Nógrád Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-74. szám)

2013-03-07 / 56. szám

SPORTTUKOR 2013. MÁRCIUS l, CSÜTÖRTÖK Romok előtt is tisztelegtek ATLÉTIKA Háziverseny a futófolyosóban I. Bartkó János- emléktorna labdarúgás. A labdarúgó megyei D. osztály Keleti cso­portjában szereplő Luciáivá SK emléktomát rendez Bartkó János emlékére, aki 71 éves korában, 2012. július 2-án hunytéi. A sportember a helyi csa­patban több éven át futballo­zott, majd az 1986-ban újjáala­kított csapat alapító tagja volt, s azóta edzőként működött egészen a haláláig. A meg>'ei szövetségben is több éven át dolgozott, a sport volt a minde­ne. A hagyományteremtő cél­lal induló első viadalon a helyi­ek mellett azok a csapatok vesznek részt (Karancsalja Ságújfalu, Mihálygerge), me­lyekkel a legközelebbi kapcso­latot alakított ki az egyesület. A tornán díjazásban részesül a győztes csapat, a gólkirály, a legjobb kapus és a mezőnyjá­tékos. A program. Március 9., szombat 11 óra: Karancs­alja - Ságújfalu. 13 óra: Luc­iáivá - Mihálygerge. Márci­us 10., vasárnap. 11 óra: 3-4. helyért. 13 óra: döntő. Bekerült a keretbe kaUaTÉ Az idei'évben á fel­nőtt JKA válogatott előtt négy kontinens viadal és egy nem­zetközi felkészülési verseny áll. Mindezek mellett a hazai versenynaptárban igen sűrű program várja a versenyzőket. A minél jobb szereplés érdeké­ben Báli Ervin és Schvarcz Pé­ter szövetségi edzők a napok­ban már ki is jelölték a felnőn kerettagokat, akik közé beke­rült Lórik Csaba tanítványa, a pásztóiak többszörös Eb ér­mes versenyzője, Ocsovai Ger­gő (képünkön) is. Mint arról korábban be­számoltunk, a Salgótarjá­ni Atlétikai Club (SAC) a Kodály Zoltán Tagiskolá­val összefogva próbálja meg biztosítani a sportág utánpótlását. Az együtt­működés egyik állomása­ként nemrég egy háziver­senyt rendeztek a fiatal atlétapalánták számára, a Szőj ka Ferenc Stadion szebb napokat is megélt futófolyosójában. B. L. A rendezvénynek némi apro­pót adott, hogy idén november­ben lesz harminc esztendeje an­nak, hogy átadták az épületet, melyben telente bajnok és váloga­tott atléták készültek. Bár a stadi­ont pár éve helyrehozták, a futó­folyosóban nem történt változás, így a garázdaság és az enyészet alaposan megtette hatását. Annak azonban még így is megfelelt, hogy az indulóknak nem sárban és szélben kellett versengniük. A szervezők négy számban írtak ki küzdelmeket, és a többség vala­mennyiviadalban megmérettette magát. Három szakágat is érintett a rendezvény, a fiatalok 60 méte­ren 2 körös futásban, helyből tá­volugrásban és medicinlökésben (korosztályonként és nemenként különböző súlyokkal) próbálhat­ták ki magukat. A több mint két­tucatnyi atléta három korcsoport­ban versenyzett egymással, a do­bogósok apró ajándékokkal távoz­hattak. A tervek szerint hamaro­san mezei futásban, majd pályaversenyeken is rendeznek háziversenyt, ahol azonban már bárki elindulhat majd. A dobogósok eredményei. 60 méter. I. korcsoport (1-3. évfolyam). Lányok: 1. Kojnok Eszter 11,05 mp. 2. Plagány Anikó 12,0. 3. Molnár Eszter 13,63. Fiúk: 1. Kun Bende­gúz 10,15.2. Botos Bence 10,78.3. Herczeg Kristóf 11,13. II. korcso­port (4-5. évfolyam). Lányok: 1. Ocsovai Zsófia 9,49.2. Markovics Eszter 9,91.3. Kojnok Petra 10,22. Fiúk 1. Szép Attila 8,88.2. Pintér Kornél 9,58. 3. Lehoczki Botond 9,87. III. korcsoport (6-8. évfolyam). Lányok 1. Lipták Nikolett 8,5. 2. Dancsák Alexandra 8,65.3. Nagy Rebeka 8,8. 2 körös futás (250 méter). I. kor­csoport. Lányok 1. Kojnok Eszter 1:07 perc. 2. Molnár Eszter 1:29. Fiúk 1. Botos Bence 1:07. 2. Herczeg Kristóf 1:07,5. 3. Kun Bendegúz 1:08.11. korcsoport Lá­nyok 1. Kojnok Petra 1:02. 2. Markovics Eszter 1:08.3. Szerafin Fanni 1:0 9. Fiúk 1. Szép Attila 59 mp. 2. Matlák Bence 1:00 perc. 3. Pintér Kornél 1:01. III. korcsoport Lányok 1. Lipták Nikolett 54 mp. 2. Nagy Rebeka 55. 3. Farsang Hanna 56. Helyből távolugrás. /. korcso­port Lányok 1. Kojnok Eszter 146 cm. 2. Plagány Anikó 130.3. Mol­nár Eszter 125. Fiúk: 1. Botos Ben­ce 175. 2. Szabó Dániel 170. 3. Kun Bendegúz 160.11. korcsoport Lányok 1. Kojnok Petra 190. 2. Szerafin Fanni 187. 3. Markovics Eszter 170. Fiúk 1. Szép Attila 208. 2. Lehoczki Botond 190. 3. Matlák Bence 185.777. korcsoport Lányok 1. Dancsák Alexandra 187. 2. Farsang Hanna 186. 3. Lipták Nikolett 173. Medidnlökés. 7. korcsoport Lá­nyok 1. Molnár Eszter 670 cm. 2. Plagány Anikó 640. 3. Kojnok Eszter 605. Fiúk 1. Botos Bence 760. 2. Szabó Dániel 720. 3. Donkó Botond 640.77. korcsoport Lányok 1. Ocsovai Zsófia 830.2. Szerafin Fanni 760. 3. Kojnok Petra 700. Fiúk 1. Matlák Bence 700. 2. Lehoczki Botond 590. 3. Szép Attila 590. 777. korcsoport. Lányok 1. Lipták Nikolett 800.2. Dancsák Alexandra 740.3. Nagy Rebeka 740. A példamutatásra óriási szükség van A MÓL Új Európa Alapítvány a tanárok és edzők áldozatos munkáját díjazta A MÓL Új Európa Alapítvány nevében Somlyai Dóra az alapítvány kurátora, va­lamint Ónodi Eszter színművésznő, az ala­pítvány újonnan felkért jószolgálati nagy­követe köszöntötte azt a nyolc tanárt és edzőt, akik példaértékű munkájuk elis­meréseként vehették át a MÓL Tehetség- gondozásért Díjakat. Az elismerést évről évre olyan áldozatkész tanárok, edzők és szakemberek kapják, akik számtalan fi­atal tehetséget, későbbi sikeres sportolót vagy művészt indítottak el a pályájukon. A 2012-ben beérkezett több mint 1000 je­lölt közül az Új Európa Alapítvány kura­tóriuma választott. Az idei díjátadó ün­nepségen mutatkozott be az alapítvány új jószolgálati nagykövete, Ónodi Eszter Jászai Mari díjas színművésznő. „A 2012. évi MÓL Tehetséggondozá­sért Díjat olyan kiváló pedagógusok ve­hették át, mint Durányik László kórus­vezető (Kecskemét), Endrész Gyöngyi kémiatanár (Miskolc), dr. Kiss Géza ma­tematikatanár (Budapest) és Megyimó- reczné Schmidt Ildikó zongoratanár (Pécs). A sportszakemberek között Halla Péter párbajtőredző (Budapest), Herpai /őzse/sakkedző (Szeged), Horváth Árpád kézilabdaedző (Tatabánya) és Király Ist­ván kick-box edző (Budapest) részesült az elismerésben. A díj az erkölcsi mellett anyagi elismerés is egyben, melynek ér­téke személyenként 500.000 forint. A díjátadó esemény keretében az alapít­vány meghirdette az idei MÓL Tehetség­támogató Program Sport felhívását is, amelyre március 29-ig várják azoknak a 10-18 év közötti tehetséges és eredmé­nyes sportolóknak a pályázatait, akik­nek eszközvásárláshoz vagy utazási költségeik kifizetéséhez anyagi segítség­re van szükségük. A pályázati informá­ciók a www.ujeuropaalapitvany.hu olda­lon találhatók meg. Uj pályacsúccsal nyert a Bátonyterenye TEKE NB I, NB II, férfiak NB I, Keleti csoport, 15. forduló Nyíregyházi Teke Klub - BE-BE TK Salgótarján 7-1 (3339-3060) Nyíregyházi Teke Klub: Szlo- venszki T. 568/1, Hetei I. 539, Hacker D. 559/1, Mogyorósi P. 570/1, Kosai. 585/1, KasturaZs. 518/1. BE-BE TK Salgótarján: Ju­hász T. 491, Fancsik 1.556/1, Ba­lázs P. 476, Molnár Gy. 506, Bok­ros B. 527, Klak J. 504. A BE-BE TK nem állította ne­héz feladat elé az éllovast. Továb­bi eredmények Fővárosi Vízmű­vek SK - Ózdi VFTC 8-0, Postás SE - Tiszakécske VSE 8-0, Föl- deáki TC - Ceglédi Vasutas SE 2-6, Szentesi TKSE - Egri Nyomda SE 4-4, Gázművek MTE - Szegvári TSE 6-2. 12. forduló (pótolt mérkőzés) Ceglédi Vasutas SE - BE-BE TK Salgótarján 5-3 (3239-3214) Ceglédi Vasutas SE: Zsíros Gy. 527, Hűvös Zs. 557/1, Varga I. 520, Szarka P. 511, Kállai Z. 576/1, Rimóczi Z. 548/1. BE-BE TK Salgótarján: Nádasdi I. 562/1, Molnár Gy. 522, Klak J. 572/1, Telek T. 539/1, Fancsik I. 531, Juhász T. 488. Szoros meccsen maradt alul a BE-BE TK csapata. A bajnokság állása 1. Nyíregyháza 15 10 0 5 82-38 20 2. Fővárosi V. 15 11 0 479.5-40.5 20 3. Szegvári TSE 15 9 1 5 73-47 19 4. Eqri Nyomda 15 8 2 5 68-52 18 5. Ceqlédi Vasutas 15 8 2 5 64-56 18 6. Szentesi TKSE 15 8 1 6 62-58 17 7. Gázművek MTE 15 7 1 7 54.5-65.5 15 8. BE-BE TK 15 7 0 8 57-63 14 9. Földeáki TC 15 6 1 8 59-61 13 10. Postás SE 15 5 0 10 54-66 10 11. ÓzdiVFTC 15 5 0 10 42-78 10 12. Tiszakécske 15 2 0 13 25-95 4 Ifjúságiak Nyíregyházi Teke Klub - BE-BE TK Salgótarján 3-1 (981-960) Nyíregyházi Teke Klub: Var­ga I. II. 483/1, Varga 1.498. BE-BE TK Salgótarján: Földesi G. 435, Bokros B. 525/1. További eredmények Fővárosi Vízművek SK - Ózdi VFTC 1-3, Postás SE - Tiszakécske VSE 1 -3, Földeákl TC - Ceglédi Vasutas SE 0-4, Szentesi TKSE - Egri Nyom­da SE 3-1, Gázművek MTE - Szeg­vári TSE 0-4. 12. forduló (pótolt mérkőzés) Ceglédi Vasutas SE - BE-BE TK Salgótarján 3-1 (1020-1014) Ceglédi Vasutas SE: Pordán Á. 504, Varga M. 516/1. BE-BE TK Salgótarján: Bokros B. 530/1, Földesi G. 484. A bajnokság állása 1. Szentesi TKSE 15 13 0 2 48-12 26 2. Szeqvári TSE 15 12 0 3 47-13 24 3. Ceqlédi V. 15 11 0 4 42-18 22 4. Tiszakécske 15 10 0 5 39-21 20 5. Eqri Nyomda 15 10 0 5 38-22 20 6, Nyíregyháza 15 9 0 6 35-25 18 7. BE-BE TK 15 8 0 7 33-27 16 8. Ózdi VFTC 15 8 0 7 30-30 16 9. Postás SE 15 4 0 11 20-40 8 10. Gázművek 15 4 0 11 17-43 8 11. Fővárosi V. 15 1 0 14 8-52 0* 12. Földeáki TC 15 0 0 15 3-57 0 NBII, Észak csoport, 11. forduló Bátonyterenyei TK - CHENOIN SC 6-2 (3215-3094) Bátonyterenyei TK: Horváth S. 545/1, Hetei A. 499, Sáfár Z. 527/1, Márton F. 577/1, Bablena G. 552/1, Hűbéri. 515. CHINOIN SC: Buzogány G. 492, Túri J. 526/1, Berényi Z. 495, Kiss R. 539, Schulcz R. 519, Bálint L. 523/1. A BTK csapatának a Chinoin el­len megmaradt a töretlen fejlődé­se, és újabb 56 fát javult, s 3215 fá­ra javította a csapatpályacsúcsot. Bár az eredmény nem mutatja, esetenként igen izgalmas pár­bajok voltak. Az együttes és egy­ben a mérkőzés legjobb eredmé­nyét Márton Ferenc érte el. TÜKER SC - Somosi TK 6-2 (2900-2833) TÜKER SC: Teleki A. 460/1, Gál L. 457, Gönczi Á. 503/1, Ne­mes E. 497/1, Varga Z. 510/1, Németh K. 473. Somosi TK: Kerényi L. 448, Verbovszky Gy. 498/1, Nágel P. 456, Németh B. 468, Nagy D. 474, Molnár Z. 489/1. A Somosi TK együttese nem tudta hozni a formáját, így vereség lett a vége. Oroszlányi SZE - Nádújfalu KSE 8-0 (3267-3084) Oroszlányi SZE: Sipos G. (Kará­csony T.) 517/1, Jánosi Cs. 530/1, Lokodi A. 563/1, Gerlinger J. 520/1, Papp L. 576/1, Ley A. 561/1. Nádújfalu KSE: Fodor T. 513, Kocsa R. 505, Gu­bán P. 551, Kotroczó T. 464, Gu­bán F. 555, Puporka K. 496. Az éllovas ellen nem volt esé­lye a Nádújfalu csapatának. További eredményekSzéche- nyi SC - Olajos TK 6.5-1.5, KÖFÉM SC - Sajóbábonyi VSE 6-2. 1. Oroszlány 11 8 0 3 55-33 16 2. KÖFÉM SC 11 8 0 354.5-33.5 16 3. Sajóbábony 11 7 0 4 54-34 14 4. Széchenyi SC 11 7 0 4 50.5-37.5 14 5. Somosi TK 11 6 0 5 50-38 12 6. CHINOIN SC 11 5 0 6 40-48 10 7. Bátonyterenye 11 4 1 6 42-46 9 8. TÜKER SC 11 3 2 6 32-56 8 9. Olajos TK 11 3 1 7 38-50 7 10. Nádújfalu 11 2 0 9 24-64 4 Ifjúságiak Bátonyterenyei TK - CHINOIN SC 0-1. Bátonyterenyei TK: Huber K. 477. CHINOIN SC: Martony M. 513/1. TÜKER SC - Somosi TK 1-0. TÜKER SC: Fo­dor T. 463/1. Somosi TK: Princz S. 402. Oroszlányi SZE - Nádújfalu KSE 1-0. Oroszlányi SZE: Hungler B. 497/1. Nádújfalu KSE: Lakatos István 463. További eredniények:Széche- nyi SC - Olajos TK 0-1, KÖFÉM SC - Sajóbábonyi VSE 0-1. A bajnokság állása 1. CHINOIN SC 1111 0 011-0 22 2. Olajos TK 11 10 0 1 10-1 20 3. TÜKER SC 11 7 0 4 7-4 14 4. Saióbábonv 11 7 0 4 7-4 14 5. Oroszlány 11 6 0 5 6-5 12 6. Nádújfalu 11 6 0 5 6-5 12 7. Bátonyterenye 11 4 0 7 4-7 8 8. Széchenyi SC 11 2 0 9 2-9 4 9. KÖFÉM SC 11 2 0 9 2-9 4 10. Somosi TK 11 0 0 11 0-11 0 B. T. i < 5 1 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom