Nógrád Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-01 / 27. szám

2012. FEBRUÁR L, SZERDA NOGRAD MEGYE 3 Határig a demokráciáért Balassagyarmat. Csendes felvo­nulást szervez a köztársaság napja alkalmából február el­sejére, szerdára a Demokrati­kus Koalíció (DK) balassa­gyarmati szervezete. A de­monstrációt szervező párt szerint a Fidesz az idén janu­ár elsejével életbe lépett egypárti alkotmánnyal a saját hatalmát szeretné bebetonoz­ni. A DK tiltakozik a demok­rácia, a demokratikus alapel­vek ilyen durva megsértése ellen. Határozott álláspontja, hogy a harmadik köztársaság - konszenzusos - alkotmánya a Magyar Köztársaság vala­mennyi állampolgára érdekei­nek figyelembevételével ké­szült. Ellentétben a január el­sején hatályba lépett alaptör­vénnyel, amely egy párt hatal­mi érdekeit szolgálja. Csendes felvonulás Balassagyarmat. - Egy szervezet csendes felvonulást jelentett be február elsejére, szerdára: a résztvevők 18 és 19 óra között Balassagyarmaton, a megyei bíróság épületétől Magyaror­szág államhatáráig gyalogol­nak - tájékoztatta lapunkat kedden Lászlók Nóra. A Nógrád Megyei Rendőr-fő­kapitányság sajtóügyeletese hozzátette: a felvonulók a Köz­társaság tér 2. szám előtt gyü­lekeznek, majd a Rákóczi és a Mikszáth Kálmán utakon - a közút menetirány szerinti jobb oldali sávjában - gyalogolnak végig az államhatáráig. A „Ma­gyarország” táblánál beszédet és megemlékezést tartanak. A rendezvényt a városi rend­őrkapitányság és a megyei főka­pitányság balassagyarmati köz­lekedésrendészeti alosztályá­nak állománya biztosítja. A felvonulás kezdete és az ál­lamhatárt jelző táblához való megérkezés között, a vonulás út­szakaszán a keresztező utcák­nál az elhaladáshoz szükséges időre megállítják a forgalmat, amely azután zavartalanul foly­tatódik. A megemlékezés az ál­lamhatár forgalmát nem - vagy csak igen kis mértékben - befo­lyásolja.- A rendőrség arra kéri a jár­művezetőket és a közlekedés egyéb résztvevőit, hogy legye­nek türelmesek, és tanúsítsa­nak egymás iránt nagyobb tole­ranciát! - zárta szavait Lászlók Nóra. Balassagyarmat-Budapest A ma­gyar kultúra napja alkalmából a fővárosban, a Corinthia Grand Hotelben adták át a Ma­gyar Kultúra Lovagja címeket. Magyar Kultúra Lovagja címet kapott Mátyás Levente karnagy, a Balassi Bálint Gimnázium és a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola énektanára a zenei kul­túra ápolása érdekében kifejtett életművéért. Az Esztergomi Ta­nítóképző Főiskolán szerzett ta­nítói oklevelet, majd 1973-ben kapta meg diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 1975-től megszűnéséig a rétsá­gi gimnázium tanáraként, majd a balassagyarmati Balassi Bá­lint Gimnázium tanáraként te­vékenykedett. Harminc éve fiú­kórust szervezett, amely szá­mos sikert ért el, majd évtizede­ken át vegyes kórust vezényelt a Balassi gimnáziumban. Több mint húsz éve a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskolában is tanít. Számtalan hangverse­nyen és művészeti fesztiválon szerepelt kórusaival. Tevékeny­ségét a számos siker mellett 1986-ban Nógrád megyei mű­vészeti nívódíj, 1999-ben a II. budapesti kórusversenyen elért 3. díj és a lengyelországi Chelm nemzetközi kórusversenyen kapott Chelm város nagydíja jelzi. 1980 óta tagja a Balassa­gyarmati Dalegyletnek. FOTÓ: WWW.SHP.HU Méhészklub Salgótarján. Adótanácsadással foglalkozik legközelebbi összejö­vetelén a helyi méhészklub. Tag­jai február 3-án 15 órától a lózsef Attila Művelődési és Konferen­cia-központban Krenovszkyné Lo­vász Andrea okleveles adószakér­tőt hallgatják meg. Újdonságok a SITI-ben Salgótarján. Februártól Manócs- ka zenebölcsi megnevezéssel új programot indít az ifjúsági infor­mációs és tanácsadó iroda: szer­dánként 10.30 órától 11.15 óráig a 0-3 éves gyerekeknek tarta­nak zenés, éneklős, játékos fog­lalkozásokat. Szintén februári újdonság lesz a tehetséggondozó szakkör, amelynek keretében keddi és pénteki napokon 18-tól 20 óráig az Akusztik Projekt vár­ja a zenélés és a szereplés iránt érdeklődő fiatalokat. Jutalom Szécsény-Nagykürtös, a szécsó- nyi gimnázium és szakközépis­kola évek óta jó kapcsolatot ápol a nagykürtösi műszaki középis­kolával. A szécsényi iskola kitű­nő és jeles tanulói jutalmul feb­ruár első hetében nagykürtösi ki­ránduláson vesznek részt, a ven­déglátók jégre viszik a szécsényi diákokat A városuk jégpályáján közösen korcsolyáznak. Fotófalu Balassagyarmat Fotófalu címmel nyílt kiállítás a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskolában a minap. A tárlatot Telek Balázs fotográfus, képzőművész, a Fotófalu szabad- egyetem projektvezetője ajánlot­ta a közönség figyelmébe. A meg­nyitón közreműködnek Tomisáé Cselényi Noémi tanítványai gitá­ron, valamint iff. Telek Zoltán ütőshangszereken. A Fotófalu olyan kulturális alapú vidékfej­lesztési projekt, amely egyrészt a dél-cserháti mikrotérség kulturá­lis turizmusának fejlesztését szolgálja a fotográfia eszközrend­szerével, másrészt egy nyári sza­badegyetemmel és egy fotóművé­szeti fesztivállal a kortárs ma­gyar fotográfia megismertetését tűzte ki céljául. A kiállításon megtekinthető felvételek a Fotó- falu szabadegyetem nyári tábora­iban készültek Bokorban és Cserhátszentivánon 2008 és 2011 között Kiállításra készülnek a tűzoltók Salgótarján. Megkezdődött a tűzoltóság, valamint a polgári védelem állandó szakmatörté­neti kiállításának rendszerezé­se és berendezése Salgótarján­ban. A Nógrád Megyei Kataszt­rófavédelmi Igazgatóság épüle­tének homlokzati árkádsorá­ban kialakított korabeli tűzoltó- szekér-kiállítás az épületen be­lül fényképekből, kiállítási tár­gyakból, valamint magángyűj­teményekből származó relikvi­ákkal egészül ki. Ami ez utób­bit illeti: a Nógrád Megyei Tűz­oltó Szövetség megyetörténeti gyűjteményét, valamint Angyal Tibor tűzoltó alezredes tűzoltó- makettjeit is bemutatják a nagyközönség számára. Egy híres orvos emlékezete Január 29-én, a Civitas Fortissima napján emléktáblát avattak az éppen 120 éve szüle­tett dr. Pfannenwald Mátyás, a balassagyarmati nőgyógyászat megalapítójának tiszteletére egykori lakóháza falánál, a Nagy Iván utcában. Balassagyarmat. Dr. Szabó Géza, a Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőinté­zet főigazgató főorvosa emlékezett arra az emberre, kinek tette nagyon jelen­tős volt a nógrádi kisváros huszadik századi történetében. Dr. Pfannenwald Mátyás 1892. január 29-én született Budapesten. Egyetemi tanulmányait a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudo­mányegyetem orvosi karán végezte, 1915-ben avatták orvossá. Részt vett az első világháborúban segédorvosként, majd főorvosként, s 1916-ban orosz fog­ságba esett. A háború után a budapesti Szent István kórház szülészetén dolgozott, sebészeti feladatokat is ellátva. 1924 szeptem­berében érkezett Ba­lassagyarmatra, 1925- ben kinevezést kapott a balassagyarmati Má­ria Valéria Közkórház tiszteletbeli kórházi fő­orvosi állására, s járási tisztiorvosnak nevezte ki dr. Sztranyavszky Sándor főispán, aki őt bízta meg a balassa­gyarmati szülészeti­nőgyógyászati osztály létrehozásával. Az ő szaktudása nélkül nem alakulhatott vol­na ki önálló szülészeti osztály a város­ban. A sokoldalú dr. Pfannenwald Má­tyás részt vállalt fiatal orvoskollégák képzésében, s örömmel készítette fel a szakápoló személyzetet is a legbonyolul­tabb beavatkozásokban való részvételre. Bekap­csolódott a bábaképzésbe is. 1949 után politikai okokból kettétört pályája, s MÁV-üzemorvosként ment nyugállományba. - Régi adósságát törleszti a város, amikor az egészség­ügyért oly sokat áldozó, a helyi nőgyógyászati osz­tályt megálmodó egykori főorvosra emlékezik - fo­galmazott dr. Szabó Géza, aki Medvácz Lajos polgár- mesterrel és Moór Mátyás városi főépítésszel lep­lezte le a táblát. Rács mögött a fatolvajok Tereske. A szolgálatot teljesítő jár­őrök a huszonkettes számú főúton, a tereskei elágazó közelében három személyt igazoltattak, akik fát vit­tek magukkal. Megállapították, hogy a náluk lévő akácfát a közeli erdőből lopták. A rendőrök előállí­tották a rétsági kapitányságra az el­követőket, akiket tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt őri­zetbe vettek.- A rendelkezésre álló adatok sze­rint a 25, 29 és 49 éves tereskei fér­fiak a tetten érésüket megelőzően, a reggeli órákban is vittek haza eltulaj­donított fát az erdőről. A hatóság gyorsított bírósági eljárást kezdemé­nyezett a mintegy tízezer forint érté­kű lopás elkövetőivel szemben. A bí­ró mindhárom fatolvajnak három-há­rom nap elzárást szabott ki bünteté­sül - közölte Lászlók Nóra, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó­ügyeletese.

Next

/
Oldalképek
Tartalom