Nógrád Megyei Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 177-202. szám)
2012-08-10 / 185. szám
SPORTTUKOR 2012. AUGUSZTUS 10., PENTEK „Aranyosak” a kajakosok is XXX. NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK London 2012 -12. nap Kovács Katalin pályafutása harmadik ötkarikás aranyérmét szerezte, míg a többiAz aranyérmés Dombi Rudolf és Kökéi Roland a férfi kajakpáros 1000 mét< számának eredményhirdetésén A londoni olimpia eddigi legsikeresebb délelőttje volt a szerdai magyar szempontból: két aranyérmet nyertek a kajakosok a sportág első döntős napján, a férfi kézilabda-válogatott pedig kétszeri hosszabbítás után legyőzte az izlandi csapatot, ezzel elődöntőbe jutott. Az első aranyérmet a Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakpáros szerezte az 1000 méteres versenyben, egy rendkívül izgalmas befijtó után, öt századdal megelőzve a portugál kettőst. Magabiztosabban nyert 500 méteren a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina összeállítású kajaknégyes, amely remekül kapta el a rajtot, és végig vezetve aratott diadalt, többek között a nagy rivális németeket is megelőzve. A női kajaknégyes húsz év elteltével végzett olimpián ismét az első helyen. A kenu egyesek 1000 méteres versenyében címvédőként rajthoz állt Vajda Attila viszont rosz- szul kezdett, az utazó tempója sem volt elég ahhoz, hogy feljebb zárkózzon, és bár az utolsó 250 méteren javított pozícióján, így is csak hatodik lett. Komoly izgalmakat tartogatott ugyanakkor a férfi kézilabda-válogatott izlandiak elleni negyeddöntős fellépése. Végletekig kiélezett csatában, kétszeri hosszabbítás után jutott be az elődöntőbe a magyar csapat. A rendes játékidő végén, 14 másodperccel a lefújás előtt a káprázatosán védő Fazekas Nándor hétméterest hárított, Lékai Máté pedig három másodperccel a befejezés előtt egyenlített (27-27). Az első kétszer ötperces hosszabbítás sem hozott döntést (30-30), így jött az újabb ráadás, melynek végén 34-33 állt az eredményjelzőn. A magyarok az elődöntőben az Euró- pa-bajnok dánokkal vagy a svédekkel találkoznak. Kökény: megcsináltuk, amit tudunk Dombi Rudolf és Kökény Roland, az 1000 méteren aranyérmes kajakpáros tagjai a befutó után még nem voltak biztosak elsőségükben.- Én bíztam benne, hogy nyertünk, mert láttam, hogy mögöttem a Roli hamarabb jött be, mint a portugál hajóban a második srác. De nehéz volt látni, mert nagyon gyorsan mentünk és nagyon szoros volt - nyilatkozott a hajóból kiszállva Dombi Rudolf.- Nagyon kemény futam volt, az edzésekkel és a közös munkával nyertük meg ezt a versenyt. Itt annyi volt a dolgunk, hogy ki tudjuk hozni magunkból, ami bennünk van, ez volt a nagy feladat, és megugrattuk ezt a lécet. Dombi hozzátette: csak érzékelte a többi hajót, mert azt beszélték meg, hogy nem nézelődnek verseny közben.- Tudtuk, hogy jönni fognak, tudtuk, hogy nagyon erősek, de bíztam benne, hogy mi is erősek vagyunk, sőt, tudtam, hogy Roli révén erősek vagyunk. Kökény Roland, akárcsak társa, érezte, hogy győztek, biztos azonban nem volt benne:- Éreztem, de nagyon necces volt, biztosat nem tudtam volna mondani abban a pillanatban. Nagyon úgy mentünk, ahogy elterveztük, tartottuk magunkat az előre lefektetett dolgokhoz. Megcsináltuk, amit begyakorol tunk, meg amit tudunk is. Dombi Rudolfnak és Kökény Rolandnak az eredményhirdetéskor az 1980-as moszkvai olimpián Foltán Lászlóval aranyérmes Vaskuti István, a magyar és a nemzetközi szövetség alel- nöke adta át a virágokat. Húsz év után aranyérmes a női kajaknégyes! A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina összeállítású női kajaknégyes nagyszerű versenyzéssel aranyérmet szerzett 500 méteren a londoni olimpia szerdai versenynapján, ezzel begyűjtötte a magyar küldöttség hatodik elsőségét Magyarország húsz év elteltével nyert ismét ebben a számban. Az elmúlt három évben a magyar kvartett győzött ebben a számban a világbajnokságokon, a júniusi, zágrábi Európa-bajnok- ságon azonban csak harmadik lett, s ezért sokan féltették is. Storcz Botond szövetségi kapitány előzetesen ugyanakkor azt mondta: szerinte megint a nagy rivális németekkel „meccselhetnek” majd Szabóék a győzelemért, de a lengyelek és a fehéroroszok hajója is ott lehet az élcsoportban. A magyar négyes előfutam-győzelemmel került a nyolcas döntőbe, ahol remekül rajtolt, s az Eb-má- sodik fehéroroszokkal, valamint a németekkel együtt érkezett a táv feléhez. Az utolsó 200 méterhez érkezve aztán már tisztán a magyarok vezettek, s bár a riválisok megpróbáltak velük tartani, méterről méterre növelték előnyüket. A finis már nem tartogatott izgalmakat, egyértelműen a magyarok hajója ért elsőként a célba.- Hihetetlenül boldog vagyok, csodálatos érzés elsőként áthaladni a célvonalon - mondta Kovács a döntőt követően. - Nagyon készültünk erre, sikerült három olimpiai ezüst után aranyat nyerni. ek először állhatnak majd az olimpiai dobogó tetejére. Magyarország női kajakos kvartettje az ötkarikás játékokon 1992-ben, Barcelonában tudott diadalmaskodni legutóbb. Azóta mindig a németek nyerték ezt a számot Mocsai: máraz alapjátékidőben nyerni kellett volna Mocsai Lajos, a londoni olimpia elődöntőjébe jutott magyar bizonyos szituációkat nem bír el, nem olyan erős, mint az előző három olimpián volt Nem voltunk annyira magabiztosak, hogy ne merjenek szórakozni velünk. Nem tudtunk lábra kapni. Sajnálom azokat a játékosokat akik az előző három sikernek nem voltak részesei. Készülünk az ausztrálok ellen. A tizenkettedik versenynap eredményei Asztalitenisz Férfi csapat: 1. Kína (Csang Csikó, Ma Lung, Vang Hao), 2. Koreai Köztársaság (Dzsu Sze Hjuk, Oh Szang Eun, Rju Szeung Min), 3. Németország (Timo Boll, Dimitrij Ovtcharov, Bastian Steger). Atlétika Férfi 110 gát: 1. Arles Merritt (Egyesült Államok), 2. Jason Richardson (Egyesült Államok), 3. Hansle Parchment (Jamaica). Női 200 méter 1. Allyson Felix (Egyesült Államok), 2. Shelly-Ann Fraser-Pryce (Jamaica), 3. Carme- lita Jeter (Egyesült Államok). Női 400 gát: 1. Natalja Antjuh (Oroszország), f2. Lashinda [De-mus (Egye2. David Cal (Spanyolország), 3. Mark Oldershaw (Kanada),... 6. Vajda Attila (Magyarország). NőiK-4,500 méter 1. MAGYAR- ORSZÁG (SZABÓ GABRIELLA, KOZÁK DANUTA, KOVÁCS KATALIN, FAZEKAS-ZUR KRISZTINA), 2. Németország (Carotin Leonhardt, Franziska Weber, Katrin Wagner-Augustin, Tina Dietze), 3. Fehéroroszország (Irina Pamjalova, Nadzeja Papok, Volha Hudzenka, Marina Pautaran). Kézilabda Férfiak, negyeddöntő: Izland - Magyarország 33-34 (12-16, 27-27,6-7) - kétszeri hosszabbítás után. A magyar csapat gólszerzői: Nagy L. 9, Iváncsik G., Harsányi 5-5, Putics 4, Császár, Lékai, Zubai 3-3, Ilyés, Schuch 11. Spanyolország - Franciaország 22-23, Svédország - Dánia 24-22, Horvátország - Tunézia 25-23. Kosárlabda Férfiak, negyeddöntő: Oroszország - Litvánia 83-74, Franciaország - Spanyolország 59-66, Brazília - Argentína 77-82, Egyesült Államok - Ausztrália 119-86. Lovassport A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina összeállítású magyar négyes (elölről) ünnepel, miután megnyerték a női kajaknégyes 500 méteres elöntőjét férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint nem lett volna szükség drámára, ha csapata az Izland elleni negyeddöntő alapjátékidejének végén nem ront el négy komoly helyzetet.- Hatvan perc alatt el kellett volna döntenünk a mérkőzést, csak éppen négy ziccert is elhibáztunk. Ha kettőt belövünk, nem lett volna izgulnivaló - mondta a kapitány. - Nem emlékszem olyanra, hogy egy magyar csapat kétszeri, 2x5 perces hosszabbításban nyerni tudott volna, és ez is bizonyítja, mennyire motiváltán, elszántan játszottunk. Végül a tudatosabban játszó csapat nyert. Fazekas és Nagy kiemelkedőt nyújtott. Szerencsére egyre jobban játszunk az olimpián. Most az a fontos, hogy pihenjünk. Köszönjük a szurkolóinknak a bíztatást! Kikapott a negyeddöntőben a férfi vízilabda-válogatott Kikapott a magyar férfi vízilabda-válogatott a világbajnok olaszoktól a londoni olimpián szerda este, így nem jutott be az elődöntőbe, s legjobb esetben is csak az 5. lehet. Kemény Dénes szövetségi kapitány szerint a mostani magyar válogatott nem olyan erős, mint az előző három olimpián volt: - Az elején esélyünk volt olyan mederbe terelni a mérkőzést, ami egy latin csapat ellen kedvező. De elveszítettük a biztonságunkat hátul, vérszemet kaptak, mi hoztuk fel őket Ez a magyar válogatott már sült Államok), 3. Zuzana Hejnová (Csehország). Női távolugrás: 1. Brittney Reese (Egyesült Államok), 2. Jelena Szokolova (Oroszország), 3. Janay Deloach (Egyesült Államok). Birkózás Női szabadfogás, 48 kg: 1. Obara Hitomi (Japán), 2. Mariya Stadnyk (Azerbajdzsán), 3. Carol Huynh (Kanada), Clarissa Kyoto Mei Lin Chun (Egyesült Államok). Női szabadfogás, 63 kg: 1. Icso Kaori (Japán), 2. Csing Zsuj- hszüe (Kína), 3. Lubov Voloszova (Oroszország), Battseteng Soron- zonbold (Mongólia). Sastin Marianna a nyolcaddöntőben búcsúzott a küzdelmektől. Gyeplabda Gyeplabda, nők, 9. helyért: Japán - Dél-Afrika 2-1. 7. helyért: Koreai Köztársaság - Németország 1 -4. Elődöntő: Hollandia - Új-Zéland 2-2 -büntetőkkel: 3-1, Argentína - Nagy-Britannia 2-1. Kaiak-kenu Férfi K-l, 1000 méter: 1. Erik Veras Larsen (Norvégia), 2. Adam van Koeverden (Kanada), 3. Max Hoff (Németország). Férfi K-2, 1000 méter: 1. DOMBI RUDOLF, KÖKÉNY ROLAND (Magyarország), 2. Fernanndo Pimenta, Emanuel Silva (Portugália), 3. Martin Hollstein, Andreas Ihle (Németország). Férfi C-l, 1000 méter: 1. Sebastian Brendel (Németország), gólszerzői: Madaras 3, Kásás, Varga Dénes 2-2, Varga Dániel, Biros 1-1. Spanyolország - Montenegró 9-11, Ausztrália - Szerbia 8-11, Horvátország - Egyesült Államok 8-2. Éremtáblázat A magyar csapat hat arany-, két ezüst-, és három bronzéremmel a 9. helyen áll a londoni olimpia éremtáblázatán a tizenkettedik hivatalos versenynapot követően. Az éremtáblázat állása Díjugratás egyéni: 1. Steve Gu- erdat (Svájc), 2. Gerco Schroder (Hollandia), 3. Cián O’Connor (Írország). Röplabda Férfiak, negyeddöntő: Argentína - Brazília 0:3, Egyesült Államok - Olaszország 0:3, Lengyel- ország - Oroszország 0:3, Bulgária - Németország 3:0. Strandröplabda Nők: 1. Misty May-Treanor, Kerri Walsh Jennings (Egyesült Államok), 2. April Ross, Jennifer Kessy (Egyesült Államok), 3. Larissa Franca, Juliana Silva (Brazília). Tékvandó Férfi 58 kg: 1. Joel González (Spanyolország), 2. Li De Hun (Koreai Köztársaság), 3. Alekszej Gyeniszenko (Oroszország), Óscar Munoz (Kolumbia). Női 49 kg: 1. Vu Csing-jü (Kína), 2. Brigitte Yagüe (Spanyolország), 3. Lucija Zaninovic (Horvátország), Chanatip Sonkham (Thaiföld). Vitorlázás Férfi 49-es: 1. Nathan Outteridge, Iain Jensen (Ausztrália), 2. Peter Burling, Blair Tuke (Új-Zéland), 3. Allan Nörregaard, Peter Lang (Dánia). Vízilabda Férfiak, negyeddöntő: Olaszország - Magyarország 11-9 (2-2, 3-2,3-1,3-4). A magyar csapat Kína 36 22 19 Eqvesült Államok 34 22 25 Nagy-Británnia 22 13 13 ■ Koreai Köztársasáa 12 7 6 19 22 Franciaország 8 9 11 Németország 7 15 10 Olaszország 7 6 4 MAGYARORSZÁG 6 2 3 Kazahsztán 6 0 2 | Ausztrália 5 12 9 Hollandia 5 4 6 Japán 4 13 14 Irán 4 3 1 Koreai NDK 4 0 1 Kuba 3 3 1 Új-Zéiand 3 2 5 | Fehéroroszország 3 2 4 Dél-Afrikai Köztársaság 3 1 0 »Ukrajna 3 0 6 Spanyolország 2 6 1 I Románia 2 5 2 Dáma 2 4 3 Jamaica 2 2 2 Brazília 2 1 7 i Lengyelország 2 1 5 Horvátország 2 1 1 Sváic 2 1 0 Etiópia 2 0 2 Kanada 1 4 9 Svédország 1 3 3 Csehország 1 3 2 Kenya 1 2 2 Szlovénia 1 1 2 Grúzia 1 1 1 Norvégia 1 1 1 i Dominikai Köztársaság 1 1 0 Litvánia 1 0 1 Algéria 1 0 0 Grenada 1 0 0 Venezuela 1 0 0 Kolumbia 0 3 2 Mexikó 0 3 2 Azerbajdzsán 0 2 2 Egyiptom 0 2 0 Ingja 0 1 3 Szlovákia 0 1 3 Örményország 0 1 2 Belgium 0 1 2 Mongólia 0 1 2 Észtország 0 1 1 ; Indonézia 0 1 1 Szerbia 0 1 1 Thaiföld 0 1 1 Tunézia 0 1 1 .»Ciprus 0 1 0 »Finnország 0 1 0 Guatemala 0 1 0 Malajzia 0 1 0 Portugália 0 1 0 Tajvan 0 1 0 Görögország 0 0 2 ■Moldova 0 0 2 Katar 0 0 2 Szingapúr 0 0 2 Argentína 0 0 1 Hongkong_ 0 0 1 »Írország 0 0 1 Szaúd-Arábia 0 0 1 Kuvait 0 0 1 Marokkó 0 0 1 Puerto Rico 0 0 1 Tádzsikisztán 0 0 1 Trinidad es Tobago 0 0 1 Törökország 0 0 1 Üzbegisztán 0 0 1 4