Nógrád Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-10 / 35. szám

4 2012. FEBRUÁR 10., PÉNTEK NÓGRÁD MEGYE Egy tarjáni városépítő Épített, tanított, tervezett „Tisztelt Luda László Úr! Ezúton szeretnék gratulálni ah­hoz, hogy Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányza­tának Közgyűlése Önt 2011. évben a Pro Űrbe kitüntető Emlékéremben részesítette. Mind a magam, mind önkor­mányzatunk nevében tisztelettel megköszönöm Önnek az építésben, az építészeti oktatásban, az építési- szakmai ismeretterjesztésben és építészeti tervezésben végzett több évtizedes, magas színvonalú tevékenységét, mellyel hoz­zájárult városunk fejlődéséhez. Munkájához további si­kereket és jó egészséget kívánok. ” Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester- Kedves Luda László, hogyan érte Önt ez a kitüntetés?- Az érzésről, ami ért, a legjob­ban a pohárköszöntőm tanúskod­hat: Elmondtam, hogy az építők nem arról híresek, hogy agyon di­csérik, vagy kitüntetésekkel hal­mozzák el őket. Ellenkezőleg! Itt áll önök előtt egy kitüntetett építő! Nem akármilyen alkalomból és igen előkelő kategóriában. Ez szo­katlan és meglepő számomra, alig merem elhinni! Sietve megköszö­nöm, nehogy kiderüljön, hogy itt valami tévedés történt. Köszönöm azoknak, akik egyáltalán észrevet­ték és javasoltak, s főleg azoknak, akik elfogadtak. Való igaz, hogy építészmérnöki pályafutásom első félidejét lénye­gében a híres salgótarjáni városre­konstrukció kivitelezése töltötte ki. Tudom, hogy ez nem érdem! Ez szerencse volt! Óriási szeren­cse, mert nem hiszem, hogy lesz még Salgótarján építés-történeté­nek olyan dinamikus korszaka, mint az 50-es, 60-as, 70-es és a 80- as évtizedei voltak Az, hogy ebben részt vehettem, az maga volt a ki­tüntetés! Ez a mostani kitüntetés meg hab a tortán! Hab a tortán, amit meg kell osz­tanom azokkal a munkatársaim­mal, az ÉPÍTŐKKEL - lehettünk vagy kétezren - akikkel együtt dolgozhattam, aminek az eredmé­nyeképpen lehetek most itt: NÁÉV, NOTÉV, STÉSZ, AGROFIL, hogy csak a nagyobb vállalatokat említsem. Mérnökök, techniku­sok, közgazdászok, adminisztra­tív dolgozók; szakmunkások, se­gédmunkások, zenészek - vagyis romák -, nyugdíjas bányászok és sok, sok kétlaki munkás. Innen üzenem nekik, az élők­nek és a már odaát lévők hozzá­tartozóinak, hogy PRO ŰRBE dí­jasok lettünk! Én ugyanis képze­letben felosztom ezt a kitüntetést vagy kétezer felé és minden idé­zett építőnek küldök egy részt. Magamnak is egy részt hagyok, amit most már lelkiismerettel el­könyvelek. Ez már tényleg en­gem illet. Valamennyiünk nevében meg­köszönöm a mostani Elöljáróság kitüntető figyelmét, amellyel ki­emelte az építőket a feledés homá­lyából. S azt is köszönöm, hogy mindezt elmondhattam. Hajrá ÉPÍTŐK!- Tudomásom szerint tavaly „Életmű díjat” kapott a Nógrád me­gyei Építész Kamarától Az életmű­ről mit mondana e díj kapcsán?- Az 55. évébe érő szakmai pá­lyafutásom első félideje a kivitele­zésben telt el. E mellett óraadó ta­nár is voltam, mellékállásban a különböző építőipari szakközép- iskolákban. A második félidőt a tervezés töltötte ki, helyenként az úgynevezett fokozott tervezői mű­vezetéssel - ami szakmailag kivi­telezést jelent A szakmai „műfajok” felsorolá­sa helyett beszédesebbek az élmé­nyek. A kivitelezés időszakában, a 60-as évek elején, amikor a Rok­kant telepi lakásépítéseket befe­jeztük, átköltöztettem az építésve­zetőségemet a Pécskő utcába. Pon­tosabban a Pécskő patak medrébe, mert utcáról nem igen lehetett be­szélni. Terepszemlét tartottam, hogy melyik bontandó épület ma­radhatna meg - átmenetileg - „fő­hadiszállás” céljára, amikor egy jól szituált idős hölgy váratlanul el­kapta a kezemet és könnyes sze­mekkel kezet csókolva ezeket mondta: „Az Isten áldja mérnök úr, hogy kiszabadít engem ebből a pokolból.” Szemben volt a bicskás kocsma, felette meg a Dankó te­lep. Dermedten álltam, a kezemet sem bírtam elrántani. A hölgyet átköltöztettük a Rok­kant telepi új házak egyikébe, én meg ettől kezdve úgy éreztem, hogy nem csak megbízásom és nem is csak hivatásom van, ha­nem egyenesen „küldetésem”. Óriási muníciót kaptam a követke­ző évtizedek küzdelmeihez. Nemrégiben a piacon rám kiált egy idősebb úr, hogy „Tanár úr, emlékszik-e még rám?”...Felnőtte- ket is oktattam anno. Meghívókat kapok harmincéves érettségi ta­lálkozókra. Menő vállalkozók, pol­gármesterek tanár úrnak szólíta­nak. Lehet, hogy csak cikiznek ez­zel, de nekem valahogy ez sem esik rosszul. Az meg pláne nem, hogy az egyik volt tanítványom „nyugdíjba vonulásom” óta folya­matosan vezető-tervezői megbízá­sokkal lát el. Amikor a Kodály iskola bővítő­felújítása a befejezés előtt állt egy kisiskolás csapat - akik az öreg iskolában kezdtek - eljött, hogy tesztelje a megújult Alma Matert. Az egyik építésvezető fogadta őket - véletlenül az egyik volt tanítvá­nyom - és azt mondta nekik, hogy itt van Laci bácsi, aki megálmod­ta nektek ezt a szép új iskolát, majd ő megmutatja nektek. Tőle kérdezzetek. A következő ötven percben mil­lió kérdés, örömujjongás követ­kezett, meg kán-kán tánc az ud­varon. Alig lehetett őket összete­relni, hogy visszamenjenek az át­meneti iskolájukba. Az iskola előtt felsorakoztak és hangosan kórusban zengték: „Köszönjük Laci bácsi!” Lehet, hogy más is kapott már ilyen kitüntetést, de hogy ez igen ritka kitüntetés, az már biztos. Minden eddigi nehézséget és csalódást feledtetnek ezek az él­mények! Ez a most kapott Életmű díj ezeket juűatja eszembe.- S amikor tavaly a „Kodály Dí­jat” átvette, az iskola tervezéséért?- Arra már nem emlékszem pontosan, hogy ott mit mondtam, mert úgy meghatott a szokatlan ünnepi ováció. Valószínű csak he­begtem, de biztos, hogy a szándé­kaimról beszéltem, amelyek a ter­vezés során vezéreltek a tanulók és a tanárok érdekében.- Hadd emlékeztessem, 1984- ben az Építőipari Tudományos Egyesület dísztagja lett az „Alpár Ig­nác” érem kitüntetéssel- Igen. Akkor egy évtizedig a megyei titkára voltam az Egyesü­letnek és az ÉVM egyik fontos Cél­program Bizottságával karöltve salgótarjáni és országos gépbemu­tatókat és rendezvényeket szer­veztünk. Büszkén vettem át a ki­tüntetést egy igazi úriembertől - úgy hívták, hogy Dr. Trautmann Rezső nyugalmazott építésügyi miniszter.- Eddig jobbára csak a kitünte­téseiről beszéltünk Beszélhetnénk valamit magáról a pályafutásáról is? A felsorolt kitüntetések alapján kimjzolódott egy szakmai életút Se­gítsen betekinteni ebbe az életútba, hogy valamilyen korképet is kap­jon az olvasó.- Elég, ha felidézem salgótar­jáni pályafutásom első két nap­ját. Marci barátommal, az évfo­lyamtársammal 1957. augusztus 13-án érkeztünk ide. Kopott bő­röndjeinken kívül egy-egy rajz­tábla, meg fejes vonalzó képezte a felszerelésünket. Marci, a Luda László megadioptriás szemüvegével tu­dós bagolynak nézett ki hozzám képest. Én lobogó sörénnyel, fe­kete napszemüveggel, mélyen gombolt fehér apacsingben, szűk farmernadrágban, hegyes orrú zöld fehérbetétes cipőben, hát hogy is mondjam - így utólag örülhetek, hogy azonnal őrizet­be nem vettek. Senki nem akarta tudni példá­ul, hogy hol van az építőipari vál­lalat központja. Az emberek úgy húztak el mellettünk, mint ma­napság jómagam is elhúzok a gya­nús hittérítők elől. Na, jó - adtuk meg magunkat - akkor hát megyünk a szag után, a téglaszag után. így kötöttünk ki a Vásártéren - miközben én már azon törtem a fejem, mikor megy visszafelé a legközelebbi vonat.- Mi történt?- Megtaláltuk a Központot. Mentünk befelé, abban bízva, hogy itt majd értékelik a rajztáb­lákat meg a fejes vonalzót. Szobáról-szobára járva az lett az érzésünk, hogy itt valamiféle őrü- letes munka folyik. Senkinek nincs ideje, hogy felemelje a fejét az aktákból. Talán nem stimmel a leltár - gondoltuk - vagy valami ilyesmi. Végre egy bátor „hajadon” megkönyörült rajtunk és elkísért a főmérnökhöz. Na, fiúk, ti vagytok azok? - üd­vözölt - Kezdjetek a személyzetis­nél, egyenként A személyzetis ült, én álltam. Mindent tudunk magáról, de azért mondjon el szépen min­dent.. Rögtön tudtam mi az ábra! 56- os eresztés voltunk. Meg egyébként is! Ilyen szere­lésben jelenik meg itt az elvtárs! Miért? - kérdeztem. Ez egy munkaruha. Itt a colostok helye - mutatok e rengeteg varrott zseb egyikére. A kis kőrúton csináltat­tam -készen akkor még nehezen lehetett kapni - és egy félévi ösz­töndíjam ment rá... Már biztosan elment az utolsó vonat Marci - mondtam a társam­nak. Jó lesz valami szállás után nézni. Menjetek át a száz személyes munkásszállásra - mondta lazán a főmérnök. Átmentünk az épületbe, ami ma a munkaügyi hivatal a benzin­kút mellett. Állj! - dördült ránk a dikón he­verő házfőnök. - Hol a papír? No, Marci én megyek az állo­másra - dörmögtem - szevasz... Ne idegeskedj már - nyugtatott - hátha el lehet intézni telefonon. El lehetett. Itt ez a vendégszoba - mutatta a házfőnök - ahol a két emeletes vaságyból két hely már foglalt, va­lami technikus atyaúristeneknek. Elfoglalható a két szabadon ha­gyott ágy. Este tízkor villanyoltás! Na, ebből nehezen lesz diploma­készítés! Hátra volt még ugyanis a diploma feladat befejezése, máso­dik és harmadik műszakban. Másnap elindultunk albérletet keresni.. Legényemberek, majd megnő­sülnek, s jönnek a gyerekek - na, menjenek szépen tovább - mond­ták néhány háznál. Változatos sikátorok között kúsztunk a Pécskő dombra a főtér felől, amikor ammóniás aromák ütötték meg kifinomult fővárosi szaglószerveinket Nemsokára fa­nyar füstöket is észleltünk a ké­mény nélküli tetőkből szerteárad­ni. A Dankó telep felső határán áll­tunk. A napos látványból ítélve a város Rózsadombjának véltük a helyet.. Ez se sikerül - állapítottuk meg - menjünk a központba, megyünk haza! Odabent az egyik legrafináltabb kolléga fogadott. Mi baj van fiúk? Meséljetek már! Mi meg meséltük a felgyülem­lett élményeinket, mire harsány röhögéssel ölelt mindenki a keblé­re bennünket. Ettől kezdve nem érdekelt, hogy mikor megy haza­felé a vonat. Hazára leltünk Salgó­tarjánban.- Önök nem hallottak akkor a salgótatjáni sortűzről?- Akkor nem, csak évek múlva homályos célzásokat. A valóságot csak a kilencvenes évektől tudjuk.- Beszélne az eltelt 55 év munká­jának állomásairól?- A Volán telephely építésén kezdtem technikusi beosztásban. Pár hónap elteltével Vác térségébe helyeztek különböző építéshelyi beosztásokba. Megnősültem, de lakást nem tudtam szerezni - mu­tat egy fehér lapot, amelyen még a következő soroltak: Lakásért elvállalta Salgótar­jánban a „legsárosabb” építésve­zetőséget a Rokkant telepen. Rö­videsen termelési osztályvezető­nek, majd főosztályvezetőnek nevezik ki. A 70-es évek második felétől fejlesztési, beruházási, műszaki osztályvezető. 1987-től a NÁÉVTERV, majd a Palóc mér­nökiroda vezető tervezője, s 1993-ban nyugdíjba megy - pa­píron. Innentől kezdve „megál­lás nélkül” tervez buszmegálló­tól a biomassza erőműig, családi háztól az iskoláig több száz kü­lönböző létesítményt - a legutób­bi napokat is bele számítva.-Sa legutóbbi napok?- Ez már rövid lesz. Bér község­ben tervezek egy romantikus épü­letegyüttest. A falusi vendéglátás­ról van szó...- Ennyi tervezőmunka után bizo­nyára jelentős összegű a honorári­um.- Pontosan beigazolódik hajda­ni professzorom mondása: „Önök jól megélnek majd ezzel a diplo­mával, de pénzük sosem lesz.” Ez­zel együtt se tudnék magamnak ma sem jobb szakmát választani!- És hazát?- Azt se, mert többször adódott felkérés - alkalom - más megyei jogú városokból, de én itt marad­tam. Tudom, hogy ez se érdem, de hát ez van! Pádár András Továbbra is elkél a fagyban a segítség Szűkébb hazánkban a rendőrök napok óta kiemelt fi­gyelmet fordítanak az időjárási viszontagságok elől menedéket kereső, valamint egyéb okból rászorult személyek megsegítésére. Az intézkedéseknek kö­szönhetően több ember életét mentették meg a jár­őrök, körzeti megbízottak. Az elmúlt napon is okozott, illetve okozhatott volna nagy problémát a zord időjá­rás - tájékoztatta lapunkat Dankóné Nagy Éva rendőr­ségi szóvivő. Nógrád megye. A Nógrád Me­gyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére február 6-án, hétfőn a reggeli órákban érkezett a be­jelentés, hogy egy Trabant sze­mélygépkocsival egy férfi és három utasa „vesztegel” Balas­sagyarmat és Érsekvadkert kö­zött. A gyarmati rendőrkapi­tányság körzeti megbízottai a személygépkocsit és annak ve­zetőjét Érsekvadkert előtt mint­egy 350 méterre találták meg. Az utasok már a menetrend­szerinti járattal továbbutaztak. A sofőrt, a jóval fagypont alatti hőmérsékletre való tekintettel, a körzeti megbízott meleg teá­val kínálta és a szolgálati gép­kocsiba beültetve a műszaki mentésről gondoskodott. Ugyanezen a napon 10 óra körüli időben az őrhalmi körze­ti megbízott rádión jelentette, hogy az Érsekvadkert és Balas­sagyarmat közötti útszakaszon, az úgynevezett „Serkövnél” az út szélén egy kamion akadt el és műszaki mentésre vár. A gépjárművet vezető szécsényi férfi elmondta a rendőröknek, hogy meleg teával rendelkezik, ezért a rendőrök gondoskodtak, hogy a férfi a műszaki mentés időtartamáig a közútról álljon félre és a teljes pályaszelvény járható legyen, ne okozzon bal­esetveszélyt. Egy szabadnapos rendőr ta­lált rá a koraesti órákban Salgó­tarjánban egy férfire, aki ittas­ságánál fogva elesett, beütötte a fejét, majd a járdán fekve ma­Két nő személyesen kért segítséget a minap a Pásztói Rendőrkapitányságon, mivel nem tudták hol tölteni a nap­jaikat a hideg időben. A 45 és 28 éves hajléktalanokat a rendőrök beengedték az épületbe és azonnal meg­kezdték az intézkedéseket az elhelyezésükről. Néhány radt. A városi rendőrkapitány­ság járőrei gondoskodtak a férfi kórházba szállításáról. A Pásztói Rendőrkapitányság egyenruhá­sai is látogatják a rossz állapot­órán belül a város önkor­mányzata biztosított helyet számukra az átmeneti mele­gedőben és megtette a továb­bi intézkedéseket a hajlékta­lanszállóra történő szállítás kapcsán is - tájékoztatta la­punkat Lászlók Nóra, a Nóg­rád Megyei Rendőr-főkapi­tányság sajtóügyeletese. ban lévő ingatlanban lakó rászo­rulókat és tájékozódnak állapo­tukról, illetve arról, hogy segít­ségnyújtást kérnek-e. A sérülte­ket, vagy gyógykezelésre szoru­ló személyeket kórházba, vagy átmenetileg az idősek otthonába szállítják, illetve szállíttatják el.- A Nógrád Megyei Rendőr-fő­kapitányság kéri az állampolgá­rokat, hogy a nagy hidegre való tekintettel továbbra is figyelje­nek embertársaikra és ha segít­ségre szorulót látnak, vagy be­avatkozást igénylő helyzetet ta­pasztalnak, haladéktalanul je­lezzék azt az ingyenesen hívha­tó 107-es, vagy 112-es segélyhívó számokon! - hangsúlyozta Dankóné Nagy Éva. Nem tudtak hová menni...

Next

/
Oldalképek
Tartalom