Nógrád Megyei Hírlap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 203-228. szám)
2011-09-03 / 205. szám
2011. SZEPTEMBER 3., SZOMBAT 5 NÓGRÁD MEGYE Kihelyezett értekezlet Nógrád megye. Kihelyezett igazgatói értekezletet tartott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a minap a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokságon. Ezen részt vett Berecz György tűzoltó alezredes, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője is. A megyei igazgatók számára szervezett ülésen tájékoztatást adtak például a hivatásos önkormányzati, illetve az önkéntes tűzoltóságokon szolgálatot teljesítő gépjárművezetők felmérésének megállapításairól, valamint a nemzetközi gyakorlatokra való felkészülés helyzetéről. Mindezek mellett szó esett a lakosságfelkészítés jelenlegi irányairól és a médiában történő megjelenésekről is. Az értekezlet délutánján a megyei igazgatók megtekintették az Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság hírközpontját, majd látogatást tettek az angyalföldi tűzőrségen. Önellátó település Mátraverebély. Seres Mária, a település polgármestere arról számolt be lapunknak, hogy az októberben megválasztott településvezetés az önfenntartó-önellátó településmo- dell megvalósításán dolgozik. A település adottságait is figyelembe véve - a legkisebb földterület kihasználásával is - a gazdálkodásra nevelést szeretné elindítani.- Sajnos, anyagi lehetőségeink nem olyanok, hogy földterületet tudnánk vásárolni. A Nemzeti Földalapkezelő, ösz- szesen 1,4 hektár területet kínált fel, de ezt csak jövőre tudjuk igénybe venni. A tulajdonosi struktúra sem kedvező, ugyanis sok az osztatlan közös, így semmire nem használt terület. Ezzel párhuzamosan a település, szociális földprogram pályázatot nyújtott be augusztus elején. Döntés várhatóan szeptember 15-én lesz. Ezen belül a 16 személy, 8 órás közfoglalkoztatásban művelné az önkormányzati területeket, illetve a jószágtartást is elkezdik. Sikeres pályázat esetén dologi kiadásokra, úgy mint eszközvásárlás, vetőmagok, ólak, közel 6 millió forintot költhetünk - mondta a település vezetője. Átadták az üzemet Átadták az MBS-CTK Kft. - áramelosztók, szabályozó készülékek komplett gyártásával foglalkozó - a Karancsalja és Karancslapujtő közötti ipari területen létesített elektronikai üzemét. szobráról lett mintázva. A katona az együttműködést és a biztonságot jelképezi. A munkahelyeket is teremtő zöldmezős beruházás gyönyörű természeti környezetben valósult meg, környezetbarát technológiával - mutatott rá Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, a regionális területfejlesztési tanács vezetője, országgyűlési képviselő.- Remélem, ez az üzemátadás a jövő első lépéseként értékelhető és jó példa lesz mások számára, hogy érdemes Nógrád megyét, a varázslatos világot választani befektetési elképzeléseik valóra váltásához - hangsúlyozta Becsó Zsolt. ' A megyei közgyűlés elnöke ezután átadta prof. dr. Wolfgang Gilgen számára, a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács által adományozott bronz emlékérmet, a hátrányos helyzetű térségben történt munkahely-teremtési törekvés elismeréséül. Karancsalja-Karancslapujtő. a pénteki ünnepségen a német vendégek mellett a meghívottak között szerepeltek mások mellett Karancsalja és Karancslapujtő korábbi, illetve mostani polgármesterei Morgenstern Ferenc és Pál Gyula, valamint Lantos Sándor és Somoskői Tibor, de dr. Nagy Andor országgyűlési képviselő is. tünk, megvalósítható Európában. Emiatt az öreg kontinensnek igenis van jövője - fogalmazott prof. dr. Wolfgang Gilgen. külön műszaki megoldást kellett alkalmazni. Sikerült azonban legyőzni az őszi esőt, majd a téli fagyokat is. Dr. Tordai Péter és a Styl ÉpíProf. dr. Wolfgang Gflgenbe- fektető-cégtulajdonos elmondta: vele együtt mindkét község vezetői készek voltak egy gyártóüzem létrehozására, amit végül velük és a minisztérium segítségével sikerült megvalósítani. Az első telkeket 2008. szeptemberében vásárolták meg, s ezeken épült meg utóbb az - irodát is beleszámítva - háromezer-kilenc- százötven négyzetméter területű csarnok. Ennek megépülésével egy három és fél éves munka eredménye vált kézzelfoghatóvá. A cég jelenleg húsz embert foglalkoztat, de a jövő év végéig bővíteni tervezi a raktárhelyiséget, s ezáltal további munkatársakat állíthatnak be a sorba.- Sok köszönettel tartozom Magyarországnak. Tíz éve még álmodni sem mertem volna, hogy mindaz, amit megtetA német-magyar szabványoknak megfelelően a gyárat a Styl-Bau Kft. építette fel, amelynek vezetője, dr. Tordai Péter elmondta, a terület kevéssé alkalmas építésre, ezért tő Zrt. igazgatóságának elnöke, dr. Füleki Tibor egy Salgótarján környékén tevékenykedő művész szobrát ajándékozta prof. dr. Wolfgang Gilgennek, amely a magyar Parlament egyik Drágább földgáz, olcsóbb szén? Dr. Bocsi Ottó, okleveles bányamérnök összefoglaló tanulmányában választ adott azokra kérdésekre, amelyek a lakossági földgáz magas árával, fogyasztási szokásokkal, az oroszországi importgáztól való függőségünkkel és a földgázt használó háztartások magas arányával kapcsolatosak. Erről a tanulmányáról a bányásznap kapcsán beszélgettünk vele. B. D. Nógrád megye. A történet, a hazai szénbányák bezárásával járó, a széntermelés megszüntetését elrendelő előző kormányzati intézkedésekkel kezdődött. Közgazdász politikusaink ezt a döntést a következő érvekkel támasztották alá. Egyrészt, a gázár világpiaci ára, akkoriban kedvezőbben alakult és az olaj áránál is jobb árfekvést produkált. Másrészt a szén-dioxid-kibocsátás és az üvegházhatás okaiként, a széntüzelésű erőműveket és technológiák alkalmazását jelölték meg. Harmadrészt, a gáztüzelésű technológiák, tisztább, kényelmesebb és jobb gazdasági hatásfokkal rendelkeztek. Ezek az érvek, viszont csak az 1980-as, 2000-es évekig állták meg a helyüket. A kedvezőtlen gazdasági folyamatok és a világpiaci válság miatt a fogyasztási ár 2010-re, mintegy 1,86-szorosára emelkedett. A cégek, az árak emelkedése mellett az egyéb járulékos költségeket is a fogyasztókra terhelték rá.- A gáztechnológia elterjedésében közrejátszott az is, hogy a kormányok ezt a fűtési módozatot erőltették és támogatták. Ezzel az is eldőlt, hogy az orosz importgáztól teljesen függővé váltunk, hiszen más alternatívát akkoriban nem is nagyon kínáltak a lakosságnak - mondta a mérnök, aki azt is kijelentette, hogy a kormányzat akkor nyújthatna segítséget a lakosságnak, ha bevezetné a maximált gázárat, valamint ennek áruforgalmi adóját 25 százalékról, 15 százalékra csökkentené.- Ezenkívül az is csökkentené a terheket, ha a kormányzat segítené az alternatív fűtési módozatok bevezetését, például a termálenergiát alkalmazó technológiák beszerzésére és kiépítésére. Az is megoldást adhatna - hangsúlyozta dr. Bocsi Ottó - ha a kormány lehetővé tenné a fosszilis energiahordozók (szén, lignit) újbóli kitermelését. A mérnök azt is elmondta, hogy a szakértők számításai bizonyítják, hogy a széntüzelésű erőművek olcsóbban termelik meg az áramot, mint gáztüzelésű társaik.- Bízunk abban, hogy a jól átgondolt energiapolitika és a hazai forrásokra (szél, nap, szén, termál-és geotermikus energia) való nagyobb támaszkodás következménye az lesz, hogy csökken az ország energia- függősége és ezzel a lakosság anyagi kiszolgáltatottsága is - zárta gondolatait dr. Bocsi Ottó. Civil hét és VG Salgótarján. Most tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Salgótarjáni Civil Kerekasztal - együttműködve a civil szervezetekkel - a civil hetet és kaval- kádot a megyeszékhelyen. A szeptember 5-én, hétfőn induló civil hét programfolyama éppen csak „elapad”, szeptember 9-én, pénteken indul a kaval- kád, amely szeptember 10-én, szombaton is hasznos időtöltést és kellemes szórakozást kínál. A civil hét gazdag programsorát Baglyasalja Barátainak Köre nyitja szeptember 5-én délelőtt 9.30 órakor. A Baglyaskő-vár Természetvédelmi és Látogatási Központban (Karancs út 78.) tisztelegnek az ősök emléke előtt. Előadásokat hallgathatnak a résztvevők az önkéntességről és a civil politikáról Makai Dórától és Belánszky Benkó Zsolttól, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium munkatársától, illetve főosztályvezetőjétől és emlékfát ültetnek el. Szeptember 6-án, kedden a természet- védelemé és a hagyományőrzésé a főszerep. A bányászszakszervezet zagyva-pálfalvai alapszervezete és az Észak-magyarországi Regionális Környezetvédelmi Központ sétát szervez a Fehér-forrás tanösvényen. A sétára készek Zagyva- pálfalván a Rózsafa útról indulnak délelőtt 10 órakor. Délután kavalkád Salgótarjánban ló órakor pedig a település bá- jánban is. A lózsef Attila Műve- nek. Adj jelet magadról - ez a sége a Civilek Házában (Klapka nyászmúltja és bányászai előtt tisztelegnek, megkoszorúzzák Gerber Frigyes emléktábláját a Hősök útján. Mozgással az egészségünkért címmel, a Belszervi Betegek Salgótarjáni Egyesülete szervez vidám családi délutánt a Dolinkában szeptember 7-én, szerda. A sokszínű program déli 12 órakor indul. Szeptember 8-án, csütörtökön 14.30 órakor szakmai konferencia kezdődik Zagyvarónán a település ipatörténeti és természeti értékeiről és „talált” kőzetek, kagylók, ásványok kiállítása nyílik a Bátki lózsef Közösségi Házban. Szeptember 9-e, péntek szakmai konferencia napja Salgótarlődési és Konferencia-központ konferenciatermében 10-től 14 óráig előadást hallhatnak az érdeklődők a civil szervezetek lehetőségeiről, az önkéntes munka fontosságáról és a magyar EU-elnökség tanulságairól Barthel Rúzsa Zsolt, a Századvég Civil Alapítvány és Barabás Miklós, az Európa Ház igazgatójától. Az önkéntesség fontossága a siketek és nagyothallók integrációja érdekében címmel Kárpáti. Árpád, a Sinosz alelnöke tart előadást. Szeptember 10-én, szombaton 9 órától fórum és baráti beszélgetés zajlik Kitörési pontok Nóg- rádban címmel a vásártéren és játékos vetélkedőket is szervezmottója a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Nógrád Megyei Szervezete által szervezett bemutatóknak, foglalkozásoknak, játékoknak. Minderre szeptember 10-én 10 órakor a siketek világnapja alkalmából kerül sor a Tóstrandon, a gyermek- táborban. De lesz bemutató sátruk a város Fő terén is, érdekes programokkal. A napot zenés est zárja a Beszterce téren, amely 18.30 órakor kezdődik. A civil héten több kísérő rendezvényre is sor kerül. Szeptember 7-én, szerdán 10 órakor nyílik a Bereczki Máté Kertbarát Kör kiállítása a művelődési és konferencia-központ előterében. A vakok és gyengénlátók szövetűt 4.) rendezi szakmai programját, szeptember 6-án, kedden és 8-án, csütörtökön délelőtt 9 órakor. A Civil kavalkád programját Székynédr. Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere, ország- gyűlési képviselő nyitja szeptember 9-én, pénteken 15 órakor a lózsef Attila Művelődési és Konferencia-központ színháztermében. Itt kerül sor a Salgótarján Civil Társadalmáért Díj ünnepélyes átadására. A kavalkád gálája 15.30 órakor kezdődik, amelyen a KoméDiák Színpad, a Vertich Színpadstúdió, az Ergo- SOM Társulat, valamint a KiViSzI Színházi Műhely tagjai működnek közre.