Nógrád Megyei Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 227-252. szám)
2013-10-15 / 239. szám
2 NOGRAD „ A vers az, amit mondani kell" SalgÓtarjáft-NÓgrád megye. Ritka, hogy egy műszaki iskola kitartó elkötelezettséggel legyen a kultúra, az irodalom támogatója. A Stromfeld ezen ritka kivételek közé tartozik, hiszen az idén már 14. alkalommal rendezték meg Aurél-napi szavalóversenyüket a megye középiskolásainak részvételével. Az ünnepélyes megnyitójában Hadusovszky Judit, az iskola igazgatója is hangsúlyozta, hogy a vers és a költészet, az irodalom szeretete alapja az emberiség minden irányú fejlődésének, a kultúra megtartásának. A költészet több mint egyszerű, rímbe szedett verssorok összessége. A költészet maga az élet, a remény, a feltöltődés. S valóban, az eredmény most is lenyűgöző volt: magyar alkotók szólaltak meg fiataljaink hangján. A Weöres Sándor centenárium előtti tisztelgés jeleként a kötelező versek a költő két alkotásából kerültek ki (Ars poetica; De profundis), de ezen túl Petőfitől Aranyon át egészen a legmodernebb alkotókig ívelt a megszólaltatottak sora. „Tanuld meg versemet” - hangzott Faludy György ................... felszólítása Kónya Mercédesz tolmácsolásában, s mindannyian éreztük a megtanult vers hatalmát, lélekemelő erejét. Teljesítményéért három tanuló kapott jutalmat: első helyezett lett Zsély Virág - Bolyai, felkészítő tanára: Kancsulik Attiláné -, második helyezést ért el Kónya Mercédesz - Madách, felkészítő tanára: Radnai Zsuzsanna -, harmadik helyen pedig Mester Ádám - Bolyai, felkészítő tanára: Batkiné Tótok Katalin - végzett Joggalgondolhat- juk, hogy az emléklapokon és a versélményeken túl mindenki más igazi „ajándékban”is részesült . A zsűri elnökének, T. Patakiné Kerner Editnek értékelő szavai ugyanis nemcsak a versenyzőknek, hanem a hallgatóságnak is kijelölték az utat. Tanácsait a jövő nemzedék iránti féltés és szeretet sugallta, amikor bírált és dicsért. Dicsérte nemcsak a versmondókat, hanem a versszerető közönséget is, hiszen a vers nem csak az, amit mondani, de az is, amit hallgatni kell. Hadusovszky Judit szavait idézve szeressük az irodalmat, lássuk, keressük benne a hitet, a jót, a szépséget, a tisztaságot, és az igazságot. Azok, akik ezen a szavalóversenyen elindulnak, nagyon fontos lépést tesznek, hogy egyéniségük legrejtettebb, legtisztább értékeit felszínre hozzák, s igazi, emberhez méltó, hiteles életet éljenek. A költészetben való elmélyedés segít abban, hogy fölfedezzük önmagunkban és másokban a csodát S megtanulhatunk egy másik nagy titkot is: megosztani embertársaitokkal a bennünk megszülető szépséget és emberséget. Fölfedezhetjük, hogy milyen gyönyörű hivatás örömöt okozni másoknak, őket a szépség, az emberség, a szeretet lélekemelő élményében részesíteni. Bencze Melinda tanár a rendező intézmény nevében Ketten verekedtek iá Garázdaság vétség elkövetése miatt folytat büntetőeljárást 47 esztendős ecsegi és 33 éves helybeli lakos ellen a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya. A két férfi összeszólalkozott egy italbolt kerthelyiségében, majd a vitát követően összeverekedtek. A dulakodásnak végül a Készenléti Rendőrség járőrei vetettek véget, Mindkettőjüket elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. Salgóbányán gyakorlatoztak A salgóbányai Medves Hotelben tartottak gyakorlatot a salgótarjáni hivatásos tűzoltó-parancsnokság szolgálati csoportjának tagjai a közelmúltban. Salgótarján. A foglalkozás elején az állomány a hotel igazgatójának vezetésével megismerkedett a létesítménnyel, annak főbb veszélyforrásaival, az áramtalanítási és közműelzárási le- hetőségekkel, valamint a vízvételezési forrásokkal és a menekülési útvonalakkal. A gyakorlat ezt követően szerelési foglalkozással folytatódott, amit az előzetesen elkészített tervnek megfelelően hajtottak végre. A tréninget Bölcső Balázs, a „B” szolgálati csoport szolgálatparancsnoka tartotta, aki elmondta, hogy a feltételezés szerint a hotel kazánhelyiségében keletkezett tűz, aminek következtében két dolgozó a kazánházban rekedt. Az egységek feladata a sérültek felkutatása és kimenekítése volt, valamint ezzel párhuzamban megkezdték az oltást is. A begyakorlást a helyszínen ellenőrizte Sörös Zoltán, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat vezetője, aki a szolgálatparancsnokkal közösen megfeleltre értékelte a feladat végrehajtását. A jövőnek is buzog a Maconkai csevice (Folytatás az 1. oldalról.) Bátonyterenye.A Maconkai Aranyalma Hagyományőrző Egyesület - amely az; értékőrzést tűzte zászlajára - felfedezte a jövőnek is szóló jelentőségét, s terveket kovácsolt a rendbetételére. Egyben méltó, ünnepi alkalmat is talált arra, hogy megújult környezettel adja majd át a városlakóknak. Sokkal több volt ez a vállalás, mint nagytakarítás, a higiénikus hozzáférés követelményeinek is megfelelve lefedték a kutat, s kifolyócsővel látták el. A sokak összefogásával, az önkormányzat támogatásával elvégzett munkálatok egy részére azért volt szükség, hogy könnyebb legyen a megközelíthetősége. Környezetét pedig olyanná varázsolták, hogy az erre járónak szinte kedve támad kortyolni a természetesen buborékos vízből. Igen, ettől, a széndioxid-tartalomtól csevice ez a forrásvíz, a szlovák eredetű kifejezés a „scsava” (savanykás-sós víz) szóból alakult. Horváth Tibor, a város alpolgármestere, az egyesület titkára osztotta meg lapunkkal ezeket az információkat. Vízügyi szakemberek szerint a harmadik évezred egyik kihívása a tiszta, egészséges ivóvíz, a biztonságos hozzájutás megtartása lesz. Ebből a nézőpontból kiemelt a jelentősége annak is, amit szintén az alpolgármester hozott tudomásunkra: Bátonyterenye környékén 22 forrás található, s 18-nak iható a vize, ami nagyon jó arány, s amelynek a jövőben komoly szerepe lehet. Az Aranyalma egyesület legszélesebb körben az idei augusztus 20-i ünnepségen is bizonyságát adta ars poeticájának, („maradandót létrehozni, hogy sokak javára szolgáljon.”) illetve a megfelelésnek. Ez alkalommal mondtak köszönetét a támogatóknak is. Az itt élők és vendégeik ünnepi menetben zarándokoltak el a víznyerő helyhez, ahol táblát helyezett el a városvezetés és az Aranyalma egyesület, s ezen felirat jelzi: ez itt a Szent István forrás, a maconkai csevice. (Mj.) Újjáépítik a Csóványosi kilátót (Folytatás az 1. oldalról.) Zanati László, az Ipoly Erdő Zrt. közjóiét igazgatója elmondta: a Börzsönyt szeretők rég óta szeretnének a mai helyére egy szebb és látogatható kilátót. A kezdeményezésének örömmel álltak az élére, s egy európai uniós pályázattal a mérőtorony tájba illesztésével és kilátóvá kialakításával a turistáknak hamarosan biztonságot is nyújthatnak a panoráma mellé. A kilátó megépítésével gyakorlatilag „megkoronázzák” majd a Börzsönyt. Miközben a megújuló torony megőrzi majd eredeti, geodéziai mérőtorony funkcióját is. Ami a szerkezetet illeti: a vasbeton építmény köré épülő négyszintes kilátó acél oszlopokon áll. A függőleges közlekedést biztosító, tűzi horganyzott acél csigalépcsőt az időjárástól védett, belső vasbeton magba tervezték. A vasbeton falon szintenként egy-egy újonnan kialakított ajtónyíláson keresztül lehet majd kijutni a különböző magasságban lévő teraszokra. Az építmény köré tervezett „palást” lábakra állított, így a földméréshez használt nyílásokat sem fedik el, a geodéziai jel így érintetlen marad - megtartva ezzel a jelenlegi funkció szerinti használat lehetőségét is. A jelenlegi legfelső szintet azonban elzárják, oda egy tetőkibúvón át csak az illetékesek mehetnek IPOLY ERDŐ ZRT majd fel. Az állami erdészet saját forrásból pénzbedobós távcsövet helyez el a kilátóban, valamint beépítenek egy saját energia ellátású látogatószámlálót is. A megújult toronyban - a teraszos kialakításnak köszönhetően - a látogatókat körülvevő környezet megismerését információs táblákkal segítik, a különböző szinteken egyebek közt a Börzsöny földtörténeti kialakulásával, a kilátóhoz vezető és onnan kiinduló turistautakkal, az elérhető nevezetességekkel, a lombkorona-szint növényzetével, s legfelül a vidék földrajzi neveivel ismerkedhetnek meg a túrázók. A beruházáshoz a pénz már rendelkezésre áll, a megújult turistaszállások, a felújított turistautak mellé várhatóan a jövő nyárra készül el a Börzsönyt koronázó új kilátó. A Szent Mihály-hegy, Hegyestetőn lévő Julianus-kilátót addig is már látogathatják a Börzsönyt járók. n citMotcirjáni Városfejlesztő k«. 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel: 32/417-255/163 E-mail: info.varosfejleszto@starjan.hu A Salgótarjáni Városfejlesztő Kft 100%-os önkormányzati tulajdonú cég, mely az Önkormányzat által jóváhagyott akcióterületi tervben megtervezett városfejlesztési akciókat készíti elő és valósítja meg. A Társaság operatív városfejlesztő tevékenységének célja: az Önkormányzat városfejlesztési célkitűzéseinek gyakorlati megvalósítása a lehető legkedvezőbb pénzügyi feltételekkel. « A Társaság által jelenleg megvalósított városfejlesztési programok:- Salgótarján városközpontjának funkcióbővítő rehabilitációja (2012-2014)- Salgótarján szociális célú rehabilitációja - Acélgyár - Városközpont (2013-2015)- Salgótarján Megyei Jogú Város Településfejlesztési Koncepciója 2014- 2020 és Integrált Településfejlesztési Stratégája 2014-2020 (2013-2014) A Társaság külső partnerek részére ajánlott szolgáltatásai:- Pályázatfigyelés, projektfejlesztés- Pályázat készítés- Projektmenedzsment, támogatáskezelés- Kötelező nyilvánosság biztosítása- Rendezvényszervezés „...egyedül a fejlődésben, az átalakulásban és a változásban találhatjuk meg az igazi biztonságot.” _______________(Anne Morrow Lindbergh)_______________ , 1 * * í 4