Nógrád Megyei Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 253-276. szám)

2014-11-20 / 269. szám

Megsemmisítik a talált lövedéket Budapest Légvédelmi re- peszgránát került elő Sopron­ban a Kuruc körúton csütörtö­kön, a robbanótestet megsem­misítik - közölte a honvédség tűzszerész ezredének kom­munikációs altisztje az Mii­vel. Bátyi Edina tájékoztatása szerint a délelőtt, a Kuruc kör­út 3. közelében, földmunkák közben talált robbanótest egy négy centiméter átmérőjű, magyar légvédelmi repeszgrá- nát. Mivel sérült a gyújtószer­kezete, a rendőrök által kije­lölt helyen megsemmisítik a gránátot - tette hozzá. Korábban a körutat 300 méter hosszon lezárták és ki­ürítették, ami négy családi házat is érintett. A lakosság­védelmi intézkedéseket már feloldották - közölte. Hetvenötmillió forint adomány Budapest Összesen 75 mil­lió forintnyi adományt adott át az MVM Csoport 13, be­teg gyerekekkel foglalkozó civil szervezetnek. Az adományokat annak a rendezvénynek a keretében adták át, amelyen immár hét éve lát vendégül beteg, illet­ve hátrányos helyzetű gyere­keket a vállalat. Az élmény­napon a gyerekek kézműves és sportprogramokon vehet­tek részt, valamint számos színpadi produkciót is meg­tekinthettek a Millenáris Parkban. A támogatott szervezetek és intézmények eszközparkjuk bővítésére, ületve szolgáltatá­saik fejlesztésére fordítják az összegeket. Rekord mennyiségű, csaknem 170 tonna egészséges élelmiszert termesztett földjein az a 37 önkormányzat és civil szervezet, amely részt vett idén a Magyar Élel­miszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszer-la­vina programjában, így segítve több mint 13 ezer nehéz sorsú emberen Budapest Az Élelmiszer-lavina program lényege, hogy a vetőmagvakat és növényvédő sze­reket forgalmazó cég által felaján­lott több millió forint értékű vető­magból a résztvevők helyben, szakmai felügyelettel burgonyát, zöldborsót, csemegekukoricát, karfiolt, vöröshagymát, fejes ká­posztát, paprikát termesztettek, majd ezt odaadták a környéken élő időseknek, rászorulóknak, fo­gyatékkal élőknek, valamint szo­ciális intézményeknek. A jótékonysági kezdeményezés révén idén 37 önkormányzat és civil szervezet kapott több millió forint értékű vetőmagot, amelye­ket összesen 67 hektárnyi termő­földbe vetettek el tavasszal. A tá­mogatottak hátrányos helyzetű országrészekből kerültek ki és olyan települések is szerepeltek a nyertesek között, ahol már gene­rációk nőttek fel úgy, hogy nem ismerték a földművelést - közöl­ték csütörtökön a program szer­vezői az MTI-vel. Az akció a hátrányos helyzetű­ek megsegítése mellett a kihasz­nálatlan kiskertekben rejlő lehe­tőségekre is szeretné felhívni a figyelmet, hiszen - mint írják - ezeken a területeken egész év­ben lehet a család számára egészséges élelmiszereket ter­meszteni. ló példája a kezdeményezés­nek az 1400 lakost számláló Biri község, amelynek földjein olyan jelentős mennyiségű növényt termesztettek, hogy a szabolcsi település szinte minden hátrá­nyos helyzetű lakójának bősége­sen jutott burgonyából, cseme­gekukoricából, hagymából és fe­jes káposztából. Az Élelmiszer-lavina egy má­sik programja révén a következő hetekben magyarországi válla­tok összefogásával több mint öt­ezer nehéz sorsú embernek jut­tat tartós élelmiszerekből álló csomagot. 400 millió forintos fejlesztés Budapest Mintegy 400 millió fo­rintból fejlesztette honlapját, elekt­ronikus adatgyűjtési szolgáltatá­sait és a hozzá kapcsolódó infrast­ruktúrát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), amivel egységeseb­bé és hatékonyabbá válik az adat­gyűjtés és az ügyintézés - mond­ta Vukovich Gabriella, a KSH elnö­ke csütörtökön Budapesten. Az Európai Unió társfinanszí­rozásában megvalósult projektet záró sajtótájékoztatón a KSH el­nöke hozzátette: lényeges para­digmaváltás volt az, hogy 2013-tól lehetővé vált a kérdőívek elektro­nikus kitöltése az adatszolgálta­tók részére. Most ezt a rendszert fejlesztették tovább, jelentősen ja­vítva az adatgyűjtés minőségét és hatékonyságát is. A projekt eredményeképp a Hivatalos Statisztikai Szolgálat tagjai (többek között a minisz­tériumok, kormányzati szer­vek) egységes online alkalma­záson keresztül érhetik el a KSH adatbázisát, küldhetik be a kérdőíveket. Elutasították a fellebbezését Stockholm. Egy svéd fellebbvi- teli bíróság elutasította csütör­tökön Julian Assange, a WikiLeaks kiszivárogtató por­tál alapítójának beadványát, amelyben az ellene 2010-ben nemi erőszak vádjával kiadott elfogatóparancs visszavonását kérte. A bíróság úgy határozott, nincs oka eltekinteni Assange őrizetbe vételétől csak azért, mert az ausztrál állampolgár­ságú férfi egy diplomáciai kép­viseleten tartózkodik és emiatt nem hajtható végre az elfogató­parancs. Nyílik a Bajor Gizi Szalon Budapest Udvaros Dorottya estjével nyílik pén­teken a Bajor Gizi Szalon, a Nemzeti Színház 50 néző befogadására alkalmas új játszóhelye. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgató­ja az új játszóhely átadása alkalmából rendezett csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: szeretnék, ha az eddig használaton kívüli tér élet­tel telne meg. A Bajor Gizi Szalon lehetőséget ad arra, hogy a nézők rendszeresen találkozzanak kötetlenebb formában is a színészekkel. Első bemutatóként Vörös Róbert rendezésében Ud­varos Dorottya Petz Bálint gitárművésszel adja elő Marguerite Duras kisregényének színpadi adaptáci­óját, a Nyáron, este fél tizenegykor című darabot, amelynek alcíme Egy szerelmi gyilkosság története. Jövőre jelentős összeg jut innovációra Budapest A kormány 2015-ben jelentős összegekkel támogatja azokat a tevékenységeket, ame­lyek új és versenyképes szolgál­tatások és termékek létrehozá­sát célozzák - mondta Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fej­lesztési és Innovációs Hivatal lét­rehozásával összefüggő felada­tok ellátásáért felelős kormány- biztos a Magyar Innovációs Szö­vetség csütörtöki rendezvényén, Budapesten. Hangsúlyozta, hogy csak azok a kutatás-fejlesztési és innováci­ós tevékenységek támogathatók, amelyek révén olyan termékek és szolgáltatások jönnek létre, amelyek versenyképessé teszik a magyar ipart és az országot. Kifej­tette, hogy a költségvetési támo­gatás pontos összegéről még foly­nak az egyeztetések, ezen kívül dolgoznak azon is, hogy az uniós alapokból is jelentős forráshoz jusson az ország kutatás-fejlesz­tésre és innovációra. Rákossy Balázs, a Nemzetgaz­dasági Minisztérium európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára kiemelte: jövőre elindul minden idők leg­nagyobb gazdaságélénkítő programja az uniós támogatá­sok felhasználásával. Ismertet­te, hogy a következő hét évben több mint 12 ezer milliárd fo­rint uniós forrás érkezik Ma­gyarországra, és a fejlesztési tá­mogatások 60 százalékát köz­vetlen gazdaságfejlesztésre és munkahelyteremtésre kívánja felhasználni a kormány. Hozzátette, az uniós forrásból megvalósuló programokra és be­ruházásokra 2015-ben több mint 2500 milliárd forintot, a GDP 7,5 százalékát költi majd a kormány, amely összeg 350 milliárd fo­rinttal, 16 százalékkal maga­sabb, mint az idén volt. HIRDETÉS unta KERESSE FANTASZTIKUS ARAINKAT SALGÓTARJÁNI COOP ÜZLETEINKBEN NOVEMBER 1 9-25-IG! KORONÁS PORCUKOR 500 a FARMER UHT TEJ 1.5% 11 'IS Ft ÁSZ FŐST. MISKOLCI-FinCSÁSZÁRSZALONNA ^FINOMLISZT 1k, — ,k* EH. CSONTOS CSIRKEMELL Ikg (11.21-11.22.)^ (Baromfihúst árusító üzleteinkben) „Guruljon át ogy űj Volkswagen Polo gépkocsival 201 Az UNIÓ COOP Zrt 131 üzletében kirakós karácsonyi nyereményjátékot indított ** 1 félétSl részére. Részietek az üzletekben kihelyezett plakátokon. C00P ÄSC. és CQ0#' Szuper áítiÉw*4is3*ft*ií fetam* m. afes&íí ■ &&»$& pCl'- £ GMe- <s*m, mtemi 3699 Ft- m.m,m % 1499 Ft- vm Pt&f 339 Ft ~ l‘l9Ft " ^^119 Ft KÖSZÖN TJÜK A KATALINOKAT, LEPJE MEG AKCIÓS TERMÉKEINKKEL: CHERRY QUEEN ETCS0K, KON. MEGGY 108 g - OMNIA SILK OrSLTKAVÉ VCS. 250 g A MIKOLAS CSOMAGBA SZAMOS FIGURÁLIS TERMEKET ÉS SZELETES ÁRUT AJÁNLUNK) LEGYEN ÜZLETEINK TÖRZSVÁSÁRLÓJA SALGÓTARJÁNBAN. Gyászima a terrortámadás áldozataiért lián Mór Izrael magyarországi nagykövete (j), mögötte Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke (b) a jeruzsálemi terrortámadás áldozataiért tartott gyászimán, a Frankel Leó utcai zsinagógában. Rekord mennyiségű termény

Next

/
Oldalképek
Tartalom