Nógrád Megyei Hírlap, 2012. november (23. évfolyam, 254-277. szám)

2012-11-09 / 259. szám

5 BELPOLITIKA r — ~ ­--------------------------------- - — ; Bebetonoznák? | Budapest A Demokratikus ; Koalíció (DK) véleménye sze- J rint a kormányoldal azért ír- 1 ja folyamatosan felül a vá- 1 lasztási szabályokat, hogy | ezzel bebetonozza a hatal- ; mát. Kolber István DK-s füg- [ getlen képviselő azt mondta, 1 egy demokratikus ellenzéki 1 összefogással ennek ellenére í is le lehet váltani a kabinetet. ; A választási eljárási tör- ! vényjavaslathoz érkezett új ! módosító indítványokról szól- ! va felhívta a figyelmet arra, j hogy például az eddig terve- ; zett 200-ról ezer főre emelnék ; a jelöltállításhoz szükséges ! ajánlások számát és korlátoz- ! nák a sajtóreklámokat, ami ; szerinte szintén tovább szűkí- ; tené az ellenzéki pártok meg- ; jelenési lehetőségeit. Admi- ! nisztratív megkötésnek ne- ! vezte, hogy a jelöltnek vagy a i jelölő szervezetnek megbí- ; zást kelljen adnia a kampány- ; ban résztvevők számára és ! bírálta azt az elképzelést is, ! amely szerint a jelölő szerve- < zetek csak előzetes hozzájá- ; rulás után kereshetnék fel az ! embereket. I A korábbi változtatások, ! például a választások egyfor- ; dulóssá tétele, a körzethatá- j rok átírása, a határon túli I magyarok szavazati jogának ! biztosítása vagy a „jogtipró,, ! regisztráció, a mostani javas- ! latokkal együtt azt szolgál- ; ják, hogy bebetonozzák a Fi- ; desz uralmát - értékelte ! Kolber István. on m~lfT ! Szigorítanának Budapest Az autósiskolák ! szolgáltatási minőségének ja- 1 vitása, illetve a tisztességtelen ' piaci magatartás visszaszorí- ; tása érdekében nyújtott be ha- ! tározati javaslatot az MSZP a ! parlamentnek - közölte Si- 1 mon Gábor, az Országgyűlés ; Fogyasztóvédelmi bizottságá- ; nak szocialista elnöke. J Céljuk, hogy megfelelő ! színvonalú oktatást nyújtó ! autósiskolák maradjanak a j piacon, ezáltal olyan oktatás ; valósuljon meg, ahol megfele- [ lőek a személyi és tárgyi fel- j vételek, a képzés fő célja a biz- ! tonságos közlekedés elsajátí- ; tása és a tudatos vezetői ma- ; gatartás kialakítása legyen - I ismertette Simon Gábor, ki- ! fejtve: felkérnék a kormányt ! arra, hogy vizsgálja meg az ; úgynevezett elektronikus ve- ; zetési karton kötelező beve- J zetésének lehetőségét. Szinte minden település igent mondott a járási hivatalokra NÓgrád megye. Mérföldfőhöz érkezett a magyar közigazgatási reform, amelynek a legfőbb ve­zérfonala, az ügyfelek, az állam­polgárok számára elérhető, át­látható ügyintézés. A képviselő- testületek felhatalmazását köve­tően a polgármesterek ország­szerte aláírták azokat a megállapodásokat, amelyek ren­dezik hány köztisztviselő kerül át az önkormányzatoktól a járá­sokhoz, s milyen infrastruktú­rát adnak át az államnak ingye­nes használatba, ahol a hivata­lok megkezdik a működésüket 2013. január 1-jén. Flárom tele­pülés kivételével mindenhol si­került megállapodni a járási hi­vatalok felállításáról. Azokon a településeken, ahol okmányiro­da működik, jövőre Kormányab­lak lesz, amelyeket a járási hiva­talok működtetnek majd. így a 2011. január 1. óta működő 29 kormányablakhoz képest or­szágszerte megsokszorozódik a Kormányablakok száma, 2013 végére 300 helyen nyílhat Kor­mányablak. Az államigazgatási feladatok újraosztása révén a település­hez, helyi mérlegeléshez kötött ügyek intézése marad a polgár- mesteri hivataloknál, a jegyzők­nél. Ennek köszönhetően egy­részt jövőre könnyebbé, gyorsab­bá válik az állampolgárok Szá­mára az ügyintézés, a Kormány­ablakokban megvalósul az úgynevezett „egyablakos ügyin­tézés”, másrészt a jegyzők vállá­ról lekerül az az óriási teher és feladatmennyiség, amelyet a ko­rábbi kormányok „pakoltak” oda, amely jelentősen hozzájá­rult az utóbbi években az önkor­mányzatok rossz finanszírozá­sához, drámai eladósodásához. Október 31-éig országosan 2750 önkormányzattal, azaz a hazai települések 86 százaléká­val kellett megkötni a járási hi­vatalok felállításáról szóló meg­állapodásokat. A települések ve­zetői pártállástól függetlenül szinte mindenütt felismerték azt, hogy a közigazgatás átalakí­tása az emberekért van, így szakmai szempontok alapján, példaértékű egyeztetés-soroza­tot követően jutottak egyezségre a járási hivatalok fizikai kialakí­tásáról a megyei és fővárosi kor­A Kormányablak jelenleg a Kormányhivatal salgótarjáni, Zemlinszky úti épületében működik mánymegbízottak. Az átadás-át­vételi megállapodások értelmé­be/! országosan mintegy ÍOÜIOO köztisztviselő folytatja a főváro­si és megyei kormányhivatal szervezeti egységeiként felálló járási, kerületi hivatalokban a munkát. Szegeden és Ercsiben nem született megállapodás, mi­vel a képviselő-testületek nem értettek egyet a megállapodás megkötésével, míg Dömösön a polgármester és alpolgármester egyidejű akadályoztatása miatt nem kerülhetett sor az aláírásra, így a megyei kormánymegbízot­tak az említett három esetben határozattal fognak dönteni a já­rási hivatalok felállításához szükséges, megállapodásban rendezendő kérdésekről legké­sőbb november 15-éig. Szintén ezekben a megálla­podásokban rögzítették azt is, hogy a székhelyen felálló járási hivatal milyen módon biztosít­ja az ügyintézést a járásban élők számára. A járások kialakí­tásánál alapelv volt, hogy az ál­lampolgároknak a lehető legke­vesebb idő alatt, lehetőleg uta­zás nélkül lehessen ügyet intéz­ni. Ezért a járási székhelyeken felálló hivatal minden, a járás­hoz tartozó településén megte­remti az ügyintézés lehetőségét vagy állandó kirendeltség fenn­tartásával vagy ügysegédekkel, akik hetente 1-2 nap, többnyire a polgármesteri hivatalokban várják majd az ügyfeleket, vala­mint az okmányirodák is válto­zatlanul működni fognak ott, ahol eddig is. A megállapodások aláírását követően, az év hátralévő részé­ben is folytatódik a járási hivata­lok működésének előkészítése. Ezekben a hetekben zajlanak az egyeztetések a járási hivatalve­zetők személyéről, akiket várha­tóan december elején nevez ki a közigazgatási és igazságügyi mi­niszter, az év hátralévő részében pedig a hivatali működés meg­kezdéséhez szükséges intézke­dések (pl. szervezeti és működé­si szabályzat kidolgozása, belső szabályzatok kidolgozása," bé­lyegzők készítése, alapító okirat­ok előkészítése) történnek meg. Az igazi változást jövő év végére fogják megtapasztalni az állam­polgárok, amikor a mostani ok­mányirodák bázisán megnyíl­nak a kormányablakok, amelyek a járási hivatalok integrált ügy­félszolgálataként biztosítják, hogy közel 2500 ügyet lehessen egy helyszínen elintézni. Az or­szágban 2013 végére közel 300 helyen jön létre kormányablak, amelyek az államigazgatási ügyek elintézésének elsődleges helyszíneként, ügyfélbarát, fel­készült ügyintézőkkel szolgálják majd az állampolgárokat. Mint ismert, a kormány több mint egy évvel ezelőtt határozott a járások kialakításról, a köz- igazgatás átfogó, a közjót szolgá­ló átalakításának, a ló Állam ki­alakításának egyik fontos állo­másként. A cél olyan modern ko­ri járások kialakítása, amelyek hozzájárulnak a mai közigazga­tásnál alacsonyabb társadalmi költséggel, hatékonyabban és ügyfélközpontúan működő terü­leti közigazgatás létrejöttéhez. Ehhez kutatóintézeti tanulmány készült, majd közel egy hónapig adott lehetőséget a Közigazgatá­si és Igazságügyi Minisztérium, hogy mindenki véleményezze a társadalmi egyeztetésre bocsá­tott koncepciót. Itt több mint 700 észrevétel érkezett, majd több hónapos egyeztetés vette kezdetét a megyei és kormány- megbízottak közreműködésé­vel, mind a településvezetőkkel, mind szakmai szervezetek kép­viselőivel. A kormány nyáron döntött ar­ról, hogy vidéken 175 járási, a fővárosban 23 kerületi hivatal jön létre, így 30 évvel a járási rendszer megszüntetése után, új szervezeti rendben és új cél­lal 2013. január 1-jével ismét lét­rejönnek a magyar közigazga­tás egykor szerves egységeként működő járási hivatalok, ahová többek között gyámügyekkel, egyes szociális és gyermekvé­HIRDETÉS Korlátlan beszélgetés és üzenetküldés a Vodafone-tól már a feltöltőkártyásoknak is Elköltjük az uniós forrásokat A Vodafone november 1-től a korlátlan beszél­getést és üzenetküldést feltőttökártyás ügyfe­lei részére is elérhetővé tette, a csomag 200 MB mobil adatforgalmat is tartalmaz. A Vodafone RED VitaMAX tarifához 7000 forin­tos vagy annál magasabb feltöltés esetén kor­látlan hálózaton belüli beszélgetés és SMS- ezés, valamint 200 MB internethasználat (ár 30 napig - , ezen kívül kiemelt ügyfélkezelés is: az ország 50 üzletében díjmentes szakértői segítséget kapnak telefonjuk beállításához és személyre szabásához Ráadásul a 7000 ffr rintos feltöltést arra használhatja fel az ügyfél, amire szeretné. A Vodafone RED VitaMAX mellett a jelenlegi feltöltőkártyás tarifák helyett három új, az előfizetéseshez hasonlóan átlát­ható, a magyar mobilpiacon egyedülálló Mínuszokkal testre szabható tarifát is kínál a szolgáltató. Az új tarifák egységes, 46,5 forin­tos perc- és SMS-dijat kínálnak bármely belföl­di normál díjas hálózatba, s ezen felül egyedül­álló bónuszokat nyújtanak. Az alap tarifa, a VitaMAX Prémium Start azoknak az ügyfelek­nek ideális, akik ritkábban és alacsonyabb összeg gél töltik fel egyenlegüket ami 365 na­pig éL A VitaMAX Prémium Perc díjcsomagot elsősorban beszélgetős ügyfeleinek kínálja a Vodafone. A 90 napig felhasználható egyen­leghez különböző bonusz jár, amely hálózaton belül bőimkor felhasználható 30 napon belül. Ez 3 000 forintos feltöltés után 50 perces, 5 000-nél vagy annál magasabb összegnél pe­dig 100 perces bonusz beszélgetést jelent. A VitaMAX Prémium SMS&Net a sokat SMS- ezöknek és a mobilinternetezökrek jó válasz­tás. A 90 napig felhasználható egyenleghez 30 napig érvényes bonusz jár: 3 000 forintos feltöltésnél 50 hálózaton belüli SMS és 50 MB adatforgalom, 5 000 forintnál vagy nagyobb összegnél pedig 100 hálózaton belüli SMS és 100 MB. A Vodafone előfizetői természetesen megtarthatják jelenlegi tarifáikat a megújult díjcsomagokról további információ: www.vodafone.hu/vitamax. Budapest. Magyarország jövő év végig az utolsó fillérig szerző­déssel leköti azt a 8200 milliárd forintot, amely ebben az uniós költségvetési ciklusban a ren­delkezésére áll, a forrásnak ed­dig nyolcvan szá­zalékátkötötték le - mondta a Nem­zeti Fejlesztési Minisztérium fej­lesztési progra­mokért felelős he­lyettes államtitká­ra egy uniós szak­politikai fórumon, csütörtökön Bu­dapesten. Ä támogatási pályázatot befoga­dó határozatok száma jelenleg he­ti 200, a heti kifi­zetés pedig hu­szonötmilliárd forint - közölte Csepreghy Nándor. A korábbi kormány idején heti 100 határo­zat született, és 5,5 milliárd volt a kifizetés. A gyorsulást az egy­szerűsített és átlátható pályáza­ti rendszernek tudta be a helyet­tes államtitkár. Magyarország a nettó kifizetésekben a hatodik helyen áll az uniós országok kö­zött. A teljes támogatás 95 száza­lékát hirdették meg eddig, 80 százalékára kötöttek szerződést, és több mint 3000 milliárd forin­tot fizettek ki eddig. Erich Unterwurzacher, az Eu­rópai Bizottság Regionális Politi­kai Főigazgatóságának igazgató­ja kiemelte: a következő, 2020-ig tartó költségvetési időszakban már nem juthatnak uniós fej­lesztési forráshoz azok a társasá­gok, amelyek hitelből is képesek tőkéhez jutni, a közösség ezek­nél garanciát vállal a hitelekre. A kis- és közepes vállalkozá­sok támogatásának fontosságát hangsúlyozta Erich Unterwur­zacher, miután a foglalkoztatás­ban fontos szerepet töltenek be. Ebben a költségvetési periódus­ban 7,2 milliárd eurót kaptak a közös kasszából. Beszélt az igazgató arról is, hogy egyes országokban gond van a támogatások kifizetésének szabályosságával, de konkrét or­szágokat nem említett. Magyar- országon a kifizetés jobb az uni­ós átlagnál, de az egyes progra­mok kifizetése nem egyenletes - tette hozzá.

Next

/
Oldalképek
Tartalom