Nógrád Megyei Hírlap, 2012. december (23. évfolyam, 278-300. szám)
2012-12-11 / 286. szám
Európába ért a Mahindra terepjáró Disznónevű elektromos jármű Az 5. fenntarthatósági nap keretein belül mutatkozott be a magyar tervezésű, Manga- licanga névre keresztelt elektromos jármű. Az akkumulátor táplálásáról a tetőn elhelyezett napelemek, valamint a hálózati töltő gondoskodik. A tervező szerint 800 ezer forintos áron adhatnák a modellt, ha sorozatgyártásba kerülne. Színre lépett az új Acur^/Honda NSX Az igazán ütős formával megáldott Honda NSX-ről csak annyit árultak el, hogy ebben a modellben mutatkozik be először a Sport Hybrid SH-AWD rendszer, vagyis a Honda nagy teljesítményű, a villanymotorok révén összkerékhajtással kombinált hibridrendszere. Csajmustrán győzött a Civic! A VW Up!-ot és a Ford Fiestát megelőzve a Honda Civic nyerte el a 2012-es Év Női Autója címet. A hölgyekből álló zsűri nagyra értékelte az autó kisugárzását és praktikumát, ahogyan a gyermekbarát utasteret is. Felárért üvegtető a Ferrari FF-hez A Ferrari hosszú történelme során dfeijy^lrano^J ráma-üvegtetőt az egyik módi llji'ln fBiiHiiiiiiifti'ilii lő' opció nagyon népszerű lesz a gyártó szerint, hiszen több napfény jut a négyüléses torpedóutasterébe. Kényelmes, elegáns és nagyon sportos A BMW rajongók és azon belül is az 5-ös tulajok egy része csalódottan fogadta, amikor a „macskaszemű” EóO-as sportlimuzint az F10-es öltönyös üzleti autó váltotta. Nos, a 6-os sorozat harmadik tagjával a bajorok végre csattanós válasszal, s egyúttal alternatívával szolgálnak: nyolc esztendővel a kategóriateremtő Mercedes- Benz CLS, s mintegy másfél évvel az Audi A7 Sportback után végre elkészítették saját négyajtós kupéjukat. Tóth Zoltán Zsolt A normál kupé és kabrió változathoz képest hosszában és tengelytávban egyaránt 113 millimétert gyarapodott a Gran Coupé - jóval hosszabb, szélesebb és laposabb tehát az 5-ösnél. Impozáns méretekkel és sportos arányokkal bír, ami a 6-os sorozat formanyelvezetével kombinálva lehengerlő lellépést biztosít. Az •oágyedileg köti figttráIf indivldual kivitelű (a teljes külső-belső csomag 2 809 200 Ft) tesztautónak némi eleganciát kölcsönöz a matt barna fényezés (kizárólag kézi mosással, speciális vegyszerrel tisztítható!) és látványosan kiadja a karosszéria fény-árnyék játékait. Tehát a Gran rendben van, Coupé mivolta azonban kimerül a lendületesen ívelő tetőben és a keret nélküli ajtókban, míg a feneke elég simára sikerült - persze ha jobban megnézzük, az összes BMW kupénak ilyen egyenes a hátsója. A vezetési pozíció sportosan mély, a 6-os sorozatból ismert műszerfal szemrevaló és jól átgondolt, a belső hangulat esetünkben mégsem tipikusan BMW-s. Az Individual belső ugyanis hamisítatlan luxusautós környezetet teremt: szinte mindent nemes bőrkárpit borít, még a tetőt is alcantarával húzták be, a barna-fehér színkombináció pedig nem csak az autó fényezéséhez, hanem egymáshoz is remekül illik. Pazar a látvány, de borzasztóan kényesek és könnyen koszolódnak a hófehér felületek. Amennyiben nem felejtjük el a fejünket lehúzni, hátra is elegánsan szállhatunk be, s a szűkös fejteret leszámítva korrekt a helykínálat. Kényelmesek a sportos formá- zású, integrált fejtámlás ülésed, azon’barTvicc'm személyesítek k i k iáttartf^jtazzon hátul-kiizé* pen, aki ezt kitalálta. Az esetek döntő többségében elég a 460 literes csomagtér, van síalagút és felárén sízsák, az osztottan döntIgazán szenzációs a fogyasztása felettébb kifinomult és takarékos is a Gran Coupé. Mivel erejét nyolc fokozatra osztották el, autópálya tempónál például laza részterhelésen (hozzávetőlegesen 2200/pen) ketyeg a motor, míg városban széria start-stop rendszer csökkenti a fogyasztást. Teljesítményéhez és képességeihez mérten szenzációs a 7,1 literes tesztfogyasztás! Kifogástalan sport-, luxus és túraautó igazán akkor lehetne, ha az extralistán még beikszelték volna az adaptív lengéscsillapítási így a defekttűrő gumik mialt néha érezni az úthibáktól származó ütéseket. Lz pedig nem méltó az egyébként szédületesen felszerelt Gran Coupéhoz. Szemtelenül sokáig fogja az ulat és stabilan fordul a BMW, ha pedig a vezetőnek elgurul a gyógyszere, akár látványosan, kilinccsel előre is lehet kanyarodni vele. A tesztautó 37 millió forintos ára természetesen sokakat elgondolkodtat, de egy próbaút alatt mindenki meggyőződhet róla, hogy megéri e. hető támlákkal pedig még bővíthető is a befogadóképesség, csak az átrakónyílás elég lapos. A 6-os Gran Coupé exkluzivitását szolgálja az is, hogy egyelőre csak nagy teljesítményű motorokkal rendelhető. Dízelből például kizárólag a tesztelt 40d verzió létezik - ez a 3,0 literes, egy kisebb és egy nagyobb turbóval lélegeztetett soros hathengerest takarja. Szinte teljesen mindegy, a menetdinamika szabályzó me- Ívik programját (Eco^ro, Comfortfswmal, Sport, Spört+) használjuk: persze a motor (és az autó) reakciói egyre élesebbek, a 313 lovas teljesítmény és az alacsony fordulaton ébredő 630 Nines nyomaték azonban így is, úgy is letaglózó. Az öt méter hosszú és közel 1,9 tonnás nagyvasat fergeteges 5,4 másodperc alatt lövi százra és még 200 km/órás sebességről is nagyot lép, a gyorsulási élményt pedig erélyes sorhatos duruzsolás festi alá. Ennél csak egy hegyi szerpentinen nagyobb élmény megkergetni a csodakocsit! Kormányzása közveüen és precíz, a legkisebb mozdulatra is azonnaLrea- gál és ráveti magát a kanyarra. nnRáadásul négykerék-kormáhy- zással is felszerelték az autót, ami lassú tempónál a fordu- lékonyságot, míg nagy sebességnél a stabilitást segíti. Az év pick-upja A Ford Ranger nyerte el a „2013-as Év Hck-upja" címet A modell 47 pontot szerzett, ami több, mint a második és harmadik helyen végzett Isuzu D-Max és Volkswagen Amarok együttes pontszáma. Az új Ranger az egyeüen pickup, amely ötcsillagos értékelést kapott az Euro- NCAP töréstesztjén. Suzuki-évforduló 20 éve annak, hogy megkezdődött a sorozatgyártás a Suzuki esztergomi üzemében. A Suzuki Swift három generációja mellett a Wagon R+, az Ignis, a Splash, valamint az SX4-es gyártásával is szorosan kötődik Magyarországhoz a japán vállalat. Q7-es Indiából Az Audi megkezdte a Q7-es összeszerelését az indiai Aurangabadban található üzemében. Évente mintegy 1000 darab Q7-es hagyja majd el a gyártósort, ám ezek a modellek csak az indiai piacon kerülnek forgalomba. A Q7-esen kívül az A4-es, az A6-os és a Q5-ÖS alkotja az Audi indiai gyártási palettáját. Kéz a kézben A Renault és a Caterham bejelentette, hogy közösen készítik el az új Alpine sportkocsit. A franciaországi Dieppe- ben új gyárat létesít a két márka, ahol Caterbamés,Rep;iult emblémával, némileg eltérő külsővelfognak kéS/rabni ázdj Alpine-ek. A modellek az A110-es tanulmányautóra hasonlítanak majd, de nem V6- os, hanem soros négyhengeres motorral látják el őket. Szervizakció Mazda 4+ elnevezéssel szervizakciót indított a japán gyártó azon ügyfeleinek, akik 4 éves vagy annál idősebb Mazda gépkocsival rendelkeznek. A program keretében most igen kedvező áron kínálják az autók leggyakrabban szükséges javításaihoz a modellspecifikus szervizcsomagokat, amelyek nem csak az eredeti Mazda alkatrészeket, de azok szakszerű beszerelésének munkadíját is tartalmazzák. Már megérkeztek Európába Mahindra XUV 500-as önhordó karosszériás szabadidőautó első példányai, nálunk az év végén várható a forgalmazás megindulása. Végállomás elektromos C-Zeróval Véget ért a nyolc hónappal ezelőtt útjára indult föld körüli túra, melyet két francia egy elektromos Citroen C- Zeróval teljesített. Az út során 300 feltöltésre volt szüksége a kis Citroennek, átlagosan több mint 80 kilométert tettek meg egy feltöltéssel. Sok extra jár a Mazda CX-5-össel Nem szabad megijedni a bonyolult árlistától a Mazda CX-5-ös szabadidő-autó esetén. Azt kell eldöntenie a reménybeli tulajdonosnak, hogy benzines vagy dízelmotort, elsővagy összkerékhajtást, kézi vagy automatikus váltót kér-e. Ezek után már részben automatikusan jön a felszereltség is, esetünkben a 175 lóerős dízel összkerékhajtást és topszintet jelent. Tízmillió felett indul az ár, erre jön még négy rendelhető extra: automatikus sebesség- váltó, metálfény, navigáció és bőrkárpit. Lővei Gergely A forradalmi Skyactiv felépítésből elsőre vajmi keveset érez az autóvezető. Az csak a műszaki adatok tanulmányozása után derül ki, hogy a nagyobb méretek ellenére a CX5-ÖS könnyebb a fő vetélytársainál. A tömegcsökkentésnek áldozatul esett egy aprócska merevítő is, így a motorindító gomb minden megnyomására az egész műszerpanel odébb mozdul, pedig lényegében érintőkapcsolóról van szó, nem erővel érinti meg az ember. Ezt leszámítva nem érheti szó a ház elejét minőségérzet tekintetében, bár az egyedüli színfoltot a navigáció kijelzője jelenti az egyébként koromfekete műszerfalon. Apropó, navigáció: megszokást igényel, hogy a kardánalagúton mélyen elhelyezett és a fejegységre szerelt forgókapcsoló kezelési logikája eltér egymástól. Igaz, az érintőképernyőnek köszönhetően mindig rá lehet bökni a megoldásra. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogyan viselkedik az erősebbik 2,2 literes Skyactiv-D dízel. Röviden: jól. Bővebben: legfeljebb halk mormogást hallani az utastérben, ha egyáltalán eljut valami ide a motortérből. A hatfokozatú automata fürgén dolgozik, gyorsításkor is hamar visszapakolja a okozatokat, ezért alig kell várni a jobb oldali pedál lenyomása után a válaszra. Szokatlan, hogy nem 4000-nél fullad ki a Mazda dízele, hanem 5000-ig pörgethető. Jól és finoman megy az autó feltéve, ha mi is a Mazda szellemisége szerint élünk: tehát dinamikus vezetők vagyunk, akik nem mindig lassítanak a kanyarokban, de azért arra is odafigyelnek, hogy az úthibákat elkerüljék. Feszesbe hajló a felfüggesztés hangolása, ami jó vezethetőséget jelent, de érezhető útminőséget is esetenként. A tesztfogyasztás 8 liter/100 km, ezzel számolva az egy tankolással megtehető hatótávolság valamivel 700 kilométer főié rúg. Személyautós viselkedést, tágas utasteret és rengeteg extrát kapunk a pénzünkért a Mazda CX-5-ös csúcsváltozatában, mely így tehát kitűnik ellenfelei közül. Csak azt kell eldönteni, hogy mindezért hajlandók vagyunk-e többet is áldozni az autóra... 4 í 1 I * » T