Nógrád Megyei Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 125-149. szám)

2013-06-08 / 131. szám

Hétfőre várják Budapest A Duna tetőzését hétfőn 895 centiméter körül várják Budapesten; a jelenlegi állás szerint 930 centiméteres vízállásig meg tudják védeni a fővárost - mondta a főpolgár­mester pénteken. Tarlós István közölte: a Római-parton több mint negyven árvízvédelmi ka­put zártak be, tízezer köbméter agyagmaggal megtámasztot­ták a töltés talpát, a csillaghe­gyi kitelepítés valószínűsége minimális. Betiltják őket Párizs. Manuel Valis francia belügyminiszter pénteken megerősítette, hogy a szélső- jobboldali csoportokat „valószí­nűleg” feloszlatják, miután bőrfejűek halálosan bántal­maztak egy antifasiszta fiatalt. A 19 éves Clément Mérichet a nyílt utcán ütötte le bokszerrel egy bőrfejű. Az ügy hatalmas felháborodást váltott ki: csütör­tök este 15 ezren vettek részt a fiatalember emlékére rende­zett 70 tüntetésen. A pénteki lapok a tragédiát párhuzamba állították a melegházasság elle­ni tömegtüntetéseken elszapo­rodott incidensekkel. Előkerültek Apátiáivá Megtalált a rend­őrség három, egyenként több mint ötvenmillió forintba kerü­lő ellopott traktort A gépeket egy kamionból vitték el ápri­lisban Apátfalván - tájékoztat- t^c^n^ra^rendőrségrí?ó- vjvő péntekenaz MTI-t. Szenti Szabolcs elmondta, a nagy ér­tékű munkagépeket egy kami- onosnak Olaszországból Arad­ra kellett szállítania, a kamion­stop miatt azonban egy apát­falvi parkolóban hagyta azokat A két férfit, aki megvette a munkagépeket elfogták, de a tolvajt még nem keresik. Pénzt dobtak a szobornak New ¥ Pénzt dobáltak já­rókelők New Yorkban egy szobornak, mert azt hitték, hogy mozdulatlanságba me­revedett mozgásművész. Az adakozást egy férfi, Jeff Greenspan indította el, ám őt nem tévesztette meg a fém férfialak. Viccből és emberis­mereti kísérletként tett a szo­bor elé alamizsnatálkát és ab­ba aprópénzt. Jó pár adakozó járókelő elismerően csodálta és fényképezte a hús-vérnek hitt férfialakot, amiért oly so­káig képes rezzenéstelen me­revséggel pózolni. kabinnal, valamint egy négyfős VIP-kabinnal rendelkezik. JJasonló kerekek több világváros­ban működnek. Az Erzsébet téren felállított szer­kezet is megjárta már többek között Párizst, Brüsszelt és Milánót. Az elkövetkező hat hétben vasárnaptól csütörtökig, reggeltől 24 óráig, pén­teken és szombaton reggeltől hajnali kettőig pö­rög a Sziget Eye a belvárosban. Sziget Eye a neve annak a hatalmas, mintegy 65 méter magas óriáskerék­nek, amelyet pénteken állítottak fel a fővárosi Erzsébet téren. A látványosság később áttelepül a Sziget fesztiválra. Budapest A Belváros önkormányzata és a Sziget Szervezőiroda által felállított Sziget Eye hat hétig várja az érdeklődőket a belváros­ban - közölték a szervezők pén- tekStfaz MTI-vei. Az óriáskerék maximális pacitása meghaladja a három­százharminc főt, a menetidő leg­alább tíz perc. A hatalmas szer­kezet alkotóelemeit huszonnégy konténerben szállították a hely­színre, majd egy százhatvan ton­nás daru segítségével hat nap alatt húsz ember építette fel. Az ideiglenesen telepített építmények közül a fővárosi Szi­get Eye az egyik legnagyobb mé­retű Európában: hatvanöt méter magas, harminchét darab nyolc­személyes, légkondicionált, zárt Benczúr Gyula festményei és egy, a művész által festett láda a szegedi Móra Ferenc Múzeumban nyíló kiállítás rendezésén. A június 22-én nyíló kiállításon több mint harminc festményt és grafikát mutatnak be a hazai historikus festészet kiemelkedő alakjának munkásságából. Benczúr Gyula alkotásai­ból nyílik kiállítás a sze­gedi Móra múzeumban június 22-én, a múzeu­mok éjszakáján. $Sígfed.A szegedi líultúrpalotá* ban áZ'efmúit években a legnéjv-' szerűbb magyar festők közül Munkácsy Mihály, Csontváry Kosztka Tivadar és Mednyánszky László műveiben gyönyörködhet­tek a látogatók. A komoly közön­ségsikert arató kiállítások sora Benczúr-tárlattal folytatódik - mondta el Medgyesi Konstantin, az intézmény sajtóreferense az MTI-nek. A kiállításon több mint har­minc festményt és grafikát mu­tatnak be a hazai historikus festé­szet kiemelkedő alakjának mun­kásságából. A Móra múzeum dísztermében a lenyűgöző port­rék mellett tájképeket is láthat­nak majd az érdeklődők, az alko­tások a nyíregyházi Jósa András Múzeumból és a Magyar Nemze- ~ ‘n^íaTíVrTaríTu^ÍTw* nel<^ztíyetLre. ; 'ft fhWáWíí bemutatják a szege­di közgyűjtemény három saját Benczúr-képét is. Az egyik fest­mény Mátyás megkoronázását ábrázolja, két portrén pedig Tisza Kálmán, a dualizmus korának mi- ’ niszterelnöke, valamint Tisza La­jos, a Szeged 1879-es árvíz utáni újjáépítését irányító kormánybiz­tos szerepel. A portrékkal a szege­di városházán dolgozók vagy az ott ügyeiket intézők nap mint nap találkozhatnak, a festmények tar­tós letétként az egyik tanácsterem falát díszítik. Operafesztivál nemzetközi sztárokkal Sokak számára nyújtanak kellemes szórako­zást a nyári kulturális programok. A nógrá­diaknak nem kell messzire utazniuk, hogy nemzetközi sztárok produkcióiban gyönyör­ködhessenek. Zólyom. Ugyanis az idén immár a negyvenedik opera- fesztivált rendezik a nógrádi megyeszékhelytől alig ki­lencven kilométerre lévő zólyomi vár udvarán. Északi szomszédjaink egyik legrangosabb szabadtéri zenei ren­dezvénye, a „Zólyomi várjátékok” júniusban a Verdi év­forduló jegyében zajlik. A napjainkban is töretlen nép­szerűségnek örvendő, kétszáz éve született olasz zene­szerzőnek hat műve csendül fel a vár udvarán, a besz­tercebányai, a kassai és a brnói dalszínház előadásá­ban, amelyekben olyan külföldi sztárok is fellépnek, mint Evez Abdulla, Louse Hudson, Elena Lo Forte, Alberto Gazaié, Luciano Ganci, Vladimir Chmelo és mások. Június 23-án a Machbet, 25-én a Traviata, 26-án a Requiem, 27-én a Rigoletto, 29-én Verdi ifjúkori operá­jában a Corsaro (A kalóz), 30-án a Nabucco előadásában gyönyörködhetnek a Zólyomba látogatók. Valamennyi zenemű olasz nyelven hangzik fel. A belépőjegyek jel­képes összegért válthatók. Ez és a nemzetközi színvonal is szerepet játszik abban, hogy az utóbbi években Magyarországról, így Nógrád megyéből is egyre többen látogatják a zólyomi várjáté­kokat. A 20 órakor kezdődő néhány előadásra Salgótar­ján Szlovák Nemzetiségi Önkormányzata az idén is szer­vez csoportos látogatást. PROMÓCIÓ Az OTP Bank hitelezi a kkv-kat Június 3-ától az OTP Bank fi­ókjaiban is igényelhetik az MNB Növekedési Hitelprog­ramjának kedvezményes hite­leit a kis- és középvállalkozá­sok. Az elmúlt két évben a bank több mint százmilliárd forintnyi indikativ hitelajánla­tot küldött nem csak a saját ügyfeleinek, az idén pedig több tízezer kisvállalati ügyfe­lét keresi meg hasonló lehető­séggel. Az OTP Bank a válság kitörése óta is folyamatosan fi­nanszírozza a kis- és középvál­lalatokat, amit tőkeereje, or­szágos jelenléte és tanácsadói hálózata támogat. Az OTP Bank aktívan részt vesz a jegybank június elsején indult Növe­kedési Hitelprogramjának I. és II. pil­lérében, hiszen elkötelezett abban, hogy a kis- és középvállalkozások szá­mára segítsen megtalálni az optimá­lis finanszírozási megoldást. A bank­csoport által végzett igényfelmérés alapján az MNB-től megigényelt és megkapott összeg közel fedi egymást. Az OTP Bank többféle, a programnak megfelelő hitelkonstrukciót dolgozott ki, amelyek már igényelhetőek a bankfiókokban, kereskedelmi banki centrumokban.- Növekedési Hitelprogram min­den bizonnyal fellendíti valamennyi­re a vállalati hitelezést, hiszen az ala­csonyabb és fix kamat mindenkép­pen kiszámíthatóbbá teszi az ügyfél terhét. Úgy véljük azonban, hogy ez csak részben eredményez piaci bő­vülést, inkább a hitelkiváltás lesz a jellemző. Az OTP Bank számára tel­jesen természetes, hogy az MNB programmal együtt, és azzal párhu­zamosan a bank saját kkv hitelezési programja is aktívan folytatódik - mondta Gyuris Dániel vezérigazgató­helyettes. Az elmúlt két évben a bank több mint százmilliárd forintnyi indikativ hitelajánlattal kereste meg a kis- és kö­zépvállalkozásokat, az idén pedig több tízezer kisvállalati ügyfélnek nyújt in­dikativ ajánlatot 3 és 25 millió forint között. Az OTP Bank tehát eddig is ak­tív volt a vállalati szegmens hitelezésé­ben. Mint ismeretes a Növekedési Hitel- program I. és II. pillérének célja a gaz­daság fellendítése a beruházások ösz­tönzésén keresztül a kkv-k finanszíro­zási helyzetének javításával. A hitel­célok kötöttek, a kedvezményes konst­rukció kizárólag beruházásra, forgó­eszköz-vásárlásra, EU-s támogatás ön­részére és előfinanszírozásra, illetve ilyen célú hitelek kiváltására fordítha­tó, valamint devizahitelek forinthitellé történő átalakítására lehet igénybe venni. Ugyanakkor nem igényelhető rulírozó vagy folyószámlahitei, emel­lett az is fontos kritérium, hogy a 90 napon túli késedelem esetén a hitel tel­jes összegére vonatkozó visszafizetési kötelezettséget ír elő a jegybank. A hi­telprogram feltételei mellett a hitel- igénylőknek természetesen a bankok hitelbírálati követelményeinek is meg kell felelniük. A program céljainak tel­jesülése érdekében az MNB rendszeré- sen ellenőrizni fogja a programban résztvevő kereskedelmi bankokat és a vállalkozásokat is. UVlIvLIII ItlCMIlCIw riii a ^ jj MV flfM H H B# MBf ánjaT JÉ^SI JtßQk HM| M mS n B H Wflk ^mk M ftöii %sw ft* M m §§■» m Hl W Iliit Hl H Hat héten át pörög a Sziget Eye

Next

/
Oldalképek
Tartalom