Nógrád Megyei Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 100-124. szám)
2012-05-31 / 124. szám
BELPOLITIKA 5 2012. MÁJUS 31., CSÜTÖRTÖK Eltörölné a Fidesz-KDNP a katasztrófavédelmi hozzájárulást Kelet-Magyarország Program Kazincbarcika. A kormány lemondott a Kelet-Magyarorszá- gon élőkről, az MSZP ezért készíti el Kelet-Magyarország Programját, a párbeszéd a nemzetért elnevezésű program keretében, ennek vitája megkezdődött - mondta Mesterházy Attila szerdán Kazincbarcikán, sajtótájékoztatón. Az MSZP elnöke, a szocialisták országgyűlési frakciójának vezetője a párt kihelyezett elnökségi ülését követően úgy fogalmazott a kelet-magyarországi térségről: itt a szociális válság nem fenyegetés, hanem sajnos a mindennapi élet része. Családok százainak, ezreinek komoly gondot jelent a megélhetés, igen magas a munkanélküliség, sokaknak jószerivel esélyük sincs elhelyezkedésre. A program a munkahelyteremtésre, a felzárkóztatásra, az oktatásra, az egészségügyre, a szociálpolitikára, a rendészetre, a közbiztonságra fókuszál, az MSZP célja az, hogy az itt élőket a tisztes megélhetést biztosító munka, a társadalmi béke világába visszavezesse. LMP: felháborító Budapest A Lehet Más. a Politika (LMP) felháborítónak tartja azt az eljárást, ahogyan a fővárosi Kossuth tér átalakításának előkészítése zajlik - jelentette ki Somfai Ágnes, a párt fővárosi képviselője szerdán, a Fővárosi Közgyűlés rendes ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján. A politikus szerint a tervekről egyelőre annyit lehet tudni, hogy mélygarázst építenek a tér északi részére, ahol korábban zöldfelület volt, valamint egy látogatóközpontot alakítanak ki, amelyet véleménye szerint akár a felére csökkent létszámú parlamentben is takarékos módon létre lehetne hozni. Mint mondta, a tervekről szinte semmit sem lehet tudni, mert a tervezőkkel titok- tartási nyilatkozatokat íratnak alá. Kifogásolta, hogy a tér rendezése egy „tarvágással” kezdődött. Somfai Ágnes elmondta: sajnálatosnak tartják, hogy a főváros „asszisztál ehhez a folyamathoz”, mivel a közgyűlés szerdai ülésén olyan javaslatokat fogadhatnak el, amelyek révén „a zöldfelületek akár csökkenhetnek is”. Hozzátette: semmi nem garantálja, hogy a zöldfelületek minőségét, a biológiai aktivitás értéket is figyelembe veszik majd a tervezés során. Megszűnhet a katasztrófavédelmi hozzájárulás, ha a parlament elfogadja az ezt kezdeményező kormánypárti indítványt. Budapest. A katasztrófavédelmi törvény tavaly őszi módosításakor határozott az Országgyűlés arról, hogy 2012-től katasztrófavédelmi hozzájárulást kell fizetnie a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemet működtetőknek és a veszélyes áruk tárolását, gyártását, feldolgozását végző gazdálkodó szervezetnek - idézte fel a Ház elé terjesztett törvény- módosító javaslatának indoklásában a fideszes Bállá György, Koszorús László, Rogán Antal és Kupcsok Lajos, valamint a KDNP-s Aradszki András. Emlékeztettek arra is, hogy a hozzájárulást a veszélyes tevékenységből származó árbevétel után kell fizetni, ha azonban ez nem mutatható ki, akkor az adó alapja a hozzájárulást fizető társaság teljes tevékenységének nettó árbevétele. A hozzájárulás mértéke az adóalap 0,1 százaléka. A kormánypárti politikusok azonban úgy vélik, hogy az érintett vállalkozásoknak - „nem utolsósorban a fizetési kötelezettséget megállapító norma jogbizonytalanságot okozó szövege miatt” - jelentős nehézséget okoz, sok esetben pedig teljesen lehetetlen annak meghatározása, hogy a teljes árbevételük mekkora részét adja a katasztrófavédelmi hozzájárulás alapjának minősülő veszélyes tevékenységből származó árbevétel. így rákényszerülnek arra, hogy teljes árbevételük után fizessék a hozzájárulást. „Ezért a hozzájárulás a jogalkotó eredeti szándékával ellentétes”, és jelentős többletköltséget okoz - írják a képviselők, akik ezzel indokolják javaslatukat, vagyis hogy a katasztrófavédelmi hozzájárulásra vonatkozó összes törvényi rendelkezést helyezze hatályon kívül a parlament, és azt már erre az évre se kelljen megfizetni. A törvény a kihirdetését követő napon lépne hatályba, és 2018. január 1-jén veszítené hatályát. Emelkedik a foglalkoztatottság Budapest Az a tény, hogy csaknem két éve kedvezőtlen külpiaci környezetben folyamatosan pozitív éves bővülés figyelhető meg a foglalkoztatottságban, tendenciának tekinthető - hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a friss foglalkoztatottsági adatokat kommentálva. A tárca MTI- hez eljuttatott közleményében kiemeli: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb munkaerő-piaci statisztikája alapján a 2012. február-áprilisi időszakban immáron 21. alkalommal emelkedett a foglalkoztatottak száma éves öszszehason- lításban. A 15-74 éves korcsoportban 1,4 százalékkal bővült a foglalkoztatottak száma 2011 február-áprilisához képest, így e korcsoport foglalkoztatási rátája az előző év azonos időszakában mért 48,9 százalékról 49,7 százalékra emelkedett. A 15-64 éves korosztályban szintén dinamikus, 1,3 százalékos létszámbővülés volt megfigyelhető éves viszonylatban - írja a közleményben az NGM. A foglalkoztatás nemek szerinti alakulását tekintve, a 15-64 év közötti férfiak foglalkoztatási rátája az előző év azonos időszakához képest 1,3 százalékponttal, 61,4 százalékra nőtt, míg a nők rátája 1 százalékpontos növekedést mutat (51,1 százalék) - emlékeztet a KSH adatai alapján a minisztérium. Hozzáfűzik: a 15-64 éves férfi népességből 2 millió 27 ezren voltak foglalkoztatottak, 21,2 ezerrel többen, mint 2011 azonos időszakában, míg a nők esetében a foglalkoztatottak száma 1 millió 749 ezer főre bővült. Korcsoportos bontásban a foglalkoztatotti ráta a legjobb munkavállalási korúak (25-54 éves) esetében 1,5 százalékponttal, míg az 55-64 évesek körében 0,4 százalékponttal javult. Megállapodás várható Nemzeti konzultáció Budapest. Augusztus 20-ig küldhetik vissza a tizenhat, elsősorban munkahelyteremtéssel kapcsolatos kérdést tartalmazó új nemzeti konzultáció kérdőíveit az állampolgárok - közölte Szíj jártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szerdai budapesti sajtó- tájékoztatóján. A kérdések között szerepel például az, hogy a kisvállalkozásoknak biztosítsák-e az átalányadózás lehetőségét, legyen- e adómentes a nyugdíjas korú dolgozók bére, a gyermekes családok vehessék-e igénybe a szociálpolitikai (szocpol) támogatást új autó vásárlásához, illetve szükség van-e szabadvállalkozási zónákra. Vonatkozik kérdés a méltányos közteherviselésre, a nők munkába állásának támogatására, a minimálbér-emelésre, az új munkahelyeket teremtő cégek adó- kedvezményére, a fiatalok elhelyezkedésére, a monopolhelyzetben lévő nagy- vállalatok állami visszaszorítására, a közműcégek tulajdonlására, a cafeteria készpénzben történő kifizetésére és a luxuscikkek magasabb, a létfenntartáshoz szükséges termékek alacsonyabb áfájára. Szijjártó Péter tájékoztatása szerint összesen 8,2 millió embernek postáznak kérdőívet, legkésőbb június 24-ig, a konzultáció költsége pedig személyenként 105 forint. Budapest-London. Több okból is „nagyon alacsony” a valószínű- -sége annak, hogy nem jön létre a megállapodás Magyarország, valamint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU között az új finanszírozási programról - jósolták szerdán londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint továbbra sem kizárt, hogy még a nyáron megszületik az új IMF/EU-program. A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni globális piacelemző részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) szakértői befektetők számára összeállított, Londonban szerdán ismertetett helyzetértékelésükben azt valószínűsítették, hogy az uniós pénzügy- és gazdasági miniszterek tanácsának (Ecofin) június 22-én esedékes ülésén döntés születik a Magyar- ország ellen folyó túlzottdeficit-el- járás megszüntetéséről, és a hivatalos tárgyalások a valutaalappal és az EU-val júliusban kezdődhetnek. Ez ugyan későbbi dátum lenne az eddig vártnál, de a ház londoni elemzői szerint még így is lehetséges lenne a tárgyalások nyári befejezése. A cég szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek „nem sok haszna származna” abból, ha „túl sokáig várna” az IMF/EU-megállapodással, mivel ez potenciálisan jelentős pénzügyi instabilitás veszélyének tenné ki a magyar gazdaságot. A Bank of America-Merrill Lynch londoni közgazdászai közölték: alapeseti forgatókönyvükben egy 18 hónapra szóló, 8 milliárd eurós elővigyázatossági hitelcsomag szerepel. Kétmilliárd forintos fürdőfejlesztés Gémjén. Kétmilliárd forint értékű beruházás keretében négycsillagos gyógy- és wellness hotel, illetve barlang- fürdő épül a Heves megyei Demjénben, a Gyógyvizek völgyében - tájékoztatta a Demjén Termál Fürdő Kft. ügyvezetője szerdán az MTI-t. A fejlesztés megvalósítását 767 millió forinttal támogatja az Európai Unió az Új Széchenyi Terv keretében - közölte Tóth Péter. A fennmaradó összeg hitelből és önerőből származik. A beruházást várhatóan az idén augusztusban adják át - tette hozzá. Az ügyvezető ismertette: Demjén határában 690 méter mélyről tör fel az ország legújabban feltárt, 68 Celsius fokos gyógyvize, erre alapozva készült el közel tízhektáros területen a Demjéni Gyógyfürdő és Aquapark hét medencével 2007-ben. Az Észak-magyarországi Operatív Program támogatásával megvalósuló beruházás célja, a barlangfürdő és a 168 férőhelyes szálloda révén a látogatók tartózkodási idejének növelése. A fejlesztés nyomán az üzleti terv szerint 2017-re a megduplázódhat a demjéni Termál Völgy látogatószáma.