Nógrád Megyei Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 177-202. szám)

2012-08-06 / 181. szám

NOGRADMmoP 2012. AUGUSZTUS 6, HÉTFŐ Bali D. Szombaton egy jó hangulatú fa­lunapon vehettek részt azok, akik kilátogattak Nógrádszakálba. Ugyanis a köz­ség adott otthont, az immáron második alkalommal megtar­tott „Ipolyvölgyi Halászlé Fesz­tivál” elnevezésű rendezvény­nek. Az egész napos progra­mok között minden korosztály megtalálhatta magának a ked­vére valót. Több helyszín, szá­mos esemény, egy célért: hogy mindenki jól érezhesse magát a ' ragyogó napsütésben: egy ki­csit kötetlenül, egy kicsit fel­hőtlenül. Az eseményt Nógrádszakál polgármeste­re, Radvánszky Judit nyitotta meg Radvánszky Judit, a község polgár- mestere ünnepi köszöntőjében megkö­szönte Borenszki Ervin munkáját, aki annak idején sokat tett azért, hogy ez a pályázat sikeres legyen, s a településen élők egy megújult faluközpontot kap­hassanak. A szökőkút névadójáról, Lep­sényi Miklós Józsefről pedig azt is el­mondta, hogy a római katolikus lelkész­nek elévülhetetlen érdemei vannak a község felvirágzásában. Az ünnepség végén a szökőkutat pedig Lengyel Zsolt plébános áldotta meg.­Ezt követően, a település polgármes­terei hivatalában egy közös ebédre in­vitálták meg a vendégeket. Majd ez­után helyi és vendég fellépők műsorai szórakoztatták az érdeklődő közönsé­get és kihirdették a horgász- és az egyéb versenyek győzteseit is. A ze­nés-táncos műsorokban színpadra lé­pett: Balogh Tünde és a Tűzrózsák, va­lamint Jolly és a Románcok zenekar. Este tombolahúzás és utcabál zárta az egész napos fesztivált, amelyen a L1 amour együttes varázsolt fergeteges hangulatot Nógrádszakál utcáira. Halászlé fesztivál az Ipoly-völgyében Játékos vetélkedők, izgalmas ügyességi versenyek voltak „terítéken”, ahol bár­ki próbára tehette bátorságát, s a krea­tív feladatok megoldása közben, „kicsi és nagy” egyaránt jól szórakozhatott. A nap folyamán az idelátogatók, egy ün­nepélyes eseménynek is részesei lehettek, hiszen a fesztivál keretén belül adták át a megújult faluközpontot. Az ünnepi műsor­ban felléptek a község óvodásai - akiket Fú­rd Bélámé készített fel - és a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészetoktatási Intéz­mény SzécséHyi Tagintézményének diák­jai is. Utóbbi intézmény két énekese - Jó­nás Xénia és DeákLotti - kiváló énekhang- jával kápráztatta el a nagyérdeműt A kis ünnepségen - amellyel hivata­losan is átadták a megújult faluközpon­tot és amelyen részt vett Borenszki Er­vin, volt országgyűlési képviselő, a Nóg- rád Megyei Közgyűlés tagja is - első­ként Dudás György, a település jegyző­je köszöntötte a résztvevőket. Az új faluközpont egy szökőkutat is „kapott”, amelyet Lepsényi Miklós Józsefről, a te­lepülés néhai római katolikus lelkészé­ről, volt országgyűlési képviselőről ne­veztek el. A jegyző örömmel jegyezte meg, hogy ezzel a projekttel nemcsak kulturáltabbá váltak a falu intézményei, hanem ezáltal a település is szebbé vált. Nógrádszakál. a programok már ko­rán reggel megkez­dődtek, méghozzá a „Roncshídnál” meg­szervezett horgász­versennyel, amely vetélkedésre nem kevesen adták be nevezésüket. Az eseményt Nógrád­szakál polgármeste­re, Radvánszky Judit nyitotta meg. Amíg a horgászok a „ka­pásra vártak”, ad­dig a falu sportpá­lyáján a gyermeke­ket várták izgalma- sabbnál-izgalma- sabb programokkal. Az ünnepség végén a szökőkutat Lengyel Zsolt plébános áldotta meg JEGYZET Baráthi Ottó A lobbizás létkérdés Üdvözöltem Becsó Zsolt, aNógrád Megyei Közgyűlés elnöke minapi be­jelentését, miszerint újabb 250 mil­lió forint támogatást kap megyénk, amelyből egyik vesszőparipám, a te­rületfejlesztés feladatai finanszíro­zására is jut. Csupán ez év eltelt időszakában több esetben hírt adhattunk önkor­mányzataink számára megítélt, a fej­lődést is szolgáló kormányzati támo­gatásokról. Székyné dr. Sztrémi Me­linda, polgármester szerint Salgótar­ján a rendszerváltás óta összesen nem kapott annyi kormányzati támo­gatást, mint az elmúlt két évben. Tény, hogy ezek egy része úgynevezett „önhiki”-s, más része viszont szaba­don felhasználható. Mindezek után remélem, ezen dotációk növekvő vo­lumene és aránya megyénk ország gyűlési képviselői, vezető politikusai és településeink polgármesterei ér­dekérvényesítő képességének erősö­dését, lobbi tevékenysége eredményes­ségének javulását is jelzi. Amellyel - mármint hatékony lobbizással - véle­ményem szerint a rendszerváltás óta eltelt időszak nagyobb részében nem dicsekedhettünk. Pedig a lobbi-tevé­kenység az érdekérvényesítés egyik formája, olyan eszkö2jamettyeta0po- litikai döntéshozatal befolyásolható, egyenlő feltételek esetén a mérleg nyel­ve javunkra billenthető. A nyílt, proaktiv, okos és offenzív lobbizás si­kerének záloga, hogy tudatosan terve­zett legyen, céllal, stratégiával, takti­kával bírjon. A folyamat az informá­ciók beszerzésétől, az összehasonlító elemzésen át a marketing és a kom­munikáció profi alkalmazásig terjed. A lobbizás tudás és felelősség is. Tudom én, mai országgyűlési kép­viselőink, politikusaink ismerik ezt a technikát, de kérem, éljenek sok­kal jobban vele! Ebben a kiélezett - térségi, települési szinten is létező - politikai-társadatmi-gazdasági ver­senyben ez létkérdés. Vigyen szint az életébe! A SKODA Octavia R5 sportos megjelenése és nagyteljesítményű motorjai, valamint a hatsebességes automata DSC váltó megadja mindazt az izgalmat és bizsergést, amely a sportos autók izgalmas világát Idézi. Övezze a biztonságot, amíta xenon izzók, a kanyarköyető ködfényszórók és a LEO nappal! menetfény nyújtanak. Dőljön hátra a kényelmes ülésben és engedje, hogy az Octavia R5még több színt vigyen az életébe! A kép illusztráció. Részletekért és egyedi ajánlatért érdeklődjön márkakereskedésünkben! AUTO-TRADE '91 KFT. Hivatalos SKODA Márkakereskedés és Szerviz 31QÜ Salgótarján, Rákóczi út 56. 1: 32/520-621. 30/94-60-196, 30/98-58-134 www.autotrarieS1kft.hu www.skoda.hu SKODA Cctavia RS kombinált él lagfoc&'á&ztás: S.7-7.71/100 km, CO^-kibocsétás: J49-J80 cj/km. 8 Eloszlott a feledés köde Napvilágot láttak dr. Förster Kálmán emlékiratai Dr. Förster Kálmán, az első polgár- mester 1969-ben járt utoljára Sal­gótarjánban, hogy emlékiratait át­adja a város részére, az akkori ta­nácselnök azonban nem fogadta őt... így az anyag a múzeumhoz ke­rült, és ott maradt a feledés homá­lyában - egészen mostanáig. Salgótarján. A Nógrádi Történeti Múzeum igazgatója, dr. SzirácsikÉva elmondta: a sal­gótarjáni múzeum élén 1966-ban egy kivá­ló történész állt dr. Beliczky János személyé­ben, aki az általa vezetett intézmény külde­tését jóval tágabban értelmezte a kijelöltnél, vagyis a munkásmozgalom történetének megörökítésénél. Két levelet is küldött a pé­csi evangélikus szeretetotthon akkor 81 éves, feledésre ítélt lakójának, dr. Förster Kálmánnak. Ösztönzésére Salgótarján város első polgármestere - aki 1922 és 1943 között töltötte be e tisztséget - nagy terjedelmű, részletgazdag visszaemlékezés írásába kez­dett. Munkája, amelyet 1968. júniusában fe­jezett be, a múzeum gyűjteményébe kerül­ve várta, hogy a szélesebb nyilvánosság megismerhesse.- Dr. Förster Kálmán műve most, Salgótar­ján kilencven éves várossá nyilvánítására emlékezve - az önkormányzat támogatásá­val, a Nógrádi Történeti Múzeum gondozá­sában - kerülhet nyomtatásban is az érdek­lődők kezébe - fogalmazott dr. Szirácsik Éva. Mint mondta, az olvasmányos és közvet­len stílusban írt visszaemlékezésből megis­merhetjük a szepességi Förster család törté­netét, dr. Förster Kálmán Szepesolasziban töltött boldog gyermekéveit és a Felvidék több városában zajló iskolai éveit. Láthatjuk őt Poprád város polgármestereként 1910 és 1918 között, és megtudhatjuk, hogy az első világháború befejezését követően nem tette le az elvárt hivatali esküt a cseh-szlovák kor­mányra, ezért távoznia kellett szülőföldjé­ről. A Förster család Budapestre költözött. Néhány hónap bizonytalanság után, 1919 végétől Újpest helyettesítő polgármestere­ként dolgozott - számos magánéleti problé­ma közepette - 1921-ig. A már nagy közigaz­gatási tapasztalattal rendelkező dr. Förster Kálmán ekkor kapta szakmai feladatul Sal­gótarján várossá válásának előkészítését. A következő évtől kezdődően huszonkét és fél esztendőn keresztül volt itt polgármester. A salgótarjáni évek központi helyet töltenek be életében. Igyekezett bemutatni itteni munkás éveit, a sikereit, a kudarcait, az el­ismeréseket és a bírálatokat egyaránt. Az írása alapján megelevenednek a korabeli vá­ros kisebb nagyobb történései, neves vagy éppen mára elfeledett lakói. A visszaemlékezésében - amelyet kiegé­szített nyomtatásban megjelent írásaival is - csak érintőlegesen szólt az őt ért 1943. évi tá­madásokról, de vallott a polgármesteri tiszt­ségéről való lemondásáról, majd a második vi­lágháborút követően a neki megítélt nyugdíj elvételéről. Csak utalt arra, hogy műve írása közben nehéz anyagi körülmények között élt a pécsi szeretetotthonban salgótarjáni szár­mazású második feleségével. Önéletírását az 1944 után eltelt időszakról egy másik kötet­ben kívánta folytatni. Ez végül előrehaladott életkora, 1971-ben bekövetkezett halála mi­att nem készült el, így a '44 utáni életéről igen keveset tudunk, és ami ismeretünk van, az is korrekcióra szorul.- A visszaemlékezés közreadásával az a célunk, hogy e forráskiadvány a kutatások alapja és ösztönzője legyen. A kötetet azon­ban nem csak kutatóknak ajánlom, hanem azoknak is, akik kíváncsiak Salgótarján múltjára és első polgármestere életére, azok­nak, akik példát keresnek arra, hogyan le­het a közösség számára hasznos és tevékeny életet élni, s miként lehet az elismerés ide­jén vagy éppen a sorscsapások között mél­tósággal viselni az emberi létet - zárta sza­vait dr. Szirácsik Éva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom