Nógrád Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-74. szám)
2013-03-07 / 56. szám
SPORTTUKOR Két nógrádi »őzelem A napokban egy igen érdekes döntéssel hiúsította meg az idei első hazai regionális hosszú távú bajnokság megrendezését a Mátrában az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természet- védelmi és Vízügyi Felügyelőség - mondván az erdőben futók rossz hatással vannak a természetre, megzavarják az ott élő 19 madárfaj életét. Szerencsére Magyarországon, nem minden környezetvédelmi egységben - Natura 2000 -értelmezik úgy az életbe léptetett törvényt, hogy az emberek egészségét, testnevelését, sportolását meg kell akadályozni, egyszóval környezetünk védelmére hivatkozva ki kell tiltani a sportolókat az erdőből. Czimer Z. József A Hegyisport Szentendre és a Kalocsai SE hazánk tájékozódásilag és technikailag is egyik legnehezebbnek számító terepén a homokbuckás, borókás Izsák melletti terepen (ez is Natura 2000 területet takar - a szerz.) bonyolította le mintegy 300 induló részvételével az igen ranStork Mihály gos nemzetközi Boróka Kupa kétfutamos viadalát, melyen a salgótarjáni Dornyay öt tájfutója is rajthoz állt, és nem is akárhogyan teljesített. A serdülő fiúk rangos mezőnyében a salgótarjáni színekben versenyző Stork testvérpár közül az első futamon két nagyon jó cseh versenyző előtt váratlanul Stork Mihály szerzett futamgyőzelmet. A felnőtt férfiak II. osztályú versenyszámában klubtársa, Diószegi Bálint is magabiztos elsőséget szerzett, majd a kis létszámú tarjáni különítmény vezetőjének Stork J. Gábornak is sikerült e napon kategóriájában felkapaszkodnia a dobogó harmadik fokára. Ez nem sikerült a lányoknál a fiatal Fésűs Evelin Annának (4. hely), de hátra volt még a második napi zárófutam. Vasárnap is Izsák környékén vette kezdetét a futam. Stork Mihály nagyon okosan előnyének megtartását tűzte ki célul, ami sikerült is, így meglepetésre a nagynevű cseh versenyzők előtt megnyerte az idei Boróka Kupát. Felnőtteknél, érezve a lehetőséget a táv második felében Diószegi meglógott a mezőnytől, megnyerte a futamot, ezzel együtt az összetett versenyt is. Stork J. Gábor egyenletes futása összetettben ezüstérmes helyezést eredményezett a már szenior korú versenyző számára. Serdülő lányodnál a nehéz terepen Fésűs Evelin Anna az ötödik helyen ért célba, mely összetettben az előkelő negyedik helyezést hozta a tarjáni futólány számára. Nemzetközi Juniper Open-Boróka Kupa, Izsák Nógrádi érdekeltségű eredmények. M16 kategória: 1. Stork Mihály (Salgótarjáni Dornyay)75:47 perc, 2. Kelbl Vladimir (Zabovresky Brno) 82:41, 3. Ptacek Patrik (Ursus Orienteering) 92:28 ...6. Stork Gáborjáig. Dornyay) 112:45. M21B kategória: 1. Diószegi Bálint (Salg. Dornyay) 114:01,2. Gábor József (Ceglédi Bem) 121:27, 3. Sárospataki Barnabás (Bp. Dl) 125:51. M21C kategória: 1. Péntek Gábor (Balatonfüred) 115:55, 2. Stork Joachim Gábor (Salg. Dornyay) 145:36,3. Posztobányi Zoltán (Kalocsa) 146:20. Wló kategória: 1. Vékony Vanda (Alba Regia Szív.) 59:11 ... 4. Fésűs Evelin Anna (Salg. Dornyay) 78:33. Diószegi Bálint Sokat fejlődött a Marussia forma i. A Marussia újonnan szerződtetett versenyzője, Jules Bianchi úgy véli, saját csapata sokkal többet fejlődött a tél során, mint legfőbb riválisaik. A francia tehetség a múlt heti, barcelonai teszt zárónapján a toro rossós Daniel Ricciardo előtt végzett, illetve megközelítette a caterhames Charles Ide vasárnapi legjobbját. Habár az újonc versenyző szerint hiba volna messzemenő következtetéseket levonni a teszteredményekből, úgy érzi, a Marussia - mely csapat idén először már használja autóiban a KERS-rendszert is - rendkívül sokat fejlődött a tél során.- Ha megnézi\ilz q IznriHnlzpt- mondta Bianchi az AUTÓSPORT című angol szaklapnak nyilatkozva. „Kisebb meglepetésnek tekinthető, hogy ilyen sokat fejlődtünk, de nagyon örülök neki. - Még én is sokat tudtam javítani szombatról vasárnapra. Viszont nem tudjuk, hogy a többiek mit csinálnak, szóval nehéz megmondani, pontosan mennyit is fejlődtünk. Bianchi ezzel együtt továbbra is úgy véli, a Marussiának nehéz lesz harcba szállnia a középmezőny csapataival: - Reálisan kell látnunk az esélyeinket - nehéz lesz megverni a középcsapatok autóit, de minden tőlünk telhetőt megteszünk majd, hogy ezt megpróbáljuk. Soha nem tudhatjuk... ripla ajánlat egy kis mozgásra TÚRASPORT Duna-menti és Mátrahegy teljesítménytúrák Az előttünk álló szombaton (március 9-én) három lehetőség is adódik egy kis mozgásra, melyet talán egyre inkább igényel mindenki a tavasz közeledtével, az első erőteljesebb napsugarak melegét érezvén. A Naszály, a Börzsöny és az Ipoly vidékén gyalogos és országúti kerékpáros, míg a Mátrában gyalogos teljesítménytúra hívja aktivitásra a térség lakóit és az idei érkezőket. Kéri István A Duna Menti gyalogos teljesítménytúráknak Vácról, a Piarista Gimnáziumtól lehet majd nekivágni reggel 8 órától. Opcióként két táv választható: „15” (17,9 kilométeres táv, 450 méter szintkülönbséggel a Naszályban) és „33” (34,3 kilométeres táv, 950 méter szintkülönbséggel a Naszályban, Katalinpuszta érintésével). Ugyaninnen indul majd, az előbbihez hasonlóan szintén a Zöldgömb Sport Klub szervezésében a Duna - Ipoly menti kerékpártúra is, melyen szintén két táv közül lehet majd választani. A rövidebbik, 40 kilométeres útvonal Nagymarosig mutatja meg a Duna-mentét, míg a hosszabbik, 84 kilométeres távon már Letkésig az Ipoly-völgyébe is betérnek a résztvevők. A Mátrában lassacskán minden hónapban van egy olyan tömegsport-esemény, melyen a résztvevők számát tekintve ténylegesen tömegről beszélhetünk. A januári Téli Mátra után most jön a márciusi „klasszikus”, a Mátrahegy teljesítménytúra a Kékes Turista Egyesület szervezésében, A központot a szokásos helyen, a mátrafüredi Mátra Szakképző Iskolában találjuk majd, innen indulhatunk neki a Mátra meghódításának a négy táv valamelyikén. A két rövidebbik útvonalnak 8 és 10 óra között lehet majd nekivágni, a Mátrahegy „10” (12,97 kilométeres táv, 485 méter szintkülönbség) Mátraházáig, míg a „20” (21,31 kilométeres táv, 910 méter szintkülönbség) már egészen Kékesig kapaszkodik fel, a Pisztrángos-tó - Gabi halála - Sötót-lápa-nyereg embert próbáló, jól ismert emelkedőjén keresztül. A „30-as" távon (32,44 kilométeres táv, 1436 méter szintkülönbség) is érinteni kell majd az ország legmagasabb pontját, de olyan formában, hogy előtte a Mátra déli lábánál található rajtból egészen az északi oldal alsóbb régiójában fekvő Parádsasvárig kell egy „kitérőt” tenni. A leghosszabb, csak és kizárólag jól felkészült, edzett természetjáróknak szóló „40-es” távon (43,42 kilométeres táv, 1922 méter szintkülönbség) az előbbieken túl még Galyatetőt is meg kell majd mászni. További információ mindhárom eseményről a www.nosza.info honlapon érhető el. ! Karate Báttmyte: \ Két jelentős ; esemény történt a közelmúlt- j ban a Bátonyterenyei Shoto- ! kan Karate Sportegyesület éle- ! tében. Az első a februári öv- ; vizsga volt. Első alkalommal ; adtak számot a harcművészek ! az Egészséges Gyermekekért ! Nonprofit Kft. által támogatott i karatékák az eddig megszer- ; zett tudásukról. A hivatalos ; JKA vizsgára - melyet Lórik ! Csaba 5. dános mester a Palóc 1 Karate Szövetség technikai ve- | zetője tartott - négy fő jelent- ; kezett. I Vizsgaeredmények: Baranyi ! Márió 9 kyu, Szklenár Tamás 1 9 kyu, Lesziák Gergő 1 gyerek ; kyu, és a vizsgán legjobban ; teljesítő Fiikor Józsefiét foko- I zatot lépett előre és 2. gyerek ! kyu fokozatott kapott. ! A másik esemény a márci- ; us elején Gyöngyösön meg- j rendezett 18. Palóc karate I edzőtábor volt, Kazuhiro \ Sawada 7. dános Japán mes- ! tér vezetésével. Az edzéseken ] közel háromszáz fő vett részt, ; köztük német és szerb ka- ! ratékák is. A bátonyi egye- 1 sületet öt fő képviselte. ! Remekeltek ; a szécsényiek I ASZTALITENISZ. Nógrád me ; gyei bajnokság eredményei j Újonc leány II. korcsoport: 1. i Petrovecz Gitta, 2. Gombár Lí- ! via, 3. Gombár Noémi, Lőrik ! Emma (mindannyian SZERVA ; ASE Szécsény). Újonc leány ösz- j szevont: 1. Jakus Alexandra ! (Szendehely), 2. Petrovecz Git- ! ta (SZERVA ASE Szécsény), 3. ! Gombár Lívia (SZERVA ASE ; Szécsény), Túri Kinga (Szende- ; hely). Serdülő leány:\. Jakus ! Alexandra (Szendehlye), 2. De- ! meter Bettina (Balassagyar- j mat), 3. Daucsó Dóra (Szende- ; hely), László Luca (Balassa- I gyarmat). Újonc Jiú összevont: \ 1. Páris Artúr (Dózsa DSE Ba- ! lassagyarmat), 2. Porubszki j Martin (SZERVA ASE Szé- ; csény), 3. Horváth Bendegúz ; (SZERVA ASE Szécsény), Ha- ; rik Ferenc (SZERVA ASE 1 Szécsény). Serdülő jiú: 1. Po- j rubszki Martin (SZERVA ASE ; Szécsény), 2. Kovács Gábor í (SZERVA ASE Szécsény), 3. ! Horváth Bendegúz (SZERVA ! ASE Szécsény), Ispán Csaba ; (SZERVA ASE Szécsény. Ifi fiú: ; 1. Páris Áchim (Dózsa DSE Ba- j lassagyarmat), 2. Szabó Gergő ! (Dózsa DSE Balassagyarmat), ! 3. Gulyás Márk (Balassagyar- j mat), Németh Bence (Pásztó). ; Felnőtt férfi egyénül. Salamon ; István (SZERVA ASE Szé- ! csény), 2. Gyenes Gyula (Dó- 1 zsa DSE Balassagyarmat), 3. ; Vankó Máté (Dózsa DSE Balas- J sagyarmat), Salamon Péter ! (Mátraszelei ASE). Felnőtt férfi ! fxíros: 1. Bander Attila-Gyenes ! Gyula (Balassagyarmat), 2. ; Vankó Máté-Márta Zoltán (Ba- ; lassagyarmat), 3. Salamon Ist- ! ván-Salamon Péter (Szé- ! csény-Mátraszele), Páris Ác- ! him-Szabó Gergő (Balassa- ; gyarmat). I * * * A szécsényi SZERVA ASE ! utánpótlás-korú játékosai a ! Dunakeszin megrendezett ; Farsangi Asztalitenisz Kupán ; az alábbi eredményeket érték I el .Újonc fiú összevont korcso- ! portban: 2. Porubszki Martin. ! Újonc leány összevont: 3. ; Gombár Noémi. Serdülő fiú: ! 1. Porubszki Martin.