az 1943-as eredeti kiadás 17. oldalán látható. Az akvarell a B612-es kisbolygót, a kis herceg bolygóját felfedező török csillagászt ábrázolja, amint ujjával egy képletekkel teliírt táblára mutat. Az eredeti kiadás illusztrációjául szolgáló akvarell felesége, Consuelo Saint-Exupéry salvadori származású írónő révén került Franciaországba. Guillaume Romaneix, az Artcurial szakértője szerint az állítólagos csalások miatt a kéziratpiac elbizonytalanodása nyomta rá a bélyegét az üzletágra, ez okozhatta azt is, hogy nem jelentkezett vásárló a híres akvarellre. Budapest Juhász Anna kulturális menedzser, valamint a közönség által odaítélt Arany Medál-díjjal elismertek: Bálint András, a Radnóti Színház igazgatója, életműdíjas, Tompos Kátya, az év színésznője, Zomborácz Virág, az év rendezője, Szabó Erika, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, a legígéretesebb fiatal tehetség, Dragomán György, az év írója, László Zsolt, az év hazai színésze és a díj alapítója, Mészáros Márton fiatal újságíró (balról jobbra) a díjátadó ünnepségen a Bethlen Téri Színházban. A 2008-ban alapított díjat hatodik alkalommal adták át az igazi művészi érték elismeréseként. Az Év embere Szabolcsban Pszichológusból lett üzletasszonyt, Szabó Gabriellát, a nyíregyházi McDonald's ügyvezető igazgatóját választották az Év emberének Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Nyfregyhaza. Máthé Csaba, a díjkiadás főszervezője szerdán az MTI-nek elmondta: a díjazott 19 éve vezeti nyíregyházi gyorséttermet, 1996 óta saját vállalkozásában üzemelteti. Közben 2001-ben egy második étterem is nyűt a 120 ezres nagyvárosban, majd 2006-ban McCaféval bővült a kereskedelmi üzletlánc. A két étteremben csaknem száz embert foglalkoztatnak, jelentős részük diákmunkás. Máthé Csaba hozzáfűzte, hogy Szabó Gabriella az idén elnyerte az amerikai cég legrangosabb szakmai díját is, a nemzetközi Golden Arch Awardot. Az étteremlánc ezzel a kitüntetéssel ismeri el a világ legjobb franchise átvevőit. A nyíregyházi cégvezető a díjat az Orlandóban rendezett nemzetközi kongresszus előtti gálaünnepségen vette át Don Thompsoptól, a McDonald's elnök- vezérigazgatójától. Az Év embere díjkiosztó ünnepséget a 9. Nyíregyházi Borbál keretében, 2015. február 28-án rendezik meg a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen, Szabó Gabriella ott veszi át az elismerést. A díjat eddig tizenöten érdemelték ki Szabolcsban: Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark ügyvezető igazgatója, Tasnádi Csaba, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója, Szabó Dénes, a Cantemus Kórus vezetője, Cservenyák László, a mátészalkai Szatmár Múzeum igazgatója, Bencze Antal, a KE-VÍZ 21 Zrt. vezérigazgatója, Balogh István, a tuzséri Carbon Black Kft. ügyvezető igazgatója, Balázs Attila, az MTVA fotóriportere, Bige László, a Bige Holding Cégcsoport tulajdonosa, valamint a Marsó Kft. tulajdonosai, Berecz Péter, Márkus József, Poroszka Ottó, Somlai Sándor, illetve a kisvárdai Master Good Cégcsoport tulajdonosai, Bárány László, ifjú Bárány László és Bárány Péter. Feldíszítették... Budapest. Az ország feldíszített karácsony- t í ^ fája Budapesten, a Kossuth Lajos téren. H A*\ Átadták az Arany Medál-díjat