Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. augusztus (24. évfolyam, 177-201. szám)
2013-08-10 / 185. szám
2013. AUGUSZTUS 10., SZOMBAT <a Kdpassí? &sx^mßS3®em ra®s©G«D©ßQ qptaitqmai^i^űlí^^lKQji^ququsnus^.QSiat^t’ MO NÍGYE R'M E KEIUNÖKäÜä mwm Pálinka: közeleg a bírálat ideje Szépen érkeznek a minták a nagykeresztúri Gyümölcsházba Viágbajnokok is „pergetnek" Szécsény. A IV.Bolyhos Csapat Pergető Kupát Több pergető világbajnokunk is indul ezen a rendezik meg augusztus 11-én, vasárnap a rangos eseményen, amelyről az Ml csatornán lát- Szécsény mellett található Robinson szigeteken. ható műsor, a Pecatúra stábja is filmet forgat. A horgászversenyre tizenöt - hatfős - csapat Az edzéseredmények alapján újra sok szép rákapott meghívást, így összességében kilencven gadozó fogására számíthatnak a versenyzők. A versenyző vághat neki a nem mindennapi küz- verseny ideje alatt kizárólag számukra engedélye- delemnek. zett a horgászat! Mint arról lapunk hasábjain már több ízben is beszámoltunk, 2013-ban második alkalommal rendezik meg a Regionális Palóc Pálinka és Párlat versenyt. A megmérettetést alapvetően a palóc térségre, régióra (Nógrád-, Heves-, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, valamint Szlovákia Besztercebányai kerülete) hirdetik meg, azonban a verseny nyílt, bárhonnan elfogadnak nevezéséket. Az I. Erdei és Vadon Termő Gyümölcsökből Készült Pálinkák Országos Versenye kiterjed hazánk egész területére. A Nógrád Megyei Pálinkabarátok Köre Egyesület már gőzerővel készül: mivel augusztus 16., péntek a minták leadásának határideje, jópár versenyző már eljuttatta pálinkáit, párlatait a verseny és a bírálat helyszínére, a nagykeresztúri Gyümölcsházba. A tüzes nedűk minták bírálata várhatóan e hónap végén történik meg, ahol az ország különböző pontjairól érkeznek szűkebb pátriánkba a szakma kiváló ítészei, hogy eldöntsék mely italok felelnek meg minden kritériumnak s kiérdemeljék az arany, ezüst és bronz fokozatot. ját, öregbítik a magyar pálinka előállítás, forgalmazás, vendéglátás hírnevét. Különös figyelmet fordítanak a kulturált italfogyasztási szokások kialakítására, erősítésére a pálinkák történelmi hagyományainak ápolására és a „tüzes” nedű ismertségének növelésére, hogy ezzel is méltó helyre kerüljön a térségi pálinka. ’.A Nógrád Megyei Pálinkabarátok Köre Egyesület működése során bemutatók, kóstolók szervezésével, rendezvények támogatásával és a pálinka előállításában való közreműködésével járul hozzá a minőségi ital megismertetéséhez, hírnevének terjesztéséhez. A baráti kör tagjai népszerűsítik a térség gasztronómiáSátonyterenye. Születésének kilencvenedik évfordulóját ünnepelte a napokban a kisterenyei Tóth Barnabás. A jeles alkalomból az önkormányzat nevében Bognár Ferenc képviselő látogatta meg, akitől ajándékot és emléklapot vehetett át. indulóknak a verseny minták mellett a nedű okmányolásáról is gondoskodni kellett. Erről a közjegyző jelenléte mellett kettős szűrő is gondoskodik. Duda Lajos fontosnak tartja, hogy a pálinka versenyek minősítései jussanak el a kereskedőkhöz és a kiváló termék találjon vevőre. A nevezéshez még sok minden más, ismeret birtokában kell lenMunkatársaink Nagykeresz- túron tett tegnap délelőtti látogatása során már közel kétszáz minta sorakozott a Gyümölcsházban arra várva, hogy megtörténjen a nyilvántartásba vétel, regisztráció.- A pálinka hungarikummá emelése az otthon főzhető pálinka legalizálása maga után vonta, hogy igen csak megszaporodtak a pálinka fesztiválok és versenyek - tudtuk meg a rendezvény főszervezőjétől Duda Lajostól. Végignézve az asztalon sorakozó palackokat és hallgatva a főszervező nagy átéléssel előadott gondolatait az ember azon veszi észre magát, hogy igencsak tiszta fej szükséges ahhoz, hogy mindig minden a helyén legyen és az anonimitást az eredmény hirdetéséig meglehessen őrizni. A versenyen ni a versenyre nevezni szándékozóknak. A tudnivalókat a www.nogradipalinka.hu honlapról vagy a 0ó/3O9555-8685-ös telefonról szerezhetik be. (A minták leadásának alakulásáról, a versenyről a későbbi lapszámainkban is tudósítunk - a szerk.) Pálcikaembertől a portrérajzolásig MY-raverebély. Van egy program, amelynek az az alapelve: a rajzoláshoz nincs szükség nagy kézügyességre, mindenki meg tudja ezt tanulni. A pálcikaember papírra vetésétől akár művészi szintre is lehetséges eljutni. Egy dolgot szükséges ehhez elsajátítani: másképp kell látni. Ezt tanítja meg a résztvevőknek a községben augusztus 12-én kezdődő, négy napos rendhagyó rajztábor, amit önkormányzati segítséggel elsősorban a leg- rászorultabbaknak tartanak. Véradónap négy településen NMH-információ Négy helységben lesz véradás augusztus 13-án kedden a Vöröskereszt szervezésében a következők szerint: Nemtiben a Civil házban 17- től 19 óráig, Balassagyarmaton a véradóállomáson 10-től 12 óráig. Szandán az iskolában várják a donorokat 15-től ló óráig, Terényben pedig 17- től 18 óráig ugyancsak az oktatási intézményben adhatnak vért a lakosok. 90 éves Barnus bácsi