Nógrád Megyei Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-18 / 15. szám

RyPAUL BUCK Fe lfigyelt a kontinens a városi népzenére Európa felfigyelt a Buda Folk Band 21. századi vá­rosi népzenéjére, a formá­ció friss lemeze felkerült a World Music Charts Europe januári toplistájá­ra. Éri Márton, a csapat brácsása, kontrása az MTI-nek arról is beszélt, hogyan áll össze egy folkzenekar repertoárja. Budapest. - A Magyar világi népzene című albumunk elis­merése jó hatással lehet minden olyan együttesre, amely komoly energiákat fektet be az előrelé­pés érdekében. A képhez hozzá­tartozik, hogy mindig vannak bi­zonyos trendek a világzenében. Korábban a balkáni eredetű etnofolk muzsikák voltak divato­sak az európai színpadokon és rádiókban, majd az afrikai gyö­kerű zenék iránt volt nagyobb a figyelem, talán most kelet felé nyitnak - mondta Éri Márton. A zenész kitért arra, hogy a Kárpát-medencei zenei kultúra rendkívül színes és gazdag, ön­magában is egyfajta világzene, hiszen annyi náció, etnikum, ki­sebbség építi itt népzenéjét. A Buda Folk Band zenéjére ko­moly hatást gyakorolt, hogy két meghatározó tag, Éri Márton és Csoóri Sándor Sündi (kontra, bol­gár tambura, koboz, ének) édes­apja is a Muzsikás együttesben zenélt, illetve zenél. Éri Márton felidézte, hogy a Muzsikás már a hetvenes években készített tra­dicionális gyökerekből táplálko­zó népzenei feldolgozásokat, amelyek nyugodtan nevezhető- ek világzenének.- Rengeteget jártunk Erdély­be, és mindenkinek kialakult a maga kedves tájegysége vagy fal­va, ami jelentős hatást gyakorolt repertoárunkra. Sándor a Mező­ségben volt sokat gyermekkorá­ban, én a Kalotaszeget jártam vé­gig, és bár a két zenei kultúra azonos tőről fakad, a dallamvi­lágban vannak különbségek - je­gyezte meg a 33 éves zenész. Mint elmondta, a Magyar vilá­gi népzene című anyag is úgy ké­szült, hogy egy-egy tradicionális népzenét továbbgondoltak, meg­változtatták a ritmust, időnként hozzáírták a nóta könnyebb befo­gadását segítő témákat, összekö­tő motívumokat, riffeket. Az al­bumon a zenekar hat tagján (Éri és Csoóri mellett Maruzsenszki Andor - hegedű, Takács Ádám - hegedű, brácsa, Salamon Soma - harmonika, furulya, kaval, Pén­zes Géza - bőgő, gitár) kívül több dalban közreműködik Márczi An­na Tücsi énekesnő, valamint a cimbalmos Zimber Ferenc. A Buda Folk Band városi nép­zenéje nyitott a könnyűzenei műfajokra, a rockra és a dzsessz- re is.- A hetvenes évek elején indult magyarországi táncházmoz­galom létrehozása egy kísérlet volt, ami eredménnyel járt, hi­szen bebizonyította, hogy a gyö­kerek, a hagyományokhoz való születési kötődés nélkül, városi emberként is el lehet ugyanolyan szinten sajátítani egy zenei és tánckultúrát. A mi zenénk is egy­fajta kísérlet, hiszen szabadon va­riáljuk az átörökített Kárpát-me­dencei dallamkincset, motívumo­kat, a városokban van átjárás a népzene és az egyéb műfajok kö­zött is - fűzte hozzá Éri Márton, aki beszámolt arról is, hogy a csa­pat idén a hazai koncertek és fesztiválok mellett valószínűleg Belgiumban is fellép. Hatalma van Steven Spielberg film­rendező' a legbefolyáso­sabb híresség az Egye­sült Államokban a Forbes.com legfrissebb ranglistája szerint, ame­lyen más rendezők is elő­kelő helyen szerepelnek. New York , Az üzleti magazin elemzése szerint a 67 éves Steven Spielberg befolyásának növekedéséhez tavaly jelentő­sen hozzájárult, hogy Lincoln című történelmi drámája 12 Oscar-jelölést kapott és világ­szerte 275 millió dolláros - több mint 63 milliárd forintos - bevételt ért el a mozi­kasszáknál. Az MTI beszámo­lója szerint jól jelzi a filmrende­ző tekintélyét, hogy a produk­cióra 93 millió dollár értékben váltottak jegyet a külföldi pia­cokon, holott a témája az ame­rikai történelem egyetlen epi­zódjával foglalkozik a washing­toni politikusok háttérben zaj­ló tárgyalásait részletezve. A listát az alapján állítják össze, hogy egy hírességet mennyire tart,befolyásosnak a közönség és a szakma. Spielberget a megkérdezettek 47 százaléka jelezte befolyá­sosnak. A filmgurut 45 száza­lékkal Oprah Winfrey követi, a harmadik helyen George Lucas, a Star Wars-birodalom atyja szerepel 43 százalékkal. HIRDETÉS Csalódás, hogy kimaradt LOS Angeles/Budapest - Most is azt gondolom, hogy nagyon sok minden történt már ezzel a film­mel. Természetesen most csalódott, szomorú va­gyok, de igyekszem arra gondolni, ami jó volt ed­dig és arra, ami ezután fog a filmmel történni - fo­galmazott az alkotó, aki elmondta: két forgató- könyv létezett A nagy füzet amerikai bemutatójá­ra. így, hogy nem került a legjobb öt közé a produkció, várhatóan csak májusban kerülhet az amerikai közönség elé. Szász János szólt arról is, hogy korábban nem te­kintett versenyként az Oscar-jelölésre, de az utol­só órákban rajta is eluralkodott a versenyláz.- Van bennem szomorúság, de azért ezt bőven túl fogom élni. Eljutottunk a legjobb kilenc fil­mig, én erre nagyon-nagyon büszke vagyok. Me­gyek tovább azon az úton, amelyen elindultam - tette hozzá. Az idegen nyelvű filmek kategóriájában a ran­gos elismerésért Felix van Groeningen belga ren­dező „Alabama és Monroe" című drámája, Paolo Sorrentino „A nagy szépség”, Thomas Vinterberg „A vadászat”, Rithy Panh kambodzsai rendező „L'image manquante” („A hiányzó kép”), valamint Hani Abu Aszad palesztin rendező „Omar” című alkotása van versenyben. Magyar játékfilmnek legutóbb 1988-ban volt esélye elnyerni az Oscar-díjat, akkor Szabó Ist­ván Hanussen című alkotása szerepelt a végső öt jelölt között. A mozifilm a magyarországi születésű svájci írónő, Kristóf Ágota negyven nyelven megjelent regényéből készült. „A nagy füzet” („Le Grand Cahier”) főszereplője egy tíz­éves ikerpár, Gyémánt László és András amatőr színészek alakításában. A film - amely már számos nemzetközi elismerésben részesült - a második világháború idején egy határszéli fa­luban a nagymamájuknál nevelkedő és a kö­nyörtelen világban túlélni igyekvő ikerpár meg­rázó története. Az Oscar-díjakat március 2-án adják át Los Angelesben.- Nagy csalódást jelent, de annak kell örülni, amit elért ez a film - mondta az MTI-nek Szász János rendező azután, hogy „A nagy füzet” nem került be a Oscar-díjra jelölt alkotások közé a leg­jobb idegen nyelvű film kategóriában. Chris Hemsworth ausztrál színész és Cheryl Boone Isaacs, az amerikai Mozgókép-művészeti és - tudományi Akadémia elnöke jelentette be az Oscar- jelölteket. „A nagy füzet” nem volt köztük... „A jelen döntésein múlik a jövő!” Cégünk 18 éve független biztosítási közvetítője a GRAWE-biztosítonak, amely több mint 180 éves múltra tekint vissza, és 13 országban van jelen. „Megfelelő biztosítási védelmet mindenki száméra” célkitűzés irányítja biztosítónkat és saját cégünket is. Ügyfeleink számára olyan ideális biztosítási módozatokat kínálunk, amelyekből választva biztonságot kínáló háttérrel élhetik mindennapjaikat. A kínált termékek egyfelől alkalmasak az állami nyugellátás kiegészítésére, másfelől a biztosítás segítségével fedezhetők az időskori többletköltségek, valamint fiatalok szamara például gyermekeik felsőfokú oktatására lehet előtakarékoskodni. Biztosítási termékeink közvetítésével szeretnénk megoldást nyújtani az időskorúak várható nyugdíja és a megélhetésükhöz, vágyaikhoz szükséges pénzösszeg közötti különbség áthidalására. Célunk piaci jelenlétünk további erősítése, valamint elégedett ügyfeleink növelése. Ehhez kívánunk Nógrád megyében biztosítási közvetítő voltot szeivezni, és keresünk biztosítási közvetítőket. A munkatársakkal szembeni követelmények: felsőfokú végzettség, megbízhatóság, ambtctózusság, szorgalom, üzleti korrektség. A biztosítási közvetítői szakmai felkészítést sok évei szakmai gyakorlattal valósítjuk meg. Bokori és Társa Bt. ■ Telefon: +36 (30) 471-1332 « 9 V I I

Next

/
Oldalképek
Tartalom