Nógrád Megyei Hírlap, 2011. július (22. évfolyam, 152-176. szám)
2011-07-21 / 169. szám
2011. JULIUS 22., PÉNTEK NOGRAD MEGYE 3 Hogy kerül a repülőgép a palackba? (Folytatás az 1. oldalról.) Évi egy-két darabot készített, és ez így van most is, de az újabb munkák már összetettebbek. Prepszl Zoltán szereti a régi korokat, mintái legalább száz évesek. Sorra kerülnek az asztalra az alkotások: 1678-as holland yacht; 1857-es dániai szélmalom; menóra; egyiptomi hierarcia- rendszer rabszolgáktól a fáraóig; a harcok menete az őskorban, a római korban, a keresztes hadjárat, a legfelső szintre pedig egy mai harckocsi került. Egy szódásszi- fonban látható a szüreti folyamat Az üveg alján szüretelnek, feljebb a szőlőt tapossák a dézsába, préselnek, hordóba töltik, majd szállítják a bort, legfelül a szüreti bál cigányzenekarral. Ez az üveg erre a célra készült, mert az eredeti szó- dásszifon vastag és torzít. A XVIII. századi rétsági haranglábhoz mérőszalaggal biciklizett el. Miközben méricskélt, odament egy néni, és megkérdezte: ezt most felújítják? Majd nagyot nézett a válaszra: nem, ezt csak én fogom üvegbe tenni. Ádám és Éva is üvegbe került, és mivel alkotónk kollégista korában faragta a figurákat, Évát az akkori tinédzserek kollektív bölcsessége alakította, ezáltal nem szenved hiányt nőiességből. Üvegben lakik a honfoglaló vitéz, a Mátyás korabeli alabár- dos, az 1848-as huszár. Utóbbin másfél hónapig gondolkodott, mert mindegyik huszárezrednek más volt a viselete, a gombok vagy a csákó színe, díszítése, a rendfokozatoknál más volt a hímzés a nadrágon. Minden türelemüvegezést kutatómunka előz meg, internetről, könyvtárból gyűjti be az információkat Prepszl Zoltán. Mint mondja, van, ami csak szemből van lefotózva, a szélmalomról például meg kellett keresni a teljes képet, hogy valósághű legyen a makett. Utolsókként kerülnek le a polcokról a működő makettek. Az egyik a Selmecbányái bányászéletet örökíti meg, emiatt Szlovákiába is elutazott Prepszl Zoltán, és a soproni bányászmúzeum kurátorával is felvette a kapcsolatot. Az üvegben egymás fölötti Egy szódásszifonban látható a szüreti folyamat is szinteken láthatjuk a fejtést, a csilletolást megrakott kővel, azt a jelenetet, amint bányászkapával húzzák teknőbe a követ. Ebbe az üvegbe elektronikai is került, itt mécsesek világítanak. Februárban készült el a Hansa-Brandenburg Cl. típusú, első világháborús, az osztrákmagyar monarchia idejéből való kétszemélyes felderítő repülőgép, amelynek motorja érintésre 20-25 másodpercig működik, ehhez a készítő karórából szedte Ki a fogaskereket. Prepszl Zoltán csipesszel teszi be a darabokat, meghajlított kerítésdróttal keni fel az üvegben a ragasztót, vagy pálcára keni, beügyeskedi, és jöhet a száraz darab. Az eszközök közé tartoznak a festékek, a nagyítóüveges lámpa, ecsetek, ragasztók, hígítók, fogvájó javításra, festékkeverésre, többféle drót, van olyan is, amelyiknek a végére apró mágikus henger van ragasztva, hogy összeszedje a port az üvegben. Ha a készítés sorrendjét nézzük, az üvegek vannak meg előbb, mert kitalált témához nehéz üveget találni, a jelenetek nem lehetnek összezsúfolva. Egy bányásznak például egyben befér az üveg száján a törzse, feje, lába, de a kezei és a kalapács nem. A méretarányos embereket is több részből kell összerakni az üvegben. Ezért elkészül a kifaragott főrész, és külön kell kifaragni a kezeket, Figyelni kell, hová kerül a ruha, hogy a ragasztásnál majd ne legyen probléma. Prepszl Zoltán háza táján nincs hiány a különleges és látványos alkotásokból Az egyszerű alkotásnak tűnő huszár felöltöztetett teste például nyolc darabban került a palackba, „adta magát, hogy a gombsornál kell elvágni a testet”. Az egyik láb, másik láb után jött az egyik fél, másik fél törzs. A kezeit még nem lehetett beragasztani, mert a deréknál van öv, kard, tarsoly, „plusz, nem Is annyira látszik, sőt, nem is látszik, de ott van egy lőszeres táska”. A ragasztások eltüntetése is üvegen belüli munka. Ha az üvegben még festeni kell, arra szolgál a körömlakk drót végére erősített ecsetje, de lehet festeni magával a dróttal, tűvel, vagy a tű végére ragasztott hajszállal is. Legtovább, fél évig a repülőgép készült el úgy, hogy fél évig nem nyúlt hozzá. „Van, amikor már felmegy a pumpa. Hiába, hogy türelmes az ember, de van, amikor már olyan nehéz, olyan bonyolult! Akkor leteszem.” Hallgassuk, mitől megy fel a pumpa egy türelemüvegesnél:- A repülő azért volt nehéz, mert egy darab tollrugón áll az egész. Még a törzsét aránylag nem is volt nehéz odaragasztani. Viszont amikor a legbelső szárnyhoz keresztül át kellett nyúlni, és körülbelül egy milliméterszer másfél centis rész fogja ragasztóval, akkor nagyon ki kellett találni, hogy egyenes legyen, ne ferdüljön el, ne billenjen le. Mert a súly közben húzta oldalra a repülőt. Elszakad a cérna akkor is, amikor nem ragad oda egy darab.- Bekenem ragasztóval, beügyeskedem, vigyázok, hogy ne kenjek össze semmit a ragasztós résszel, odatámasztom. Egy idő után fogom, leveszem a támasztékot. És azt látom, hogy a szárny elindul lefelé. Gyorsan feltámasztom, akkor kiderül, hogy már nem csak így billent el, hanem el is fordult, aztán lepottyan, mert közben elengedte a ragasztó. Prepszl Zoltán türelemüvegeit saját polcán, illetve a honlapján lehet látni, Rétságon volt egyszer kiállítása. Türelemüvegei szívéhez is nőnek, amíg készülnek. Azt mondja, ha eladná őket, tudni akarná, kihez kerülne egy- egy üveg, az hova tenné, milyen polcra, milyen fényviszonyok közé, ott ki látná - és ha ezt végiggondolja, inkább nem adja el. HIRDETÉS Jó árak a hétvégére! Csízió pizzafeltét I pálcikás jégkrém I kétféle, 120 ml, 658,-/1 I Görögdinnye egész szénsavas, szénsavmentes, 1,51, 39,-/1 I Schlossmühle dobozos sör 0,51,170,-/1 I, MVM*: 25 db Baby Essentials pelenka többféle, különböző méretben, Maxi méret, 54 db/cs, 35.-/1 db HP C200 digitális fényképezőgép 5 x digitális zoom, 2,7” LCD-kijelző, ISO 1600 érzékenység, 20 p videofelvétel, digitális képstabilizátor, 25 téma, mosoly-, pislogásfelismerés, AA elem Áraink forintban értendőek, az Mát tartalmazzák. Ajánlatunk 2011. július 22. és 24. között, a készlet erejéig a Tesco hipermarketekben érvényes. Részletek az áruházakban. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. *MVM: maximálisan vásárolható mennyiség/vásárlóinap. **: A kedvezmény a már akcióban lévő termékekre nem vonatkozik. Kínálatunk áruházanként eltérő lehet. — Használja cuiudeu vásárláskor! ciAJBCARD