Nógrád Megyei Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 125-150. szám)
2012-06-06 / 129. szám
Defibrillátorokat a metróállomásokon Budapest. Defibrillátorokat helyez el minden metróállomáson 2012 végéig a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a főváros. A BKK keddi, az MTI-hez eljutatott közleménye szerint Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester és Vitézy Dávid BKK- vezérigazgató azért döntött így, mert vasárnap a 2-es metró Puskás Ferenc Stadion állomásán a készülék mentette meg egy utas életét. Közölték: az egyik metrókocsiban lett rosszul az utas, infarktus miatt összeesett, életét utastársai mentették meg a zuglói önkormányzat támogatásával kihelyezett defibrillátor használatával. A közlemény szerint 2012 végéig valamennyi metróállomáson lesz defibrillátor, a készülékek összköltsége mintegy 30 millió forint lenne. A 2-es metró vonalán, az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion állomáson található egy- egy félautomata defibrillátor, amelyeket tavaly Papcsák Ferencnek, Zugló polgármesterének felajánlása nyomán helyeztek ki. Arborétum felújítása Befejeződött az Alcsúti Arborétum felújítása, a mintegy kétszázmillió forintos fejlesztés során a park növénygyűjteményének rekonstrukciója és dísztavának revitalizációja is megtörtént - hangzott el a projekt keddi zárórendezvényén. más látogatóközpont létesülne. Emellett szeretnék a műemléki védettséget élvező kerítést is visszaállítani. Az Alcsúti Arborétum létrejötte József nádor (1776-1847) nevéhez fűződik, aki alcsúti birtokán felépítette Magyarország legnagyobb klasszicista kastélyát, egy schönbrunni kertépítőmesterrel pedig megterveztette az ország egyik első tájképi kertjét, a táj természetes formáit utánzó angolparkját. Az arborétumba amely valamikor a hazai növényhonosítási kísérletek egyik központja volt - az elmúlt évszázadokban számos egzotikus fát és sokféle növényt telepítettek. Faóriásai még ma is uralják a területet, közülük két öreg platán már két és fél, három évszázadot élt meg, de a famatuzsálemek között több 190 éves is található. JHcsátdotoz. Érdiné Szekeres Rozália, a Vidékfejlesztési Minisztérium természet-megőrzési főosztályának vezetője emlékeztetett rá, utoljára a nyolcvanas években végeztek műemléki felújítást a parkban. Reményét fejezte ki, hogy a fejlesztések révén a látogatószám emelkedése tovább folytatódik. Solymár András, az arborétum szakmai vezetője elmondta, hogy két alprojektből állt a negyvenhektáros angolpark felújítása, amelyre a Környezet és Energia Operatív Programban (KEOP) nyertek 19 millió forintot. A dísztó medrét kikotorták, onnan mintegy 2.500 köbméter szerves anyagot távolítottak el. A támfalat újrarakták, megerősítették. A növényzet rekonstrukciója az arborétum területének mintegy felét érintette. Ennek során visszaszorították a nem kívánt növényzetet, illetve a cserje- és faállományt bővítették. Hatezer négyzetméteren 360 ezer évelő, hagymás virágot ültettek el: nárciszokat, tulipánokat és krókuszokat. Elhangzott, hogy további pályázatokon kíván indulni a vagyonkezelő Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a parkot üzemeltető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány. A tervek szerint megújulna az egykori kastély-déli szárnya, ahol konferenciák, kiállítások megrendezésére álkalSzlovákia nem mondhat le az atomenergiáról Pozsony. Szlovákia a jövőben sem mond le az atomenergia előállításáról - szögezte le Ivan Gasparovic szlovák államfő kedden Pozsonyban a Heinz Fischer osztrák államfővel folytatott munkamegbeszélésen. Bécs évek óta komoly kritikával illeti Szlovákiát a jászlói (Jaslovské Bohunice) és a mohi (Mochovce) atomerőmű miatt. Ausztria több pert is indított a szlovák atomerőművek leállítása érdekében, s a jászlói erőmű két blokkjának leállítását annak idején a szlovák EU-csatlakozás feltételeként szabta meg. Fischer és Gasparovic keddi találkozója megerősítette azt a véleményt, hogy a szlovák-osztrák kapcsolatokban továbbra is a szlovákiai atomenergia-termelés az egyetlen, komolyabb vitákat kiváltó kérdés. Ivan Gasparovic a találkozót követő sajtóértekezleten elmondta: Szlovákia függ az atomenergiától, a jövőben sem mondhat le róla. Rámutatott: az ország áramszükségletének több mint a felét ebből a forrásból nyeri. Megjegyezte: emellett Szlovákia számára is rendkívül fontos a biztonság, ennek érdekében beruházásokat akarnak megvalósítani. A téma kapcsán Heinz Fischer leszögezte: az osztrák fél számára a biztonság az elsődleges. Koszovó kérdésével kapcsolatban Fischer annak a nézetének adott hangot, hogy Szlovákia álláspontja pragmatikus. „Olyan megoldásokat kell keresnünk Belgrádot és Pristinát illetően, hogy azokba az EU, a többség véleményét is bele tudjuk foglalni” - szögezte le az osztrák államfő. Támogatásra szorul a magyar vetőmag-nemesítés A magyar vetőmag- nemesítés támogatását sürgette a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. idei Kalászos Bemutatóján, kedden a cég ügyvezető igazgatója. Szeged. Szilágyi László hangsúlyozta: a magyar vetőmag stratégiai termék, és az a cél, hogy a magyar termelő ne legyen kiszolgáltatva a külföldi anyagoknak, ezért segítségre lesz szüksége a nemesítésnek, különben elsorvad. Hozzátette: a partnereknek ugyan szükségük lenne a vetőmagokra, de az anyagi nehézségek miatt a jövőben valószínűleg egyre kevesebb fajtával dolgoznak majd a nemesítő cégek. „Ahhoz, hogy fejlődni, megújulni tudjon a növénynemesítés, segítség kell” - hangsúlyozta. A rendezvényen részt vett Czerván György a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdálkodásért felelős államtitkára is, aki az Európai Unió új közös agrár- politikájáról (KAP) számolt be az összegyűlt mintegy 400 érdeklődőnek. A tavalyi és az idei eredményekkel elégedett volt a gabonakutató ügyvezető igazgatója, de hangsúlyozta: a jövőben romlanak a nemesítés feltételei. 2013. január 1-től a tulajdonos MNV Zrt. nem adhat támogatást a gabonakutatónak csak az ágazati minisztériumtól lehet bármilyen támogatásra számítani. Ez 2010-ben 6 millió forintot, 2011-ben 2 millió forintot jelentett, 2012-re viszont még ígéret sincs az összegről, így 2013-ra sem számítanak „semmi jóra”. A cégnek saját erőből kell talpon maradnia, ezért várhatóan az eddigi 23 növényfajból 6-8 eltűnik majd a cég palettájáról, és a létszám is csökkenhet. A növekvő terhek közé sorolta a fordított áfa rendszerét, az élelmiszerfelügyeleti-díjat, a számlavezetés nehézségeit, és a bérkompenzációt, ami a GKI-nál 30 millió forintba került. Kifejtette: 2011-ben jó évet zárt a szegedi gabonakutató, így megfelelő összeget tudtak fordítani a növénynemesítésre. Még a 2012-es tavaszi szezon is eredményes volt: mintegy 200 millió forinttal többet forgalmaztak, mint tavaly ilyenkor. A szója nagyon népszerű lett, egy év alatt 450 tonnáról 870 tonnára növelték a vetőmag értékesítést, de kukoricából és a napraforgóból is többet tudtak eladni mint tavaly. 2012-re a kukoricából az export jóval nagyobb lett, mint a belföldi értékesítés. Ezt tovább szeretnék növelni elsősorban a FÁK országokba, ahová eddig is több mint 50 ezer zsák vetőmagot vittek már ki. A rendezvényen több mint harminc terméket mutattak be. HIRDETÉS JÚNIUS 15. péntek 14:00-24:00 Sétáló-kóstoló 17:00 Rejtező Zenekar 1B:00 Megnyitó 15:30 Budapest Ragtime Band igao Szekeres Adrien 21:00 Jazz Wight Oonda László, Halmos András 20:00-24:00 MIGHT SHOPPING üzletek nagyszabású éjszakai kedvezményei JÚNIUS 16. szombat 10:00-22:00 Sétáló-kóstoló 12:00 Zumba Show 13:00 Beszélgetés borészokkel 14:00 A szerencse forgandó - vetélkedő 14:30 Borvers-író verseny 15:30 Jazz Qualitative I. mm 1*7:30 Jótékonysági borárverés <***& 15:00 üZüséds 13:00 Jazz Qualitative II. 20:00 DJ Bolykl JÖSSZ te HÉG A Ml kertöi ÜKBE! j sgria psrh ÉlMÉNV ECER 5ZÍVÉ8EN . ___ www.agriapark.hu «