Nógrád Megyei Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 253-276. szám)

2013-11-26 / 272. szám

Könnygázt vetettekbe Kijev. Verekedés tört ki hét­főn Kijevben a kormány épü­leténél az Ukrajna európai in­tegrációjáért tüntetők és a ro­hamrendőrök között. Utóbbi­ak ismét könnygázt vetettek be. Az összetűzésben az első jelentések szerint két ember sebesült meg. Egy demonst- rálónak betörték az orrát, a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt egyik akti­vistájának pedig a karja tört el. Az MTI beszámolója sze­rint délelőtt a kormány épü­lete előtt mintegy háromszáz tüntető gyűlt össze a parla­menti ellenzéki pártok zász­lajával, illetve nemzeti és eu­rópai uniós lobogókkal. A kormányépület védelmére több száz rohamrendőrt ve­zényeltek ki. Négy centis hó Kékestető. A hétfő hajnalban kezdődött havazás következté­ben mintegy négy centiméter vastagságú hótakaró alakult ki az ország legmagasabb pont­ján, Kékestetőn - tájékoztatta az Országos Meteorológiai Szolgálat kékestetői obszerva­tóriumának ügyeletes észlelő­je az MTI-t. A szakember el­mondta, hogy az éjszakai eső alakult át a Mátrában hóesés­sé, amely hétfőn reggel is foly­tatódott. Azzal számolnak, hogy a mínusz 2-3 Celsius-fo- kos hidegben megmarad, sőt vastagabbá is válik a hótakaró, mivel további havazásokra számítanak. A közlekedőket arra kérték, hogy fokozott óva­tossággal vezessenek. Legendák nevét viselik a szerelvények Két új Metropolis metró­szerelvényt neveztek el az Aranycsapat két éló' já­tékosáról, Buzánszky Je­nőről és Grosics Gyuláról a magyar labdarúgó-válo­gatott Anglia ellen 1953- ban aratott 6-3-as diada­lának 60. évfordulója al­kalmából. Budapest Az MTI információja szerint a névadásról a Fővárosi Önkormányzat döntött, az Alstom Hungária Zrt. kezdeményezésé­re. A Puskás Ferenc Stadion met­róállomáson tartott hétfői „ke­resztelő” ünnepségen a szerelvé­nyeken elhelyezett névtáblákat Tarlós István főpolgármester és Alf Henryk Wulf, az Alstom Kö- zép-Európáért felelős alelnöke leplezte le Buzánszky Jenővel. A főpolgármester elmondta, hogy Grosics Gyula nem tudott eljönni az eseményre, mert vá­ratlan betegsége miatt már azon a vasárnapi vacsorán sem tudott részt venni, amelyet Áder János köztársasági elnök adott a 6-3 évfordulója alkalmából. Az MTI úgy tudja, hogy az Aranycsapat kapusát vasárnap kórházba kel­lett szállítani. Megjelent a név­adón Szepesi György, aki annak idején a Magyar Rádióban a 6-3- as mérkőzést közvetítette. Tarlós István beszédében em­lékeztetett arra, hogy ritka az olyan pillanat, amikor a nemzet szíve egyszerre dobban, de 1953. november 25. és az angolok elle­ni londoni győzelem ilyen volt. Hozzátette: a győzelem hatására az egész világ örökre megtanul­ta, hol található Budapest.- Nagy esemény a mai nap Bu­dapest életében is, hiszen végre forgalomban tudhatjuk már az Alstom metrókocsikat a főváros­ban, és tavaszra talán a négyes metró is elindul - fogalmazott a főpolgármester.- A szerelvények elnevezésé­vel az Alstom is kifejezheti tiszte­letét az Aranycsapat játékosai­nak, akiket nem csak Európában, de az egész világon történelmi je­lentőségű sportolókként tartanak számon- mondta Alf Henryk Wulf, az Alstom Csoport Közép- Európáért felelős alelnöke. Hozzáfűzte: több mint száz or­szágban vannak jelen, de nem­csak Budapest, hanem az Alstom történetében is ez az el­ső alkalom, amikor metrószerel­vényeket híres sportolókról ne­veznek el. Az utasok november" 25-től a kettes metrón, két Met­ropolis szerelvény első és utolsó ablakai felett találkozhatnak az­zal az emblémával, amely azt hirdeti, hogy a szerelvény Buzánszky Jenő és Grosics Gyu­la nevét viseli. Buzánszky Jenő arról beszélt, hogy békeidőben a sport és a kultúra az a terület, amellyel egy kis ország kivívhatja a világ el­ismerését. A legendás játékos örömét fejezte ki, hogy a hatva­nadik évforduló alkalmából a 6- 3 újra az emberek figyelmének középpontjába került.- Remélem, hogy ez az emlé­kezetes győzelem más nemzedé­keknek is jó példa lehet arra, hogy az élet más területén is ér­demes a maximumot megtenni a siker érdekében, s akkor ők is hasonló megbecsülésben része­sülhetnek, mint az Aranycsapat játékosai - tette hozzá Buzánszky Jenő. Buzánszky Jenő, a legendás Aranycsapat hátvédje, a nemzet sportolója, negyvenkiiencszeres válogatott labda­rúgó (balra) Tarlós István főpolgármester társaságában leleplezi a nevét viselő táblát egy metrószerelvényen, Budapesten. Jobbra Szepesi György sportriporter, a hatvan évvel ezelőtti, az angol válogatott ellen Londonban játszott, 6-3-as győzelmet hozó mérkőzés rádiós kommentátora. Egyházi csoportok tiltakoznak Több egyházi csoport is tiltakozását fe­jezte ki amiatt, hogy a skót parlament a melegházasságot legalizáló törvényja­vaslatról tárgyalt - közölte a Christian Today című brit lap nyomán az MTI. Edinburgh. Az edinburghi törvényhozás az esély­egyenlőségi bizottság előterjesztésére november 20- án vitatta meg az azonos neműek házasságát támo­gató törvényjavaslatot, amelyet első körben, a tör­vény általános elveiről szóló vita során jelentős fö­lénnyel meg is szavazott Ha a javaslatot a honatyák a következő két alkalommal is elfogadják, a meleg­házasság 2015-ben már legális lehet Skóciában. Az anglikán egyház és a skót szabad egyház til­takozása mellett a Forward Together nevű evangé­likus csoport is megszólalt az ügyben, és önteltség­gel vádolta a skót parlamentet.- Ezzel a döntéssel a skót parlament magához ra­gadta a jogot, hogy újraértelmezze a házasságot, amely Isten ajándéka az emberiségnek, a férfinak és a nőnek, hogy közösen felneveljenek egy gyermeket A parlament most tulajdonképpen azt állítja, hogy ez az ajándék nem helyénvaló - olvasható a szervezet közleményében. A csoport emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a parlament döntése nem tükrözi a skótok álláspontját: a témában indított társadalmi konzultáció eredményei azt mutatják, hogy a választ adó 77 ezer ember körülbelül kétharmada, 64 száza­léka ellenzi az azonos neműek házasságkötését HIRDETÉS CITROEN C3 2 200 000 FT-TÓL* CITROÉN PLUS FINANSZÍROZÁSSAL Érkezzen gyalog vagy biciklivel, autóval vagy busszal, novemberben szinte biztosan a Citroen C3, C3 Picasso, C-Elysóe, C4 vagy Bertingo modellek egyikével Fog távozni! Válasszon személyre szabott konstrukciót akár használtautó-beszámítással, akár roncs- prémiummal, esetleg finanszírozással vagy akár mindezek nélküli CREATIVE TECHNOLOGIE •jelen ajánlat értelmében a Citroen C3 VTl 68 Tendance már 2 200 000 Pt-tól elérhető, +2 év kiterjesztett gerendával, kizárólag Citroen JAUS finanszírozás Igénybevétele esetén. A jelenlegi finanszírozási ajánlat a PSA Finance Hungária Zrt. forint alapú, zártvégű pénzügyi lízing ajánlata. A finanszírozás feltétele a pozitív hitelbírálat. A finanszírozási ajánlat minimum 30% kezdőrészlettel érhető el. A *2 év kiterjesztett garancia a 2 éves szerződéses garancián túl, a szerződéses garanciával megegyező szolgáltatásokat tartalmazó kiterjesztett garancia, amely a gépjármű garanclakezdetétól számított 4 évig vagy 80 000 knvlg (amelyik határértéket előbb eléri a gépjármű) érvényes. A * ajánlat a 2013, november 30>lg leadott és Visszaigazolt megrendelésekre érvényes, magánszemélyeknek, Citroen C3 személygépkocsi vásárlása esetén, az akcióban részt vevő márkakereskedésekben. A jelai akció más kedvezménnyel nem vonható össze, A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül szerződéses ajánlatnak, továbbá a Citroen fenntartja a kondíciók változtatásának jogát. Az akció részleteiről érdeklődjön a részt vevő Citroen márkakereskedéseinkben vagy a www.citroen.hu honlapon. A kép illusztráció, A Citroen C3 (kombinált) üzemanyagTogyasztása 3,4*6,51/100 km, CÖfklbotsátása B/“15ög/km, www.citroen.lHi BÁRMIVEL IS JÁRT EDDIG, MOSTANTÓL CITROENNEL FOG HAJAS AUTÓ KFT., 3100 SALGÓTARjAN BA)CSY ZSILINSZKY UT Z3„ TFL. 06 32 422 929

Next

/
Oldalképek
Tartalom