Nógrád Megyei Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-04 / 79. szám

2014. ÁPRILIS 4., PÉNTEK Szenográdi Ferenc j Egy tucat gondolat az ifjúságnak • A tanulás nem csak az elmét csiszolja és ismerete­inket bővíti, a jellemünket is formálja. • A bölcs ember bölcsen cselekszik. • Fiatal éveink tettei irányt adnak életünknek. • Tévedni emberi dolog, azt beismerni emberi tett. • Az életünk rövid, de amit létrehozunk, túlélhet minket. • Az őszinte beszélgetés megnyugtatja a háborgó lel­künket. • Ne engedj a bűn csábí­tásának! • A szívből jövő ajándék­kal önmagunkból is adunk egy keveset. • Ostobaság ostobán cse­lekedni. • A hibáink forrása leg- j többször mi vagyunk. • Aki minden apróságon fennakad, az élete végéig ki­\ csinyes marad. • Van, akit a pénz nem ! I csak gazdaggá, vakká és i j nagyképűvé is tesz. FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS Kétszáz embernek adhat munkát Balassagyarmat és Szügy között - már szügyi területen az út nyu­gati oldalán építi fel új üzemcsar­nokát a Parat Ungarn Kft. A gyár­egységben a tervek szerint jövő év januárjától indul meg a termelés. H. H. Szügy. Ez év elején sajtótájékoztató kere­tében jelentette be Markó Antal polgármes­ter és Bállá Mihály országgyűlési képviselő', hogy Szügyben egy új fejlesztés indul be ha­marosan, és a közművek kiépítésére a kor­mány egy „villámtámogatást” szavazott meg a kivitelezéshez. Április elején immár az alapkőletétel ide­je is elérkezett. A Parat Ungarn Kft. új üzem­csarnoka 2, 2 milliárd forintos összköltsé­gen, harmincöt hektáron, több mint tízezer négyzetméteres területen épül fel. A haszon- gépjárművek és autók számára külső-belső műanyag burkolati alkatrészeket készítő gyáregység első ütemben hetven-száz, a tel­jes kiépítést követően, két év múlva kétszáz embernek ad munkát - közölte az ünnepsé­gen Lantos Csaba, a gyár igazgatója. A német tulajdonú cég ügyvezető-igazga­tója, Heinrich Krieg hozzátette, az elmúlt öt hónapban nagyon sokrétű szervezőmunkát végeztek azért, hogy most elindulhasson az építkezés. De maga a projekt, az új techno­lógia bevezetése csak akkor lesz sikeres, ha a konkrét ipari tevékenységet erősen moti­vált, szakmailag képzett munkaerő végzi. Markó Antai, Szügy polgármestere ki­emelte, az egész országban példaértékű le­het, hogy egy kis település is képes beruhá­zókat csalogatni a faluba, és ma már az ezer­ötszáz fős község területén többen dolgoz­nak, mint a munkaképes lakosság száma. Ráadásul akad még olyan, kihasználatlanul álló földrészlet, amelyet értékesíthetnek to­vábbi fejlesztésekre, így bővülhet a már most is terebélyesnek mondható, Balassa­gyarmat és Szügy közötti ipari park. Bállá Mihály országgyűlési képviselő rendkívül fontosnak nevezte, hogy Rétság környékén, és az itteni területen sorra emel­kednek az ipari üzemek, százakat foglal­koztatva. Reményét fejezte ki, hogy ez a fo­lyamat a közép-nógrádi térség felé, Szécsény irányába is folytatódhat. Egy régi mondást is említett: egy vállalkozás eredmé­nyessége csak negyven százalékban múlik a tudáson, a szakmai felkészültségen, a ha­tékonyságon - a többi hatvanat a bizalom adja, amit megkap a kormánytól is a ma­gyarországi autóalkatrész-gyártás. Szíjjártó Péter államtitkár elsősorban azt hangsúlyozta, hogy ez az új üzemcsarnok is szervesen hozzájárul ahhoz, hogy má­ra Magyarország az autógyártás egyik eu­rópai központjává vált. Ráadásul a megfe­lelő szakemberek képzésére további ko­moly ráfordítással hét új tanműhelyt is lé­tesítenek hazánkban. Elmondta még, hogy a munkahelyteremtésen, és az autóipari kapacitás-bővítésen túlmenően a magyar­német gazdasági kapcsolatokban is lénye­ges lépés ez a fejlesztés, hiszen a konti­nensen Magyarország legfontosabb part­nere Németország. A beszédeket követően a cég és az önkor­mányzat képviselői, a honatya és az állam­titkár közreműködésével elhelyezték az alapkövet. SMS: Hazugságvizsgálót a Parlamentbe! Parlamentbe jutása esetén hazugságvizsgáló készüléket biztosíta­na az országgyűlési képviselők számára az SMS. Seres Mária csü­törtöki salgótarjáni tájékoztatóján közölte, ezzel is kontrollt gyako­rolnának a döntéshozók felett. Ezt követően bejelentette: április 5- én, szombaton 9 órától a salgótarjáni piacon látogatást tesz, ahová egy hazugságvizsgálós beszélgetésre várja az 1. számú választó- körzet képviselő-jelöltjeit. Salgótarján. - Országos sikernek és egyre nagyobb támogatottságnak örvend az SMS. A kis pártok közül már kiemelkedtünk, hivatalosan is mérhetőek vagyunk. A legnépszerűbb közösségi oldalon kedvelések százezreit, milliót tudhatjuk magun­kénak. A legújabb kampány videónk pedig a közszolgálati televíziókban is látha­tó - fogalmazott a sikerekkel kapcsolatosan az ,SMS arca, majd a költségek elszá­molásáról szólt: - Elvárható lenne, hogy az adófizetők pénzéből élő politikusok a választók érdekeit képviseljék. Velük foglalkozzanak, ne csak az egyéni- és párt­érdekeiket tartsák csak szem előtt. Ezt bizonyítja szerda délelőtti akciónk is, amely­nek keretében 250 millió forintot (nem valódi) szórt szét az SMS a Keleti Pályaud­var lerengőjénél. Mint megtudtuk, az akcióval arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy minimum ennyi pénzbe kerülnek az országgyűlési képviselők egy hét alatt. A tájékoztató végén a politikai hazugságokra hegyezte ki a hangsúlyt Seres Má­ria. Ezt követően közölte: Parlamentbe kerülésükkor az első ajándékot ők adják: ha­zugságvizsgálóval örvendeztetik meg képviselő-társaikat. Megújították együttműködésüket (Folytatás az 1. oldalról.) Salgótarján. - Úgy vélem, hogy az együttműködési megállapodás megújítására már szükség volt, hiszen csak az aktualizálással kö­vethetjük mindazt a fejlődést, amely a két szervezet életében végbement, továbbá a XXI. szá­zad elvárásainak is meg kell felel­ni ennek az egyezségnek. Célja az, hogy minél hatékonyabban, kreatívabban és gyorsabban tud­junk beavatkozni és reagálni, va­lamint eredményesen szolgáljuk a közbiztonságot Nógrád megyé­ben - emelte ki Berecz György, a Nógrád Megyei Katasztrófavéde­lemi Igazgatóság vezetője. Az elhangzottakhoz dr. Nagy László, a Nógrád megye rendőr- főkapitánya hozzáfűzte: több mint tíz évvel ezelőtti volt a leg­frissebb ilyen típusú egyezmény, s azóta rengeteg jogszabály- és formaváltozás történt, amihez hozzá kellett igazítani a tevé­kenységüket. Ettől függetlenül a rendőrség és a katasztrófavéde­lem kapcsolata harmonikus, az információ átadása akadálymen­tes, és nagyon jól tudnak közö­sen dolgozni. Véleménye szerint a közelmúlt eseményei ezt meg is mutatták, hiszen katasztrófa- helyzetben, természeti csapás esetén is olajozott volt a két szer­vezet közötti kooperáció. A katasztrófavédelmi igazgató­ság vezetője a megállapodás sike­rességét egy példával is alátá­masztotta: 2013-ban Ipolytamócon egy szemléletválto­zás következett be, az árvízvéde­lem kapcsán. A folyó 10-15 éve ugyanazt a helyszínt és feladato­kat generálja mindkét rendvédel­mi szervnek, azonban tavaly más­fajta metódussal, tevékenységgel készültek fel. Ez ott kezdődött, hogy műveleti területté nyilvání­tották a kárhelyszínt, amit a rend­őrség lezárt, majd segített elhagy­ni a területet a lakosoknak, akiket értékeikkel a befogadóhelyen és a község másik részén helyeztek el. Az állandó őrizetnek két óriási eredménye lett: személyi sérülés nem történt, és csak azokon az épületrészeken keletkezett anyagi kár, amiket a víz körülvett. Vi­szont már nem jutott be a házak­ba, ugyanis a lakosság kötelessé­gét teljesítve megtette azt, amit önvédelmi képessége megenge­dett. Ez abban valósult meg, hogy vagyontárgyaikat elvitték és ho­mokzsákokat helyeztek ki. Az esemény végül az együtt­működési megállapodás ünne­pélyes aláírásával és átadásával fejeződött be. Szigeti András •& irtii ál» * proqramajAnlú Salgótarlán apüllü ivio/i Ápr. 3-9.15.30 Noé 3D Szinkronizált amerikai fantasy-kaland Ápr. 3-9.17.45 Házasokk Stink róni iáit angol vígjáték Ápr. 3-9. 20.00 A Wall Street Farkasa Szinkronizált amerikai életrajzi film JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KONFERENCIA KÖZPONT Ápr. 4.18.00 Tavaszváró koncert Ápr. 10. IO.OO514.00 Tudor, Vidor Bérlet előadása Űj Színházi Pöttöm Panna. Szólójegy: 800 Ft. Ápr. 11.15.30 Magyar Költészet Napja - városi ünnepség Ápr. 11. Salgótarjáni Tavasz - Nyitókoncert Alapi István, Keresztes Ildikó, Bebe Jegyár: 3500 Ft Máj. 17. 20.00 Jubileumi Dixieland Gála akciós belépőjegy 2900 Ft csak május 5-ig! Máj. 31. 15.00 (bérlettel rendelkezőknek 1900) Ördögölő Józsiás A Budapesti Operettszínház előadásában. Siók) jegyek 4400 Ft és4900 Ft Jún. 5. 19.00 Salgótarjáni Nyár - Nyitókoncert Snétberger Ferenc akciós belépőjegy 3500 Ft, csak május 26-ig! VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 Hírfüzér N, ,kj 09.24 Ajánló 09.30 Csendes percek Adventista Egyház műsora 09.48 »25 évvel a fel ledöntése után” 10.05 Tarján! életképek húsvéti ételsor 10.40 Hírfüzér 11.00 INFO TV 13.00 Hírfüzér 13.30 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19.30 Mozgásban 19,50 »25 évvel a fel ledöntése után’ 20.05 Benczeshow 20.30 Hírfüzér 21.00 INFO TV AiiU'iuuvul vútcli K'l Vet őség a Karaites Ivjgyi lábfő iramából az I ill I- cvaforuin. A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. Berecz György és dr. Nagy László aláírják az együttműködési megállapodást

Next

/
Oldalképek
Tartalom