Nógrád Megyei Hírlap, 2013. június (24. évfolyam, 125-149. szám)
2013-06-08 / 131. szám
MÉLYINTERJÚK Mester Tamás: „Apám a mai napig úgy kezel, mintha gyerek lennék" „Van egy Richard Bach könyv, Búcsú a biztonságtól a címe, amelyben a gyerekkori önmagával beszélget a szerző. A fülszövegben találod a következőt: ha találkoznál a gyerekkori önmagaddal, mit mondanál neki? Mi lenne az útravaló, ami tanításul szolgálhatna neki, és mit kapnál cserébe te, ami hatással lenne a mostani önmagadra? Talán azt, hogy mindennap vizsgálja meg a vágyait, és mindig legyen jelen az aktuális pillanatban! Ebből a szempontból számomra klassz volt az elmúlt két évtized, hiszen sokat voltam jelen...” Sándor András- Láttad, mennyien felkapták a fejüket, amikor hejöttél? Nem figyeltem. De érdekes, hogy ezt mondod. Nemrég elkísértem vidékre egy fellépésre Papp Szabi barátomat a Supernemmel. Meglátott a közönség, hogy én is ott vagyok, és sikítani kezdtek a lányok. Furcsa volt. Nekem is újra meg kellett szoknom, hogy autogramot kérnek tőlem az utcán, és közös fényképet készítenek velem a rajongók. I lösszé időre kiestem ebből a közegből, hiszen otthon ültem, lemezt csináltam, vagy éppen filmet vágtam. Aztán bekerül az ember egy népszerű műsorba, és hirtelen újra „sztárolni” kezdik. Egyébként tisztában vagyok vele, hogy mindez annak szól, hogy ott ültem péntekenként a tévében. Meggyőződésem, hogy az autogramkérők nagy részének majdnem mindegy, milyen műsorban ülök, csak ott legyek. A helyén kezelem ezt a helyzetet.- Azt is a helyén kezeled, hogy abban a bizonyos péntek esti tehetségkutatóban időnként jujolt a közönség, amikor egy- egy produkciót értékeltél?- Persze. Ezt sem szabad komolyan venni, hiszen a nézőtéren valaki kitalálja, hogy neki nem tetszik, amit éppen a rokonáról, vagy a kedvencéről mondok, s a fújolásba bekapcsolódnak a többiek. Ez ugyanígy működik akkor is, amikor jót mondok, és megtapsolnak. Nekem ez soha nem okozott álmatlan éjszakákat.- Próbáltam felkészülni belőled, mielőtt idejöttem. Furcsálltám, hogy a rólad szóló archívumban egyetlen, a magánéleteddel kapcsolatos cikket sem találtam.- Nyilván azért, mert nincs is. Valóban nagyon kevés ilyen jellegű anyag készült velem. Azért sem beszéltem eddig a magánéletemről, mert úgy gondoltam, az önmagában nem elég izgalmas, hogy az embernek épp van-e barátnője, vagy nincs.- Most épp van?- Nincs. Nagy igazság, hogy a barátságok általában tovább tartanak, mint a szerelmek. Hiszen a barátnők jönnek- mennek az életünkben. Ezzel az állítással persze nem akarom a szerelmet leértékelni.- Könnyen ismerkedsz?- Nagyon. Viszont nehezen leszek szerelmes. Az elmúlt 17 esztendőben talán csak háromszorérintett meg ez az érzés. Azt hiszem, ezt a sors intézi. Jómagam maximum annyit tehetek, hogy felkészítem magam arra, hogy érettebb legyek egy igazi kapcsolatra. Bár egyszer egy barátnőm azt mondta, hogy a kis szerelmek tanítanak meg az igazi befogadására, de azt egyelőre nem tudom, hogy ez mikor jön el.- Mikor vett körül több nő? Manapság, vagy amikor 18 évesen Flipper Öcsi mellett zenéltél a Step együttesben?- Az egy nagyon más világ volt 1989- ben. Még elcsíptem az utolsó nagy sztárkultuszt. Akkoriban ugyanis olyan misztikum és rajongás lengte körül az együtteseket, amely ma már szinte senkit. Emlékszem, a bérház falát, ahol laktam, minden héten összefirkálták a rajongók. Mi tagadás, gyakran éltem az népszerűség adta előnyökkel. Ma már nyilván ez másképp van.- Negyvenéves elmúltál. Miért nem maradtál meg tartósan senki mellett?- Talán, mert nem vagyok rá elég érett. Az én életem egyébként sem a családalapításról szól. Nekem egyelőre nem hiányzik a gyerek. Igaz, mindenki azt mondja, hogy az ember életében az az egyik legszebb pillanat, amikor megszületik a gyereke, ennek ellenére most még nincs bennem sem milyen motiváció arra, hogy a génjeimet tovább örökítsem. Annak idején - igaz, akkor jóval fiatalabb voltam - a kutyámat sem sétáltattam eleget, mert túlságosan felelőtlen fickó voltam. Még magamra sem tudok vigyázni, nemhogy egy gyerekre!- Ha már a kutyánál tartunk; úgy tudom, 12 évesen azért költöztél át az édesapádhoz az édesanyádtól, mert a mamád a megkérdezésed nélkül elajándékozta a kutyádat.- Az egy buta sértődés volt, amin nagyon összevesztünk. A szüleim kétéves koromban elváltak, s utána az anyukámmal maradtam. Tizennégy évesen költöztem át az előbbiek miatt apuhoz, s tizenhét évesen már a nagymamától örökölt lakásban éltem. Azóta önálló vagyok.- Tulajdonságaidat tekintve melyik felmenődre ütöttél inkább?- Nagyon különböző emberek a szüleim. Az anyukám például fiatal korában rendkívül bohém volt, míg az apukámat (Mester Ákos újságíró, a 168 óra című lap alapító főszerkesztője- a szerk.) már akkor is a szigor jellemezte. Mivel mindketten nagyon szélsőségesek voltak, ezért kialakítottam egy harmadik verziót, a sajátomat. Tehát nem vagyok túl szigorú, de túlságosan bohém sem. Persze, ennél sokkal bonyolultabb a dolog. Egyébként, így utólag visszagondolva azt mondom; minden jó volt így, ahogy megtörtént. Bár azt mondják, az az ideális, ha valaki teljes családban nő fel, nekem árnyaltabb a véleményem. Úgy tűnik, kellenek a gyerekkori megpróbáltatások ahhoz, hogy később valakiből művész legyen. Hiszen olyan fajta érzékenységet hozhat magával, ami szerves része lesz az alkotásnak. A legtöbb zenésznek, vagy költőnek volt valami törés az életében, ezért tudott nagyot alkotni.- Jóban vagy a szüléiddel?- Nagyon. Apuval is gyakran találkozunk...(hosszú csönd)- Min gondolkodsz?- Nem biztos, hogy erről beszélnünk kell...- Miért?- Mert nem szeretnék okot adni újabb találgatásokra. Amikor 1993-ban dübör- gött a Mester és tanítványai, csináltatott a menedzsmentünk egy közvé tatást rólunk, kiderült, hogy 93 jj százalékos az ismertségünk az ■ emberek körében. Ez nagyon jó ' eredmény lett. Igen ám, de ebből csak 42 százalék nyilatkozta azt, hogy szeret minket, a többi utált. Kíváncsi voltam. miért. Mint kiderült, azért, mert úgy hitték, hogy engem az apám nyomott be a médiába, s így tudtam érvényesülni. Ezért nem kedveltek. Számomra ez azóta is döbbenetes. Pláne úgy, hogy apám nem is támogatta soha, hogy zenész legyek.- komolyan mondod, hOg\' ezért nem akarsz róla beszélni? Hiszen ez a közvélemény-kutatás 18 évvel ezelőtt történt!- Akkor is! Ráadásul nem ül itt mellettem, hogv ő is hozzá tudjon szólni a róla elhangzottakról. Tudod, apu a mai napig úgy kezel, mintha gyerek lennék. Féltő gonddal figyelte minden egyes megnyilvánulásomat a Megasztárban is. Az egyik szériában azt is gyakran mondta, hogy talán nem kellene ennyire szabadszájúnak lennem.- Édesanyád is újságíró. 0 mit szólt a szerepléseidhez?- 0 nagyon elfogult volt, neki mindig tetszettem. Ezért soha nem ő volt az igazi kritikusom, hanem apu.- Három évvel ezelőtt, amikor ugyanitt beszélgettünk, szinte minden nap bulizni mentéi Nem is tagadtad, hogy volt olyan korszaka az életednek, amikor egy szentendrei bérelt házban egyfolytában mulattatok - négy-öt éven keresztül - minden áldott nap. Manapság is megy a dorbézolás?- Annyira nem, mint régen. Ráadásul ebben az évben olyan sokat dolgoztam, hogy leszoktam a bulizásról. Pedig kellene, hiszen akármennyire is furcsán hangzik, a rock and roll konzerválja az embert. Akkor öregszem a leginkább, amikor nem bulizom. Tudom, hogy ez nem logikus, de így van.- A Pillanat című lemezedre annak idején tíz évet vártak a rajongók. A következőre is ennyit kell majd várni?- Őszintén mondom, hogy nem tudom. Mindenesetre most van kedvem dalokat írni. De az sem biztos, hogy ebből lemez lesz. Elképzelhető, hogy hangulatok születnek majd egy-egy dalban, amelyeket letölthetnek a honlapomról. Tényleg nem tudom. Az biztos, hogy jövőre nem szeretnék ennyit dolgozni, mint idén.- Amikor jöttem idefelé, előkotortam egy régi cd-t az autóban. Az 1989-es Step lemez volt átírva, s meghallgattam az akkori dalodat, az Átkozott éjjelt. Azon gondolkodtam közben, hogy húsz év távlatával vajon hogyan látod az eddigi karrieredet? Ahhoz képest, ahogy annak idején eltervezted, milyen volt megélni a sikereket, vagy éppen a csalódásokat?- Nehezet kérdeztél, ugyanis ahhoz képest, amit az elején elterveztem, sokat változtak közben a vágyaim is. Van egy Richard Bach könyv, Búcsú a biztonságtól a címe, amelyben a gyerekkori önmagával beszélget a szerző. A fülszövegben találod a következőt: ha találkoznál a gyerekkori önmagaddal, mit mondanál neki? Mi lenne az útravaló, ami tanításul szolgálhatna neki, és mit kapnál cserébe te, ami hatással lenne a mostani önmagadra?- Te mit mondanál neki?- Talán azt, hogy mindennap vizsgálja meg a vágyait, és mindig legyen jelen az aktuális pillanatban! Ebből a szempontból klassz volt az elmúlt két évtized, hiszen sokat voltam jelen.
