Nógrád Megyei Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 227-252. szám)
2013-10-15 / 239. szám
XXIV. ÉVFOLYAM, 239. SZÁM 2013. OKTÓBER 15., KEDD „A VERS AZ, AMIT MONDANI KELL” SZENTMISE MÁRIA 2. OLDAL TISZTELETÉRE 3. OLDAL HENGERELT A ROM ÉS A KARANCSBERÉNY Médiapartnerünk a FM radio 100.4 Mandzsu darvak a vadasparkban Szeged. Az európai állatkertekben és a természetben is igen ritka mandzsu darvak (Grus japonensis) érkeztek a Szegedi Vadasparkba, a kecses madarak a japán makákók kifutójában kaptak helyet. Veprik Róbert igazgató elmondta, hogy a hím és a nőstény a lipcsei, illetve a pozsonyi állatkertből került a Tisza-parti városba. A makákók és a darvak együtt tartását - a nyilvántartások szerint - a világon elsőként a Szegedi Vadasparkban kísérelték meg. Alapvetően sikeresnek bizonyult az együttélés, megfér egymással a két faj. Ennek a látogatók is tanúi lehetnek, ha egy kis időt eltöltenek a természetes bemutató előtt. A 140 centiméteres test hosszúságú, tíz kilogrammos mandzsu darvak szárnyfesztávolsága elérheti a 2,5 métert is. A madárfajt mint a szerencse és a békesség egyik jelképét komoly tisztelet övezte, ma azonban már kipusztulás fenyegeti. ÜGYELETEK ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: MfflAUK JÚLIA (20/246-4828) HIRDETÉS, TERJESZTÉS: TEL.: 32/418-190 FAX: 32/418-191 IDŐJÁRÁS köpönyeghu Kedden a nap első felében borongós időre számíthatunk többfelé esővel, záporral. Délutánra átmenetileg csökken a felhőzet és kisüt a nap. A nyugati szél megerősödhet. RÓLUNK SZÓL Mostanság sok szó esik az állatokról, az állatvédelemről, meg a róluk szóló világnapról. Egy történet jutott erről eszembe, amikor egy gyengén látó hölgy másik szemében egy pici daganat képz& dött. Egy orvos sem vállalta annak az eltávolítását. Négylábú, hűséges kedvence és társa, a kutyusa egyik este játékos hancúrozásba kezdett. Jó kedvükben birkóztak a heverőn és egyszer csak éles fájdalmat érzett beteg szemében a hölgy. Egy pillanat műve volt az egész. És csoda történt. Kitárult előtte a világ, ismét látott. Az orvosok megállapították, a kutya éles körmével teljesen véletlenül lekapta a daganatot a hölgy szeméről. Állati szerencse volt... A jövőnek is buzog a Maconkai csevice A korábban elhanyagolt terület ma egy valóságos kis ékszerdoboz A természet adja nekünk mindazt, ami az élethez nélkülözhetetlen, más szóval lételem. Felismerni ezt önmagában is érték, hozzátenni pedig: az érték példaértékű megbecsülése, az ehhez szükséges látásmód népszerűsítése. A maconkai városrészen - más vízlelő helyek mellett - csörgedezik az a forrás, amely bár évszázadok óta kínálja vizét, utóbb mellőzötten, elgazosodott, elhanyagolt területen tört rendületlenül a felszínre. Ám ez már a múlt: környezetével együtt kis ékszerdobozzá varázsolták. (Folytatás a 2. oldalon.) Tarnóczi László Amikor Nógrád megye legmagasabb pontjáról beszélünk, sokan valószínűleg a Karancsra gondolnak, ám a legmagasabb hegytetőket nem az ország-, hanem a megyehatáron kell keressük. Egyiket Galyatető mellett, Piszkés-tetőn, Heves megye határán, 960 méteres tengerszint feletti magasságban, a másikat pedig a Pest megyei határmezsgyén, a Börzsöny tetején, 939 méteren találjuk. Ez utóbbin, a Csóványoson a piros-fehér sávval festett geodéziai pontot 1973-ban építették. Vas vázszerkezetű torony állt itt egykor, ezt cserélték le a tájba soha be nem illesztett betonhengerre, amit mostanra az idő és a vandalizmus alaposan kikezdett. A turisták azonban a tiltás ellenére is szívesen kapaszkodtak fel rá, hiszen innen, a Börzsöny tetejéről remek körpanoráma nyílik: Északon az Ipolyon messze túl a Tátra és a Selmecbánya környéki Szitnya, s körbe tekintve a Cserhátból kikandikáló Szanda-vára, a Mátra, a Naszály illetve a Dunakanyar az alattunk elterülő Börzsönnyel felejthetetlen élmény. (Folytatás a 2. oldalon.) Újjáépítik a Csóványosi kilátót Becslések szerint évente tíz-tizenöt ezer kiránduló keresi fel kijelölt turistautakon a 85-3001 számú geodéziai alappont fölé betonból épített mérőtornyot. A Börzsöny legmagasabb pontján, a 938 m magas Csóványoson lévő, 28 m magas toronyba a turisták annak ellenére fölmennek, hogy az tilos és életveszélyes is. Az Ipoly Erdő Zrt. most újjáépíti a tornyot, hogy a turisták biztonságban szemlélhessék a körpanorámát. HIRDETÉS boríték céges- és egyedi borítékok 06 70 930 6707 www.boritekonline.hu HIRDETÉS Házszentelés Szécsény. ür. Beer Miklós püspök meglátogatja a Páter Bárkányi János Katolikus Óvoda, Iskola és Gimnáziumot október 15-én, kedden, hogy felszentelje az óvoda és az iskola épületét.-Az ünnepségen, amely nem sokkal 10 óra után kezdődik a tanintézmény aulájában, szülőket is tudnak korlátozott számban fogadni. Rétság. A Magyar Festészet Napja alakalmából a „KÖR” Képzőművészeti Közösség kiállításának megnyitója lesz a művelődési központ galériájában október 18-án, 18 órától, amit Krasznai Gyulai író, a Börzsönyi Helikon szerkesztője nyit meg, s közreműködik Lengyelné Zsoldos Emőke hárfaművész. A tárlaton megtekinthetik Egyházy Gábor, Kazsimérszky Róbert, Kovács László, Krasznainé Konczili Éva, Krasznai Karaffa Gyula, Makrai Adél, Óvári János, Pekáryné Mindszenti Csilla, Záhorszki Mónika, Lengyel László és Bodor Zoltán berkenyéi vendég festőművész alkotásait. A műalkotásokban egészen november ló-ig lehet gyönyörködni. Zenés mesejáték Balassagyarmat, a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban az érdeklődők megtekinthetik Grimm legszebb meséi közé tartozó Rigócsőr Király - című zenés mesejátékot a budapesti Fogj Színház közreműködésében. Az előadások október 18-án, pénteken 10 és 14 órától lesznek láthatóak. HIRDETÉS mm ! v