Nógrád Megyei Hírlap, 2012. december (23. évfolyam, 278-300. szám)

2012-12-11 / 286. szám

A Wizz Air hetedik gépe Budapesten Budapest Márciusban áll forgalomba a Wizz Air hetedik gépe Bu­dapesten, ezzel az idei 1,8 millió utas helyett jövőre 2,2 milliót szállít Budapestről a fapados légitársaság - mondta Váradi József vezérigaz­gató hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten. A 29 ország 250 útvonalán az idén 12 millió utast szállít a Wizz Air, jövőre ez 13,5 millióra emel­kedik. Ebben az utasszámban nem szerepelnek a tervezett oroszor­szági és törökországi járat utasai - tette hozzá a vezérigazgató. A társaság jobban épít az üzleti utasokra, ezért mostantól - külön díj ellenében - az ilyen utasok igénybe vehetik a gyorsított biztonsá­gi ellenőrzést, illetve a business utasváró szolgáltatásait is a Liszt Fe­renc repülőtéren. December 21-től a varsói járat a modlini repülőtér helyett a Chopin repülőteret használja - közölte Váradi József. Az em­lített új repülőgéppel a Wizz Air már 39 Airbus A 320-as gépet üze­meltet, ezek beruházási értéke meghaladja a félmilliárd dollárt. Árvák és idősek megajándékozása Budapest Marosvásárhelyi ár­vákat és időseket ajándékoz meg az Ökumenikus Segélyszervezet, az adományokat szállító teherau­tó hétfőn indult el Budapestről. A segélyszervezet a marosvá­sárhelyi Lazarenum Alapítvány által segített szegény sorsú és ár­va gyermekeknek, illetve idős­otthonok lakóinak visz karácso­nyi ajándékot, amelyet a tervek szerint kedden adnak át a Diakóniai Központ intézetében. A több mint 1 millió forint érté­kű adomány tartalma csokoládé, müzliszelet, keksz, szaloncukor, játékok és közel egy tonna tar­tósélelmiszer (liszt, rizs, tészták, cukor, étolaj, konzervek, lekvár, kakaó és tea). A több mint 100 rászorulót se­gítő akció a „szeretet.éhség” or­szágos adventi adománygyűjtés­hez kapcsolódik, és szeretné fel­hívni a figyelmet a határainkon túl élő rászorulók támogatásá­nak fontosságára is - közölte a segélyszervezet az MTI-vel. Tanúkat, vádlottakat szembesítettek Veszprém. Egymásnak ellentmondó vallo­másaik miatt szembesítették a X. tározó észa­ki falának magasítását végző kivitelezőket és a földmérőket, illetve vádlottakat a vörösiszap- katasztrófa miatt indított büntetőper hétfői tárgyalásán a Veszprémi Törvényszéken. A Szabó Györgyi vezette büntetőtanács az idei utolsó, hétfőtől csütörtökig tartó tárgyalás- sorozatban a nyomozás során kikérdezett ta­núkat hallgatja meg, közöttük egy, a kilencve­nes években történt gátszivárgásról az ajkai timföldgyár régi dolgozóit, valamint a cég kör­nyezethasználati engedélyét készítő szakem­bereket is. A tanácselnök ismertette: a veszp­rémi bányakapitánnyal megtekintette az át­szakadt X. tározót. A jövő februári helyszíni tárgyalásig az eredeti állapot megtartását in­dítványozta, azaz kérte az érintett rész letaka­rásának mellőzését. A vörösiszap kiporzásá- nak megakadályozását a tározó északnyuga­ti sarka körüli részen csak akkor végezze el a gyár, ha azt lakosságvédelmi szempontok in­dokolják - tette hozzá. A hétfői tárgyaláson a tanúkat azokkal a korábban már meghallgatott geodétákkal szembesítették, akik a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mai) Zrt. megbí­zásából a X. tározó északi falának szintki­egyenlítési munkálataihoz végeztek mérése­ket 2010 júliusban, nagyjából három hónap­pal a gátszakadás előtt. A Mai a tározó falát a Geovol Kft.-vel megmagasíttatta, mivel azok között 30-130 centiméteres eltérés volt. A mérések szerint a keleti és a nyugati olda­lon egyaránt eltérő volt a tározó fala, a ma­gasításhoz mindenhol az előírt, a Balti-ten­ger szintje feletti 216,5 méteres magasságot jelölték ki. A szembesítés során a kivitelező cég mű­szakvezetője és a földmérő is fenntartotta korábbi vallomását, hogy nem találkoztak egymással a tározónál. A dokumentumok szerint július ötödikén mindkét cég munka­társa a helyszínen volt. A földmérő szerint lehettek ott mások is, de munkavégzés ak­kor nem volt, mert akkor nem tudtak vol­na mérni. Eltérően nyilatkoztak a magasí­tás kijelölt szintjéről, és mindketten elis­merték, hogy a katasztrófát követően be­széltek egymással. A szembesítésen a műszakvezető össze­zavarodott, amit azzal indokolt, hogy közel két év távlatából nem emlékszik a pontos részletekre. A Veszprémi Törvényszéken szeptember 24-én kezdődött a katasztrófa kapcsán többek között közveszélyokozás miatt indított büntetőper a timföldgyár ve­zetői, alkalmazottai, összesen 15 ember el­len. A vádlottak mindannyian tagadták bű­nösségüket. A Mai Zrt. Ajka melletti X. tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három telepü­lést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következté­ben tízember meghalt - az ügyben indult bün­tetőper vádirata nyolc ember halálát köti ösz- sze közvetlenül a vörösiszapömléssel -, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált. Megszűnne uniós tagsága? London. Skóciának újból EU- tagságért kellene folyamodnia, ha függetlenné válik Nagy-Bri- tanniától - erre tett közvetett, de teljesen egyértelmű utalást az Európai Bizottság elnöke. Jósé Manuel Barroso kijelen­tette: ha egy ország független­né válik, akkor jogi szempont­ból új ország jön létre, és tag­ságért kell folyamodnia az EU- hoz. Az interjúban Barroso többször is hangsúlyozta, hogy Skócia függetlenségi törekvé­seit nem kívánja kommentál­ni, hanem általánosságban be­szél, ám a BBC-riporter ismé­telten jelezte, hogy a kérdést a két év múlva tervezett skót füg­getlenségi népszavazással kap­csolatban tette fel. A többször megismételt kér­désre az EU-bizottság elnöke határozottan leszögezte: a jelen­leg érvényes uniós doktrína alapján ha egy ország valamely része függetlenedni kíván, ak­kor független államként „ter­mészetesen” újból kérnie kell felvételét az EU-ba. Barroso sze­rint a szabályok ezt „nyilvánva­lóvá teszik”. Az EU-bizottság vezetője egyértelművé tette ugyanak­kor azt is, hogy Skócia függet­lenné válása esetén az Egye­sült Királyság többi országá­nak a jogfolytonosság elve alapján nem kellene újból EU- tagságért folyamodnia. A skót függetlenséget pártoló erők azonban már korábban elvetet­ték azt a felvetést, hogy Skóci­ának - ha elszakad Nagy-Bri- tanniától megszűnne uniós tagsága is. Érvük az, hogy Skó­cia továbbra is az Egyesült Ki­rályság tagja maradna, és ál­lamfőjének ismerné el a min­denkori brit uralkodót. Alex Salmond skót kormány­fő, a Skóciát többségben kor­mányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője januárban hir­dette meg hivatalosan, hogy Skócia 2014-ben népszavazást tart függetlenségéről. A referendum kitűzött idő­pontja jelképes jelentőségű, 2014-ben lesz ugyanis a hétszá­zadik évfordulója az 1314-ben, Bannockburn mezején megví­vott csatának, amelyben Robert Bruce skót király serege veresé­get mért II. Eduárd angol uralko­dó túlerőben lévő haderejére. A két királyság hivatalosan végül csak 1707-ben, a londoni és az edinburghi parlament által köl­csönösen szentesített uniótörvé­nyek alapján egyesült. A skót kormány által meghir­detett népszavazáson ennek a három évszázados uniónak a to­vábbi sorsáról kell majd dönteni. Jelentkezett a tettestárs Phuket A 47 éves R. Péter thaiföldi meggyilko­lásával kapcsolatban K. Lajos György feltételezett elkövető maga jelentkezett a rendőrségen, és be­vallotta, amivel gyanúsítják: hogy részt vett az elő­re kitervelt emberölésben és a holttest elrejtésében - jelentette hétfőn a Bangkok Post című helyi lap internetes kiadása. A thaiföldi média szombaton írt arról, hogy az ügyben N. Gábor után egy másik gyanúsítottat, a 48 éves K. Lajos Györgyöt is őrizetbe vették. Az előző nap pedig beszámoltak arról, hogy a 38 éves N. Gá­bor bevallotta: a gyilkosságot vele együtt követte el egy phuketi bérelt házban november 24-én. A hírpor­tál szerint N. Gábor és R. Péter egy illegális, külföl­di ügyfeleket kiszolgáló ingatlanlízingelő és adás-vé­teli céget vezetett. A nyomozás eddigi adatai szerint N. Gábor dühös lett R. Péterre, azzal vádolta meg, hogy R. Péter ráhamisította a nevét egy 15 millió baht (100 millió forint) értékű telek adásvételi szerződé­sére. Ezután R. Péter feljelentette üzlettársát a rend­őrségen azzal a váddal, hogy halálosan megfenyeget­te ó'L R. Péter eltűnését egy Thaiföldön tartózkodó magyar barátja jelentette be a múlt héten. A holttestet több mint egy hete találták meg egy műanyag zsákban egy gumifaültetvényen, Phuket szigetének Kathu körzetében. Mellkasán öt, a fején és az egyik bokáján két-két késszúrás volt, a kezei össze voltak kötözve, és csak alsónadrág volt rajta. Elmenyekkel teli bevásárlás az Agria Parkban Eger. Közeledik a karácsony - az Agria Park üzletei vonzó ked­vezményekkel, felfrissített, kibő­vített választékkal várják látoga­tóikat. Az egri bevásárlóközpont­ban egy helyen, kényelmes kö­rülmények között vásárolhatja meg a család minden tagja ré­szére a karácsonyfa alá való meglepetéseket. A megszokott és népszerű bol­tok kínálatát decemberben kéz­műves termékekkel, egyedi ajándéktárgyakkal egészítik ki a Karácsonyfalva Kézműves Vá­sár árusai, akik egészen decem­ber 24-ig, minden nap 10 és 18 óra között várják az egyedi meg­oldások kedvelőit. A megfelelő darabok kiválasztásában a kéz­művesek szívesen segítenek, így nemcsak az ajándékozás, de már az ajándékok beszerzése is örömteli perceket jelenthet. December 2-án, advent első vasárnapján kezdődött az Agria Parkban a karácsonyi program- sorozat, amellyel elsősorban a gyerekeknek, a gyerekes csalá­doknak kedveskedik Eger bevá­sárlóközpontja. A karácsonyig hátralevő hétvé­géken, szombaton és vasárnap 10 órától Mozikaland várja a gyer­mek-és ifjúsági filmek kedvelőit. Az Öt legenda és a Tüskevár ked­vezményes, gyermekeknek 300, felnőtteknek 500 forintos jegy­árakkal lesz megtekinthető az Agria Moziban. Vasárnapokon Adventi Játszóházzal kedveske­dik a bevásárlóközpont, délután 3 és 6 óra között, ahol karácsonyfa- díszeket, apró ajándéktárgyakat készíthetnek a gyerekek. Minden korosztály részére igazi karácsonyi csemegeként kerül színpadra december 14-én 17 órakor a Black & White Xmas című exkluzív karácsonyi mű­sor a Gondamusic előadásában. Részletes programokról a www.agriapark.hu weboldalon tájékozódhat. Kellemes karácsonyi ünnepe­ket kíván az Agria Park minden kedves látogatójának! A t

Next

/
Oldalképek
Tartalom