Nógrád Megyei Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-07 / 32. szám
2013. FEBRUÁR 7. NOGRAD Óperencián innen, üveghegyen is túl Ahová Zsófi elvezet... Mese a királyi vasparipa- versenyről. írta és a rajzokat készítette: Oláh Zsófia. így kezdődik egy szép mai történet, amelynek a sámsonházai Zsófi, tíz éves lucfalvai iskolás a főszereplője. Az ő gondolatvilága hívta életre ezt a történetet, amellyel ő maga is versenyzett és... de várjunk még megtudni, mivégre. „Volt egyszer egy nagy-nagy királyság az Óperencián innen, az Üveghegyen is túl, messzebb onnan, ahol a kurtafarkú malac túr, egy nagy, kemény földes pusztaság közepén. Legnagyobb hegyének tetején állt egy kacsalábon forgó palota. Abban lakott egy nagy ki- rály,.s annak volt egy okos, szép lánya...” - így indul a mesés história, amely nem mindennapi lánykérést ad olvasója tudtára. A királyi sarj kezéért ugyanis ezúttal is versenyt kellett vívni, nyerni, csakhogy nem szokványos módon, nem az erő, inkább a rátermettség, a megfontoltság bizonyításával. S éppen az eladósorban lévő ajánlatára és ötletének megvalósításával történik ez meg. Királyleányka ugyanis - véletlen vagy sem? - sétája közben megtudja, meglátja, mi is az a vasparipa, s rögtön tudja, ezzel, csak ezzel versenyezzenek a kérői. Sokan vállalkoznak a furcsa feladatra, és sokan ki is hullanak a sorból, kisebb sérüléseket szerezve. Volt azonban köztük egy előrelátó, a paripát sokkal körültekintőbben használó, a kerekezés és az önvédelem szabályait is betartó fiatalember, aki nem hagyta figyelmen kívül a zebrát. Térd-, csukló- és könyökvédőt is viselt, s aki bár nem elsőként ért célba, mégis ő nyerte a fele királyságot és a lány kezét. Zsófi, szép, kerek, a rajzokkal duplán kifejező, tanító meséje egy pályázaton nemrégiben első helyezett lett. Ezzel ötszázezer forint értékben nyert könyveket az iskolájának. A most negyedikes szőke kislányt nagyon érdeklik a világ dolgai az iskolában is: minden tantárgyat szeret, csak a matek és a torna okoz neki némi gondot. Édesanyja mondja róla, hogy amióta beszélni tud, állandóan csacsog, mindenről van véleménye, nagyon fogékony. Pillanatok alatt megjegyzi, majd alkalmazza, amit megtud. Szerettei sok-sok neki való programmal hozzá is segítették ahhoz, hogy nyitott legyen. Szereti kipróbálni az ügyességét próbára tevő tevékenységeket, korábban belekóstolt a kézműveskedésbe, táncolt, dzsú- dózott Második éve szintetizátoro- zik és részt vesz minden közösségi programban. Legutóbb a karácsonyi műsorban A kis gyufaáruslány főszerepét játszotta. Szabadidejében olvasni és zenét hallgatni szeret Sokszor írogat történeteket, a Mikulásnak például minden évben rajzzal illusztrált meséjével köszöni meg az ajándékokat. Édesanyja szerint ezt valószínűleg nagymamájától örökölte, aki nagyon sokat „fejből mesélt” unokájának. Tanárnője, Zsélyiné Varga Ildikó hívta fel a figyelmét a mese-rajz pályázatra, ami Zsófit rögtön cselekvésre késztette. Nem volt sok idő, de sikerült megírni és megrajzolni, ami a kislány fejecskéjében megszületett. Nem is remélték, hogyan végződik a megmérettetés, de végül is a legjobb mese kategóriában Zsófi munkáját ítélték első helyezettnek. Egyik osztálytársának grafikus édesapja, Bacsa Gergely képregényt rajzolt ennek alapján. Aznap, amikor megkapták a jutalmat, alig lehetett a kislányt az iskolából hazakönyörögni, mert választhatott a könyvek közül pár darabot. Az olvasnivaló ugyanis nagyon becses kincs számára, könyvtárba és könyvesboltba csak úgy tudnak édesanyjával bemenni, ha erre legalább két órát rászánhatnak...Mágnesként vonzzák ugyanis a könyvek. Amikor a környezettudatos magatartást tanulták a suliban, eszébe jutott a használt elem gyűjtésének fontossága. Önállóan megbeszélte ezt Bajnokné Képes Gyöngyi polgármester asszonnyal, megszerkesztette a plakátot, s már csak a konténer kihelyezése van hátra, abban a buszmegállóban, ahol a gyerekek reggelente az iskolabuszra várnak. (Mj.) Nívós programok Balassagyarmaton Balassagyarmat. Idén is megrendezik a „Kultúrházak éjjel- nappal” elnevezésű országos programsorozatot, amelynek egyik „állomásán”, Balassagyarmaton most is nívós rendezvényeket tartanak meg. A háromnapos - február 8-tól (péntek), egészen február 10-ig (vasárnap) tartó eseménysorozatok többségének a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ ad otthont. Az első napon, február 8-án, pénteken 14.30 órától kezdődik a RMMI Moderntánc tagozatának, valamint a Dynamic Táncstúdió foglalkozása is. 15 órától a Napsugár Nyugdíjas Klub farsangi bálját, míg 16 órától Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola farsangi bálját tartják meg. 16.30 órától a Kézműves Műhelyben agyagozásra nyílik lehetőség, 17 órától a látogatók részt vehetnek a kyokushin karate és az aikido bemutató edzésén, míg a kevés mozgást igénylő érdeklődőket „sakk-kör” várja. Másnap, február 9-én, szombaton a programok reggel 8 órától kezdődnek, méghozzá a „Palóc Kupa Országos Műfalmászó” versennyel. 14 órakor lesz a Dynamic Táncstúdió foglalkozása, továbbá 15 órakor a „Városi Gyermekfarsang” szórakoztatja az idelátogatókat, amelynek keretén belül jelmez- verseny és táncház is lesz, 20 órától az egészségügyi dolgozók rendeznek bált. A programsorozat utolsó napján, február 10-én, vasárnap 16.30 órakor a Gyarmati Színkör előadásában lesz lát- hatóa az „1+ E tucat Örkény egyperces novella” című darab. A felsorolt programokon kívül kiállítások is várják a nagyérdeműt, hiszen a Horváth Endre Galériában Sulyok Gabriella, a Szerbtemplomban Sz. Végh Erzsébet kiállítása tekinthető meg, míg a Városi Képtárban a kortárs képzőművészeti állandó kiállítás lesz látogatható. „Mindig lehet jobb képet csinálni” Immár 31. alkalommal rendezték meg a Magyar Sajtófotó Pályázatot, amelyet a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MŰOSZ) hirdetett meg. A pályázaton 253 szerző 7751 képpel indult, s a szakmai zsűri Komka Pétert, az MTVA/MTI munkatársát - a tavalyi elismerése után - újra a „Vidéken dolgozó legjobb fotóriporternek” választották. Továbbá sport (egyedi) kategóriában „Bukás” című képével második helyezést ért el. Vele beszélgettünk (a régi ismeretségre való tekintettel engedtessék meg a te- geződés), aki mesélt eddigi pályafutásáról és - természetesen - a fotózásról is... B. D.- Az elmúlt években több rangos elismerést is besöpörtél. Emiatt evidens a kérdés: mikor kezdted a fotós szakmát?- Hivatásszerűen 2009. óta. Ez az a dátum, amióta csakis a fotózásból élek meg. Ezt megelőzően pedig főállás mellett fotóztam, illetve próbálkoztam...- Mi volt, ami arra inspirált, hogy készüléket ragadj, s képekben örökítsd mega valóságot?- Annak idején még nem érdekelt any- nyira a fotózás. Körülbelül tíz éve kezdtem komolyabban elmélyedni benne. Először mindent fotóztam. Úgy is mondhatnám, hogy mindent, ami az orrom elé került...- Azóta gondolom lett olyan téma, ami a szívedhez kicsit közelebb áll...- Az emberek. Egyértelműen az emberek. Hogyan élnek és érzik magukat, mit csinálnak és ez látszik rajtuk. Ez érdekel. Régebben sokat foglalkoztam természetfotózással, makrofotókat készítettem. Nem mondom, hogy mostanában ezt már nem csinálom, mert időnként fotózok ilyeneket is, de alapvetően embereket fotózom.- Bár szereted és a munkád, de alapvetően a fotózás mennyi időt visz el az életedből?- Ezt nehéz megmondani. Talán túlzás lenne azt állítani, hogy napi 24 órát, de szinte egy teljes napot elvesz. Nemcsak a fotózás - hiszen az teszi ki a legkevesebb részét - hanem a témák megkeresése, az utánajárás, ez a legidőigényesebb. A napi aktualitások miatt szinte állandó készenlétben vagyok...- Mivel kapcsolódsz ki, vagy állandóan fotós szemmel járod az utcákat?- Szerintem a gépet alapvetően nem lehet letenni. Nem azért, mert nem engedik, hanem mert ilyen vagyok. Nehéz elvonatkoztatni a fotózástól, néha fejben is képeket készít az ember. De ennek ellenére biciklizem, eljárok futni, ezzel kapcsolódom ki.- Amikor elkapsz egy pillanatot, s lefotózod, összességében elégedett vagy-e a munkáddal? Tudsz-e elégedett lenni a fotóid kapcsán?- Maximalista vagyok, ezért nagyon ritkán vagyok megelégedve a saját munkáimmal. Mindig próbálom a lehető legjobban megoldani a fotózást, s úgy is állok hozzá, hogy az ne csak egy kattintás legyen. Valamikor ez sikerül, valamikor nem, de mindig törekszem a tökéletességre. Sokszor van úgy, hogy csak egy képben tudod megmutatni az egész eseményt, vagy a jelenséget, s talán ez a legnehezebb. Egy-egy esemény kapcsán nem tudhatjuk előre, hogy mi válik belőle fontossá, hol van a csúcspontja, s egyáltalán mit is akartak ezzel csinálni. Erre nagyon figyelni kell, hogy el tudjuk kapni annak az eseménynek a dinamikáját, a csúcspontját, amiből azt követően - esetleg - jó sajtófotó születhet.- Általában egy fotós nem szereti, ha fotózzák. Te hogy állsz ezzel a dologgal?- Mi fotósok, időnként szoktunk bolondozni rendezvények előtt és közben, hogy egymást fotózgatjuk. De igazából nem szeretem, inkább nevetségesnek tartom, mert sokszor kerülnek fel közösségi portálokra olyan képek rólam, amikor hasalok egy város főterén, vagy a fotó miatt éppen fel- mászok valahová. Vagyis engem mindig el lehet kapni valamilyen vicces pozícióban, s ezeket a kollégáim meg is teszik. Mindig jókat szoktam mosolyogni, amikor ezeket a fotókat néha elküldik nekem.- Van olyan általad készített fotó, amihez nagyon ragaszkodsz?- Alapvetően nem ragaszkodom a képeimhez. Amíg el nem készülnek, addig nagyon fontosak, de amikor már elkészülnek - akár a szerkesztőségi munka kapcsán, akár a falra kerül egy kiállítás kapcsán - onnantól fogva nem érdekel, inkább a következőre koncentrálok...- Akkor Te mindiga kihívásokat keresed és nem a múlthoz ragaszkodsz...- Biztosan el fog jönni az az idő is, amikor a fotósnak kedves lesz egy fotó. Persze mindig vannak olyan témák, amelyek az ember szívéhez nőttek, vagy azért mert sokat foglalkozott velük, vagy azért mert a fotózás során kapott egy olyan impulzust, amit másoknak is szeretne megmutatni és közvetíteni. Az elmúlt évben például sokat foglalkoztam autista fiatalokkal, végigjártam az országot, s rengeteg intézménybe látogattam el. Ilyenkor a fotós olyan dolgokat is lát, amit az átlag ember nem. Ilyen dolgokhoz viszont ragaszkodom, mert néha az az érzése az embernek, hogy rajtam kívül ez senkit sem érdekel.- Visszatekintve, utólag mennyi hibát érzékelsz a saját fotóidon?- Az ember folyamatosan változik, de ezzel minden ember így van. Az ember mindig észreveszi a képein a hibáit, de sokszor egy-két évvel annak elkészülte után. Alapvetően a képeknél van egy érdekes folyamat. Amikor az ember jó képet csinál, akkor az szinte önálló életre kel. Az emberek megállnak előtte, s vakarják a fejüket, valakinek tetszeni fog, s valakinek nem. A lényeg az, hogy felkeltse az emberek érdeklődését. Ezt egy fotós nemcsak a saját munkáiban veszi észre. Hiszen vannak olyan képek a világtörténelemben, ami hat az emberre, s mi ezt keressük. Mindig lehet jobb képet csinálni. Mi fotósok ezt az állapotot akarjuk elérni, hogy a kép megszólítsa az embereket, megmutassuk annak gondolatait, érzéseit, jelenét, s múltját és mondjon többet, ami azon a képen van. é I * I i >
