Nógrád Megyei Hírlap, 2013. július (24. évfolyam, 150-176. szám)

2013-07-06 / 155. szám

2013. JULIUS 6., SZOMBAT t n 3 3­L NOGRAD ünnepi beszédet. Emlékezett ar­ra a tragédiára, amely egy bő évtizeddel ezelőtt történt Rétság város központjában.- Ez a beruházás lecsökkenti annak esélyét, hogy hasonló előfordulhasson a jövőben. A napokban egy másik beruházás megvalósulását is köszönthet­tük Rétságon: egy katasztrófa- védelmi őrs megnyitását. Ez szintén a térség biztonságát szolgálja. Mindezek hozzájárul­nak ahhoz, hogy Rétság minden téren valódi központja lehessen a nyugat-nógrádi térségnek - mondta a képviselő. A beruházást Tóth Ferenc, a rétsági római katolikus feleke­zet plébánosa szentelte meg, az evangélikus felekezet nevében Zsugyel Kornél lelkipásztor mon­dott egyházi áldást, a reformá­tus szórványgyülekezet részéről Simon Balázs református pres­biter köszöntötte a jelenlévőket. V.J. Filmet forgattak a Belső-Cserhátról Ismeretterjesztő kisfilmek készül­tek el a Nógrád megyei Belső- Cserhát huszonkét településéről, bemutatva egy elmaradott térség gazdagságát, palóc gyökereit, mű­emlékeit, gazdálkodását. Nógrád megye. A szőkébb hazánkban szí­vében található Cserhát Natúrpark huszon­két, hagyományokban gazdag, színe? törté­nelmi múlttal rendelkező települést foglal magában, ugyanakkor az aprófalvas vidék az ország legelmaradottabb térségei között szerepel - mondta az MTI-nek szerdán Ispán Dániel, a nyertes pályázó, a Cserhát Natúr­park Közhasznú Alapítvány munkaszerve­zetének vezetője. Hozzátette: a térség kincse­it akarták megmutatni, azt, hogy a falunapo­kat, búcsúkat, szüreteket szervező helyi kö­zösségek turisztikai szempontból is igyekez­nek vonzóvá tenni a településeket. A gödöllői Szent István Stúdió forgatta az értékeket, illetve az embereket bemutató öt­öt perces filmeket, valamint minden faluról elkészült egy harminc perces dokumentá­ció. Utóbbit CD-n kapják mega települések, a kisfilmeket pedig az alapítvány honlapján és különböző rendezvényeken teszik közzé. A filmek jogaival egyébként a Vidékfejlesz­tési Minisztérium rendelkezik. A nézők bepillantást kapnak például a szarvasmarha-, a juh-, a kecske és a manga­lica-tenyésztésbe, valamint a jelentős hagyo­mányokkal rendelkező szőlőművelésbe. Az épített örökségek között láthatók a hollókői ófalu házai, a nyolcszögletű tornyáról ismert cserhátsurányi templom vagy az Árpád-ko­ri emlékként számon tartott herencsényi tö­rök templom. Megörökítették azt is, hogyan őrzik a cserhátiak a népszokásokat, a palóc gyökereket helytörténeti gyűjteményekkel, népviseletekkel, jellegzetes ételekkor Az ismeretterjesztő filmek a Magyar Nem­zeti Vidéki Hálózat elnökségének értékelése alapján az Európai Mezőgazdasági és Vidék- fejlesztési Alap társfinanszírozásában való­sultak meg összesen 2,5 millió forintból, 1,6 millió forintos pályázati támogatással. ! „Két út összeér" j Csesrtve. Első alkalom- [ mai rendezik meg a Fráter ! Erzsébet-emléknapot júli- ! us 20-án, szombaton a tele- ! pülésen, a Madách Imre ; emlékház parkjában. A | rendezvény mottója: „ami- ! kor két út összeér”, ! Csesztve és Csécse találko- ! zik. Pálmán Imre helyi és ; Várnái Sándor csécsei pol- ; gármester 14 órakor mond ! beszédet, majd Andor Csa- ! ba osztj a meg gondolatait a í jelenlévőkkel Fráter Erzsé- ; betről. Ezután versek és ; énekek hangzanak el, de !_ közös virágültetés is lesz. E Fellép a csesztvei hagyo- 1; mányőrzők népdalköre és a csécsei Kék Nefelejcs ; népdalkor. (Folytatás az 1. oldalról.) Rétság. Nem véletlen, hogy er­re a faladatra irányult az önkor­mányzat figyelme, hiszen az ipari park, a megszűnő vasúti szárnyvonal, a járási székhelyi feladatok, valamint az új járóbe­teg-ellátó központ is mind-mind a közúti, és ezen belül is az au­tóbuszos forgalmat növelő té­nyezők. Naponta mintegy száz­hatvan autóbusz érkezik Rétságra, s indul tovább a me­gye településeire, a főváros felé, vagy éppen a szlovák határ irá­nyába. Ennek fogadására alkal­mas az új pályaudvar. Az alapkőletételi ünnepségen Mezőfl Zoltán polgármester kö­szöntője után Bállá Mihály or­szággyűlési képviselő mondott A rendezvényen Mezőfi Zoltán polgármester (középen) köszöntője után Bállá Mihály országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet Közösen szerveznek nyári táborokat - az iskolai vakáció idejére - a rendőrségi dolgozók általános iskolás gyermekei számára a Nógrád Megyei Rendőr-főka­pitányság közlekedésrendészeti és bűn- megelőzési alosztályai. Nógrád megye. Az első tábor nemrég fejeződött be. A gyerekek felügyeletét bűn-és baleset-megelőzési szakemberek látták el, akik különböző kulturális és szabadidős programokat szerveztek a gyerekek­nek. Az iskolások rendőrségi kutyás és bűnügyi technikai bemutatókon vehettek részt, valamint megnézhették a rendőrök szolgálati járműveit. Ellátogattak továbbá a Nógrád Megyei Kataszt­rófavédelmi Igazgatósághoz, hogy betekintést nyerjenek a tűzoltók mindennapjaiba, majd Hol­lókőre kirándultak, ahol megcsodálhatták a várat és az ófalut. A tábor ideje alatt a gyermekek figyel­mét bűn- és baleset-megelőzési foglalkozásokon hívták fel a veszélyhelyzetek felismerésére és azok kezelésére, valamint konfliktuskezelési tréninge­ket tartottak részükre. A kicsik kerékpáros ügyességi versenyen, csapat- versenyeken és labdarúgásban mérhették össze tu­dásukat és kipróbálhatták a motorszimulátort is. A tábor végén számos gyerek úgy nyilatkozott, hogy ha felnő, rendőr szeretne lenni. Testvértelepülési és nemzetiségi ünnep Terény. Ünnepi mozzanatok­ban bővelkedő események szí­nesítették nemrégiben a falu éle­tét: a nevével összeforrt Nemze­tiségi napot - amelyhez az Euró­pai Együttélés Találkozóját társí­tották - harmincegyedik alkalommal rendezte meg a köz­ségi települési és a szlovák nemzetiségi önkormány­zat. Az ünneplés időszerűségét fémjelezte az is, hogy az első testvér-telepü­lési szerződés aláíró sának 20. évforduló­ján tartották meg a négy napos prog­ramsorozatot. A hagyó mányőr- zés bemu- tatása hangsúlyos eleme volt ennek, mint azt a Nemzeti­ségek szolgála­tában címmel ez alkalommal megnyitott fotó- kiállítás, a János-napi szo­kást felelevenítő tűzugrás vagy a régi idők emlékezete című, vi­dám összeállítás is mutatta. Az esemény keretében adták át ünnepélyesen a felújított könyvtárat, cseréltek gondolatot az európai értékekről, amelyek­nek része a községi hagyomány- ápolás is. Külön figyelmet szen­teltek a szervezők a kultúrának és az egészségmegőrzés népsze­rűsítésének, a testvértelepülési együttműködési megállapodást pedig újabb aláírással erősítet­ték meg a felek. Szentmisén, evangélikus és ökumenikus istentiszteleten is részt vehettek a vendégek a XXXI. Nemzetiségi Na­pon, ami a prog­ramokat zárta, s ahol dr. Egyedné Baránek Ruzsenka, a Magyarországi Szlová­kok Szövetségének elnöke és dr. Tőzsér Zsolt , a Nógrád Megyei Kormány- hivatal Ba­lassagyar­mati járás Hivatalve- z e t ő j e mondott kö­szöntőt. Ez­után a csángó, a szlovák és a magyar hagyo­mányőrzők mutatkoztak be. Vendégszerepeit a Szellő Néptáncegyüttes, a Felszállott a Páva különdíjasa, Ipolykér Ácsa, Becske, Bér, Magyarnándor, Terény csoportja, a szórakoztató műsorban Kiss Mihályt és partnerét, Bánkúd Ágnest tapsolhatta meg a közönség, amely latin és indi­ai táncokat is láthatott. A programajánló a Salgótarjáni Kőmiüvetódési Nonprofit Kft. támogatásával készült. Tizenéves betörőket fogtak Egy ló esztendős karancs- lapujtői fiú ellen folytat bünte­tőeljárást a Salgótarjáni Rend­őrkapitányság bűnügyi osz­tálya. A fiatal megalapozot­tan gyanúsítható azzal, hogy a közelmúltban, a hajnali órákban csavarhúzóval feszí­tette be egy üzlet ajtaját a fa­lujában. A boltból dohány­árut, és italokat tulajdonított el, hozzávetőleg százhúsz­ezer forint értékben. A tizenéves pár nap múlva - gyermekkorú társával közö­sen - egy Karancsberényben lévő üzlet ajtaját is befeszítet­te. A rendőrök azonban tetten érték a betörőket. A16 éves fi­atalembert a nyomozók gya­núsítottként hallgatták ki, míg gyermekkorú társát meghall­gatták az ügyben - közölte Horváth Zsófia, a Nógrád Me­gyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Rendbe rakják útjaikat A nagy sikerek­re való tekintettel idén is alkal­maz közmunkásokat külön­böző feladatok elvégzésére az önkormányzat. A Start mun­kaprogram keretében huszon­öt embert tudnak most mun­kával ellátni. A munkások a program három ágában vesz­nek részt. Rendbe rakják a belterületi utakat és az önkor­mányzat tulajdonában lévő mezőgazdasógi föjdutakat, va­lamint téli érték teremtéssel foglalkoznak - tájékoztatta la­punkat Szikoráné Sebestyén Katalin, Mihálygerge polgár- mestere. Megújul Rétság városközpontja •i# PROGRAMAJÁNLÓ ' é Salgótarján APOLIÓ MOZI július 4-10.15.30 SZÖRNY EGYETEM 3D(§) amerikai animációs film július 4-10.17.45 HALÁLOS IRAMBAN 6® amerikai akció-thriiler július 4-10. 20.00 Z VIIÁGHÁBORÜ 3D (§) amerikai akció-horror JÓZSEF ATTILO MŰVELŐDÉSI ÉS KONFERENCIA KÖZPONT Kiállítások: SELMECI ORSOLYA, PRAKFALVI ANNA, MÁTÉ ALEXANDRA, JABLUNKOVI FOTÓKLUB A József Attila Művelődési és Konferencia Központ nyári nyitva tartása: hétköznapokon, 8.00 -17.00 óra Nyitva tartás: 9.00-19.00 Júl. 8-12., júl. 22-26. Érdeklődés: 20/4389757 JúL 15-19., júl. 29-aug. 2. Érdeklődés: 30/5494239 STEGE KAUEHAZ július 6.17.00 MAGYAR OLD BOYS VÁLOGATOTT KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓJA További uroyramok WWW.SlNltt.»ltfO HIRDETÉS l 1 á Nyári tábor rendőrgverekeknek

Next

/
Oldalképek
Tartalom