Nógrád Megyei Hírlap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 203-228. szám)

2011-09-19 / 218. szám

4 2011. SZEPTEMBER 19., HÉTFŐ NÓGRÁD MEGYE ¥ Almok váltak valóra (Folytatás az 1. oldalról.) óhajtotta letenni a magyar ál­lampolgársági esküt. Ők ezen­túl nem csak szívben és lélek­ben lesznek magyarok, hanem hivatalos dokumentumokkal is igazolhatják, hogy a magyar nemzet tagjai - hangsúlyozta a község vezetője. Ezután dr. Sur­ján László, Európai Parlamenti képviselő emelkedett szóra.- Jósolhattak bármit egyesek, nem tűnünk el a földnek e pont­járól. Bajunk van jócskán, de erőnk is a folytatáshoz. Van mó­dunk úgy élni az unión belül, mintha Trianon nem is lett vol­na. Nem a határok tologatásával, de azok átlépésével - mondta a képviselő, aki jelképes összeölel- kezésnek nevezte az eskütételt.- A fájdalmat, hogy odaát is Ma­gyarország van, át kell élnünk, ffozzánk tartozik ez a fájdalom. A felejtés olyan szégyenletes dol­gokhoz vezet, mint a gyászos 2004. december 5-i népszavazás- fejtette ki dr. Surján László, aki azt is kiemelte: a kézfogás nem irányul senki ellen, hiszen a gyűlölködés a halálba, míg a sze­retet az életbe vezet. A képviselő Berzse­nyi szavaival fejez­te be beszédét: „nem sokaság, ha­nem lélek és sza­bad nép tesz csu­da dolgokat”. A Himnusz és a Székely Him­nusz elének- lését követő­en a széke­lyek letették az állampol­gársági es­küt, majd a „Hazám, hazám” című felejthetetlen ária elhang- s zása után Jánvári Andrásné át- § adta a honosítási és visszaho- § nosítási okiratokat személyen- 2 ként szólítva a kápolnásfalu- 1 siakat. András László tisztelet­beli huszár a hagyományőrző huszároknak nyújtotta át a do­kumentumokat, amelyeket dr. Beer Miklós váci megyéspüspök áldott meg.- Jó volt, hogy kimond­hattuk azt, hogy szere­tünk benneteket - fo­galmazott a püspök atya. Dr. Berecz Kál­mán, a Heves megyei Kápolna polgármeste­re elmondta: 18 éve testvértelepülésük Kápolnásfalu, s négy éve viselő köszöntötte az ünnepeite­ket és az ünneplőket.- Istenem, de jó ma magyar­nak lenni! Ezért a pillanatért érdemes volt megszületni, élni. Büszke vagyok arra, hogy kép­viselőként meghozhattam azt a törvényt, ami miatt itt lehe­tünk. Igazságot teszünk, visz- szaadunk egy jogos jussot, amelyet elvettek a történelem viharai. Büszke vagyok Bercelre és annak képviselő- testületére is - fejezte ki meg­becsülését a honatya, aki dr. Semjén Zsolt miniszterelnök­helyettes, a KDNP frakcióveze­tője levelét is felolvasta, amely­ben az állt: az összetartozás tör­vénybe iktatása erőt ad a ma­gyar nemzet megmaradására. Az ünneplő sokaság együtt énekelte el a Szózatot, a széke­lyek pedig immár az állampol­gársági dokumentummal a ke­zükben elvonultak az őket is­mét állva és meghatottan ün­neplő berceliek gyűrűjében. Képünk előterében balról jobbra: Dr. Nagy Andor, Jánvári Andrásné és dr. Surján László Bercellel is ez a település hoz­ta össze őket.- Egy nemzet összetarto­zását fejezi ki a 112 em­ber esküje - szögezte le a polgármester. - Mi a Hargitát, a fenyőillatot nem hagyjuk. Ott kell élnünk. Ma viszont álmok váltak valóra - mondta Benedek László, Kápolnásfalu polgármestere, majd dr. Nagy Andor országgyűlési kép­Megmozgatták a A Mihályfi Ernő Művelődési Ház és Könyvtár szervezte meg a kistérségi amatőr ifjúsági művészeti fesztivált a pásztói kistérség településein élő 13-29 éves korosztály számára. Palotás. Polonkai Katalintól, a művelődési ház igazgatójától megtudtuk: a rendezvény cél­ja az ifjúsági klub, az ifjúsági vöröskereszt és a kistérség­ben élő fiatalok megmozgatá­sa, tehetségük megmutatása és személyes találkozásuk­nak, kapcsolatuk fenntartásá­nak biztosítása. Huszonhat te­lepülésen hirdették meg a ta­lálkozót, amely a pásztói Mú­zsa fesztivál „kistestvére ”, hi­szen itt kimondottan a fiatal korosztály villantja meg ráter­mettségét képzőművészet, fo­tóművészet, vokális zene, hangszeres zene, vers, próza, mesemondás, néptánc, tánc és egyéb kategóriákban.- Minden résztvevőt medál­lal jutalmazunk, a kategóriák díjazottjai pedig Antal Gérgely tari keramikus kerámiáját kap­ják meg - mondta Polonkai Ka­talin. Huszonnégy produkciót bírált el a zsűri a nap folyamán. A résztvevők verssel, énekkel, hangszeres zenével, színját­szással, tánccal, néptánccal léptek színpadra. A fiatalok Héhalomból, Szirákról, Csé­cséről, Jobbágyiból, Egyházas- dengelegről, Szurdokpüspöki­ből, Palotásról, Kisbágyonból, Bérről, Mátraszőlősről érkez­tek. Előadásukat Nógrády An­dor, jobbágyi képzőművész, Tóth Tibor, a salgótarjáni Váczi Gyula Alapfokú Művészetokta­tási Intézmény igazgatója, Ba­rabás Tamás, a budapesti Fé­szek Színház színésze, Topo- lánszki Tamás, az egri Gárdo­nyi Géza Színház tánckarának vezetője és Jákfalvi Anett, a palotási Ifjúsági Vöröskereszt vezetője értékelték. Az önkéntesség évéhez kap­csolódva kerekasztal beszélge­tés is elhangzott a résztvevők­kel az ifjúsági önkéntességről, a jó példákról és jó tapasztala­tokról. kistérség fiataljait

Next

/
Oldalképek
Tartalom