Nógrád Megyei Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 277-300. szám)

2014-12-20 / 294. szám

Ezen a napon történt... 135 éve mutatta be izzó­lámpáját Thomas Alva Edi­son. Neki sikerült először megfelelően izzítható anya­got találnia, elegendően nagy vákuumot elérnie, va­lamint az ő izzólámpái - nagy ellenállásuk miatt - gazdaságosan üzemeltethe­tők voltak az akkor még egyenáramú elektromos há­lózatról, amit szintén ő dol­gozott ki. 1878-ban kezdett az izzó fejlesztéséhez. Az el­ső sikeres kísérletének ered­ménye egy olyan izzó volt, ami 13,5 órán át működött. Szabadalmának bejegyzése után, csapatával bambusz­ból 1200 üzemórát is elérő izzószálat készített. 116 éve fedezte fel a rádi­um nevű radioaktív elemet a tudósházaspár, Pierre és Marie Curie. Ók fedezték fel továbbá a tórium radioaktivi­tását és a polóniumot is. 1903-ban a házaspár megosz­tott fizikai Nobel-díjat kapott, majd Marie Curiet 1911-ben kémiai Nobel-díjjal is elis­merték. Pierre Curiet 1906- ban Párizsban egy lov askocsi halálra gázolta, munkáját fe­lesége vitte tovább. íoi éve jelent meg a világ első keresztrejtvénye a Sunday New York World-ben. Az egymást keresztező sza­vakból álló, mindenütt nép­szerű keresztrejtvényt egy angol újságírónak köszönhe­ti a világ. Arthur Wynne lon­doni munkája mellett, heten­te írt fejtörőket egv New York-i lapnak. Az 1913. de­cember 21-i feladvány egy gyémánt-alakzatú kitalálós­di lett - tulajdonképp ez volt az első keresztrejtvénynek nevezhető fejtörő. tr Túlszárnyalva a tavalyi eredményt, 3,2 millió eurót (mintegy egymilliárd forintot) gyűjtött Jósé Carreras spanyol sztártenor 20. televíziós jótékonysági gálamű­sorával a leukémia elleni harc támogatására az egyik német tv-csatornán. Mütchen. - Nagyon hálás vagyok a televízió nézőinek ezért a nagy­vonalúságért - mondta Jósé Carreras, a 68 éves operaénekes. A jótékonysági akció nem ér véget a gálával, egészen újévig fo­gadják az adományozók telefonhívásait. A Jósé Carreras Gála idén húszéves jubileumát ünnepli. A müncheni Carreras Alapít­vány szerint ez a legrégebben futó jótékonysági gála a német te­levízióban. A műsort a Sat.l Gold privát csatorna közvetítette élő­ben a Baden-Württemberg tartománybeli Rustban lévő Europa Parkból. Tavaly a gálaműsor 2,6 millió eurós bevételt hozott. Az évenként megrendezett gyűjtés eredményéből több száz olyan németországi projektet és kutatást támogatnak, amelyek célja a leukémia elleni harc. Carreras maga is leukémiával betegedett meg 1987-ben. Súlyos betegségét csontvelő-átültetés révén győzte le. Azóta elkötelezte ma­gát az átfogó kutatások és a jobb gyógymódok kifejlesztésének tá­mogatása mellett. Mégsem bosszantják a szomszédot Mégsem építik fel újra az észak-ko­reai határ mentén a karácsonyfát formázó, az ünnepi szezonban évti­zedek óta színes égőkkel és ke­reszttel feldíszített acéltornyot, amelyet október végén biztonsági félelmek miatt bontottak le. Szöul. A „karácsonyfát állító” civil szerve­zet, a Koreai Keresztény Tanács sajtótájé­koztatón jelentette be, hogy noha szándéka­ik békések és szeretetteljesek, az acéltorony újbóli felhúzásának terve „félreértéseket okozott, melyek új feszültségeket szülhet­nek a két Korea, a konzervatív és a haladó csoportok és a helyi lakosok között”, ezért önként elállnak a tervüktől. A dél-koreai védelmi minisztérium decem­ber elején „a vallásszabadság biztosítása vé­gett” jóváhagyta a szerkezetet ismét felállíta­ni kívánó keresztény szervezet kérését, bár csak átmeneti időre. A feldíszített acélszerke­zet december 23-tól korábbi helyén, régi pom­pájában állhatott volna, de csak két héten át. A hivatalosan ateista Észak-Korea vezeté­se provokációként, az ellene irányuló pszi­chológiai hadviselés részeként tekint a szer­kezetre, ezért annak feldíszítése a két Korea közti diplomáciai és katonai feszültségek ki­éleződésének visszatérő forrása volt. Rekordszámú állat született a prágai állatkertben A prágai állatkertben idén rekordszámú, 228 különböző fajhoz tarto­zó egyed született. Az újonnan világra jött ál­latok között számos rit­ka faj példányai megta­lálhatók - jelentette be Miroslav Böbék, az ál­latkert igazgatója. Prága. A prágai állatkert­ben 2014-ben összesen 1227 állat született, köztük több ve­szélyeztetett faj példányai, amelyek tenyésztése különö­sen nehéznek számít. Né­hány esetben a prágai az első állatkert a világon vagy Euró­pában, ahol az adott faj te­nyésztése sikeresnek bizo­nyult -mondta el az igazgató. A prágai az első olyan állat­kert a világon, ahol sikerrel szaporították az iraki-iráni ha­tár környékéről származó, nö­vényevő tüskésfarkú gyíkot Az emlősök tekintetében ki­emelkedő sikernek számít a három óriás fóldikutya szüle­tése, a faj Európában csak a prágai állatkertben található meg. Emellett a látogatók kö­rében nagy érdeklődést vált­hatnak ki azok az egy hónap­ja született gepárd négyes ik­rek is, amelyeket a látogatók tavasztól tekinthetnek meg - mondta el Pavel Brandt, az ál­latkert munkatársa. Szintén kivételesnek számít a három egyiptomi keselyű egyidejű születése, mivel általá­ban csak két fióka kel ki egy fé­szekben. Az állatkert sikerként könyvelheti el a kékszakállú amazonpapagáj világrajövetel­ét is, amelyet kilenc év sikerte­len próbálkozás előzött meg. HIRDETÉS 3100 Salgótarján, Munkásotthon tér 06/32-316-135 ESZAKMAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS VÍZMŰVEK ZRT. Ügyfélszolgálati iroda bejelentési 08@ervzrt.hu Nyitva tartás: Hétfő: 7.30-19.30 Kedd: 7.30-15.00 Szerda 7.30-15.00 Csütörtök: 7.30-15.00 Péntek: 7.30-13.00 Pénztári órák: ’ r: Hétfő: 7.30-19.15 Kedd: 7.30-14.45 Szerda: 7.30-14.45 Csütörtök: 7.30-14.45 Péntek. 7.30-12.45 Hibabejelentés Csőtörések, vízminőségi.problémák, egyéb meghibásodás észlelésekor hívja munkatársainkat az alábbi telefonszámokon: Szécsény térsége: 06/32-371-475 Salgótarján: 06/32-411-444 Pásztó: 06/32-460-781 Rekordszámú, 1,3 millió turista látogatott el tavaly december óta Stone- henge-hez, Nagy-Britan- nia leghíresebb történe­lemelőtti kulturális emlé­kéhez - írta az MTI. London. A délnyugat-angliai Wiltshire-ben fekvő monu­mentális kőkört a kulturális örökségért felelős English Heritage jelentése szerint 1,3 millióan látogatták meg a világ minden tájáról az elmúlt 12 hó­napban, ez a szám 9 százalé­kos növekedést jelent a koráb­bi év adataihoz képest. 2014-ben a Stonehenge-t meglá­togató turisták között volt Barack Obama amerikai elnök és David Cameron brit miniszterelnök is.- Stonehenge továbbra is a vi­lág egyik legfontosabb történe­lemelőtti emlékhelye, és a leg­népszerűbb brit turistacélpont­ok közé tartozik - mondta Kate Davies, az English Heritage munkatársa, Stonhenge-ben pontosan egy éve nyílt meg a 27 millió fontból (11 milliárd forint) elkészült új látogatóközpont. Tilos a tetoválás és a piercing Tilos a jövőben háziállatokat tetoválás­sal és piercinggel „díszíteni” New York államban. New York. Az Andrew Cuomo kormányzó által aláírt törvény három hónapon belül hatályba lép. Az új törvény megtiltja, hogy tetoválás és a piercing készüljön „kutyákon, macskákon és min­den más háziállaton, ha az kizárólag kozmetikai célból vagy a tulajdonos örömére történik". Az azonosítást segítő fülbiléta viszont továbbra is megengedett. Arról nincsenek információk, eddig milyen gyakran díszítették a gazdik piercinggel és tetoválással házikedvenceiket. A jövőben viszont mindenki, aki így teszi különlegessé macskáját vagy akár vadászgörényét, 250 dolláros (mintegy 63 ezer forintos) pénzbírságra és 15 napos börtön- büntetésre is számíthat. Carreras aJeukémia ellen I Ili'»! a Iw I"ll rí I 1;^" m own ni i fry!

Next

/
Oldalképek
Tartalom