Nógrád Megyei Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 277-300. szám)

2014-12-20 / 294. szám

Lajkó Félix-maraton Egy szülőföldjén, Szabadkán adandó koncerttel pénteken kezdte el február végéig tartó maratoni turnéját a 40 éves Lajkó Félix. Budapest. A hegedűvirtuóz a szabadkai koncert utáni bő két hónapban fellép többek között Újvidéken, Szegeden, Budapesten, Gödöllőn, Veszprémben, Győrött, Miskolcon, Pécsett és Kolozs­váron, de koncertkörútján érinti Bécset, Ljubljanát és Berlint is. A turné február 27-én és 28-án a Művészetek Palotájában ér véget, ahol Lajkó Félix két nap alatt három koncertet ad olyan partnerekkel, mint Balázs János és az iráni Mohammad Reza Mortazavi, Palya Bea, Csizmadia Anna és Tintér Gab­riella, valamint a Hollerung Gábor ve­zényelte Budafoki Dohnányi Zenekar. A maraton keretében kerül sor Lajkó Félix január 3-i újévi szólókon­certjére is a Zeneakadémia nagytermében. A hege­dűs az est teljes bevétel­ét felajánlotta a Ma­gyar Hospice Alapít­vány részére. A kerek ünnep­hez igazítva Lajkó Félixnek két új le­meze is megje­lent a Fonó Budai Zeneház gondo­zásában: a Jel- szó/Password cí­mű korongon a hege­dűs a fiatal zongoravirtu­ózzal, Balázs Jánossal imp­rovizál, a Végtelen/Infinity című albumon pedig a Bu­dafoki Dohnányi Zenekar­ral játsszák nótái szimfo­nikus átiratát Hollerung Gábor vezényletével. A koncertmaraton részleteiről Lajkó Fé­lix honlapján (lajko- felix.hu) és Face- book-oldalán lehet tájékozódni. Eger vára nemzeti emlékhely Eger. Látkép az egri vár ágyúitól. Az Országgyűlés a napokban nemzeti emlékhellyé nyilvánította a várat, ahol az Egri csillagok hősies helytállását megíró, Gárdonyi Géza sírhelye is található. Átadták az Erzsébet-bál bevételét Budapest Másfél millió forin­tot adott át a Magyar Mentőmo­tor Alapítványnak Gémesi György, Gödöllő polgármestere. Az összeg a második gödöllői Er­zsébet-bál bevétele - tájékoztatta az MTI-t a polgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója. Péterfi Csaba elmondta: az ala­pítvány a támogatást többek kö­zött védőeszközökre, speciális bu­kósisakok vásárlására és a men­tőmotorra szükséges felszerelés­re fordítja. Emlékeztetett rá: az el­ső mentőmotor Gödöllőn állt szol­gálatba annak idején. A kommunikációs igazgató fel­idézte: az idén november 15-én lezajlott Erzsébet-bált két évvel ezelőtt azzal a céllal hívták életre, hogy a királyné nevéhez és szel­lemiségéhez híven minden alka­lommal egy-egy nemes célt támo­gassanak. Az első alkalommal a koraszülöttek mentésével foglal-' kozó Peter Cerny Alapítvány kap­ta meg a rendezvény bevételét, idén pedig a Gödöllő térségében is tevékenykedő Magyar Mentő­motor Alapítvány. Hozzátette: a mentőszolgálat különleges egy­ségének tagjai speciális körülmé­nyek között dolgoznak, az elisme­réssel egyúttal munkájuk fontos­ságára is szerették volna ráirá­nyítani a figyelmet. Ezen a napon történt... 46 éve halt meg az Erzsébet híd tervezője, Sávoly Pál Kos- sulh-díjas mérnök, statikus. Az ő vezetésével szinte a világ minden pontján épült hidak, de idehaza is több vízi átkelő fűződik a nevéhez, mint: az óbudai Duna-híd (Árpád híd), a Boráros téri Petőfi híd hídfőit, alul- és felüljárói. A II. világhó ború után számos híd (például: a Ferenc lózsel-híd (Szabadság híd) vagy a Széchenyi lánchíd) helyreállítási munkáinak ő volt a tervezője. Legjelentősebb alkotása az Erzsébet híd volt. 14 éve indult el az első írói weblap Magyarországon, ami Vámos Miklós honlapja volt. Ü ismerte tél elsőként, hogy az írónak az alkotáson túl fontos dolga ébren tartani önmagá­ban az új kommunikációs tech­nológiák iránti érdeklődést. Ennek jegyében mutatta be 2000-ben -nyilvános cégek ál­tal szponzorált - honlapját, ami akkor még újdonságnak számított. A webfelületen író munkásságának, önéletrajzi adatainak bemutatása mellett, betekintést kaphatlak az ér­deklődők a Rögtön jövök! című televíziós műsor részleteibe is. 126 éve halt meg az artézi kutak fúrásának elterjesztőjc, Zsigmondy Vilmos bányamér­nök. 1860-tól kezdődően a Resit a mellett lévő szekuli kő­szénbányát igazgatta és ugyanebben az évben bánya­ügynöki irodát is nyitott Pes­ten. Ekkor kezdett hévzizi- forrásokkal foglalkozni. () volt a magyarországi geotermikus kutatások úttörője. tr Ünnep az előretekintés jegyében Noha az év vége általában az elmúlt időszak lezárását szolgálja, egyfajta megpihe- nés az eredmények tudatá­ban, sokan használják ki az időt, hogy jövőbeni terveiket is megfontolják. Lehoczki Balázs, az E.ON Energiake­reskedelmi Kft. ügyvezetője szerint a következő év leg­alább olyan mozgalmas le­het, mint az idei volt.- Mit jelent egy vállalkozás, vagy éppen az E.ON életében a kará­csony?- Ahogy a legtöbb cég, mi is igyekszünk valamilyen formá­ban köszönetét mondani part­nereinknek, ügyfeleinknek az egész éves együttműködésért, a lojalitásukért, a bizalomért. Küldünk és fogadunk jókíván­ságokat.- Miért ennyire fontos önöknek a bizalom?- Azt látni kell, hogy üzleti döntések esetén sem kizárólag a józan számítások döntenek. Nem elég, hogy valami üzletileg előnyös, a számítások megala­pozottsága, és a jó referenciák mellett szükség van, a bizalom­ra, ami csak hosszútávon épül fel. Jó volt idén azt tapasztalni, hogy a nehéz piaci környezet ellenére is terjedőben van ügy­feleink körében a hosszú távú szemlélet, az előrelátás, az ön­állóság iránti vágy. A vállalatok is fogékonyak olyan értékek­re, ami az E.ON-nak is sajátja, mint például az előregondolko­dás és a fenntarthatóság. Ilyen hosszú távú elköteleződések megszületéséhez szükségszerű a bizalom.- Mit jósol 2015-re a maguk há­za táján? Mire számítanak a jövő évben?- Az említett idei tapasz­talatok arra engednek követ­keztetni, hogy további keres­letnövekedés lesz a megújuló, különösen a napelemes terme­lésre. Ez mára olyan megfog­ható közelségbe került, hogy hamar felismerik a cégek a ki­építésében rejlő előnyöket. Az a meggyőződésem, hogy ebben az ünnepek is segítségünkre lesznek. Egy vállalkozó, vagy cégvezető fejben szinte sosem megy szabadságra, mi több, éppen az ilyen időszakokban van ideje elszakadni a napi rutintól, és gondolkodni a cég távlati céljairól. Bár év közben számos javaslatot, jó tanácsot fogalmazunk meg feléjük, nem feltétlenül jut idejük érdemben foglalkozni ezekkel.- Máshol robbanásszerű az alternatív energia terjedése, ná­lunk viszont gyerekcipőben jár ez az egész. Az ön által is említett bizalom hiánya az akadály?- A gyerekcipős fázison sze­rencsére már túl vagyunk, még ha a piac mérete egyelő­re nem is akkora, mint egyes vezető uniós országokban. A piaci lehetőségek és a kínálat tekintetében viszont jól állunk. Vannak még olyan vállalkozá­sok, melyek vezetői ódzkodnak attól, hogy belevágjanak egy ilyen fejlesztésbe, mivel úgy érzik, hogy úttörő szerepet kell ezzel felvállalniuk és ez vala­mi nagyon bonyolult dolog le­het, pedig a napelemekkel va­ló áramtermelés egy kiforrott technológia. Itt már nincsenek gyerekbetegségek, leküzden­dő technológiai akadályok, ez már kitaposott ösvény.- Mik a leggyakoribb félelmek?- Először is az ár. A sajtó­ban leggyakrabban a milliár­dos beruházásokról esik szó, gigantikus sivatagi napelem parkokról, vagy erőművi be­ruházásokról. Eközben egy családi ház átlagban alig több mint kétmillió forintból felsze­relhető egy ilyen berendezés­sel. Kisebb cégek esetében ez 3-4 millió forintos befektetés, viszont amennyiben a jövőben növekvő energia árral számo­lunk a megtérülés is tíz év alá csökken, amit akár tovább tud javítani egy uniós pályázati forrás. Ez egy olyan értéknö­velő beruházás, ami az ingat­lanpiacon is előnyös helyzetet teremt. Az érdekesség még az, hogy egy napelem rendszer üzembe helyezésével az ügyfél egyben „áramtermelővé” is vá­lik. Lakossági ügyfél esetében ez a villanyszámlán egysze­rűen jelenik meg: a számla az alapdíjakon felül a fogyasztott és a termelt áram különbségét fogja tartalmazni, ami ki is nullázhatja egymást. Egy vál­lalkozás, ha a saját fogyasztási paramétereinél nagyobb kapa­citású napelemet szerel fel, ak­kor nettó termelővé is válhat.- Nem nagy macera egy ilyen rendszer kiépítése?- Ez a másik leggyakoribb előítélet, és örömmel mondha­tom, hogy teljesen alaptalan. Az ingyenes helyszíni szemlét követően napokon belül meg­tervezzük a rendszert, annak engedélyeztetése néhány hét alatt, de elosztói körzettől füg­gően is maximum két hónap alatt megtörténik. Ezt a mun­ka folyamatot természetesen ügyfeleink helyett mi végez­zük. A telepítés és beüzemelés maximum két nap, de családi házaknál akár egy nap alatt is végeznek a szakembereink. A tető megbontása nélkül, saját állványra szerelik a paneleket, amik a hiedelmekkel ellentét­ben ellenállnak a jégesőnek. Egy nagyobbacska családi ház­hoz szabott 4kilowattos fotovol- taikus kapacitással bíró rend­szer csupán huszonöt négyzet­méternyi tetőfelületet igényel.- Hogy tud egy vevő megbizonyo­sodni arról, hogy jó napelemet vesz?- Kevesen tudják, hogy a napelemek élettartamuk során veszíthetnek képességeikből, a panelek belsejében keletkező, úgynevezett mikrorepedések miatt. Ezen a téren bizony ko­moly különbségek lehetnek gyártók és márkák között. Nem mondanék származási orszá­got, mert nincs egyértelmű di­rekt összefüggésben a megbíz­hatósággal, de mindenképpen érdemes erre az ügyfeleknek odafigyelni. Az általunk for­galmazott japán Kyocera nap­elemek az egyik leghosszabb vizsgálati történelemmel ren­delkeznek a piacon: huszonöt éves mérésciklusban 10 száza­lék alatt volt a kapacitáscsök­kenés. Eközben egyes márkák a piacon már egy hároméves teszt során is 3-5 százalékot veszítenek képességeikből. Ki lehet számolni, hogy mi marad ezekből húsz év múlva. Ez szig­nifikáns különbség!- Bizonyára ez a különbség az árban is visszaköszön.- Meg fog lepődni, de mesz- sze nincs ekkora eltérés. Az E.0N árai és a legolcsóbb elér­hető ajánlat között alig 25 szá­zalékos differencia van. Ezért a minimális különbségért cseré­be a vevőink német szabvány szerinti szerelési anyagokat kapnak, és az E.ON szigorú, nemzetközi minőségbiztosítá­si elveit alkalmazzuk a terve­zés és a kivitelezés során. így tudunk teljes körű garanciát vállalni az említett húsz évre, mind az eszközökre, mind a kapacitásra - ez ma egyedül­állónak mondható a magyar piacon. Prémium szolgáltatást kínálunk, mert ügyfeleinkkel együtt hosszútávra tervezünk, és tisztában vagyunk azzal, hogy ránk hárul az a komoly fe­lelősség, hogy a piac bizalma ne sérüljön a fenntartható techno­lógiák alkalmazása iránt. Ab­ban a megnyugtató tudatban szeretnénk tölteni az ünnepe­ket idén, és még sok-sok éven át, hogy másoknak sem okoz­tunk csalódást, és megháláltuk az irántunk való bizalmukat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom