Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 177-201. szám)
2013-08-10 / 185. szám
FOTÓ:GYURKÓ PÉTER VO GRAD 2013. AUGUSZTUS 10., SZOMBAT Két keréken, nagy veszélyben... S.K.__________________________ (Fo lytatás az 1. oldalról.) Nógrad megye, a kresz többféle kötelezően a kerékpárunkra szerelendő eszközt nevesít, s bármelyikének hiánya szabályszegésnek minősül. Ilyen a fehér vagy kadmiumsárga színű első- és piros hátsó lámpa. Utóbbinak olyannak kell lennie, amely sötétben, tiszta időben legalább százötven méter távolságról látható. Alapfeltétel a könnyen kezelhető, megbízható kormányrend- szer, továbbá egy vagy két, szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakú, piros színű fényvisszaverő (prizma). Két, egymástól független fékre, csengőre és - legalább az első keréken - borostyánsárga színű küllőprizmára is szükség van ahhoz, hogy a kerékpáros biztonságban érezhesse magát. Emellett legalább lakott területen kívül, éjszaka vagy rossz látási viszonyok közepette fényvisszaverő ruházatot kell viselnie. A nem kötelező, de javasolt kiegészítők között tartják számon a borostyánsárga színű prizmákat a pedálon és a küllők között, a karos szélességjelző prizmát, a vjsz- szapillantó tükröt és a sárvédőt. Szólnunk kell a bukósisakról is: ha a kerékpáros visel ilyet és utast nem szállít, lakott területen kívül 50 km/h sebességgel is haladhat - sisak nélkül csak 40 km/h a megengedett maximális sebesség. Szabályszegés esetén - például a lámpa vagy bármely másik kötelező kiegészítő hiánya miatt - ötvenezer forintig terjedő helyszíni bírságot szabhat ki a rendőrség. Szabálysértési eljárás körében pedig akár százötvenezer forintig büntethetnek, illetve ittas vezetés miatt - közigazgatási eljárás keretében - hatvanezer forintig terjedő pénzbírságot is kiszabhatnak. A tapasztalatok szerint az irányváltoztatásra, a jármű kivüá- gítására és az ittasságra vonatkozóak a leggyakoribb szabályszegések a kerékpárosok körében. Szó szerint megjegyzendő, hogy a biciklis a közúti közlekedés egyik legvédtelenebb résztvevője, mégis magas arányban van jelen az összes közlekedési balesetet tartalmazó statisztikában. Jellemző, hogy ha megtörténik a baj, szinte biztosan megsérül a biciklis - gyakran súlyosan, illetve tragédiával végződő módon... Sokan közülük még sincsenek tisztában a rájuk vonatkozó alapvető közlekedési szabályokkal, és egyre gyakoribbak az olyan esetek is, amikor szándékosan hagyják figyelmen kívül a közúti jelzéseket. Nem egyszer egyenesen a kétkerekűt hajtó személy ittas állapota áll a balÖntözés nélkül lehetetlen... Berkese. Az egy hónapja elraktározott, lefagyasztott málnát dolgozzák fel jelenleg a helyi faluszövetkezet hűtőházában. A dolgozók az értékesítés minőségi követelményei szerint válogatják, csomagolják a gyümölcsöt. A jövő héten kezdik a ribizlivel ugyanezt a feladatsort. Termékeik kilencven százaléka exportra megy. Bogyósgyümölcs termesztésében és eladásában megyénkben ma is meghatározó a szövetkezet tevékenysége, azonban - mint Schmidt Szilárd ügyvezető igazgató megkeresésünkre elmondta - az előállítást, a jó eredmények elérését nagyon megnehezíti az olyan kedvezőtlen időjárás, ami az utóbbi hetekre, valamint az előző négy-öt évre is jellemző. Szárazságban nagyon nehézkes ez a munka, illetve öntözés nélkül szinte lehetetlen. Nem mellesleg: az öntözés életben tartja a növényt, de a terméshozamot nem növeli. így ez a várakozáson alul marad. Az ültetvényeik nagy részén csepegtető rendszerrel juttatják ki a vizet. A légköri aszály nagyon negatív hatással van főleg a málnára. Kellő páratartalom mellett ugyanis a levélen át is tud nedvességet felvenni, 35-40 fokban viszont nem nő a bogyó, ugyanakkor a növény párolgása hatalmas. Ha nem öntöznék, akkor pedig rászáradna a gyümölcs a hajtásokra, tehát még rosszabb „Palóc ízek” fesztiválja Erdőkárt Dél-Nógrádban, az Ecskendi-dombvidéken, a Céklás-patak mentén található településen augusztus 10- én rendezik meg a „Palóc ízek” fesztiválját. A programok délelőtt kilenc órakor kezdődnek az ökumenikus isten- tisztelettel a római katolikus templomban. Ezt követően tartják a rendezvény megnyitóját a helyi sportpályán. Az egésznap tartó szabadidős elfoglaltságok - mint például a főzőverseny, a kézműves foglalkozások, a gyerek- programok, a sportrendezvények, a jurta állítás, az íjászat és a vadásztrófea kiállítás - 10.15-kor indulnak el. Ebéd előtt kutyabemutató műsor várja a nagyérdemű közönséget. A délután folyamán a vendégeknek részt lehet venni a családok vetélkedőjén és a futballmérkőzésen. Majd a rendezők kihirdetik a főzőverseny legjobbjait és a sporteredményeket, valamint kisorsolják a tombolát is. A napzáró esemény az este nyolctól kezdődő és egészen hajnalig tartó szabadtéri bál lesz, ahol a zenét Ferenci János szolgáltatja. Augusztus a Várjátékok jegyében lyet egészen a délutáni órákig birtokolhattak. Időközben a vidék leghíresebb udvari bolondja tartott nekik bemutatót varázslatokkal és izgalmas trükkökkel, míg a falu kézművesei pedig beavatták őket a mesterségek fortélyaiba. A vár kulcsát a nap végén, az ostromjáték, majd pedig a sárkány legyőzése után adták vissza a gyerekek a vár királyának. A település a 14 év alatti, királylánynak, hercegnek, lovagnak, udvari bolondnak, vitéznek beöltözött gyermekek részére ingyenessé tette a részvételt, ezzel is erősítve Hollókő családos desztináció jellegét. Hollókő. Ismét nagy sikert aratott az idén másodszor megrendezett Mesés Várjátékok Hollókőn rendezvény a napokban, hiszen a tavalyi év után szinte megduplázódott a résztvevők száma, s így több mint 240 gyerek próbálhatta ki a különböző kézművességeket, állhatta ki a vitézi próbákat, vehetett részt az ostromjátékban és szabadíthatta ki a királylányt a sárkány kezei közül. A gyerekek a délelőtti seregszemle során hivatalosan is átvették a vár kulcsát, ameI« •! 4 K m Salgótarján APOLLÓ MOZI Aug. 8-15.15.30 és 17.45 HUPIKÉK TÖRPIKÉK 2 3D Szinkronizált amerikai animációs film Aug. 8-15. 20.00 ® PAIN 8c GAIN Szinkronizált amerikai akció-vígjáték Nyitva tartása a hét minden napján: 9.00-19.00 Csodálatos környezet, fűtött vizű medence! eset hátterében. Egy a lényeg: pattanjunk a nyeregbe és élvezzük a kerékpározást, ám mindeközben figyeljünk arra, hogy ne sodorjuk magunkat veszélybe! Pláne, ha az egy kis körültekintéssel elkerülhető... Nyitva tartás (kedd-vasárnap): 9.00-15.00 wmm AugUSZtUS 1 Írig nyári szünet a SITI-ben A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kit. támogatásával készült lenne a helyzet. Öntözni tehát igen fontos, azonban ez nem tudja kiváltani az esőt érnem pótolja a hiányzó légköri pára- tartalmat, ami alapvetően szükséges a normál termés eléréséhez. A szezon nagy részén már túl vannak a faluszövetkezetben, illetve a hűtőházban. A jelenlegi feladatokon kívül a korábban feldolgozott, mintegy nyolcszáz tonna meggyel is van még tennivaló: ellenőrzik például, hogy a megrendelő igényeinek meg- felelnek-e a kiszerelések, s ha szükséges, újra csomagolják a gyümölcsöt... www.stkult.info nonlaser.- 32. Tavaszi Tárlat (augusztus 31-ig)- Városi Galéria Meglátni és Megszerezni (megvásárolható alkotások találhatók ezen a kiállításon)- "A Salgótarjáni Öblösüveggyár 120 éve". ÖSJÍlötíQ flSRÖŐSs Hétfőtől - Péntekig 8.00.-16.00 szombaton 8.00.-16.00. SaőB&QüSeőgSfflös Telefon: 32/5*0-700 Fai: 52/314-169 E-mail: dornyEybmuteura@gmail.com www.aornyaymuzeum.hu wwwiacebook.com/ dornyaybekmuzeum f í v