Nógrád Megyei Hírlap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-21 / 44. szám

Újságírókat fenyegettek Francia és brit újság­írókat fenyegettek meg életve­szélyesen a kelet-ukrajnai Donyeck megyében, ahol a nyugati média munkatársai il­legális szénbányákat fényké­peztek - hozta nyilvánosságra az MTI információja szerint szerdán az ukrán sajtó. A francia 24-es tévécsatorna és a brit BBC munkatársai uk­rán kollégáikkal együtt Sznyezsnoje faluban készítet­tek felvételeket illegális szénbá­nyákról, amikor mobiltelefon­hívást kaptak. Az ismeretlen te­lefonáló közölte velük, hogy „vagy lelépnek, vagy elássák őket”. Miután elhagyták a terü­letet, két gépkocsi követte őket, s a kísérettől csak a Donyeck- Rosztov autóúton sikerült meg­szabadulniuk. A külföldi újság­írók egyelőre nem fordultak az ukrán rendőrséghez. Ezért „zebrának”... London A zebrán átkelő Beaües-zenekar közismert fo­tójával próbál javítani a közle­kedés biztonságán Indiában a rendőrség. A fénykép a brit ze­nekar Abbey Road című leme­zének a borítója. Az 1969-ben készült fotón szabályosan és libasorban megy át a gyalogát­kelőhelyen a Beatles négy tag­ja. „Ha ők képesek rá, ön mi­ért nem?” - szegezi a kérdést és a fotót a gyalogosoknak a kolkattai rendőrség, remélve, hogy a legendás együttesre, amely oly' sokakat érintett meg zenéjével, hallgat a lakos­ság - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap. HIRDETÉS A MiniBrake diákprojekt utazhat New Yorkba! Pál Gergely villamosmérnök, Gombos Gergely mechatronika tanuló, Gnyalin István villamosmérnök tanuló, Szír­tes Marcell és Bognár Dániel kereskedelem és menedzsment szakos tanulók, valamint Szesztay Péter gazdálkodás és menedzsment szakos tanuló (balról jobbra) prototípu­sával szerdán. A Kairos Society versenyét megnyerő csapat - a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói - egy olyan „távfék” kifejlesztésével szállt versenybe, amelynek se­gítségével a szülők meg tudják óvni kisbiciklin száguldó gyereküket a nagyobb balesetektől. Vagyonbevallása miatt lemondásra kényszerült Önként lemondott parlamenti képviselői mandátumáról szerdán egy orosz kormány- párti politikus, akit azzal vádoltak meg, hogy Floridában ingatlanai vannak, de ezt nem vallotta be. Moszkva. Vlagyimir Pehtyin a duma plenáris ülésén je­lentette be a döntését, mondván, hogy a lelkiismerete tiszta, de nem akarja, hogy az ügy miatt árnyék vetül­jön pártjára, az Egységes Oroszországra (JeR). A képvi­selő azt elismerte, hogy az Egyesült Államokban élő fi­ának van ott ingatlanvagyona. A politikust Alekszej Navalnij, a korrupciós ügyek fel­derítéséről ismertté vált orosz ellenzéki jelentette fel a dumában, a főügyészségen és a kormányzó ieR-nél. Az ügyvéd-blogger tudomása szerint Pehtyin és fia Miami­ban apartmanokkal, Florida állam más részében pedig földtulajdonnal rendelkezik, két és fél millió dollár ér­tékben. A duma adatbázisában Pehtyin fia a képviselő tanácsadójaként szerepel. A Kommerszant értesülései szerint Pehtyin már régóta nem fontos pártja számára. Korábban, Borosz Grizlov pártelnöksége idején szerzett érdemeket és kapott posztokat a JeR vezetésében. Vlagyimir Putyin orosz államfő a múlt héten nyújtotta be a parlamentben azt a törvényjavaslatot, amely meg­tiltaná, hogy állami tisztviselőknek és képviselőknek külföldön bankszámlájuk legyen, és kötelezné őket ar­ra, hogy vagyonukról számot adjanak jövedelembeval­lásukban. A törvényjavaslatot a kormányzó Egységes Oroszország párt és a Vlagyimir Zsirinovszkij vezette po­pulista, ellenzéki liberális párt is támogatja. Az orosz parlament alsóháza tavaly megfosztotta kép­viselői mandátumától Gennagyij Gudkovot, az ellenzéki Igazságos Oroszország párt politikusát, aki támogatta a Vlagyimir Putyin elnök elleni utcai tüntetéseket. Gudkov mandátumának elvételét az ügyészség kérte a parlamenttől, arra hivatkozva, hogy képviselőként üz­leti vállalkozása volt, ami két év börtönnel büntethető. Az orosz legfelsőbb bíróság múlt keddi határozata sze­rint a duma törvényesen fosztotta meg mandátumától Gennagyij Gudkovot, aki az Emberi Jogok Európai Bíró­ságán szándékozik megtámadni a döntést. HAJAS AUTO KFT., 3100 SALGÓTARJÁN, BAJCSY-ZSILINSZKY ÚT 73., TEL.: 06 32 422 929 *A CITROEN AUTÓCSERE ajánlat a 2013. február 1. és 2013. február 28. között leadott és visszaigazolt megrendelésekre érvénes, magánszemélyeknek, új Citroen C3, C3 Picasso, C4 vagy Beriingo személygépkocsi vásáHása esetén, legalább a gépjármű megrendelését megelőző 90 napja mára megrendelő tulajdonában lévő, tehermentes, 2002. december 31-nél nem később gyártott, bármilyen állapotú személygépjármű hivatalos Gtroen márkakereskedésnek megsemmisítésre történő leadásával, az akcióban részt vevő márkakereskedésekben. A kedvezményre a megsemmisítésre leadott gépjármű tul^donosa vagy annak a www.citioen.hu honlapon feltűntetett közvetlen hozzátartozója jogosult, amennyiben a gépjármű adatai és a hozzátartozói kapcsolat az ott meghatározottak szerint a Gtroen számára hitelt érdemlően igazolásra kerül. A jelen hirdetésben szereplő és a www.citroen.hu honlapon részletezett kedvezmény a GTROEN AUTÓCSERE PROGRAM és az annak részét képező Gtioén Autócsere Finanszírozás során együttesen igénybe vehető, listaárból levonandó kedvezmények összegét jelenti. A feltüntetett árak a Citroen C3 Tendance 1.1 60, illetve a Citroén C3 Picasso Tendance VTi 95 modellekre vonatkoznak és a OTROEN AUTÓCSERE PROGRAM összes elérhető kedvezményét magában foglalják. A Citroén C3 Tendance 1.1 60 változatra felvett gyártásrendeléseket a készlet és a gyártási helyek függvényében előfordulhat, hogy az új 1.0 VTi 68 motorból tudjuk kiszolgálni. A jelen akció más akcióval vagy kedvezménnyel nem vonható össze. A kép illusztráció. A Gtroen Autócsere Finanszírozás esetén kínált 4 év garancia 80 000 km-es futáskorlátozással érvényes. A jelen ajánlat tájékoztató jellegű és nem teljes körű, részletekért forduljon az akcióban részt vevő márkakereskedésekhez! jelen tájékoztatás nem minősül szerződéses ajánlatnak, továbbá a Citroén fenntartja a kondíciók változtatásának jogát. A Citroén C3 (kombinált) üzemanyag-fogyasztása 3,4-6,6 l/100km, C02-kibocsátása 87-153 gAm, a Citroén C3 Picasso (kombinált) üzemanyag-fogyasztása 4,2-6,4 1/IOOkm, CO,-kibocsátása 109-149 gAm. www.dtroen.hu CSERÉLJE LE G AUTÓJÁT MOSTl »-.CITROEN TÖBB MINT 1 MILLIÓT AD ÉRTE ACrrROtNa'nrraq.-t' 4lim«i«ii. CITROÉN AUTÓCSERE PROGRAM Cserélje régi autóját új, megbízható és gazdaságos modellre a CITROÉN AUTÓCSERE PROGRAM keretében! Vásároljon új Citroén C3, Citroén C3 Picasso, Citroén C4 vagy Citroén Beriingo modellt és mi öreg autójáért több mint 1 millió forintot adunk, akármilyen állapotban is van. Citroén Autócsere Finanszírozás esetén új autójához 4 év garanciát is biztosítunk. CREATIVE TECHNOLOGIE CITROEn CITROÉN C3 PICASSO 2 490 OOOFt-tól* CITROEN AUTÓCSERE PROGRAMMAL CITROÉN C3 2 100 OOOFt-tól* CITROEN AUTÓCSERE PROGRAMMAL Lobog a román zászló is Méhkerék. Az uniós és a magyar zászló mellett a román lobogó szerdán a méhkeréki községházán. A Békés megyei település 2200 lakosának 75 százaléka román nemzetiségű. Méhkerék közintézménye­in évek óta kint van a román zászló is. Tárgyaltak az allampolgarsagrol Martonyi János külügyminiszter kedden vatalos látogatást tesz Szlovákiában, majd Miroslav tárgyalt szlovák kollégájával, Miroslav Lajcákkal, a két tárcavezető egyebek mellett arról tárgyalt, hogy a két ország állampolgársági szabályozásáról kijelölt jogi szakértők márciusban Budapesten folytatják az egyeztetéseket. Budapest A külügyminisztérium az MTI-hez eljut­tatott közleményében kiemelte: Miroslav Lajcák szlo­vák miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter Ivan Gasparovic szlovák államfőt kísérte el a kedden kez­dődött, kétnapos budapesti látogatására. Tanácsko­zásuk alkalmával a külügyminiszterek megállapítot­ták, hogy a két ország miniszterelnökeinek tavalyi többszöri és az államfők mostani találkozójával a magyar-szlovák kapcsolatok új lendületet vettek. Martonyi János megerősítette, hogy márciusban hi­Lajcák meghívására április 18-an reszt vesz es felszó­lal a pozsonyi Globsec biztonságpolitikai konferenci­án. A közleményben azt írták, a tárcavezetők üdvö­zölték az EU 2014-2020-as költségvetésének elfoga­dását, és közös sikernek nevezték a kohézió barátai csoport összefogását. Magyarország és Szlovákia ér­deke a két ország közötti határmenti együttműködés erősítése, amelynek keretében újabb hidak, határát­kelők és energetikai vezetékrendszerek épülnek. Arra is kitértek, hogy Magyarország és Szlovákia alapvető érdeke a keleti és délkelet-európai régió or­szágainak közeledése is az EU-hoz. Találkozójukon a külügyminiszterek kiemelték, hogy Ukrajna és a nyugat-balkáni országok további belpolitikai stabili­zálódása szükséges ahhoz, hogy idén mind az intéz­ményi, mind a szerződéses kapcsolatokban előrelé­pést érjenek el Kijewel, Belgráddal és Szkopjéval.

Next

/
Oldalképek
Tartalom