Nógrád Megyei Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 125-150. szám)
2012-06-06 / 129. szám
5 BELPOLITIKA Piacképes termékek A FŐKEFE Nonprofit Kft. megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató majorsága annak a bizonyítéka, hogy sérült emberek is tudnak piacképes terméket előállítani - jelentette ki Semjén Zsolt, amikor kedden látogatást tett a cég karác- sondi farmján. Karácsond. Hz azt is jelenti, hogy nincs felesleges ember, vagyis olyan, akinek a munkájára ne lenne szükség - mondta a miniszter- elnök - helyettes, aki abból az alkalomból kereste fel a Heves megyei településen működő üzemet, hogy a FŐKEFE éppen egy éve vette át az autistákat foglalkoztató telephelyet a ferences szerzetesrendtől. A 8 hektáros területen azóta 12 autistának, 20 megváltozott munkaképességű embernek és két agrármérnöknek ad munkát a társaság. Semjén Zsolt úgy vélekedett: amennyiben együttműködés jön létre az állam, az egyház, az önkormányzatok és a gazdaság között, akkor még a nehéz körülmények közepette is meg lehet találni a megoldást. A munkalehetőség fontos eleme a társadalmi szolidaritásnak, hiszen azt üzeni a csökkent munkaképességűek számára, hogy munkájuk fontos része a magyar gazdaságnak - mondta a miniszterelnök-helyettes. Magyar Gergely ferences tartományfőnök emlékeztetett arra, hogy a rend immár egy évtizede működteti a közeli Gyöngyösön Autista Segítő Központját. Itt elsősorban otthont és oktatás biztosítanak autista gyermekek számára. Öt éve döntöttek a karácsondi majorság létrehozásáról, ahol felnőtt autistákat foglalkoztattak. Anyagi forrásaik viszont kimerültek, ezért határoztak arról, hogy átadják a működtetését a FŐKEFE-nek - mondta az atya. Szabó György, az évi mintegy 5 milliárd forintos forgalmat produkáló állami tulajdonú társaság igazgatója szólt arról, hogy a magyar gazdaság számára kitörési pont lehet a mezőgazdaság és a parlagon maradt földek hasznosítása. A 8 hektáros major területén öt hektáron termelnek zöldségeket, paprikát, csemegekukoricát, paradicsomot, uborkát és karfiolt, részben fóliasátrakban, emellett zöldségsava- nyítót és zöldségcsomagoló egységet működtetnek. Magyarországnak lobbiznia kell az uniós forrásokért AZ EU készülő új halászati szabályozása nem ellentétes Magyarország érdekeivel, de jól kell lobbizni annak érdekében, hogy az Európai Tengerügyi és Halászati Alapból 2014-től rendelkezésre álló mintegy 4,535 milliárd eurós forrásból a lehető legtöbbet megszerezze az ország - hangoztatta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára kedden egy szakmai tanácskozás szünetében tartott sajtótájékoztatón Budapesten. Budapest Az Országgyűlés Sport- és Turizmusbizottsága a Szent István Egyetemmel közösen szervezte meg „Az Európai Unió közös halászati politikájának reformja és hatása Magyarország természetes vízi halgazdálkodására, horgászturizmusára” című parlamenti nyílt napot. Az államtitkár jelezte: Magyarország érdeke, hogy fejlődjön a belföldi édesvízi halászat és horgászat. Ehhez, a szükséges forrásokon túl, a szabályozási környezet megváltoztatása is elengedhetetlen. Ezért korszerűsíteni, módosítani kívánják az 1997-es halászatról és horgászatról szóló törvényt. Ennek a folyamatnak és a társadalmi vitának része a parlamenti nyílt nap. Budai Gyula emlékeztetett: a szabályozási környezet megváltoztatása lehetővé teszi az ország adottságainak jobb kihasználását ezen a területen. Megjegyezte azonban, hogy mindez csak úgy valósítható meg, ha a halászat és a horgászat érdekei egyensúlyba kerülnek. Az államtitkár szerint a fejlesztési prioritás egyértelmű, mivel most Magyarországon mintegy 340 ezer horgász hódol hobbijának. A megalkotandó szabályoknak olyan jogi környezetet kell teremteniük, amely átláthatóvá teszi mind a halászatot mind a horgászatot, és visz- szaszorítható lesz mindkét területen az illegális tevékenység. Budai Gyula elmondta: a halászatnak a helyi közösségek élelmiszer-ellátásában lehet nagyobb szerepe az eddigieknél, míg a horgászturizmus a vidéki közösségek bevételeit növelheti. Az új jogszabály tervezete várhatóan még az idén elkészül. Bánki Erik (Fidesz), az Országgyűlés Sport- és Turizmusbizottságának elnöke arról beszélt, hogy a sikeres horgászturizmus alapfeltétele a sikeres halgazdálkodás. Ez adhatja a horgászok számára a megfelelő halmennyiséget. Hozzátette, növelni kell a szolgáltatások színvonalát is, például lehetővé kell tenni, hogy a horgászok online módon is kiválthassák az engedélyt. A készülő új jogi szabályozásnak lehetővé kell tennie azfis, hogy a halászok és a horgászok békésen megférjenek egymás mellett. LMP-fotókiállítás Egy fotókiállítással akarja felhívni a figyelmet a romaintegráció valódi problémáira az LMP - mondta a Képviselői Irodaház aulájában kiállított fotók előtt tartott sajtótájékoztatón Szabó Tímea. Budapest A politikus emlékeztetett arra, hogy a parlament kedden tárgyalja a roma integráció évtizede program és a nemzeti társadalmi felzárkózási stratégia összehangolásáról szóló jelentést. Szavai szerint az ezekről készült jelentés viszont semmilyen új információt nem tartalmaz, csupán a két dokumentumot fésüli ösz- sze. A politikus azt is megjegyezte, hogy habár támogathatónak tartják a kormány roma- integrációs stratégiájának alapvető célkitűzéseit, a gyakorlatban mégis két súlyos problémát látnak. Ezeket megnevezve kijelentette: a programnak „köze nincs a valósághoz”, ráadásul a célkitűzéseik szöges ellentétben állnak a kabinet napi intézkedéseivel. Feltette a kérdést: a kabinet miként akarja elérni azt, hogy 10 ezer roma diák leérettségizzen és ötezer egyetemre mehessen, amikor 200 milliárd forintnyi forrást vontak ki az oktatásból és 18-ról 16 évre szállították le a tankötelezettség korhatárát Hozzátette, a célkitűzések között százezer roma munkához juttatása is szerepel, de eközben az országosan tervezett egymillió új munkahely helyett félmillió munkanélküli van. Végül közölte, hogy a fotó- kiállítással - amelynek képeit túlnyomórészt az ELTE-n tanuló szociális munkások készítettek - első körben a politikusok figyelmét akarják felhívni a valós problémákra. Hozzátette, hogy ezt követően a kiállítással országjárást akarnak szervezni. A Jobbik nem kíván beavatkozni A Jobbik szerint a kormánynak két év után sincs egységes nemzetpolitikája, káosz és kapkodás jellemzi a tevékenységét és nincs egységes álláspontja a külhoni szervezetek és pártok támogatásával kapcsolatban sem. Szávay István Kövér László keddi erdélyi látogatása kapcsán leszögezte: a Jobbik nem kíván beavatkozni az erdélyi magyar pártok versengésébe. Budapest Az ellenzéki politikus kedden, Budapesten elmondta: amíg „a kormány, Orbán Viktor személyesen és a Fi- desz-KDNP döntő többsége” láthatóan a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Néppártot támogatja, addig Kövér László továbbra is kitart a vele egyébként „komaságban” lévő - Szász Jenő pártja, a Magyar Polgári Párt mellett és aktívan részt vesz annak kampányren- dezvényein. Szávay István emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy Martonyi János külügyminiszter néhány hete azt nyilatkozta: Magyarország nem kíván beavatkozni az erdélyi magyar pártok választási versengésébe. Leszögezte: a Jobbik szerint Martonyi János álláspontja lenne a helyes, ezért az ellenzéki párt sem kíván beavatkozni az erdélyi magyar pártok versengésébe. A Jobbik abban bízik, hogy a három pólusú erdélyi magyar politika „okos kompromisszumokkal” az eddigi magyar képviselet megerősödését éri el, és nem fog az eddigi képviselet gyengülésével járni a versengésük. Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden délután érkezett meg Marosvásárhelyre, hogy részt vegyen a Magyar Polgári Párt (MPP) erdélyi választási kampánykör- útján, a párt tiszteletbeli elnökeként. Szintén a házelnökkel utazott Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, aki a nemzeti összetartozás napja alkalmából ellátogat Székelyudvarhelyre, szerdán pedig Csíkszeredát keresi fel. Korábban a bukaresti parlament szenátusi elnöke, Vasile Blaga és képviselőházi elnöke, Roberta Anastase nyílt levélben arra kérte Kövér Lászlót: halassza el tervezett romániai utazását az önkormányzati választások utáni időszakra. Kövér László a román parlament házelnökeinek címzett válaszlevelében - amelyet az Ország- gyűlés Hivatala hétfő este juttatott el az MTI-hez - azt írta: nagyra értékeli a két román politikus elköteleződését az európai értékek iránt. Az Ország- gyűlés elnöke kiemelte, hogy Romániába - mint a schengeni övezethez csatlakozni akaró baráti országba - elsősorban nem közjogi méltóságként és nem hivatalos út keretében, hanem magánemberként, politikusként, egy Romániában törvényesen bejegyzett párt, a Magyar Polgári Párt (MPP) tiszteletbeli elnökeként és nem utolsósorban uniós polgárként kíván látogatni. MSZP: önkormányzati adóprés A párt szerint az emberek és a vállalkozások után az önkormányzatokat is eléri a kormányzati adóprés. Budapest Tukacs István ország- gyűlési képviselő kedden sajtótájékoztatón arra hivatkozott, hogy elvonások sújthatják jövőre az önkormányzatokat. Az origo.hu hétfőn azt írta, a kormány első olvasatban elfogadta a 2013-as költségvetési törvény tervezetét Értesülésük szerint elvonják a helyhatóságoktól az eddig otthagyott illetékbevételt, és a gépjárműadóbevétel 60 százalékát is elveheti a központi költségvetés. A cikk szerint a kormány nem tett le arról, hogy a helyi iparűzési adó egy részét is elvonja, de ennek nincs nyoma az Origó által megismert dokumentumban. Az MSZP-s politikus erre úgy reagált: az emberek és a vállalkozások után az önkormányzatokat is eléri a kormányzati adóprés, ami a megmaradt helyi feladatok ellátását veszélyezteti. Tukacs István azt mondta, ez a döntés illeszkedne a kormány adópolitikájába, miután az elmúlt két évben nőttek a munkavállalói és a munkáltatói járulékok, 27 százalékkal itt a legmagasabb az általános forgalmi adó az Európai Unióban, a kormány illetékeket emelt, baleseti és chipsadót vezetett be, az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) kulcsa 37 százalékra nőtt, nagyobb lett az egészségügyi szolgáltatási járulék összege, idén távközlési, jövőre pedig sár- gacsekk-adót rónak ki. Eközben a személy ij övedelemadó-politika nem teljesítette a kormány várakozásait, a fogyasztás bővülését és a gazdasági növekedést - fűzte hozzá Tukacs István.