Nógrád Megyei Hírlap, 2011. július (22. évfolyam, 152-176. szám)

2011-07-21 / 169. szám

2 2011. JÚLIUS 22., PÉNTEK NÓGRÁD MEGYE Sápi kulturális nyár NÓgrádsáp. Szombati napo­kon megpezsdül az élet a falu központjában: a szabadtéri színpad a Sápi kulturális nyár című rendezvénysorozat időszerű eseményének ad he­lyet, az itt élő és környékbeli szórakozni vágyók örömére. Az elmúlt hónapokban fellép­tek már itt diák-, és felnőtt színjátszók, tapsot kapott in­dián zenekar, és Abba-imitá- ció, a mostani hétvégén, júli­us 23-án, szombaton 19 órá­tól pedig Michael Jackson-est lesz. Tavaly pályázati támo­gatással, idén saját pénzből, májusban indult az ingyene­sen látogatható programsor, amelynek célja, hogy elérhe­tő, kulturált kikapcsolódásra kínáljon lehetőséget. Keresztutat áld a püspök Kisbárkány. A hívek adomá­nyából elkészült a keresztút a településen. Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök fogja megáldani július 23-án, szombaton, a 10 órakor kez­dődő szentmise után 11 óra­kor. Továbbfejlesztenék NÓgrádkÖvesd. Újabb terüle­ten tájékozódott a tűzoltóság fejlesztésének lehetőségéről a Nógrád Megyei Katasztrófa- védelmi Igazgatóság. A cél szűkebb hazánk lakosságá­nak, illetve az itt üzemelő lé­tesítményeknek a tűzvédel­me. Ennek jegyében Berecz György, a katasztrófavédelem megyei vezetője és helyette­se, Szluka Pál egyeztetett a minap Gyurek Lászlóval, Nógrádkövesd polgármeste­rével. Juhász László, tűzoltó­sági felügyelő, valamint Ondrik Pál, a Belső-Cserhát Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnoka is részt vett a megbeszélésen, amelyen a to­vábbfejlesztés lehetséges irányvonalairól esett szó. Befejeződött a konténerek mosása Salgótarján. A VGÜ Kft. befe­jezte a lakossági nagyméretű hulladékgyűjtő konténerek fertőtlenítő mosását a város- központban és a lakótelepe­ken. A 770 és 1100 literes edények mosását egy speciá­lisan erre a célra kialakított gépjárművel - a helyszínen, a környezet szennyezése nél­kül, fertőtlenítőszert tartal­mazó nagynyomású vízsu­gárral - végezték. A várható további kánikulára való te­kintettel a konténerek követ­kező mosását augusztus má­sodik felében tervezik elvé­gezni. A lakossági 120 literes edények (kukák) tisztítása az önkormányzati rendelet alap­ján az ingatlantulajdonosok feladata, a közületeknél lévő bármilyen méretű edényzet fertőtlenítése pedig a közüle- tek feladata. Természetesen egyedi megrendelések alap­ján ezen hulladékgyűjtők fer­tőtlenítő mosását is kedvező áron vállalja a VGÜ Kft. Böjté Csaba lesz a vendég Mátraverebély-Szentkút a palócok több év századra visszanyúló, szentkúti búcsúját július 23-án, szombaton és 24-én, vasár­nap tartjuk nemzeti kegyhelyünkön. Szombaton este Moys Gábor újmisés pap mutat be szentmisét, amely után jármű­szentelés lesz. Az éjszakai virrasztást kö­vetően (vasárnap) 9.50-kor Böjté Csaba tart elmélkedést az idősek hivatásáról, a 11 órakor kezdődő szentmise bemutatására pedig Bosák Nándor Debrecen-nyíregyházi megyés püspök érkezik hozzánk. A liturgi­át követő körmenet után, a nagyszülők sze­mélyes áldásban részesülhetnek. Ez az ün­nep jó alkalom arra, hogy az áldásról gon­dolkodjunk. Az egyház áldó gesztusában a mennybe távozó lézus szándéka és cselekedete folyta­tódik. Szent Lukács evangéliuma írja le: „Ez­után kivezette őket Betánia közelébe, felemel­te a kezét, és megáldotta őket. Áldás közben eltávozott tőlük, és fólvitetett a mennybe” (Lk 24,50-51). lézus felemelt keze Mózes példá­ját idézi, aki a dombtetőről kísérte figyelem­mel népe harcát az ellenséggel, és „...Vala­hányszor felemelte kezét, győzedelmeskedett Izrael, ha azonban egy kissé leeresztette, Amalek kerekedett felül.” (Kiv 17,11). Az ál­dásban ez a felemelt kezű, pontosabban a ke­reszten felmeltetett kezű Krisztus fordul fe­lénk. Hiszen a felemelt kéz erőkifejtéssel jár, Isten pedig a kereszten tette a legnagyobb erőfeszítést értünk: feláldozta önmagát, hogy meggyőzzön minket arról, Ő számunk­ra nem átok, hanem áldás. A liturgiában ez a szeretet újul meg közöt­tünk, amikor halljuk az evangélium és a pré­dikáció bátorító szavát, amikor megújul kö­zöttünk Krisztus keresztáldozata. Mielőtt pedig távoznánk arról a helyről, ahová az Úr összehívott minket - kivezette őket Betánia közelébe (lásd fentebb) - az áldással biztosít arról, hogy küzd értünk és szemmel kíséri minden jóért vívott erőfeszítésünket. így, amikor megáldjuk a járműveket vagy bármiféle tárgyat, akkor azt kérjük, hogy azok az ember Istenez való eljutását szol­gálják, vagyis úgy tudjunk élni velük, hogy magunkon érezhessük Isten áldását. Ami­kor pedig személyeket áldunk meg, akkor azért könyörgünk, hogy a hívő ember foly­tatni tudja életében lézus művét, vagyis ma­ga is áldássá legyen mások számára, mint ahogy az Apostolok Cselekedete megállapít­ja az egyház első tagjairól: „hirdetve az Úr Jé­zust...az Úr keze velük volt, úgyhogy a hívek nagy számban tértek meg az Úrhoz. ” Apcsel (11,20-21). Közlekedési balesetek és családi tragédiák szövik át napjainkat. Ebben a helyzetben kü­lönösen is fontos, hogy Isten áldó kezét a jár­műszentelés szertartása által ott érezzük a gép­járműveken, kerékpárokon, babakocsikon. Milyen sok gyerek idegenül el nagyszüle­itől, mert sokszor nem értik meg őket, vagy csak követelőznek és uralkodnak. Milyen sok gyermeknek kell üres lakásba betérnie, mert nincs nagyszülő, aki hazavárná őt, és megtanítaná unokáját az élet kiérlelt böl- . csességeire. Milyen sok család van körülöt­tünk, ahol nem vesznek tudomást a nagy­szülőkről, arról, hogy tőlük kapták az életet, hogy ők is léteznek. Ezekben a helyzetekben ugyancsak fontos az áldás. Isten kegyelmi munkálkodását kell kérnünk, hogy általa jószándékú, hálásszí- vű és bölcs nagyszülők élhessenek körülöt­tünk, és leomoljanak azok a falak, amelyek a különböző generációk közé emelkedtek az utóbbi évtizedekben. Csaba testvér prédikációja, az egyház li-. turgiája és áldása segítségünkre lehet eb­ben a most következő szentkúti hétvégén. Fr. Kálmán Peregrin GYÖNGYÖSI KITEKINTŐ Újabb esély a pótfelvételi, jó lehetőség a KRF lúlius 21-én kiderültek a pont­határok, ezzel együtt újabb fel­vételi időszak jön el azok szá­mára, akiket nem vettek fel, vagy nem is jelentkeztek febru­ár 15-ig a felsőoktatási intézmé­nyek egyikébe sem. Pótfelvételit hirdetni nem kötelező, azonban azok a felsőoktatási intézmé­nyek, akik még rendelkeznek szabad kapacitással, rendre él­nek ezzel a lehetőséggel. A leen­dő hallgatók számára is kihagy­hatatlan alkalom, ha a pótfelvételin újból benyújtják je­lentkezésüket, hiszen új esélyt kaphatnak a felvételre. A KRF a pótfelvételi eljárás keretében olyan szakokat hirdetett meg, amelyek iránt nagy a munka­erő-piaci kereslet, amelyekkel a felvételt nyert hallgató valódi karriert építhet. A pótfelvételin csak egyetlen intézmény és egyetlen szak jelölhető meg. A jelentkezési lapot augusztus 9- ig lehet benyújtani nyomtatott formában, vagy elektronikus úton. Az intézmény honlapján minden lényeges információ rendelkezésre áll, kérésre térí­tésmentesen küldenek postai úton jelentkezési lapot is. Érdek­lődni személyesen és telefonon lehet. Felvilágosítás e-mailen is kérhető. Pótfelvételizni csak költségtérítéses szakokra lehet, de kiemelkedő tanulmányi ered­mény segítségével 1 év után akár államilag támogatott kép­zésre is át lehet jelentkezni. ""m — 1 hh Hasznos tippek álláskereséshez Nógrád megye. Új rovatot indí- nyújthat mindazoknak, akik osz­tunk álláskereső olvasóinknak, szel felkészülten szeretnék várni Mivel a nyár a szabadságolások ideje, nehezebben lehet elhelyez­kedni. Ősszel beindulnak a felvé­telek, és több a hirdetés is. Ez az időszak alkalmas lehet a felké­szülésre, ezért hasznos tippeket adunk mindazoknak, akik sze­retnének elhelyezkedni. Rova­tunkban szó lesz általános infor­mációkról, életrajz írásról és sze­mélyes interjúkról, amelyeket igyekszünk példákon keresztül bemutatni az érthetőbbség ked­véért. Lesznek tanácsok pálya­kezdőknek és azoknak is, akik nyugdíj előtt veszítették el a munkájukat Bemutatjuk a mun­káltatói oldalt, és azokat az elvá­rásokat, amelyeket manapság tá­masztanak a pályázók felé. Segít­séget szeretnénk nyújtani mind­azoknak, akik régóta munka nél­kül élnek, akik váltanának és azoknak is, akik most fejezik be a tanulmányaikat Nógrád me­gyéből sokan elmennek a jobb megélhetés miatt, és bár a fizeté­seken nem tudunk változtatni, új rovatunkkal járulunk hozzá, hogy nagyobb eséllyel indulhas­sanak a megpályázott munkák betöltésére. Szűkebb pátriánkban igen ma­gas a regisztrált munkanélküliek száma, közel 19.000 fő, ebből Sal­gótarjánban, a hivatalos adatok szerint több, mint 6.700 ember ke­res állást Az elszomorító adatok nem csak a munkahelyek hiányá­ból fakadnak, egyre jobban szere­pet játszik az is, hogy nehéz eljut­ni a munkaszerződésig. A képzet­tebb jelentkezők, akik gyakorlott álláskeresők, biztosan találkoztak már olyan kérdésekkel vagy szitu­ációval, amelyekre nem voltak fel­készülve. Az alábbi írás segítséget az ajánlatokat. Első körben ismerjük meg a má­sik oldalt. Szinte mindenhová pre­cíz, megbízható, és talpraesett je­lentkezőt keresnek, aki terhelhető. A munkáltatónak esetenként több szász pályázatot kell megnéznie és ezekből csak az fogja megra­gadni a figyelmét, amely kitűnik a többi közül. Ha lehetséges kerülni kell a sablonokat, amelyek szép számmal vannak az interneten. Akinek nehézséget okoz az egye­di önéletrajz elkészítése, annak ér­demes segítséget kérnie olyan sze­mélytől, aki gyakorlottabban ke­zeli a szövegszerkesztő progranuh kát. A következő, amit nem árt szem előtt tartani, az alábbi jel­lemzők kerülése: kimagasló prob­lémamegoldó képesség, pontos­ság, határozottság, kreativitás, va­lamint jó kommunikációs kész­ség. Mivel ezeket rendszerint az is bele írja az életrajzába, aki nem rendelkezik ezen tulajdonságok­kal, mára ezek sem mérvadóak a munkaadóknak. Érdemes inkább véleményt, tapasztalatokat emlí­teni röviden, figyelemfelkeltő mó­don. Példának okáért, eladói mun­kakörbe való jelentkezéshez: „A vevők szívesebben vásárolnak olyan üzletben, ahol készségesek az eladók, ezért mindig fordítok fi­gyelmet a kedvességre.” Ez a pár sor többet elárul a jelentkezőről, mintha azt írná: „Eladói munka­körben dolgoztam 2 évig”. Megíté­lés szempontjából pozitívabb az első megfogalmazás. Későbbi lapszámainkban továb­bi tippeket adunk az életrajz írás­hoz és hasznos tanácsokkal szol­gálunk többek között a személyes interjúhoz is. HIRDETÉS MOST Keresse minden csütörtökön! Gondold magad kar sket kell 7> Hírbe / . 'i. Diszkóbunyo: párját vedte a megasztaros (K.K.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom