Nógrád Megyei Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 151-176. szám)
2012-07-16 / 163. szám
Haltelepítés Bátonyterenye. A napokban pontyokat telepítettek a Bátony- terenyén található Maconkai- víztározóba. Az 1,65 kilogrammos átlaggal rendelkező, döntően tükrös pontyok közül mintegy 1,5 tonna a fő tározótérbe, 1 tonna a Dl. tórészletbe, 3 mázsa pedig a II. tórészletbe került. A forgalom és a fogások függvényében augusztus első felében újabb telepítéseket tervez az egyesület. Jótékonysági gála Rétság. Hagyományteremtő céllal szervezte meg a Rétság Általános Iskola azt a jótékonysági délutánt, amelynek bevételét a gyermekekre fogják költeni. A diákok a délutáni gálaműsorban egy színes műsorcsokrot adtak elő, majd ezt követően egy jótékonysági bál zárta a gazdag programot. Megerősítik a bástyát Nógrád. Lestyán József a Nógrád Várának Megmentéséért Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy az alapítvány célja a Nógrádi vár állagmegóvása, karbantartása, szépítése. A Pest Megyei Kormányhivatal Kulturális Örökségvédelmi Irodája a nagybástyát, más néven az öregtornyot tavaly balesetveszélyesnek nyilvánította. Mivel a vár a magyar állam tulajdona, ezért az önkormányzat javítást, építést nem végezhet csak a tulajdonos engedélyével és hozzájárulásával. A balesetveszély elhárítása érdekében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. fedezetet biztosít a bástya megerősítésére. Ezek a munkálatok már el is kezdődtek, befejezésük pedig októberre várható. Az idei évben - ahogy tavaly is - társadalmi munkában szeretnék a vár körül fekvő területet karban tartani - úgy mint fűnyírás, vagy gyomtalanítás - amennyiben az önkormányzat ezt nem tudja megoldani.- Ehhez hívunk és várunk minél több önkéntest, hogy ne kelljen a vár gondozatlansága miatt szégyenkeznie településünknek - hangsúlyozta Lestyán József. Majd hozzátette: az ősszel beadott pályázatot, amely a vár díszkivilágítását, tanösvény és a kalandpark kialakítását célozza meg, még nem bírálták el, de bíznak a pozitív döntésben. ta dr. Szirácsik Éva. A Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet igazgatója felhívta a figyelmet a köröndi fazekasok itt látható darabjaira, s beszélt ennek kapcsán arról, hogyan váltak világhíressé az erdélyi kézművesműhelyek termékei. Szólt arról, hogy a XVII. században a sóbányászat, illetve kereskedelem hanyatlásával új megélhetési lehetőségeket keresve indult el a fazekasság, amely aztán gyönyörű formavilágával, megkapó, színárnyalataival vált értékessé. A XIX. század végén már csaknem négyszáz fazekas dolgozott Korondon.- Ezen a kiállításon nemcsak Erdély köszön ránk, hanem az ott élők magyarságtudata is tükröződik a sajátos színösszeállításokban - fogalmazott a múzeumi vezető. S hozzátette: Konthur Mária gyűjtése nemcsak gyönyörködtet, példát is állít elénk: a múlt őrzése, megismerése számunkra is épp olyan fontos, mint az erdélyieknek. Egy hónapig láthatóak a szemet-lelket gyönyörködtető gyűjteményi darabok a közösségi házban. A megnyitó közönsége népzenét és Konthur Mária előadásában népdalokat is hallhatott, miközben az életekről, szívbéli „felfogásról” valló színek, formák szemlélése közben (M.J.) Erdély varázsa először Magyarországon Egyedülálló kiállítással büszkélkedhet a települési közösségi ház. Erdély népviselete címmel ezúttal egy magángyűjtő bocsátotta bemutatásra a régi, értékes, Kalo- taszegen, Mezőségben, Gyergyószentmiklóson, Lövétén, Nyárádmentén és más helyeken honos, öltözékeket, valamint a híres köröndi fazekasság darabjait. Endrefalva. Tóth András, a szervező, rendező Ménespatak Egyesület képviseletében köszöntötte a szombati nyitóünnepségen megjelenteket, köztük Konthur Mária, erdélyi származású előadó művészt, zenetanárt, gyűjtőt, aki magángyűjteménye legpát-medencei népek viseletét és más textíliákat. Mint Tóth András elmondta, a Karancsságon élő közös ismerős révén bontakozott ki az ismeretség, amelynek köszönhetően a maga nemében különleges, egyedi, nem egyszerűen látnivalók, hanem a szebb darabjait Magyarországon először bocsátotta kiállítási célokra. Marosvásárhelyen töltötte a gyermekkorát, majd Németországba települt. Több mint negyven éve gyűjti elsősorban a Kárközös múltat, összetartozást magukban hordozó öltözetek, tárgyak tárulnak fel.- Üzeneteket közvetítenek tárgyaink, a népviseletek. Palócföld és Erdély némileg közös vonásokat mutat például abban, ahogyan a nemek, az egyes korosztályok, illetve a más-más vagyoni helyzetűek viselete formailag és díszítésben elkülönül. Az elegáns székelyföldi öltözék teljesen más, mint a virágmotívu- mokban gazdag kalotaszegi, s eltér a csángó is a mezőségitől. Nemcsak viseleteket, hanem különféle, a szépség iránti vágyat, ennek keresését, ugyanakkor az ízlésvilágot kifejező textíliákat is lehet látni a kiállításon - mondHogy biztonságban töltsék a vakációt Bűn- és baleset-megelőzési foglalkozásokat tartottak a szakemberek - a Balassagyarmati Rendőrkapitányság szervezésében - a nyári vakációt töltő iskolásoknak a napokban, a Szalézi Ifjúsági Napközis Táborban. A gyerekek - az elsőtől a hetedik osztályosokig - egy kis ízelítőt kaptak a közlekedési szabályokból és az egyéb fontos áldozatvédelmi tudnivalókról. Balassagyarmat. Szalui Tibor alezredes, a városi kapitányság munkatársa és Illés Attiláné törzszászlós, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának előadója ismertette a gyalogos és kerékpáros közlekedés legfontosabb szabályait. Ezután a gyerekekkel közösen KRESZ-tesz- tet töltöttek ki, majd a szabályossági és ügyességi pályán gyakorolták kerékpárral a közlekedést. Az egészen kicsik a különböző közlekedési helyzeteket ábrázoló rajzok színezésével sajátították el a legfontosabb tudnivalókat. Pohánka Tamásné, a balassagyarmati kórház szakasszisztense a drog és az alkohol veszélyeire hívta fel a 11 és 13 év közötti korosztály figyelmét. A gyermekek kérdéseket is tehettek fel az előadónak, így a foglalkozás egy nagyon tartalmas beszélgetéssé alakult. A diákok az internet veszélyeivel és a diszkóbalesetek gyakori okaival is megismerkedhettek az előadásoknak köszönhetően. Hiszen a legfontosabb, hogy valamennyien biztonságban töltsék el a nyári vakációt, hogy újult erővel, szép élményekkel indulhassanak szeptemberben iskolába. b t i I w i »