Nógrád Megyei Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 253-276. szám)
2013-11-20 / 267. szám
NOGRADÜWFP 2013. NOVEMBER 20., SZERDA Hivatalok napja SáptarjaihNo^rad megye. Rendhagyó osztályfőnöki órával, fogyasztóvédelmi bemutatóval, ingyenes gépjármű állapotfelméréssel, soron kívüli vizsgáztatással és sok más színes programmal várják majd a megyei és fővárosi kormányhivatalok az érdeklődőket november 28-án, csütörtökön. 10 és 17 óra között. A kormányhivatalok ügyfélszolgálatai reggel 8-tól este 8-ig, hosszított nyitva tartással fogadják az ügyfeleket. A Hivatalok napja elnevezésű egész napos országos eseményen a megyei és fővárosi kormányhivatalok a kormánymegbízottak vezetésével bebizonyítják, hogy a hivatali élet valójában sokrétű és sokszínű. Ebben számos ismert sportoló és művész is segítséget nyújt: Győrben az Audi ETO KC tagjai vesznek részt az eseményeken, a csongrádi megyeszékhelyen a Szeged Beton vízilabda csapat tagjai - köztük több világbajnok - fognak az okmányirodában egy napra ügyintézőkké válni. A november 28-ai programok részben a pályaválasztás előtt álló középiskolásoknak szólnak. A nyílt nap lehetőséget ad nekik, hogy betekintsenek a közigazgatás mindennapjaiba, részt vegyenek például földmérésen, rendkívüli tanóra keretében megismerkedjenek az egyes kormányhivatali egységek munkájával (pl. szociális és gyámhivatal, közlekedési felügyelet, erdészeti igazgatóság) vagy a munkaügyi kirendeltségeken pályaválasztási tanácsadók segítségével tájékozódjanak a lehetőségeikről. Ezen a napon a szakigazgatási szervek laboratóriumai is kinyitják kapuikat: több megye- székhelyen, így pl. Győrben, Kecskeméten, Veszprémben is vezetéses látogatás keretében látogathatók lesznek az élelmiszerbiztonsági, növény- és talajvédelmi, népegészségügyi laborok. A nyílt napon a kormányhivatal ügyfélszolgálatai ügyfélbarát nyitva tartással várják az ügyfeleket. A kormányablakok 2011- es indulásuktól fogva reggel 8- tól este 8-ig tartanak nyitva, de november 28-án a többi kormányhivatali ügyfélszolgálat pl. az okmányirodák és a földhivatalok is hosszított nyitva tartással állnak az állampolgárok rendelkezésére. Nógrád megyében rendhagyó osztályfőnöki órával, s tizenhárom szakigazgatási szerv, illetve két járási hivatal programjaival várják az érdeklődőket A salgótarjáni földhivatal régi térképeit bemutató előadással, a közlekedési felügyelőség a műszaki és KRESZ vizsgáztatás bemutatásával, fogyasztóvédelmi felügyelőség aktuális tájékoztatókkal, a munkaügyi központok munkájuk és a támogatások lehetőségeinek bemutatásával, a népegészségügyi szakigazgatási szerv szűrővizsgálatokkal vagy HIV/AIDS tanácsadással készülnek. A nap programjai megtekinthetők a www.nmkh.hu oldalon. Előadás a múzeumban Bellér Annamária Balassagyarmat. A magyar tudomány napja alkalmából, a Múzeumi hétfők előadássorozat keretében Agócs Attila néprajzkutató, a Füleki Vármúzeum igazgatója tartott érdekes előadást a Palóc Múzeumban „Felvidék gyöngyszeméről”, „A bányavárosok kulcsáról”, a füleki várról. Az előadás bepillantást engedett a füleki vár történetébe és utóéletébe, a vár történetének korszakaiba, valamint a vármúzeum kialakításába és működésébe. A füleki vár egyfajta kapocs szerepét tölti be a magyar-szlovák határon, annál is inkább, mert az épített örökség a kulturális identitás fontos része. A történelem során is kiemelt fontosságú szerepet töltött be a régióban. 1554-től 1593-ig szandzsákszékhely volt, majd később, a XVII. században élte virágkorát az erődítmény, hatalmas közép-magyarországi terület központjaként. Azonban 1682-es lerombolása után csak rom maradt belőle, amit hol magtárként, hol a köveit építőanyagként hasznosítottak. A vár 1993 óta látogatható, a Bebek-bástyában kialakított múzeum pedig 2008 óta várja a látogatókat. Az itt található állandó kiállítás címe: „A füleki vár évszázadai”. A 2009-es évben a látogatók száma elérte a 20 ezer főt és a vármúzeum munkatársai továbbra is várják az érdeklődőket. Változott a fenntartó Szécsény. 1947-ben, az akkori Földművelési Minisztérium fenntartásában megalakult a mezőgazdasági szakközépiskola. Az intézet 1974-ben átkerült a megyetanácshoz. A rendszerváltást követően Szécsény önkormányzata lett a fenntartója. A helyi önkormányzat az iskola fenntartási jogát 1999-ben átadta Nógrád Megye Önkormányzatának. 2013. augusztus elsejétől a Vidékfejlesztési Minisztérium fenntartása alá tartoznak. Fiikor Lajost, az iskola igazgatóját arról kérdeztük, hogy a fenntartói váltás milyen változást jelentett számukra.- Az iskola életében a fenntartói váltás kardinális kérdést jelentett Amennyiben nem történt volna meg, le kellett volna építeni a mezőgazdasági képzésünket, ami a fő profilunk. Ugyanis az új szakképzési törvény úgy rendelkezik, hogy a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz tartozó OK] képzéseket a következő tanévtől csak azok az intézmények indíthatnak, amelyek a minisztérium fennhatósága alá tartoznak. Azzal, hogy átkerültünk a minisztériumhoz, mi is tagjai lettünk az agrár szakképző iskolai hálózatnak. A változás egyfajta profilváltást is jelent számunkra. A következő tanévtől kizárólagosan mezőgazdasági, élelmiszeripari, környezetvédelmi szakmákban iskolázhatunk be. Mi egyenlőre csak a mezőgazdasági szakképzésben gondolkodunk. A szakácsképzést és az informatikai szakképzést megszüntetjük. Természetesen informatikát továbbra is oktatunk, hiszen a jövő mezőgazdasági szakembereinek szükségük van ilyen ismeretekre is. Helyette a kertészeti képzést fogjuk bevezetni, amihez a tárgyi és személyi feltételek adottak. Rendelkezünk három hektáros kertészettel, amely jelenleg kihasználatlan. Ez a döntésünk szinkronban van a megyei mező- gazdasági fejlesztési elképzelésekkel. Érettségi vonalon visszaéltünk a mezőgazdasági gépészeti technikusi képzésre. Iskolánkban korábban ennek a képzésnek már volt hagyománya. Itt az Ideje, hogy újra felélesszük. Megtartjuk a lovas képzést és a mezőgazdasági gazdaasszony falusi vendéglátás képzését is. A hároméves képzési szakmáink a gazda, mező- gazdasági gépész, amelyek hiányszakmák. Egyedüli beiskolázási korlátunk, hogy az alapító okirat szerint 480 tanulót vehetünk fel, és jelenleg 470-en vagyunk. Stratégiai képzési tervünk, hogy elindulunk az élelmiszer és a környezetvédelem felé. Körvonalazódnak azoknak a szakmáknak a képzései, amelyekkel be tudunk törni a piacra. A tanulóink a képzés befejezését követően bekerülhetnek a termelői életbe. Iskolánk igen népszerű, az utóbbi öt évben ötven százalékkal növekedett a létszámunk. A képzésben két alapvető szempontot tartunk szem előtt, a diák önmagukhoz képest a legtöbbet fejlődjenek, a mindennapi életre neveljük őket, olyan szakmai ismereteket sajátítsanak el, amivel az életben boldogulni tudnak. Van egy hetven hektáros tangazdaságunk, amelyből pillanatnyilag hatvan hektár van a birtokunkban, húsz hektárt bérelünk a Nemzeti Földalapkezelőtől. Azok az iskolák, amelyeknek működő tangazdaságuk van és a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz tartoznak, tanulói szerződést köthetnek. Ez azt jelenti, hogy ezekben a képzésekben résztvevő diákok a harmincezer forint ösztöndíj mellé plusz húszezer forint tanulói ösztöndíjat is kapnak havonta. Diákjainkat bevonjuk a termelőmunkába, amelynek kettős előnye van. Pénzt kapnak, ugyanakkor elsajátítják a termelés gyakorlati ismereteit - zárta szavait Fiikor Lajos. Szenognádi Ferenc HIRDETÉS konferenciaterme adott otthont A program második felében a termet zsúfolásig megtöltötték az érdeklődő diákok, felkészítő tanárok és a szülők. Figyelmesen hallgatták Dr. Both Előd csillagász-fizikust, hiszen melyikünkben ne fogalmazódott volna meg egy kérdés, hogy a minket körülvevő világegyetem tartalmaz-e ártó energiákat, amelyek közül az átlagember a kozmikus becsapódásokról hallott a legtöbbet Vagy lehet-e egyáltalán védekezni a fenyegető katasztrófák ellen? Pontos választ adni nem lehet de nem kizárt, hogy a jövő évszázadban igenlő választ fogunk kapni. Ősi Attila geológus-paleontológus kutató arról adott számot, hogy kutatócsoportjával végzi az dinoszaurusz lelőhelyek tudományos igényű feltárását és vizsgálatát, Magyarországon, a Bakony hegységben. Még elképzelni is nehéz, hogy az általuk fellelt csontok, fogtöredékek, különböző maradványok immár 85 millió évesek. De talán még meglepőbb, ha azt mondjuk, hogy a hazai (!) krokodilok anatómiáját tanulmányozzák. A koponya, a fogazat, a halánték, az orrész megannyi jel a hozzáértő tudós számára. Előadását vetített képekkel szemléltette, példákkal illusztrálta hogyan védik, őrzik meg az ásatások során feltárt „kincseket”. Az európai uniós nyertes pályázat pénzügyi lehetőségei megteremtették a TIT Pásztó Városi Egyesülete számára a gyermekek és fiatalok közelebb jutását a tudományok érdekes világához. SZÉCHÉNYI TERV MAGYARORSZÁG MEGÚJUL A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Pásztó. Nagy izgalommal várták a résztvevő csapatok a TÁMOP-5.2.5/B-10/2-2010-0235 számú, a TIT Pásztó Városi Egyesületének vetélkedőit és az eredményhirdetést A verseny során kialakult és meggyőződésünké vált, hogy a gyerekek jól felkészültek és legalább is a verseny időszakára szinte felnőttekké váltak. A két vetélkedőn negyvenöt csapat mérte össze erejét. Eláruljuk, hogy nyerni csak a maximális húsz pontot elérve lehetett A kívülállónak némi meglepetést okozott, hogy ezek a 12-15 éves diákok mennyi mindent tudnak a csillagászat tudományáról és milyen otthonosan válaszolnak a dinoszauruszok fogazatának funkciójáról, felépítéséről. Úgy gondoljuk, hogy teljesítményük előtt mi úgy adózunk, hogy a győztes csapatok tagjait felsoroljuk: a dinoszauruszos vetélkedőn a legjobban szerepelt a 6. osztályosok közül Gyürky Csenge, Fekete Andrea, Ozsvárt Emília a csécsei Fráter Erzsébet Általános Iskola csapata, a csillagászati vetélkedőben a 6-7. osztályosok közül Brown Zita, Stefán Annamária, Mátrai Dorka szintén a csécsei iskola csapata lett a győztes, de legügyesebb a nyolcadikosok közül Tóth Dzsesszika, Hegyi Zsanett és Juhász Éva alkotta csapat lett, akik megnyerték mindkét vetélkedőt, ők a Pásztói Általános Iskola diákjai. A portréfestő pályázaton, amelynek címe: „Müyen is vagyok én?” a 12-15 éves korosztályban 1. helyen Tuza Adrienn, 2. helyen ülés Anna Sára végzett, míg harmadik helyezést ért el Pádár Evelin és Deák Eszter. A tudományos vetélkedők díjait a két tudós - Dr. Both Előd és Ősi Attila - adta át a diákoknak a Diákok tudományok estéjén, amelynek a Pásztói Múzeum A program a TÁMOP-5.2.5/B-10/2-2010-0235 számú Gyerekek és fiatalok aktív társadalmi szerepvállalásának elősegítése a Pásztói Kistérségben című projektje keretében kerül megrendezésre. TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT PÁSZTÓ VÁROSI EGYESÜLETE 3060 Pásztó, Nagymező út 11. Tefefon/telefax: 06-32-460-106 E-mafl: Ut.paszto@aktlvi.hu Honlap; www.tarsszciep, hu 4 4 * i Diákok tudományos estéje