Nógrád Megyei Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-21 / 67. szám

D jy. 2014. MÁRCIUS 21., PÉNTEK NMH Ihformáció (Folytatás az 1. oldalról.) Az egyes felmérések mást és mást tárnak szemünk elé arról, hogy mennyi gyümölcsöt fo­gyaszt átlagosan egy magyar em­ber. Az iskolagyümölcs-konferen- cia az Egészségügyi Világszerve­zet egy 2009-es adatára hivatko­zik, amely szerint az ajánlott na­pi 400 gramm helyett zöldségből és gyümölcsből világszinten 300 grammot, Európában 136 gram­mot, hazánkban pedig ennél is kevesebbet, mindösszesen a ne­gyedét, azaz csak száz grammot eszünk. A Központi Statisztikai Hivatal 2010-es adatokkal szol­gál, amelyek azt mutatják, hogy 230 gramm az átlagfogyasztás hazánkban. Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OETI) 2009-es országos felmé­rése szerint pedig ugyan az or­szágos átlag megfelel az ajánlás­nak, de körülbelül a lakosság fe­le 400 grammnál kevesebb ■ ilyenfajta élelmiszert fogyaszt. Egy tűnik biztosnak: többre van szükségünk annál, amennyit megeszünk.- A szóban forgó táplálékok­ban gazdag étrend az egészséges testtömeg megőrzésének, vala­mint a szív- és érrendszeri-beteg­ségek megelőzésének egyik kul­csa. Élettani szempontból is igen kedvező a friss gyümölcs fogyasz­tása, hiszen karotin, vitamin (B és C) és ásványi anyag (kálium, kal­cium, vas, foszfor) tartalmuk az emberi szervezet számára nélkü­lözhetetlen, továbbá folyadéktar­talmuk a vízháztartás szabályo­zásában is közreműködik. Gya­korlatilag bármilyen efféle ételt Kevesebb gyümölcsöt eszünk, mint kellene HIRDETÉS ehetünk, korlátok legfeljebb táp­lálékallergia és orvos által előírt diéták miatt lehetnek. Kiemelten jó hatásuk van a piros bogyós gyümölcsöknek (málna, eper, ri­bizli, áfonya, szeder, meggy, cse­resznye) magas vitamin-, antioxidáns- és ásványianyag-tar- talmuk miatt, s védő hatást bizto­sítanak bizonyos daganatok el­len. Ezért ajánlott a rendszeres, naponta legalább háromszori fo­gyasztása a hazai, friss idénygyü­mölcsöknek - mondta dr. Surján Orsolya Nógrád megyei tiszti­főorvos a gyümölcsök és zöldsé­gek jótékony hatásairól. Hozzátette: Magyarországon a növényi táplálék bevitel az utób­bi évtizedben csökkenő tendenci­át mutatott, így népszerűsítő programokkal próbálják a fo­gyasztást ösztönözni („Egyen zöldséget, gyümölcsöt naponta 3x az egészségért”, iskolai gyü­mölcsprogram). Fogyasztási ada­taik csak a közétkeztetésre vonat­kozóan vannak, ahol háromszori étkezés esetén a napi energia és tápanyagszükséglet 65 százalé­kát kell biztosítani. Arra a felvetésünkre, hogy a szülők odafigyelnek-e arra, hogy gyermekük elegendő gyümölcsöt fogyasszon, a megyei tisztifőorvos a következőket vála­szolta: a közétkeztetési vizsgála­tokban szerzett tapasztalataink szerint a szülők jó része fontos­nak tartja ezt. A most befejező­Érsekvadkerti pedagógusok tárlata Rétság. A rétsági városi művelődési köz­pont galériájában „Charlie angyalai" cím­mel az érsekvadkerti Petőfi Sándor Általá­nos Iskola négy pedagógusának válogatott alkotásaiból nyílt kiállítás a napokban. F. Nógrádi Ildikó, Fontányi Andrea, Gura Ildi­kó és Adame Károly közös tárlatát Kelemen Istvánná, az érsekvadkerti Mikszáth Kál­mán Közművelődési Intézmény könyvtá­rosa nyitotta meg, s közreműködtek a ba­lassagyarmati Rózsavölgyi Márk Művésze­ti Iskola tanárai: Szarvas Anna fuvolán és Tóth Istvánná zongorán. Szerencsésnek mondhatja magát az érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Is­kola, hiszen négy művésztanára is arra törekszik, hogy a képzőművészet iránti szeretetet beleplántálják a nebulókba. Meg is látszik az iskolások munkáin, és a sikerekben is testet öltő eredmények­ben. Az már külön hozadéka közös törek­véseiknek, hogy mindannyian aktívan művelik is az alkotást. Fontányi Andrea elsősorban portrékat rajzol, fényképszerűén precíz techniká­val, az arcokat szinte életre keltő tekin­tetekkel. Gura Ildikó grafikái kissé sejtel­mesek, árnyaltak, s már-már az akrill- képek technikáját is elérik. Nógrády Il­dikó alkotásait az anyagok játéka jellem­zi. Egyaránt kiválóan bánik a grafikával, a textilmunkákkal és a tűzzománccal. A jeles kompánia egyetlen férfi tagja - Adame Károly - akinek számos festmé­nyével találkozhattunk már kiállításo­kon. Az ecset mára kalapáccsá nehezült (netnesült), hiszen a kovácsmesterség alapjain készít művészeti alkotásokat. Ha valaki az invitáló meghívó kissé bo- hókás címe miatt lép be a művelődési ti­központ kiállítótermébe, az alkotásokat nézve vidámságot talál, de magas szintű grafikai mesterségbeli tudást is. S ha már bement, bizonyára hosszú percekre Jekö- tik őt a falakon látható kiváló képzőmű­vészeti munkák. VJ. HIRDETÉS Előadások a vízgazdálkodásról Bátonyterenye. Szeretettel vár­nak minden érdeklődőt a Víz vi­lágnapja alkalmából tartandó rendezvényre, amelyet a te­lepülés vezetése és az Észak-magyarországi Regi­onális Környezetvédel mi Központ közösen szervez a polgármes­teri hivatalban (Város­háza út 2.) március 24- én, hétfőn 15 órától. Az eseményen a víz gazdálkodás országos szintű elképzeléseiről Becsó Zsolt, a Nógrád megyei közgyű lés elnöke, Bátonyterenye víz­gazdálkodásáról Nagy-Majdon József, Bátonyterenye polgár- mestere, Bátonyterenye és a víz- gazdálkodás, kiemelve a Maconkai-víztározó és tórend­szer megvalósítása, működése címmel dr. Dérer István, a maconkai víztározó BSHE elnöke, a Zagyva­folyó vízgazdálkodása: Zagyva-stratégia cím­mel pedig dr. Kecskemé­ti Sándor, az Észak-ma­gyarországi Regionális Környezetvédelmi Központ alapító-elnöke tart előadást az érdeklődőknek. M Salgótarján dött felmérés ugyanis azt mutat­ja: a megkérdezettek több mint a fele - a közétkeztetés térítési dí­ján felül - rendszeresen hozzájá­rul gyermekük óvodai étkezteté­séhez azzal is, hogy friss zöldsé- get-gyümölcsöt visznek a gyer­mekintézménybe. Azzal kapcsolatban, hogy van- e ma Magyarországon (Nógrád megyében) minőségi gyermek­éhezés, arra hívta fel a figyelmet: az egyes családok szociális hely­zete természetesen jelentős hatás­sál van a gyermekek étkezésének minőségére, de ez az összefüggés nem kizárólagos és nem általáno­sítható. A tehetősebb családok gyermekeinél is találkozunk rendkívül egészségtelen táplálko­zással, miközben a szegényebb sorsú közösségek visszafogottabb étkezési szokásai gyakran keve­sebb kockázatot rejtenek. Ők más típusú hátrányokkal küzdenek, amelyeket a szociális, oktatási-ne­velési intézményrendszer, a gyer­mekétkeztetés igyekszik ellensú­lyozni. Bár a „minőségi gyermek­éhezés” manapság divatos meg­határozás, számos összetett, szociokulturális probléma általá­nosításából keletkezhetett. Szigeti András APÓM.6 MOZI Márc. 20-26.15.30 Mr. Peabody és Sherman kalandjai 3D Szinkronizált amerikai animációs kalandfilm Mire. 20-26.17.45 A beavatott Színe», szinkronizált amerikai akció-kaland Mire. 20-26.20.00 Need For Speed 3D Színes, szinkronizált amerikai akció krimi JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KONFERENCIA KÖZPONT Márc. 22.14.00 Családi hétvége Márc. 26.16.30 Szerdatársaság Irodalmi Kávéház Helyszín: Stécé Kávéház Máj. 17.20.00 Jubileumi Dixieland Gála akciós belépőjegy 2900 Ft csak május S-ig! * Máj. 31.15.00 (bérlettel rendelkezőknek: 19.00) Ördögölő Józsiás A Budapesti Operettszínház előadásában. Szólójegyek: 4400 Ft ét 4900 Ft Ján.5.19.00 Tarjáni Nyár - Nyitókoncert Snétberger Ferenc akció» belépőjegy 3500 Ft, csak májas 26-ig! OSI SPURTC Márc. 22.15.30 Konecranes Salgótarjáni KSE - EKF-Eger-HÉSZ NB 1/B-» U23-as és felnőtt Arii kosárlabda bajnoki métközés VÁROSI TELEVÍZIÓ 09.00 Hírfüzér 09.20 Ajánló 09.30 Csendes percek Adventista Egyház műsora 09.55 Szerctetnap Salgótarjánban 10.15 Bencze show 10.40 Hírfüzér 11.00 INFO TV 13.00 Hírfüzér 13.30 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19.30 Portfólió ­Sikeres vállalkozások (1.) 20.00 Szeretetnap Salgótarjánban 20.15 Veszélyzóna 20.30 Hírfüzér 21.00 INFO TV A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. www.stkuli.info HIRDETÉS AXAVEHAZ OTTHONT AO CEGES- ES MAGANRENDEZVENYEKNEK. ZENEI PROGRAMOKNAK.ESKÜVŐKNEK. S \l.(i() I AR I \\, IO I EK 5. Il l I F()\:(32>-745-44S. 1 -mail: timkaulia/«"mail.nun 4 í

Next

/
Oldalképek
Tartalom