Nógrád Megyei Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 177-201. szám)
2014-08-23 / 195. szám
FOTÓK: KOVÁCS BODOR SÁNDOR Is ten éltesse Nagy Pált! rájött - örökre elválaszthatatlanul összetartozik. Erre utalnak a könyv következő mondatai is: „Rónafaluban írom ezeket a sorokat, Salgótarján mellett, és Salgótarjánban is te jutsz eszembe. Hallom, ahogyan kedveskedve kicsit gúnyosan kiejtedSálgótarzsan. De igazából sohasem gúnyoltad szülővárosomat, tudtad, milyen sokat jelent nekem ez a város. Szülőhelyet, gyerekkori, ifjúkori barátokat, üldözte téstésszeretetet Egyetlen halottam sincs Salgótarjánban eltemetve, és mégis...”Az „Emilienne könyve” szokatlanul őszinte hangú írás, amennyiben két ember - egy férfi és egy nő - lelkének rezdüléseit, akár intim titkait is a nyilvánosság elé tárja. De ez csak azokat lepheti meg, akik nem ismerik személyesen a szerzőt, minthogy neki a kérlelhetetlen őszinteség a meghatározó jellemvonása. A fentebb említett Rónafaluban- ahol mindig szívesen látott vendége Kovács Bodor Sándoroknak és ahol örömmel találkozik barátaival, köztük Brunda Gusztávval- mesélte egyik alkalommal, jelesül 2012 nyarán, hogy évek óta dolgozik egy nagy tanulmányon: híres magyar személyiségek francia kötődését, az általuk franciául írott szövegeket tárja fel, elemzi. S az ősszel egy neves kiadónál meg is jelenik a mintegy kilencszáz oldalas kötet Méltó lesz ez is a nyolcvanadik születésnaphoz.... Az „Emilienne könyvéiben írja Nagy Pál: „Ebbe a szövegbe beszivárog a múlt, beszivárog a jelen is. Halálodat körüljárva mindenütt emlékekbe botiok, s ezekkel egy idő ben egyre sivárabbnak tűnik a je len. De élnem kell, ha nincs is hozzá mindig kedvem! De valóban élnem kell-e? ” Igen - oszlatjuk el határozottan a messzi távolból kétségeit, mert nemcsak neki van szüksége még termékeny, alkotó évekre, hanem olvasóinak, tisztelőinek - azaz nekünk - is a tőle kapott munícióra. Isten éltesse még sokáig! Csongrády Béla pott munícióra. Isten éltesse még sokáig! Csongrády Béla megkülönböztetett jelentősége van „Az irodalom új műfajai” című, 1995-ben megjelent monografikus igényű kötetnek, amelynek az alapját az a tizenhárom előadás képezi, amelyet az ELTE Magyar Irodalomtörténeti Intézete meghívására Budapesten tartott 1994 tavaszán. Ebben könyvben annak a meggyőződésének adott hangot, hogy növekszik a vizuális műfajok szerepe s az irodalom „súlypontja a könyvről lassan áttevő dik az elektronikus közvetítő eszközökre, médiumokra, mindenekelőtt a videóra és a szá- mítógépre. ” A salgótarjáni születésű író ma 80 éves. Az idei könyvhéten napvilágot látott kötetét a Kortárs Könyvkiadó jelentette meg. 1934. augusztus 23-án, tehát éppen ma nyolcvan évvel ezelőtt látta meg a napvilágot Nagy Pál író, műfordító, szerkesztő, tipográfus, Nógrád megye díszpolgára. Salgótarjánban született, Egerben járt főiskolára, diplomát azonban Párizsban, a Sorbonne-on szerzett 1962-ben, tekintve, hogy 1956 óta a francia fővárosban élt és él napjainkban, gyakori hazalátogatásai közepette is. A magyar kultúra, művészet igazi nagykövete, anélkül, hogy erről bármiféle papírja, dokumentuma lenne, erre bárkitől hivatalos megbízást, kinevezést kapott volna. Belső késztetésből, meggyőződésből teszi, amit lelkiismerete diktál. Lassan hatvan éve, hogy a civilizált, művelt Nyugaton képviseli a hazánk nyelvén írókat, a közép-kelet európainak született tehetséges alkotókat Itthon pedig - mintegy hidat képezve Európa különböző térségei között - a maga módján igyekszik hasznosítani mennyiségileg hatalmas, intellektuálisan kivételesen mély tudását, sokrétű kapcsolat- rendszerét 1962-ben Párizsban kor- és pályatársaival megalapította a „Magyar Műhely” című emblema- tikus folyóiratot, amely mindenekelőtt az emigráns irodalom fóruma lett, de fokozatosan teret adott az anyaországban marginalizálódott (szép)íróknak is. Foglalkoztak könyvkiadással, találkozók, kiállítások szervezésével is. Beállítódásuk, esztétikai értékrendjük szerint mindig vonzódtak az avantgárd törekvésekhez, előszeretettel karolták fel az újító szellemű alkotókat. Nagy Pál életművében is Nem vélet- 1 e n , hogy a kötete egyik mottójaként Moholy-Nagy László egyik 1929-ben papírra vetett gondolatát használta: „A jelszó tehát: nem a technika ellen, hanem - helyesen értelmezve - vele. Általa lehet szabaddá az ember, ha majd egyszer tudni fogja: mivégből..” Persze egyelőre Nagy Pál sem szakított a Gutenberg-galaxissal. Az idei könyvhétre jelent meg a magyarul írott „Emilienne könyve” című önvallomása, amelyben a 2010-ben elhunyt francia feleségének állít emléket. Annak az asszonynak, akitől több mint huszonöt éve vált el, de akivel - mint Színházasdi a múzeumban A színházhoz mint műfajhoz és mint intézményhez való kötődést - csakúgy mint más értékes magatartásforma kialakítását - nem lehet elég korán kezdeni. Valószínűleg ez a szempont is szerepet játszott abban, hogy a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum nyári táborai között a színház is szerepelt egyik témaként. megduplázott erdei banki fizetést, a közönségtől pedig a háromszoros hurrát. De nemcsak szín- házasdit játszottak a táborlakók: bemutatták az „Együtt a legjobb” című, saját maguk koreografálta modern táncot, verset, versrészleteket mondtak és nógrádi palóc népdalokat is előadtak Nagy Zoltán nógrádi gyűjteményéből. Együtt a „stáb” a szabad téri „színpadon” tartott főpróbán A zömükben alsó tagozatos gyerekek Boros Ágnes múzeum- pedagógus vezetésével öt napon át ismerkedtek a hangképzés, a színpadi beszéd, mozgás alapjaival és a tanultakat a gyakorlatban is kipróbálták, amennyiben a főként szülőknek, rokonoknak szánt bemutatón színre vitték a 2008-ban elhunyt salgótarjáni drámaíró, Marschalkó Zsolt „A rossz mesehősök lázadása” című játékát Ebben a kicsit átírt darabban az igazságtalanul nem kedvelt Drakula, a Vasorrú bába és Gonosz rockzenész bizonyítja be, hogy ők is érdemesek a szeretet- re. Ennek érdekében három sikeres próbát tesznek : segítenek a királykisasszonynak, hogy elnyerje szerelmét a szultán udvarhölgyének, hogy ne kelljen mindig csak az „Ali baba és a negyven rabló”-t mesélnie és az igazmondó pásztorlánynak, hogy ne jusson rablókézre. Az előadás végén joggal érdemlik ki a bíróságtól a A helybéli szereplők - Ádám Zsanett (5. osztály - Gagarin iskola), Báló Lili (3. osztály - Gagarin), FábriFanni (4. osztály - Beszterce), Fodor Fanni (2. osztály - Gagarin), Maiczen Emma és Laura (2. és 4. osztály - Kodály) - közé egy itt vendégeskedő szegedi kislány Rabi Zsuzsanna (5. osztály - Ságvári) is besoroltatott. Valamennyien elismerően nyilatkoztak a színházi táborról, néhányan ezt tartották a legsikeresebbnek a szünidei elfoglaltságaik közül s alig várták, hogy másnap újra jöhessenek a múzeumba. Boros Ágnes táborvezető szerint valamennyien igazi egyéniségek, tehetségesek, s ha nem is lesz belőlük színész, színházi ember, a táborban töltött idő bizonyára hasznukra válik személyiségük formálásában és segít abban, hogy felnőtt korukra színházbarátokká, művészetszeretőkké váljanak. csébé Várostörténet képeslapokon... Aligha gondolt arra - vagy ki tudja - Póczos Sándorx évvel ezelőtt - amikor az első salgótarjáni képeslapot a kezébe vette és eltette a féltve őrzött kincsek közé - hogy gyűjteményéből egykoron könyvek készülnek. Pedig ez történt az elmúlt években és így történt a közelmúltban is, amikor július 29-ére, dr. Förster Kálmán, az első polgármester születésnapjára napvilágot látott a „Hogy csekély fogalma legyen Tarján kinézéséről” című kötete. A különös cím egy 1902-es képeslapról való szövegre utal, amelyet egy bizonyos Valéria írt „Salgó-Tarjánból” a „Fő-utczát” ábrázoló üdvözlet alá. A kiadvány megjelenését Salgótarján Megyei Jogú Város támogatta s az ajánlást Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester írta. Nemcsak gyönyörűnek, tartalmilag és szerkezetileg egyaránt igényesnek, hanem hiánypótlónak is nevezte Póczos Sándor könyvét, minthogy az 1898- tól 1948-ig terjedő ötven esztendő képeslapok általi bemutatásával a polgári Salgótarján ismeretlen vagy csak nagyon kevéssé ismert arculatát örökíti meg. Azt az arculatot, amelyet a XIX. század végi iparosodás folyamatát követően az 1922-ben várossá lett településen dr. Förster Kálmán vezetésével valósítottak meg az akkor itt élők s amelyből az urbanizációs átépítés következményeként mára alig maradt meg néhány jellegzetes vonás. „Köszönöm a könyv gondozójának, írójának és szerkesztőjének azt az alázatos munkát, amelynek eredményét most a kezünkben tarthatjuk. Méltó ez a kiadvány a Fényes Tarjánhoz, méltó dr. Förster Kálmánhoz. Hiszem, hogy az ő nyomdokaiban járva van utunk kijelölve. Álmodjuk hát vissza magunkat kicsit abba a békebeli korba, amely a mai Salgótarján születésének alapja volt ...” - fogalmaz Székyné dr. Sztrémi Melinda. Mielőtt azonban a „visszaál- modás” megkezdődne és az érdeklődő belefeledkezne a ritkaságszámba menő képeslapok élvezetébe, két okosan és érdekesen eligazító írást el kell, hogy olvasson. Egyrészt a szerző bevezetését, másrészt Fodor Miklós Zoltán úgymond történeti előszavát. Póczos Sándortól megtudni például, hogy a jelenlegi ismeretek szerint 1898 volt az az év, amikor Salgótarjánról az első képeslap megjelent. Arra is felhívja a figyelmet, hogy a postabélyegzés nem igazít el mindig egyértelműen a képeslapok kormeghatározásában. Előfordult, hogy némelyik lapot csak „késve” adtak fel s nincs feltétlenül egybeesés a korabeli fotó valamint a képeslap elkészültének ideje között sem. Fodor Miklós Zoltán egyedi gondolatvezetésű - templom, vár, földesúri lak hármasságából kiinduló, a sajátos városszerkezetet, társadalmi berendezkedést, mobilitást vizsgáló - dolgozatából ugyancsak sok új várostörténeti ismerettel gazdagodhat az olvasó. És a tanulmányt már tényleg a képeslapok követik méghozzá kronologikus sorrendben. A legrégebbi lapok után a vasút, majd a bánya- és gyárábrázolások, utcarészletek, középületek sorjáznak, láthatók szállodák, vendéglők, a sportra, a turizmusra, a szórakozásra, a vallási életre, a környező településekre, mai városrészekre - Baglyasaljára, Salgóbányára, Somoskőre, Somoskőújfalura és Zagyvapálfalvára - utaló felvételek. Számos kuriózumot kínál az „Egyéb képeslapok vagy képeslapként kezelt érdekesebb kiadványok” című zárófejezet, illetve a lapok kiadóinak, megrendelőinek, fényképészeinek listája is. Ugyancsak dokumentum- értékűek a képeslapok alá, mellé írott magyarázatok és jól hasznosítható a felhasznált irodalom is. A két lektor Balogh Zoltán és a már említett Fodor Miklós Zoltán volt. A Bencze Péter vezette Polar Stúdió Kft. kiadásában megjelent könyv ismeretében garantálható, hogy valóra válnak a szerző, Póczos Sándor reményei, amelyek szerint a ...„felvonultatott képeslapok és a mögöttük meghúzódó történelem egyfajta vizuális felidézése mind a még emlékező idősebb, mind a település építészeti múltját csak hallomásból, újdonságként megismerő fiatalabb generációnak jelenthet tartalmas időtöltést ” Cs. B. Salgótarján Somlyói vasbeton-hifii A tárna bezárása után meddővel töltötték fel a völgyet. Ma már erdő borítja az eltűnt híd környékét. »
