Nógrád Megyei Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 100-124. szám)
2012-05-17 / 113. szám
4 2012. MÁJUS 17., CSÜTÖRTÖK A NAP TÉMÁJA A múlt ismerete, a történelmi tudás fontos a jelen életviszonyai alakítása és a jövőre vonatkozó elképzelések megfogalmazása szempontjából is. Ugyanakkor a konkrét településtörténet - benne az örökölt környezeti adottságok, a megtörtént események, a hagyományok és a közösségi-emberi értékek - megidézésének kiváltképp különös jelentősége lehet a várossá válásának 90. évét taposó - más településekhez hasonlóan nehéz időszakát élő - Salgótarján esetében. Lapunk munkatársa helytörténeti kutatásai egy kis szeletének - ez esetben a Dolinka pihenőpark történetének - bemutatásával fontos folyamatokra fókuszál, miközben a történet(iség)ben az örök emberit - az alkotó tehetséget, az elszánt akaratot, a gyümölcsöző együttműködést - is igyekszik követendő példaként felmutatni. A salgótarjáni Dolinka: élt, él, élni fog Fejezetek a kedvelt kirándulóhely történetéből (VI.) hosszabb időt, ezen a két területen.- Ki a felelős a történtekért?- Felvetődött önben, hogy ki a felelős mindezért a pusztításértés rongálásért, ami itt történt?- Alapvetően a rendszerváltás, illetve az, ami annak kapcsán történt: más érdekek, más szempontok kerültek előtérbe, a gyári és a városi vezetés látókörébe, ezért nem fordítottak kellő figyelmet és eszközöket a Dolinka karbantartására. Az emberek anyagi helyzetének rosszabbodása, a szegénység és a hátrányos helyzet - ami ezt a környéket jellemezte és jellemzi ma is - „csak” hozzájárult: a szegények széthordták, lelkiisme- retíen emberek pedig megrongálták a természeti és az épített környezetet is. Védelem és gondoskodás hiányában a liget lepusztult, az enyészet martaléka lett. Egykor az acélgyárvezetése jelentős anyagi ráfordításokat eszközölt, a brigádok, kollektívák pedig társadalmi munkában rendben tartották, szépítették a ligetet, különösen a tavaszi és nyári időszakban. Köszöntem a beszélgetést és tovább sétálva nézelődtem, hiszen volt kedvemre való látnivaló. A rendezvény ideje alatt az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Egyesülés, a Karancs-Medves Természetvédelmi Alapítvány, a Salgótarjáni Kohász Természetvédelmi Klub, a Dolinkáért Egyesület mellett több civil szervezet is sátrat állított, ahol bemutatkozott a nagy- közönségnek. A természet- és környezetbarát szervezetek fogadták az érdeklődőket, tájékoztatást adtak - élőszóban és szórólapokon is - céljaikról, végzett és tervezett tevékenységükről. Érdekes és figyelemreméltó esemény volt, amikor az Északmagyarországi Regionális Környezetvédelmi Központ elnökvezérigazgatója és a Salgótarjáni Városi Televízió igazgatója az BARÁTHI OTTÓ alapját képező szakmai háttér is rendelkezésre áll. Czene Gyula, az újjáalakult Dolinkáért Egyesület elnöke személyes hangú bevezetőjében élete szerves részének nevezte a Dolinkát, minthogy - ahogy mondta - családjának ősei ültették a ma körülöttünk lévő fenyőerdő tucatnyi égig érő óriását. A saját gyerekei jószerivel itt nőttek fel, s nyugodtan engedték ide őket játszani, mert tudták, hogy jó helyen lesznek. Serdülő korukban az itt lévő sípályán edzettek, készültek a versenyekre. Iskolaigazgatóként is élete részévé vált a liget, mivel a tanulókkal gyakran ide jöttek ki a napközi-otthonos foglalkozásokat és más iskolai rendezvényeket is megtartani, sőt az is előfordult, hogy diákjaikkal több napos táborozásra is sátrat vertek. Elöljáróban elhangzott mondatai után az egyesületi elnök logikusan felépített, dokumentum hitelességű, személyes élményekkel átszőtt és színesített előadásában a Dolinka történetével de visszatér Dolinkába, amely élt, élni akar és élni fog - remélhetően sok ezer ide látogató örömére és üdvére. Köztük az én kedvemre is. Már is teszek egy jó nagy sétát, elindulok egy kicsit nosztalgiázni, először megnézem a salakos futball- pályát, ahol egykor magam is nagyokat fociztam - vérre menő sörmeccseket játszva. A Dolinka É-K- i részében fekvő egykor kitűnő talajú, salakos futballpálya - amit az aktív, „hivatásos” sportolók edzőpályának használtak - meglehetősen elhanyagolt állapotban van, a felső végébe méhcsaládokat telepítettek, áll itt most is tucatnyi kaptár, hiszen a környező akácos kitűnő mézelő helyet kínál. Egyébiránt az egész terület a közelmúltbeli gondoskodás nyomait viseli, vagy inkább melléktermékeit tartalmazza: kivágott fatörzsek, a legallyazott fák az ágai kerüljek ide és fekszenek nagy halomba rakva, elszállításra várva. Visszafelé sétálva egy középkorú férfiba boüok, megkérdezem ki ő és miért jött ma ki a Dolinkába? ismertette meg a hallgatóságot. , - Fodor István Salgótarjáni la- Beszédét követően az ünnepi kos vagyok, 1965-től 1999-ig az szónokok jelképesen három fa- acélgyárban dolgoztam különbö- csemete elültetésével látványo- ző munkakörökben és beosztásán is kifejezésre kívánták jut- sokban, voltam a kovácsoló gyártatni, hogy az élet, ha lassan is, nál, a TMK-nál, itt töltöttem Sülj'ótnrjnn 2»Mlh Jó két héttel az ünnepi eseményeket követően - július 20-án a délelőtti órákban - egy barátommal ballagtam ki a Dolinkába. Beljebb érve egyszer csak motoros fűnyíró hangja berregett fel, s a két hete frissen ültetett cserjéktől pár méterre szorgoskodó, barátságos fiatalemberbe botlottunk, aki - miután bemutatkoztunk és elmondtuk, hogy mi járatban vagyunk - készségesen válaszolt kérdéseinkre. Az alig 50 éves, salgótarjáni illetőségű Szulyovszky László elmondta, hogy munkatársával együtt, aki feljebb pár méterrel éppen bozótot éget, ketten dolgoznak itt a VGÜ alkalmazottjaként, 8 illetve 4 órás munkaidőben. Visszafelé utunkban a stadion felett elhaladva a futballpálya derékmagasságú bozótjában is dolgozott egy motoros fűnyíró. A gépkezelőtől megtudtuk, hogy a jászberényi Flex-Coop nevű társaság, mint tulajdonos megbízásából dolgoznak a pálya rendbe tételén a Sorozatunk előző V. részét a 2005. június 3-án, a Dolinkában megrendezett Környezetvédelmi világnapi rendezvényen résztvevő vendégek közül a dr. Ispán Andrással, az ismert környezet- védővel való beszélgetésünk egyes részleteinek felidézésével zártuk Egy világnapi rendezvény A szépszámú közönség előtt zajló, jól szervezett, nagyszabású eseményen többen - köztük helyi önkormányzati vezetők méltatták a környezetvédelmi világnap és a környezetügy jelentőségét, a Dolinka pihenőpark helyi közösségek életében betöltött szerepét. Köszöntötte a résztvevőket, külön a fiatalokat dr. Kecskeméti Sándor környezetvédelmi szakértő, az Észak-magyarországi Regionális Környezetvédelmi Központ elnök-vezérigazgatója is. Eljáróban elmondta, hogy a salgótarjániak némi nosztalgiával emlékeznek erre a gyönyörű helyre, ahol most jelentős szervezőmunka után, sok jó szándékú ember jött össze, hogy emlékezzen és ünnepeljen.- Jó körbenézni és látni, hogy akik itt vannak, azok döntő többsége a környezet- és a természet iránti elkötelezettséggel bíró salgótarjáni lakos - mondta az előadó. Egyrészt azért jöttek, hogy lássák, ez a park újjáéleszthető, másrészt, hogy jelenlétükkel hirdessék és elhitessék, hogy a közösség és az összefogás ereje képes is arra, hogy ez a park újra kiépüljön, megújuljon, annak ellenére is, hogy nem kis anyagi-pénzügyi nehézségekkel kell szembenézni. Hivatkozott a tevékenységüket a megye és a régió egész területére kierjesztő, országszerte is ismert környezetvédelmi szervezetek szerepére és jelentőségére, a civil szervezetekkel kötött együttműködési megállapodásokban rejlő lehetőségekre. Hangsúlyozta, hogy az összefogás, az együttgondolkodás a környezetvédelemben meghatározó jelentőségű, és Salgótarjánban ehhez a cselekvés ünnepség helyszínén írt alá egy együttműködési megállapodást. A rendezvény végén a déli órákban a Nógrád Megyei Hírlap és a Nógrád Megyei Vadászkamara halászlével és bográcsgulyással vendégelte meg a résztvevőket. A közösen elfogyasztott finom falatok régi, szép idők hangulatát idézték. Baráthi Ottó munkatársával. De, hogy mi a célja a megbízónak a mostani munkákkal, illetve a létesítménnyel arról nem tudtunk meg közelebbit Ezért is két nap múlva, 2005. július 22-én felkerestük Bállá Árpádot, a Létesítmény és Sport Kht. ügyvezető igazgatóját, és azt kérdeztük, hogyan és miért nem sikerült még mindig megszerezni az SKSE Stadion tulajdonjogát?- A történet szálai messzebbre vezetnek, vissza egészen odáig, amikor még az SKSE stadion az Acélgyár Rt tulajdonában volt Ekkor a társaság a létesítményt 50, aztán 75, végül 100 millió forintért kínálta megvételre az önkormányzatnak. Amikor 70 millió körül tartott az ára, és jelentős tartozása volt a gyárnak a város felé, az ön- kormányzat készpénzfizetés helyett elfogadta volna a dolinkai sportlétesítményt, de ebbe a társaság nem ment bele. Ennek állítólag az volt az oka, hogy a cég által felvett hitelek fedezeteként a létesítmény volt megjelölve a hitelezőknél. Sőt ezt követően az Rt.100 millióra felértékeltette az akkor ettől már jóval kevesebbet (állítólag már csak 20-40 millió forintot) érő létesítményt, hogy további hiteleket tudjon fölvenni. Ekkor még több tulajdonosa volt az acélgyárnak, a fejlesztési bank és mások, helyi vállalkozók is. A 100 milliós stadionért az önkormányzat nem versenyezhetett. Aztán Rt eladta a céget Szalai József vállalkozónak - a stadionnal, a kultúrházzal és a balatoni üdülővel egyetemben. Ő viszont hamarosan továbbadta azt egy új, jászberényi illetőségű, de tarjáni kötődésű vállalkozónak, Sólyomi Zoltánnak, hogy valójában mennyiért is, azt nem tudni, üzleti titok maradt. Az új tulajdonos azt akarta, hogy mi üzemeltessük az ő tulajdonaként Ugyanakkor mi csak önkormányzati tulajdont kezelünk, ezért hozták létre a kht.-t. Ugyanakkor az önkormányzat viszont csak arra tud pályázni, ami az ő tulajdona.- Tehát arra nem pályázhat, hogy megvegyen egy ingatlant.- Nem, csak a saját tulajdonú, meglévő létesítmények felújítására, korszerűsítésére. Elmondtuk a tulajdonosnak, hogy a városnak nagyobb tulajdonrészt kell szerezni a sportlétesítményben, az 51 százaléknak meg kéne lenni, hogy pályázhasson az önkormányzat. Itt aztán megszakadnak a tárgyalások, amelyre aztán minden évben újra sor kerül, eleddig eredménytelenül. (Folytatása következik) * A sorozatírás Baráthi Ottó A Dolinka krónikája - Kiáltás Salgótarján ritka természeti kincséért - című kötetének lényegére rövidített, aktualizált, szerkesztett változata. Az eredeti kiadvány Czene Gyula közreműködésével és fotóival, a Dolinkért Egyesület kiadásában, 2006-ban jelent meg.
