Nógrád Megyei Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 177-202. szám)

2012-08-06 / 181. szám

NOGRAD I kV I rttvd Püspöki szentmise és ereklyetisztelet a kegyhelyen Veszelovszki Balázs Mátraverebéiy. Az Isteni Irgal­masságról mondott szentmisét augusztus 4-én, szombaton dél­előtt Mátraverebély-Szentkúton, nemzeti kegyhelyünkön Damian Andrzej Muskus ferences szerze­tes, krakkói segédpüspök. A résztvevő zarándokok nevében a szentmise elején a Lengyelor­szágból érkezett püspököt Kál­mán Peregrin kegyhelyigazgató atya köszöntötte, reményét fejez- < te ki, hogy ez a jó kapcsolat a jö- f vőben is megmarad, és felkérte a püspök atyát a szentmise bemu­tatására. A latín nyelvű szentmi­sén együtt imádkoztak a magyar és a külföldről, Ukrajnából és Lengyelországból érkezett hívek, akik szép számmal töltötték meg a kegyhely templomát. A szentmise liturgikus szöve­ge az Isteni Irgalmasságról szólt, amelynek ünnepe a húsvét utá­ni vasárnap. A meghívott püs­pök atya erről beszélt szentbe­szédében. Az Isteni Irgalmasság misztériumát, a kinyilatkozta­tást a lengyel Szent Fausztina nővér kapta 1925-ben, magát az ünnepet pedig a szintén lengyel Boldog II. János Pál pápa vezette be 2000-ben, ugyanazon a na­pon, amikor szentté avatta Fausztina nővért.- Az irgalmas Jézust ábrázoló kép nemcsak a krakkói bazili­kában, hanem a világ számos templomában is tiszteletnek ör­vend. Az Isteni Irgalmasság ima­órája több millió keresztény hí­vő napi áj tatossága lett - mond­ta szentbeszédében a püspök. Örömét fejezte ki azzal kap­csolatban, hogy Európában is egyre több helyen tisztelik a kegyképet és az ünnepet: - Mindennek ékes és nagyszerű bizonyítéka az, hogy most itt Ma­gyarország lelki központjában gyűltünk össze - mondta a szentmisén. Az irgalmasság cselekedetével kapcsolatosan így elmélkedett: - Fel kell fedeznünk magunkban azt a késztető erőt, hogy az irgal­masság követeivé tudjunk válni. Felelnünk kell arra a kérdésre, hogy mi jelent nagyobb örömet? Ha ajándékot adunk vagy ka­punk. Vajon az tölt-e el nagyobb örömmel, amikor anyagi javakra teszek szert, vagy az a pillanat, amikor az irgalmasság követévé válók. Az Úr Jézus egyértelműen meghagyta Fausztina nővérnek, hogy minden nap az irgalmasság egy konkrét cselekedetét kell el­végeznie. Naponta legalább egyet. Krisztus hasonló feladato­kat állít elénk is. Ehhez kapcsolódva gondolata­iban kiemelte: - Emlékezzünk ar­ra, hogy az igazán szegény nem fog pénzért könyörögni az utcán, nem fog a templom kapujában állni, nem fog házról-házra járni. Az igazán szegényeket meg kell keresni, diszkréten kell segíteni, hogy a sikertelenségek és sors­csapások ellenére önbecsülésük­ben ne bántsuk meg őket. A szentmisét követően II. János Pál pápáról és az irgalmasságról hallhattak előadást a hívek, majd leróhatták tiszteletüket a nagy pá­pa ereklyéje előtt. Az ünnep ese­ményeit egy igazán különleges és megható esemény zárta: a lengyel vendég püspök a lengyel pápa ereklyéjével egyenként áldotta meg az ünnepre érkezett zarándo­kokat. n. János Pál pápa vérerek­lyéjét a boldoggá avatás évében, 2011 decemberében kapta meg a kegyhely dr. Beer Miklós váci püs­pök közbenjárására Stanislaw Dziwisz bíboros, krakkói érsektől, a korábbi pápa személyi titkárá­tól, amelyet Magyarország aposto­li nunciusa, Alberto Bottari de Castello érsek adott át a kegyhely­nek. E kapcsolódási pont is bizo­nyítja a több évszázada fennálló lengyel-magyar barátságot Akkor Kálmán Peregrin kegyhelyigaz­gató így fogalmazott: - Nemzeti kegyhelyünk mostantól közvetlen találkozási pontot tud biztosítani n. János Pál pápa szellemiségével, hiszen az ereklyék arra emlékez­tetnek bennünket, hogy Isten ter- mészetfólötti szeretete az érinthe­tő, hús-vér valóságban, vagyis a történelem természetes idejében valósul meg a szentek által. A pá­pa utolsó életszakaszából szárma­zó vérereklyének különösen nagy jelentősége van számunkra, ma­gyarok számára, hiszen emlékez­tet a harminc éve, 1981-ben elkö­vetett merényletre, a kommuniz­mus rémtettére, amellyel meg akarták ölni Boldog D. János Pált, de egy oltalmazó kéz megmentet­te az életét. A merénylet a fatímai Szűzanya ünnepén történt, ezzel Isten maga magyarázta el nekünk a később nyilvánosságra hozott fatímai titok jelentését Az ereklye nyilvános tisztele­te a szerzetesek világnapján, feb­ruár 2-án, a fatímai búcsún, má­jus 13-án, a gyermekre várók za­rándoklatán, július 1-jén, és az Isteni Irgalmasság Mozgalom zarándoklatán, azaz amai ünne­pen lehetséges. ! Hozzánk is gördül ! egy új mentőkocsi í Balassagyarmat, a mentő- 1 kocsipark korszerűsítésének ! újabb állomását adták hírül a ; napokban a szakmai szer- | vek. Közlemények szerint az 1 Országos Mentőszolgálat hu- ! szonhárom új, Volkswagen ; Crafter típusú mentőautót ; kap ezekben a napokban. 1 Nógrádban ezúttal a balassa- 1 gyarmati állomás a váromá- ! nyos, információnk szerint a ; B-típusú jármű hamarosan ! megérkezik a városba. GYÖNGYÖSI KITEKINTŐ Kérdések és vála­szok a pótfelvételiről Gyöngyös. Sok továbbtanulni vágyó lát utolsó esélyt a pótfel­vételi eljárásban. Nekik több szempontból is igazuk van: a felsőoktatási felvételi eljárás 2013. január 1-jétől megválto­zik, tehát itt az utolsó esély ar­ra, hogy azok, akik nem tud­nak, vagy nem akarnak emelt szintű érettségit teljesíteni bi­zonyos felvételi tárgyakból, még bekerülhetnek valamely felsőoktatási intézménybe. Igazuk van a jelentkezőknek azért is, mert így biztosan nem veszítenek évet sem. A Károly Róbert Főiskola sokrétű információval, és egyénre srabott-szakmai ta­nácsadással segíti a pótfelvé­telizőket. Az idén 50 eszten­dős iskola gazdag képzési kí­nálata mellett számos előnyt is tartogat azok számára, akik a Zöld Főiskoláját, a KRF-et választják. Miért pont a gyöngyösi in­tézmény? Mert a KRF széles a képzési paletta. A hallgató több szempontból is jobban jár, mintha fővárosi intézménybe jelentkezne, mert a főiskola ál­tal megállapított önköltség a a megengedett központi kerete­ken belül a legalacsonyabb, to­vábbá az önköltséges képzés­ben nincs „Hallgatói szerző­dés”, viszont van havi részlet- fizetési lehetőség és tandíjked­vezményre fordítható ösztön­díj. Emellett igényelhető a fix 2 százalékos kamatozású diák­hitel, és lehetőség van szakmai diákmunkára is. Az e-tan- anyagok nagyrésze ingyene­sen elérhető. Két jó döntés kell a boldogu­láshoz! Azok, akik nem akar­nak egy évet elveszíteni, akik minőségi oktatásban kívánnak részesülni, akik a jövőjüket a karrierjüket biztos alapokra kí­vánják helyezni, az egyik jó döntést akkor hozzák, amikor részt vesznek a pótfelvételi el­járásban, a másikat akkor, ami­kor a KRF jelentkeznek. Átalakítják a játszótereket Pásztóit A júniusi testületi ülésen, a várost érintő fontos kérdésekben szület­tek döntések. A képviselők többek között megszavazták, hogy hol és mikor kátyúzzanak Pásztó belte­rületi útszakaszain, valamint arról is, hogy a pénzügyi keretekhez mérten szabványosítják az önkor­mányzati játszótereket. B. D. Pásztó. Elsőként a polgármesteri tájé­koztató hangzott el, amely kapcsán Sisák Imre, a város polgármestere elmondta, hogy rész vett azon a Balassi Bálint Me­gyei Könyvtár és Közművelődési Intézet által szervezett rendezvényen, amelyen a Balassi Bálint díjakat adták át. A város számára örömteli hír, hogy ezt első alka­lommal kapta meg egy integrált intéz­mény, amelyet idén a pásztói Teleki Lász­ló Városi Könyvtár és Művelődési Köz­pont kollektívája vehetett át. A polgár- mester azt is hozzátette, hogy ez a magas rangú megyei díj a pásztói intézményben dolgozók kiváló munkájának az elismeré­se volt. Sisák Imre arról is tájékoztatatta a képviselőket és a közvéleményt, hogy Bemard Le Calloc h francia professzort Pásztói Emlékpla­kettel tüntették ki. A település veze­tője a beszámolójá­ban arról is szót ej­tette, hogy tárgyalt Dr. Tollár Tiborral az Országos Katasztró­favédelmi Főigazga­tóság gazdasági fő­igazgató-helyettesé­vel. A megbeszélés tárgya azt volt, hogy a Pásztó Városi Ön- kormányzati Tűzoltóságot - 2013. január elsejétől - Hivatásos Városi Tűzoltó Pa­rancsnoksággá alakítják. Ezen a megbe­szélésen minden feltételről sikerült meg­állapodni, így most már csak arra a levél­re várnak, amely az ehhez szükséges át­alakításokat sorolja föl. Sisák Imre arról is tájékoztatta képvi­selő-testületet, valamint a város lakossá­gát, hogy egy pásztói lakossági bejelentés kapcsán a Nógrád Megyei Kormányhiva­tal Fogyasztóvédel­mi Felügyelőség munkatársai felül­vizsgálták a pásztói játszótereket. A ha­tóság megállapítot­ta, hogy a játszóte­rek döntő többsége nem felel meg az eu­rópai uniós szab­ványnak. A képvise­lők már az előző tes­tületi ülésén úgy döntöttek, hogy erre a célra másfél millió forintos zárolt össze­get szabadítanak fel. Ebből a másfél mil­lió forintból 2 darab kombinált játszótéri eszközt tudnak beszerezni, méghozzá egy - tetővel ellátott - csúszdát, valamint 2 hintát. A pénz sajnos nem elegendő gu­miszőnyegekre, így ezeket homokágyak kialakításával pótolják. Sisák Imre arról biztosította lakosságot, hogy az önkor­mányzat elkötelezett abban, hogy a gye­rekeknek kulturált lehetőséget biztosítsa­nak a szabadidő hasznos eltöltésére. A kátyúzási munkálatokkal kapcsolat­ban elhangzott, hogy a felmérések után, a város több utcájában mintegy 200 négy­zetméternyi kátyút fognak eltüntetni, kö­zel 2 millió forint ráfordításával. - Ennek a többszörösét is fel lehetne használni ká­tyúzási munkálatokra - hangsúlyozta Sisák Imre. Majd hozzátette: a Széchenyi, vagy a Nagymező utcában járók észreve- hették, hogy több 10 millió forint értékű munkálatok folynak. Ebben a két utcá­ban a Dél-Nógrádi Vízmű Kft. a régi ivó- vízvezetéket teljesen korszerű, új, a 21. századi elvárásoknak megfelelő rend­szerre cseréli ki. így a Hunyadi utcától a könyvtárig - a Nagymező utca igen „sa­nyarú állapotú” része - a vízvezeték cse­re után teljes pályás aszfaltburkolatot kap, méghozzá a hozzájuk tartozó parko­lókkal együtt. A Széchenyi utcában pedig sávos helyreállítás lesz. Az utolsó napirendi pontok egyikében Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő­testülete úgy döntött, hogy a Pásztó Váro­si Önkormányzat Általános Iskolavezeté­sével kapcsolatos feladatok ellátásával - a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott helyettesítés rendjének megfelelően, 2012. július 16-tól 2013. jú­lius 15-ig - Szabó Zsoltot bízza meg. Tolvajtempó - rendőrmódra alassagyarmat Egy idegent pillantott meg egy férfi az egyik is­merőse parkoló autójában néhány napja, a késő esti órákban Balas­sagyarmaton, ezért hívta a rendőrséget. Az egyenruhások tetten ér­ték a tolvaj, aki éppen a járművet próbálta beindítani. A 18 éves ba­lassagyarmati fiatalember kitépte és összekötötte a gyújtáskapcso­ló alatti vezetékeket A hozzávetőleg háromszázezer forint értékű ko­csit a rajta található hatósági jelzésekkel együtt akarta ellopni, csakhogy a rendőrök megakadályozták őt ebben. A négykerekűben mintegy kétezer forint rongálási kár keletkezett. A férfit előállítot­ták a Balassagyarmati Rendőrkapitányságra, ahol lopás bűntett kí­sérlete és egyedi azonosító jel meghamisításának bűntette miatt hallgatták ki őt, gyanúsítottként - tájékoztatta lapunkat Horváth Zsó­fia, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. w—xu t/i OLAJCSERE MŰSZAKI VIZSGÁZTATÁS EREDETISÉGVIZSGÁLAT GUMIZÁS, CENTRÍROZÁS KAROSSZÉRIA \ JAVÍTÁS N FUTÓMŰ ÁLLÍTÁS IZZÓ CSERE ÁTVIZSGÁLÁS ALKATRÉSZ Részletek és bővebb tájékoztatás: 3100 Salgótarján, Forgách A. út 100. autotrade@globonet.hu 32/512-240 Alkatrész • 32/512-242 Fiat Szerviz • 32/512-244 VW és Skoda Szerviz

Next

/
Oldalképek
Tartalom