Nógrád Megyei Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-04 / 79. szám

Hagyományok nyomában Szanda. A kiszehajtás hagyo­mányáról lesz szó április 13- án a kemencésházban 16 óra­kor kezdődő összejövetelen. A virágvasámaphoz fűződő, jel­legzetes, palóc szokás részét képező mondókákkal, dalok­kal is megismerkedhetnek az összejövetel résztvevői. Nagyböjti hangverseny Salgótarján. A Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar ad hang­versenyt április 11-én 18 órai kezdettel a Váczi Gyula Alapfo­kú Művészetoktatási Intéz­mény termében. Közreműkö­dik a Cantabile Kamarakórus, Lengyel Judit, Magyar Szilvia, a Kodály Zoltán általános iskolai Kicsinyek Kórusa és a KÉK Templomi énekegyüttes. Akvarellek az iskolában Balassagyarmat, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ akvarell stúdiójának tagjai nemrégiben megnyílt közös kiállításon mutatkoznak be: megkapóan szép képeiket ez­úttal a Rózsavölgyi Márk Mű­vészeti Iskola galériájában te­kinthetik meg az érdeklődők. A kiállítók: Fekete Enid, Havay Ferencné, Kiss Lajosné, Krizsanyik Anna, Németh Marianne, Varga Valentina és a stúdiót vezető Varga Ágnes. Építkezők a Szűzanya oltalmában Tarnóczi László (Folytatás az 1. oldalról.) Mátraverebély-Szentkút. Ká­tyúzzák az utat Kányás környé­kén, ahol a szentkúti nagybú­csúk erős járműforgalma min­dennapossá vált. Igaz, most nem elsősorban a zarándokbu­szok, sokkal inkább a személy- kocsikkal, mikrobuszokkal ér­kező munkásjáratok, valamint a teherautók és emelődaruk ré­vén. A többmilliárdos beruhá­zással megszépítik ugyanis a szabadtéri miséző helyet, meg- közelíthetőbbé teszik a Szűz­anya szobrát, felújítják a rend­házat, komfortosabbá teszik a zarándokházat és újabb zarán­dokszállásokat is építenek ide. Mindemellett rendezvényter­met, szabadtéri színpadot és fo­gadóépület is kap a kegyhely. Mindenütt gépek zaja ver fel a tájat, fúrók, vésők, csiszolók sívítanak, kalapálások, döngé­sek hangja hallatszik. Új lépcső­ket építettek és most az új Lourdes-i barlang falát húzzák fel Nagyvárad környékéről érke­zett kőfaragó mesterek. A tízfős brigád vezetője, Karetka János a munkálatok kezdetén járt elő­ször itt. az ő vidékükről inkább Csíksomlyóra, illetve a közeleb­bi Máriaradnára járnak inkább. Azt, mondja lelkiekben is ké­szültek arra, hogy egy szép fel­adat lesz majd az övék. A zarán­dokok is meg-megszólítják őket, szívesen veszik az érdeklődést. A kegytemplom 1934-ben Stefek Albin által készített fal­freskóinak rekonstrukciójával már végzett a restaurátor, Juhász Györgyi. Számára nehéz volt a té­li munka, ráadásul a mennyeze­ti falképekről vastag gyertyako­rom és porréteget kellett eltávo- lítania, ám az eredmény látvá­nyos, a barnából márványhatá­súvá lett tartóoszlopok meg­emelték világossá tették a temp­lombelső látványát. Könyv is készül majd Szentkút újjáépítőiről, ennek aranybetűs lapjain jegyzik majd fel a maconkai asztalosmester, Dancsó János nevét is. Három má­sik asztalos és a kegyhelyigazga- tó, Kármán Peregin testvér társa­ságában találom épp. Rögtön az­zal kezdi, hogy megtiszteltetés volt számára a megbízatás, és hogy amikor a hatvanas években kisgyermekként a nagyszüleivel először itt járt, aligha gondolhat­ta, hogy egykor majd ő fogja a ba­rokk padsorokat restaurálni. Hat­féle fa is van egyébként ezekben, s a száz-százötven éves érett fákat úgy kellett a pótlásokkal szépen egybedolgozni, hogy a régiségét is őrizze, de a fűtött ülőlapokkal meg is újuljon. Jelenti, kész van, sikerrel végeztek. Bánfi Gábor projektmene­dzsert érsekvadkerti építőmun­kások és mátraverebélyi segédek közül szakítom ki pár percre a feladataiból. A rendház folyosójá­ról kilépve a gyóntatóudvaron beszélgetünk, a fejembe sisakot A kegyhely szabadtéri létesítményeit Pünkösdkor adják át nyom, ez még itt is kötelező most. A munkálatokat az őszön kezd­ték, az enyhe tél segítette a mun­kálatok előrehaladását - mondja, s vesszük sorra mi mindent vé­geztek már el. Beszélgetésünk közben kíváncsi zarándokok ér­keznek Budapestről, Hallották, hogy a Szűzanya szobor ideigle­nesen a pesti Bazilikába került, majd zarándokúira indult, de meglepi őket az építkezés. Csak a kordonon kívülről nézhetnek szét, mellettük egy palackokkal teli kiskocsit húz egy helybéli, a szentkúthoz megy azokat meg­tölteni. A legenda szerint a ku­nok elől menekülő Szent László lovának pataszögei nyomán fa­kadtak itt források, amiből azóta is gyógyulást keresnek a Szűz­anya megjelenésének helyén. A kegyhely szabadtéri létesítmé­nyeit Pünkösdkor adják át, a Lourdes-i barlangot október 5-én szenteli fel Lourdes püspöke, a teljes felújítással pedig egy év múlva lesznek kész. Egy belső, nemzeti megújulás szimbóluma is a szentkúti építkezés, amely nem csupán a kegyhely, de a ma­gyar katolikusság és a magyar­ság számára is fontos - mondja Peregin testvér. Kifejezve örömét, hogy maguk is hozzájárulhatnak a megbízásokkal, hogy munkát, lehetőséget kapjanak a szentkú- tiak, a verebélyiek és a környeze­tükben élők. Két nap múlva választunk NÓgrád megye. A választási szervek Nógrád megyében is felkészül­tek arra, hogy a vasárnap sorra kerülő országgyűlési választást si­keresen lebonyolítsák. A megyében, két választókerületben össze­sen 252 szavazókörben járulhatnak az urnákhoz a választópolgár­ok. A szavazóhelyiségek reggel 6 órától este 7 óráig tartanak nyit­va. Azt, hogy kinek, hol kell szavaznia, a már hetekkel ezelőtt meg­küldött értesítőkben szerepel. Ha ebben bárki bizonytalan lenne a településen a helyi választási iroda munkatársaitól tájékozódhat. A mai napon, azaz április 4-én azok a választópolgárok, akik Ma­gyarországon, de a magyarországi lakóhelyüktől eltérő helyen kí­vánnak szavazni 16 óráig nyújthatnak be kérelmet a lakcímük sze­rinti illetékes helyi választási irodában (személyes ügyintézés ese­tén a bejelentetett tartózkodási hely sze­rinti választási irodában is kérhető ez), il­letve postai úton vagy online módon (www.valasztas.hu). Szavazni minden választópolgár az adott lakóhelye szerinti egyéni választó- kerületi jelöltre, illetve egy pártlistára, vagy amennyiben kérte a nemzetiségi re­gisztrációjának „kiterjesztését” az ország- gyűlési képviselő választásra is, és az adott nemzetiségnek van listája, akkor ar­ra szavazhat. Nagyon fontos, hogy a szavazáshoz ér­vényes lakcímkártya, illetve a személy- azonosságot igazoló ugyancsak érvé­nyes, fényképes igazolvány szükséges. A szavazóhelyiségekben megfelelő szá­mú szavazófülkék lettek kialakítva, me­lyek mindenki számára biztosítják azt, hogy nyugodt körülmények között dönt­se el, kire kívánja a szavazatát adni. A jogszabály az elmúlt időszakhoz ha­sonlóan lehetőséget ad arra, hogy azok a szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgárok, akik a mozgásukban, egészségi állapotuk, illet­ve fogyatékosságuk miatt akadályozottak ma 16 óráig a helyi vá­lasztási irodától, ezt követően pedig - a választási irodán keresz­tül vagy vasárnap közvetlenül - a szavazatszámláló bizottságtól mozgóurnát igényeljenek. A kérelemnek a fentieken túl a válasz­tópolgár nevét, születési nevét, születési helyét, anyja nevét, sze­mélyi azonosítóját kell tartalmaznia, illetve azt, ahová a mozgó­urnát kéri. Lényeges, hogy a szavazat akkor érvényes, ha a szavazólap tollal van kitöltve, továbbá amennyiben egy egyéni jelöltet, illetve egy lis­tát jelöl meg a választópolgár két egymást metsző vonallal a jelölt neve melletti, illetve a lista feletti körben (x vagy + jel). Az érvényes­séghez szükséges továbbá, hogy a szavazólap tartalmazza a szava­zókörben használatos bélyegzőt. Nógrád megye 01. számú, salgótarjáni székhelyű választókerü­letében huszonnégy, a 02. számú, balassagyarmati székhelyű vá­lasztókerületben huszonhárom jelölt, az országos listán tizennyolc párt közül választhatunk. Napközben a szavazatszámláló bizottságoktól érkezett adatok alapján időről-időre nyomon lehet követni azt, hogy mennyien éltek már szavazati jogukkal. Az elmúlt időszakhoz képest új elem, hogy a klasszikus értelem­ben vett kampánycsend intézménye a választás napjára is kiterje­dően megszűnt. A törvény ugyanakkor tiltja azt, hogy a szavazás napján a szavazóhelyiséget magába fogla­ló épületnek a szavazóhelyiség megköze­lítését szolgáló bejáratától számított 150 méteren belül, közterületen kampányte­vékenység folyjon. Ezen a területen belül tehát senki nem folytathat olyan tevékeny­séget, amely a választói akarat befolyáso­lására alkalmas lehet. Természetesen ugyanez vonatkozik a szavazóhelyiség el­helyezésére szolgáló épületen belülre, így magára a szavazóhelyiségre is. Amennyiben akár a szavazással, akár a szavazást érintő egyéb kérdésekkel kap­csolatos információra bárkinek szüksége van, tájékozódhat a helyi választási iro­dáknál, az országgyűlési egyéni választá­si irodáknál, a területi választási irodá­nál, illetve az ún. választási információs szolgálatoknál. (Elérhetőségeik a települé­sek, a megyei önkormányzat, valamint a választások hivatalos honlapján is megta­lálhatóak.) A szavazás befejezését követően (vasár­nap 19 óra után) a választási bizottságok a törvényben meghatározott hatáskörükben és határidőben megálla­pítják a választás eredményét. Az egyéni jelöltekre leadott szavaza­tok eredményét (választókerületenként) az Országgyűlési Egyéni Vá­lasztókerületi Választási Bizottságok, a listás szavazatok eredményét a Nemzeti Választási Bizottság fogja megállapítani. Biztos vagyok abban, hogy a megyében dolgozó választási irodák munkatársai és a választási bizottságok tagjai sikeresen tudják a vá­lasztással összefüggő feladataikat ellátni. Szép vasárnapot kívánok. Dr. Barta IAszló, Nógrád Megyei Területi Választási Iroda vezetője Dr. Barta László Elérkezett az utolsó „csata” Á . / ■ Szécsény. Véget ért a honisme­reti vetélkedő 2. fordulója is és már csak a döntő van hátra, amelyet a Kubinyi Ferenc Mú­zeumban rendeznek meg május 5-én, hétfőn 13 órá tói. A versenyre előzetes feladatként a csoportok­nak egy köszöntő verset kell írni a város születés- ^ napjára, amit két pél­dányban adnak le. Ajánlott irodalom a megmé­rettetésre: Szécsény/Szenográdi Ferenc. - Horpács: Mikszáth K., 2002; Szécsény/szerk. Dr. Patay Pál. - Budapest: Nógrád megye hjfcü t vk n>j Tanácsának Idegenforgalmi Hi­vatala, 1987; Szécsény a közép- korban/Galcsik Zsolt. - Salgótar- _ ján: Nógrád Megye Önkor- Ij^mányzata, 2009; Az 1705-ös szécsényi or- szággyűlés/Szirácsik Éva. - Salgótarján: Nógrád Megye Ön- kormányzata, 2008; illetve továbbra is jár­janak a fiatalok nyitott szemmel a településen, fi­gyeljék az utcákat, tereket, épü­leteket! Sikeres felkészülést kí­vánnak a Krúdy Gyula Könyv­tár munkatársai! y *1 ^tANCBO,. Fölszállott ✓ apava ’ Ez már a középdöntő! ' legyenek ott a képernyők előtt! Együtt sikerűmet! I: Az előző Felszállón a páva vetélkedőben ___— J? Kubinyi Júlia jutón be a döntőbe. ......* Most a Nógrád Táncegyüttes fog szombaton *** **___________a döntőbe jutásért táncolni. AZ ON SZAVAZATÁRA IS SZÁMÍTUNK! Április 5. szombat: 18.35 Duna Televízió « 4 I t

Next

/
Oldalképek
Tartalom