Nógrád Megyei Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)

2013-09-07 / 207. szám

MTI FOTÓ: KOMRA l’H I R 20 13. SZEPTEMBER 7., SZOMBAT Uj büntetés-végrehajtási törvény készül (Folytatás az 1. oldalról.) Balassagyarmat. A belügyminiszter közölte: a kormány elfogadta a pa­rancsnoki állomány által kidolgozott koncepciót, a törvény szövegezésére pedig társadalmi vitát indítottak. Pin­tér Sándor hozzátette: reméli, hogy az országgyűlés még ebben a ciklusban elfogadja az új kódexet, amely átte­kinthető keretet a jogalkalmazáshoz, az állomány munkájához, egyben új szakmai elveket vezet be. Ünnepi beszédében a miniszter ösz- szetettnek és nehéznek nevezte a bün­tetés-végrehajtás feladatát, mert nem­csak őrzik, hanem nevelik, oktatják is az elítélteket, igyekeznek megváltoz­tatni a szemléletüket, és legnagyobb feladatuk, hogy visszavezessék őket a társadalomba.- Ez a fő célja a fogvatartottak fog­lalkoztatásának is - mondta Pintér Sándor. A tárcavezető beszélt arról is, hogy az intézeteknek meg kellett birkózni­uk a személyi állománynak és az el­ítélteknek is nehézséget jelentő túl­zsúfoltsággal is.- A Belügyminisztérium csak azzal tudott segíteni, hogy újabb körleteket nyitotüneg, illetve újabbak építésére tett jlroslatot, és megszerzi hozzá gz_ anyáéi hátteret - mondta a belügymi niszter, kiemelve, hogy a zsúfoltság nem járt együtt rendkívüli esemé­nyek növekedésével. A Büntetés-végrehajtási szervezet napját tizennyolcadik éve rendezik meg. A pénteki balassagyarmati ün­nepségen elismeréseket adtak át a ki­emelkedő teljesítményt nyújtó munka­társaknak, és csapatzászlót vehetett át a Balassagyarmati Fegyház és Börtön személyi állománya. Ezzel a százhat­vannyolc éves múltra visszatekintő, ki­emelkedő munkát ismerték el. Az elismerést Budai István pa­rancsnok köszönte meg, aki kitért ar­ra, hogy a Balassagyarmaton elhelye­zett fogvatartottak körében csaknem teljes a foglalkoztatás. Az intézetben ötszáz elítélt van, az állomány százöt­ven fős. A börtön számos reinteg- rációs programot indított, hogy javít­sa a szabadulok munkaerő-piaci hely­zetét. A börtön területén működő Ipoly Cipőgyár Kft. átlagosan kétszáz­húsz elítéltet foglalkoztat. Az ünnepségen Zsinka András, a Belügyminisztérium személyügyi fő­osztályának vezetője bejelentette, hogy Csáti András büntetés-végrehaj­tási vezérőrnagyot, megbízott orszá­gos parancsnokot szeptember 8-jJja- támm országos parancsnokká nevez­te ki 8 belügyminiszter. Szigeti András (Folytatás az 1. oldalról.) Salgótarján. Az ünnepség a mazsorett-bevonulással és mű­sorral kezdődött, majd a tizenegy városi iskola tanuló is felsorakoz­tattak a színpad előtt. A diákokat és a pedagógusokat Simon Lajos, a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. ügyvezető igazga­tója köszöntötte:- 2004-ben bíztunk benne hogy sok jubileumot megél majd ez a kezdeményezés és lám el is érkezett az első. De remélem nem az utolsó és kívánom, hogy a következő generációk tanulói és ti is hosszú évekig élvezhes­sétek ezt a nagyszerű fesztivált, illetve remélem, hogy minden­kinek sikeres tanéve lesz - zár­ta szavait. Ezt követően Marok Kitti Natá­lia, a salgótarjáni diákönkor­mányzat elnöke megnyitotta az immáron tíz éves rendezvényt, beszédében megköszönte Simon Lajos és a városi önkormányzat támogatását és a segítő kezek munkáját, majd jó szórakozást kívánt mindenkinek. A program-összeállítás a suli- show vetélkedővel folytatódott, ahol tizenkét állomáson kellett megoldani egy-egy ügyességi fel­adatot az iskola nebulóinak. Az akadályokat volt, aki könnyebben vagy nehezebben teljesítette, de a kellő bíztatás mindenkit tűzbe hozott és jól szórakoztak. A dél­utánon volt még karaoke, táncbe­mutató, zumba és fellépett a karancslapujtői Oláh Gergő is. A fergeteges mulatságot a művelő­dési központ üvegcsarnokában tartott disco zárta le. A műsorok szünetében meg­kérdeztük a mostani rendezvény előzményeiről a főszervezőt, Baranyainé Kovács Zsuzsannát, aki a következőket válaszolta:- Az idei fesztivál szervezésé­ben nagyon sok munkánk van, erre bizonyíték az, hogy már ta­vasszal elkezdtük a programok kidolgozását, tesztelését. Az álta­lános iskolák bevonásával új ar­culatot adtunk rendezvényünk­nek, de törekedtünk arra is, hogy rendhagyó elemek is he­lyet kapjanak. Az előző években csak kísérőként voltam jelen, de akkor nagyon jó hangulatban töltöttük el az időt, és remélem, hogy idén is ezt halljuk majd vissza a tanulóktól, pedagógu­soktól - tájékoztatta lapunkat. HIRDETÉS 3qgdb?iah«alt InpiUa- JSalgótaijáni <%tosüveggyár 120 éve?'c kiállítás folyamatosan látogatható- Szeptember 6. V. Országos UradakmtűrtéiTeú Konferencia, Régi tártokok, új kutatások c -Szeptember 20. 14.00 VI. Salgótarjáni Ipartörténeti Emléknap a öQoGősg Hétfőtől - Péntekig 8.00.-16.00 szombaton 8.00.-16.00. m vasárnap Zárva BOőbGiqGÖ0ö0Sö]Q8 Telefon: 32/5*0-700 Fax: SÍ/S14-169 E-mail: dornyaybmuzeum@gmail.com www.dornyaymuzeumjiu www.facebook.com/aornyaybela.mazeum irőrnagyot Pintér Sándor belügyminiszter (jobbra) kinevezi Csóti András büntetés-végrehaj országos parancsnoknak V Fogadónap SaSg(: Székyné dr. Sztrémi Melinda polgár- mester fogadónapját szep­tember 12-én, csütörtökön 14 órától 16.30 óráig tartja a Városházán. Kitüntetést vehetett át Besztercebánya. A Besz­tercebányai Kerületi Tűzol­tó Igazgatóság által adomá­nyozott emlékplakettet ve­hette át a Szlovákiában tett látogatása során Berecz György tűzoltó ezredes. A Nógrád Megyei Katasztró­favédelmi Igazgatóság veze­tője - a több éves nemzetkö­zi munka elismeréseként - Alexander Nejedly tűzoltó ezredestől, Szlovákia orszá­gos tűzoltósági főigazgató­jától és Dusán Sl’úka tűzol­tó ezredestől, a kerületi igazgatótól vette át a kitün­tetést a felvidéki városban megrendezett műszaki mentési versenyen. Áramszünet lesz a településen A biztonságosabb vil­lamos energia ellátás érdeké­ben a hálózaton felújítási és karbantartási munkákat vé­geznek a szakemberek. A munkavégzés időtartama alatt, azaz szeptember 16-án (hétfő) 9-13 óra között az áram szolgáltatást a község­ben szünetelni fog. Azonban ha a szakértők munkákat a jelzett időpont előtt befejezik, a hálózatot előzetes értesítés nélkül visszakapcsolják. HIRDETÉS •.‘vV: PROGRAMAlÁKIt Salgótarján ff AFOtlÓ MOZI szept, 5-11. 15.30 PERCY JACKSON: SZÖRNYEK TENGERE 3D Sites, szinkronizált amerikai családi kalandülm szept. 5-11. 17.45 AZ ELNÖK VÉGVESZÉLYBEN Színes, szinkront/áll amerikai akció-vígjáték szept. 5-11.20.00 RIDDICK Színes, szinkronizált amerikai akció-thriller IOZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KONFERENCIA KÖZPONT BÉRLETVÁSÁRLÁS A Zenthe Ferenc Bérlet szept. 20-ig megvásárolható a József Attila Művelődési és Konferencia Központ jegypénztárában. Szeptember 11.16.00 Kiállítás megnyitó LÓCZI LÁSZLÓNÉ ÜVEGFESTMÉNYEI Helyszín: József Attila Művelődési és Konferencia Központ, Belső klub Szeptember 7.10,00 I. HAVANNA KUPA TÁNCVERSENY A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült WNw.stkult.info hoiiia-jji. I 4 X I Mulatós tanévnyitó

Next

/
Oldalképek
Tartalom