Nógrád Megyei Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-21 / 67. szám

2014. MÁRCIUS 21., PÉNTEK J / :>> jy. Emlékhely-térképet készítenek Szécsény. Véget ért a Krúdy Gyula Könyvtár által kihirde­tett honismereti vetélkedő el­ső fordulója, amelyet a részt­vevők sikeresen megoldottak a határidő lejárta előtt. Azon­ban nincs idő a pihenésre, ugyanis máris itt van a követ­kező kör feladata, amelyben mellékletek segítségével a ver­senyzőknek el kell készíteni Szécsény emlékhely-térképét. Az elkészült alkotáson be kell jelölni számozással, hogy hol található a településen emlék­mű, emléktábla, köztéri szo­bor, dombormű, s természete­sen azt is fel kell tüntetni, hogy melyik szám mit jelöl. A feladvány teljesítéséhez az is elég, ha a csapat tagjai nyitott szemmel járnak a város utcá­in, terein. A befejezett atlaszo­kat március 26-ig lehet leadni a könyvtár épületében. Kézműveskedéstől sportfoglalkozásig Salgótarján-Zagyvaróna. Programok sora várja márci­us 21-én, pénteken a zagyvarónaiakat a városrészi Bátki József Közösségi Ház­ban. Délután fél öttől húsvét- váró bütykölde lesz azoknak, akik szeretnek kézműves- kedni, kis ajándék- és dísz­tárgyak készítésével próbál­kozni. A szülők klubja 17 órakor nyit, tizennyolc órá­tól indulnak a Ha-Jó Egyesü- let ifjúsági sportfoglalkozá­sai, ahol pingpong, csocsó, tenisz, kosárlabda, darts kö­zött lehet válogatni. Szijjártó Péter: Magyarország megújult Sikerült visszafizetnünk az IMF hitelt, átalakítottuk az adórendszert és a felsőoktatást, nőtt a GDP, és több mint négymillióan dogoznak Magyarországon - hang­súlyozta a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára kedden, a bátonyterenyei művelődési központban tartott választási nagygyűlésen. Remenár János BátOliyterenye. Szijjártó Péter a kormány intézkedései között so­rolta még a nyugdíjak értéké­nek növelését, a családi adóked­vezményeket, és a rezsicsökken­tést, amellyel, mint kiemelte 240 milliárd forint többletforrás maradt az emberek zsebében. Az államtitkár a közmunka programokkal kapcsolatban is kifejtette véleményét. Úgy fogal­mazott: segítségükkel a reményt adják vissza az embereknek, hogy visszatalálhassanak a munka világába. Szijjártó Péter a választás tétjének megfogal­mazásakor azt mondta: vagy azt a pártot választják április 6-án az emberek, amelyik romba döntötte az országot, a magyar Képünkön Becsó Zsolt beszédet mond a választási naggyűlésen. A háttér­ben Szijjártó Péter és Nagy-Majdon József. gazdaságot és tizenötször emel­te a rezsiköltségeket, vagy azt a pártot, akik csökkentették a re­zsit, növelték a foglalkoztatottak számát, segítették a családokat és munkahelyeket teremtettek a megszorítások helyett. Becsó Zsolt fideszes ország- gyűlési képviselő a választási gyűlésen azt mondta, Kelet- Nógrád jobban teljesít, hiszen míg a 2002-2010-ig tartó szoci­alista érában a rombolásról, eladósításról és az európai uni­ós pénzek lenyúlásáról szólt minden, addig 2010-től, a Fi­desz hatalomra kerülését köve­tően a térség újra fejlődő pályá­ra állt. Mint mondta: folytató­dik a 21-es négysávosítása, mintegy 1200 milliárd forint felhalmozott adósságtól szaba­dították meg az önkormányza­tokat, nőtt a foglalkoztatás, ipa­ri parkok létesültek, a betele­pülő cégek száma pedig folya­matosan nő. A megyei közgyű­lés elnöke kiemelte azt is: az el­múlt négy évben 70 milliárd forint támogatást kapott Nóg- rád fejlesztésre. A rendezvényen beszédet mondott Nagy-Majdon József, Bátony-terenye polgármestere is, aki kiemelte: a város már meg­kapja a szükséges támogatáso­kat a kormánytól. Az elmúlt négy évben csak működőképességre 2,2 milliárd érkezett, a teljes megítélt támogatás pedig eléri a 15 milliárdot. A polgármester hozzátette azt is: céljuk továbbra is az, hogy minél több ember szá­mára adjanak munkát. Szimulációs gyakorlat Balassagyarmat, a napok­ban roncsvágási tréninget tartott a balassagyarmati hi­vatásos tűzoltó-parancsnok­ság „A” szolgálati csoportja a településen. Az esemény elsősorban az újonnan fel­szerelt tűzoltók gyakorlati képzését és tudásának fejlő­dését segítette elő. Az okta­tási célú gyakorláson egy magánszemély által a szer­vezet részére felajánlott gép­jármű szétdarabolását vé­gezték el a szolgálatpa­rancsnok vezetésével. A fel­készítésen résztvevők ezen felül begyakorolhatták a gépjárműfecskendőn elhe­lyezett hidraulikus feszítő­vágó mentőszerszám, illet­ve a további szakfelszerelé­sek használatát, a több éves szakmai tapasztalattal ren­delkező kollégáik pedig be­mutatták részükre a külön­böző vágástípusokat, vágá­si technikákat. Térfigyelő rendszer Magyargéc. Egy tavaly megnyert pályázat ad lehe­tőséget arra, hogy kiépít­sék a térfigyelő rendszert a községben a közbiztonság erősítése érdekében. A megvalósítás tavasszal lesz, jelenleg ennek előké­szítése van folyamatban a kamerák beszerzéséhez, te­lepítéséhez, amelyhez a tá­mogatás mellett az önkor­mányzatnak is hozzá kell pénzügyileg járulni. Nagyobb esély a gyermekeknek Salgótarján. Egy a neonatológiai és koraszü­lött-ellátás területén végrehajtott beruházási projekt ünnepélyes lezárására kerül sor a Szent Lázár Megyei Kórházban Salgótarján­ban. A tervezett határidőben és az engedélye­zett pénzügyi kereteket betartva valósult meg a legkorszerűbb egész­ségügyi technológiák bevezetése, amellyel szinte máról holnapra felzárkózott a kórház a fiatal életek ellátásában a lehető legmagasabb színvonalhoz. Az „Intenzív Neonatológiai osztály műszaki fejlesztése a Szent Lázár Megyei Kór­házban" című TIOP-2.2.2/C-10/1-2011-0001 azonosítási számú projekt közel 84,3 millió fo­rint összköltségéből 75,9 millió forint volt az el­nyert támogatás és 8,4 millió forintot az intéz­mény gazdálkodott ki. 9 SZÉCHÉNYI TERV A beruházás eredményeként több mint 30 darab orvosi eszköz - többek között lélegezte­tő gépek, inkubátorok, betegellenőrző monito­rok - segíti az orvosok munkáját, rögzíti a kis­betegek állapotának változását. A rendszer minden eseményt tárol és biztosítja az adatok visszakereshetőségének lehetőségét a teljes kór­házi hálózaton belüli el­érésre. A fejlesztés által érin­tett terület egyik orvosa úgy fogalmazott, hogy „az ellátott újszülöttek életesélyei számottevő­en javulnak, a csecse­mők általános egészsé­gi állapota közelíthet az optimálishoz. A rendszer kiszűri a szervezet­lenséget, az orvosok és asszisztensek szakmai felkészültsége javul és egy olyan technikai ál­lapot teremtődött meg, amelyre további kor­szerű eszközök fűzhetők”. Hemirt Feitetó»» Újynoksíg «4 60 4M 4» A projekt tz Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztés» Alap társfinanszírozásával valósul meg. Steal Lázár Megyei lériát mrtm im Otthonában verték agyon Az otthonában vertek agyon egy 57 esz­tendős pásztói férfit - a nyomozók hu­szonnégy órán belül elfogták a gyanúsí­tottat. Pásztó, Bántalmazás áldozata lett pásztói ottho­nában a minap, a késő esti órákban egy 57 éves férfi, akit a mentőszolgálat munkatársai minden igyekezet ellenére már sem tudtak megmenteni, az illető a mentőben elhunyt. A rendőrség haladék­talanul, jelentős erők bevonásával megkezdte a helyszíni szemlét, az adatgyűjtést és a tanúkihall­gatásokat az elkövető azonosítása, illetve elfogása érdekében.- Az eljárás során a nyomozód látókörébe került egy 59 esztendős pásztói lakos, aki megalapozot­tan gyanúsítható a bűncselekmény el­követésével. A Nóg- rád Megyei Rendőr­főkapitányság bűn­ügyi osztálya ember­ölés bűntett elköveté­sének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A gya­núsítottat a kihallgatást követően a nyomozók őrizetbe vették - közölte Fajcsák Mónika, a főkapitányság sajtóügyeletese. A rendőrség további információ­kat nem kívánt közölni sem a gyilkosság körülmé­nyeiről, sem az elkövetőről. HIRDETÉS Üzletnek, irodának alk Üzletnek, irodának kiválóan alkalmas, társasházaljában található, végig üvegportállal rendelkező, két részből álló, teljesen külön választható, összesen 344 nm alapterületű ingatlan külön-külön, vagy egyben hosszú távra kiadó Salgótarján frekventált részén, a Kassai sor 6. szám alatt A közelében posta, bank, és egyéb szolgáltatók működnek, ezáltal a környék forgalmas, jól megközelíthető mind autóval, mind tömegközlekedéssel. Az épület előtt a parkolás megoldott. Az ingatlan korábban bankfiókként, később szerkesztőségként üzemelt, nagyon szép állapotban van, így bármilyen irodai vagy üzleti tevékenységre remekül hasznosítható. Érdeklődni lehet30/549-7963.

Next

/
Oldalképek
Tartalom