Nógrád Megyei Hírlap, 2013. március (24. évfolyam, 51-74. szám)
2013-03-14 / 62. szám
3 HIRDETÉS NOGRADliPM» 2013. MÁRCIUS 14., CSÜTÖRTÖK Véradás Bátonyterenye/Nőtincs. Az Ezüstfenyő Idősek Otthonában várják a véradókat a március 14-i (mai) 10-től 17 óráig tartandó véradáson. Nőtincsen is csütörtökön 15 és 18 óra között az iskolában adhatnak vért a lakosok. Verekedett a tolvaj Salgótarján. Az egyik országos áruházlánc salgótarjáni üzletéből tett bejelentést vasárnap éjszaka a biztonsági szolgálat képviselője. Lopáson kaptak ugyanis egy „vásárlót”, az pedig nem volt hajlandó együttműködni a biztonságiakkal. Mint kiderült, a 20 éves férfi egy telefonfeltöltő-kártyát rejtett el a ruházatában, ám a bolti alkalmazott észlelte ezt. A fiatalember ezután erőszakkal próbálta meg kivonni magát az intézkedés alól. Az egyenruhások elfogták és előállították őt a városi rendőrkapitányságra. A hatóság garázdaság és szabálysértési értékue^üaletszerűen ek követett lopás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az ügyben - közölte Dankóné Nagy Éva rendőrségi szóvivő. Sajtónapot ünnepeltünk Salgótarján. A Nógrád Megyei Hírlap sajtónapi rendezvényének adott otthont a Stécé Kávéház tegnap délután. A megjelent vendégek a Himnusz hangjai után Papp Dorina szavalatát hallgathatták meg, majd Sándor József, lapunk felelős kiadója, kiadóvezető köszöntötte a nagyérdeműt:- Az 1848-as márciusi forradalom 12 pontos követeléslistájának első helyére a sajtó szabadsága került. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége pedig 1990-ben március 15-ét választotta a szabad Magyar Sajtó Napjává. Ekkor ünnepel a haza, ünnepel a megye, s ünnepel a szerkesztősé- nehéz lenne az életünk - hang- günk is. A sza- súlyozta. - Az újságírás bizony bad sajtó nap- - amellett, hogy rendkívül szép jára emléke- hivatás - tartogat nehézségeket, zünk, újságíró Sokszor elég egy rossz indulatú kollégáink megjegyzés és akár egy induló szorgos mun- pálya is romba dőlhet. Máskor kája előtt haj- elég az olvasó egyetlen elismerő tunk fejet. Kö- szava, egy baráti vállveregetés, szünetet kell egy-egy kedves, nyugtázó mo- ugyanakkor soly, hogy lökést adjon valami mondani újabb, nagyszerű alkotás létre- mindazok- hozásához, egy közérdeklődésre nak, akik va- számot tartó téma feldolgozásá- lamilyen mó- hoz. Könnyűnek látszik és valódon kötődnek jában nagyon nehéz, de rendkí- iapunkhoz. vül nemes hivatás a miénk. Olvasóink, Könnyű, mert a megfelelő gon- szimpatizán- dolategységek helyes sorba állí- saink, hirdető tásával elkészülhet az írás. Ne- partnereink héz, mert a lap minden olvasó- nélkül nagyon ja más és más igényeket támaszt az újságíróval, fotóriporterrel és a szerkesztővel szemben. A sajtosok a hétköznapok hősei, akik nélkül nincs friss reggeli újság, rádiós műsor vagy esti híradó. A felelősség fogalmát és terhét nemcsak a hírből ismerik, naponta nyomja a vállukat. Meggyőződésem, hogy sokszor időt és energiát nem kímélve dolgoznak. Legjobb tudásuknak megfelelően ápolják, gondozzák a rájuk bízott koránt sem egyszerű, de annál értékesebb hagyatékot, feladatot - mondta Sándor József. Ezt követően a Nógrád Tánc- együttes két párja kedveskedett műsorral, majd Sándor Zoltán, a Zenthe Ferenc Színház művészeti vezetője szavalt. Az ünnepség a Szózattal és állófogadással zárult. *»>*. FMBBMlil tiii'i Salgótarján március 14-20.15.30 ÓZ, A HATALMAS 3D amerikai akció-fantasy március 14-20.17.45 AZ A BIZONYOS ELSŐ ÉV angol romantikus vígjáték március 14-20. 20.00 DŐLAMONÉ amerikai vígjáték ■mUméméSh március 14.14.00 KOSZORÚZÁS a Somoskői régi temetőben Somoskeőy István honvédszázados sírjánál. Autóbusz 13.15-kor indul a McDonald’s gyorsétterem melletti buszmegállóból, mely a rendezvény után vissza is szállítja a megemlékezésen résztvevőket. március 15.10.45 KOSZORÚZÁS a Sajgói vár szikláján elhelyzett emléktáblánál március 15. 15.00 1848/49-es szabadságharc és forradalom emlékére rendezett VÁROSI ÜNNEPSÉG koszorúzás a Múzeum téren Az ünnepi műsor a József Attila Művelődési és Konferencia Központ Színháztermében kerül megrendezésre. március 19.19.00 Zenthe Ferenc Bérlet Radnóti Színház: VÁGYVILLAMOS A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült Egészségre nevelnek NÓgrádsáp. A helyes táplálkozás, a mozgás, a sport élettani szerepe és a személyi higiéné is fontos eleme annak az egészségnevelési programnak, amely a napokban indul a község óvodájában pályázati támogatással. A különböző témájú, az ismereteket élmény- szerűen közvetítő foglalkozások mellett kóstolással egybekötött főzőnapokat is tartanak, valamint kirándulnak, túráznak az apróságokkal az óvónők. HIRDETÉS Utolérhetetlen MINŐSÉG, elérhető ÁRON! Végre visszavonult a tél, ám nyomait ott hagyta a kertekben. Ideje rendet tenni a ház körül! A STIHL motorfűrészének és fűkaszájának segítségével könnyedén újjá varázsolhatja otthona környezetét. Ráadásul most igazán kedvező áron megvásárolhatja mindkét terméket. Akciós termékeinket keresse szakkereskedéseinkben! Az akció időtartama: 2013. március 31-ig! I -^www.st, Látogasson el honlapunkra! llFil ANDREAS SUHL KFT 2051 Bíatorbágy-Budapark, Paul Hartmann u. 4. Telefon (06 23) 418-054 Fax: (06-23) 418-106 www.stihl.hu E-mail: info@stihl.hu STIHL Sajtóreggeli a városházán Salgótarján. Sajtóreggelire invitálta a helyi médiumok képviselőit Székyné dr. Sztrémi Melinda, a megye- székhely polgármestere, országgyűlési képviselő tegnap a városházára. Ünnepi köszöntője után - amelyben kiemelte a sajtosok munkájának fontosságát - ajándékot adott át a jelenlévőknek. A rendezvény reggelivel és baráti, szakmai beszélgetéssel folytatódott. Állati jó bemutató Salgótarján. Március 17. ismét Állati jó vasárnapnak ígérkezik a vásárcsarnok programja szerint. A bolhapiac, a gyerekeknek szervezett ingyenes lovaglási lehetőség mellett állati jó bemutatót is lehet majd itt látni kutyák főszereplésével. Az ebek „munka” közben, tehát különböző feladatok megoldása során mutatkoznak be két időpontban: 9-től 10 óráig, és 10.30-tól 11.30 óráig. Pályakarbantartás Nógrád megye, a Közgép Zrt. március 16-án, szombaton kezdi meg a Vác-Drégelypalánk vasútvonal hídjainak állagmegóvását, illetve egyben a hidak cseréjét Ennek munkálatai pedig április 30- ig fognak tartani. Diósjenő községet két időpontban érinti a projekt, hiszen az első ütemben (április 3. és 10. között), Nógrád és Diósjenő községek közötti található vasúti híd régi acélszerkezetét fogják elbontani, majd egy teljesen újat építeni. Az előzetes tervek alapján a hidat közúton szállítják a helyszínre, majd a diósjenői állomáson vasúti kocsira pakolják és onnan helyszínre szállítva építik be. A második ütemben április 10- től előreláthatólag 15-ig pedig a Szabadság út mellett lévő Jenői- patak két hídját fogják elbontani és építeni. A munkálatok ideje alatt a vasúti forgalom szünetel.- Az építkezések után javul az infrastruktúra, amely a környékbeliek számára fontos ipart és turizmust segíti - mondta Parragi Szabolcs, a Közgép Zrt. munkahelyi mérnöke. PROMÓCIÓ Interreoíonális Civil Projektfejiésztésí Hálózatbővítés Íimxwi í *j)eut&i Alan I „Partnerségét építünk...” A Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány a megyében működő CIVIL szervezetek munkatársai, önkéntesei és segítői számára INGYENES projektmenedzsment pályázatírás számítástechnika és angol nyelvi képzéseket szervez. A jelentkezőket meghatározott kompetenciateriileten mérjük fel és ennek értékelése alapján vonjuk be a speciális képzési csomag szükségesnek ítélt elemébe. Az Alapítvány a programról Információs rendezvényt tart 2013.03.21-én 11:00 órakor Szécsény Város Önkormányzati Hivatalban (Szécsény, Rákóczi út 84.) A tájékoztató rendezvényen Fenyvesi Gábor alpolgármester, Varga Béla az NMRVA ügyvezetője és Vadasi Zsuzsa a Civil információs Centrum megyei vezetője számol be a program részleteiről valamint a civil szervezetek helyzetéről és lehetőségeiről. Amennyiben a képzésre szereme jelentkezni a www.nonprofltforum.eu webhelyen regisztrálhat, további információk: 32/520-306, civil@amrva.hu A projekt Magyarország Szlovákia Határon ÁtayúJó Együttműködési Program keretében az Eurépai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósul meg. I t f > f