Nógrád Megyei Hírlap, 2011. május (22. évfolyam, 100-125. szám)

2011-05-21 / 117. szám

2 2011. MÁJUS 21., SZOMBAT SALGÓTARJÁNI LAP Geoparkok hete Nógrádban is Az Európai Geoparkok Hálózata minden év tavaszá­nak végén - nyarának elején tartja nemzetközi, a háló­zat összes tagját érintő rendezvénysorozatát, a „Geoparkok hetét”. Idén a programok május 22 - június 5. között zajlanak. A Novohrad Nógrád Geopark hasonlóan a többi hálózati taghoz, sokszínű rendezvénysorozattal igyekszik megismertetni magát a helyiekkel és a hozzánk érkező vendégekkel. Természetesen a Novohrad - Nógrád Geoparkra vonatkozólag a Novohrad - Nógrád Geopark Nonprofit Kft. is megszervezte, összeállította a programot, a ha­táron átnyúló terület egészére vonatkozóan. Ebben minden korosztály megtalálhatja a maga számára megfelelő elemeket, melyek ingyenesen - vagy mini­mális részvételi díj mellett láto- gathatóak. Az aktív kikapcsoló­dástól a sportrendezvényeken, a szakvezetett bemutatókon és tú­rákon keresztül egészen az isko­lások vetélkedőjéig terjed a sör, de köteüen beszélgetések és pro­tokolláris, nemzetközi konferen­cia is megtalálható a program­részek között - utóbbi szlovák, lengyel, finn, olasz, román és magyar meghívottakkal. Az általános- és középiskolás­ok számára Füleken és Salgótar­jánban vetélkedőket rendeznek. A Baglyaskő-Vár Természetvé­delmi Latogatoközpontban má­jus 26-án nyűt napon várják az érdeklődő csoportokat, akiket előzetes bejelentkezésük esetén végigkalauzolnak a területen. Itt Baglyaskő geológiai és történel­mi értékeivel is megismerked­hetnek a vendégek. Május 28-án szombaton Nem­zetközi Geopark Konferenciát szerveznek a Salgó Hotelben, ahová Salgótarján minden test­vérvárosából hívtak delegáció­kat. Megismerkedhetnek majd a geopark- koncepcióval elmélet­ben, de a gyakorlatban is megta­pasztalhatják Geoparkunk egye­diségét. A Salgói vár, Ipolytar- nóc, Hollókő és az Eresztvényi Kőbányák-tanösvény is szerepel a megnézendő területek között. AIII. Természetbarát Sportok Hétvégéje - a Novohrad - Nógrád Geoparkban elnevezésű prog­ramban rendezik meg a Medves Gyöngyszemei, könnyed gyalo­gos (teljesítmény) túrát, melynek célja, hogy a résztvevők egy kel­lemes séta közben megismerjék Salgótarján fantasztikus termé­szeti környezetét. A rövidebb és a hosszabb táv is érinti Salgó és Somoskő várát, valamint az eresztvényi Kőbányák Tanös­vényt is. A hosszabb táv a Medves-fennsíkon is tesz egy nagy kört, vala- mint a Zagyva- forrás mellett is elhalad. Két keréken is le- ^ hét majd tú­rázni a Negy­ven Hegyben Egyben elne­vezésű, 40 ki lométeres hegyikerékpáros teljesítménytúrán. A kisebb mozgásigényűekhez is szól ez a két nap, hiszen a Ma­gyar Rákellenes Liga Salgótarjá­ni Alapszervezetének ingyenes szűrővizsgálatokkal teli „Férfiak egészségnapján” mindösszesen 1 kilométer gyaloglás a penzum - ami a minimum, egészségünk érdekében. Június 5-én, vasár­nap pedig a Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület és a ZENIT SE első közös, hegyike- rékpáros-hegyifutó versenyét rendezi a „Palóc Olümposz” csú­csára. A minden érdeklődő számára nyitott szakvezetett gyalogtúrák során Somoskő, Salgó, Ereszt- vény, Ipolytarnóc, Ajnácskő és a Ragács járható be. Június 3-án, pénteken egy fórum-estet ren­deznek majd Füleken, melyen a geopark vezetősége is je­len lesz. Itt egy kö- teilen beszélge- o: tésen ismerhe- tik meg az ér- J deklődők a szervezet r , működését, küldetését ► és fejlesztési elképzeléseit. Természete­sen a teljes idő­szak alatt várják az érdeklődőket a geopark há­rom fő bástyájának számító köz­pontok: a Füleki Vármúzeum, a Baglyaskő-Vár Természetvédel­mi Látogatóközpont és az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület. A részletes program a szerve­zet hivatalos honlapjáról, a www.nngeopark.eu címről elér­hető és letölthető - magyar, szlo­vák és angol nyelven egyaránt. Kéri István GEO PARK Átalakulás előtt áll az ország Interjú a sarkalatos törvények előkészítéséről Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármesterrel, országgyűlési képviselővel A húsvéti Alkotmány elfogadásakor nemcsak az új Alaptörvényről, hanem annak következményeiről, a sarkalatos törvények készülőben lévő módosításáról is beszélgettünk Székyné dr. Sztrémi Melinda pol­gármester-országgyűlési képviselővel. Most már több területen körvonalazódnak a mindennapi életünket nagyban befolyásoló, várható változások.- Polgármester asszony koráb­ban hangsúlyozta, hogy az új Al­kotmány elfogadása magával vonja a sarkalatos törvények mó­dosításának szükségességét. A híradásokból tudjuk, folyik a tör­vények előkészítése. Mely terüle­tekkel foglalkoznak és hol tart a munka?- Alapos előkészítő munka van mögöttünk például az ön- kormányzati törvény módosítá­sa kapcsán, de ezzel párhuzamo­san dolgozunk a választójogi tör­vény, a közoktatási törvény és az egészségügyi szakterület, vala­mint a szociális ellátásokról szó­ló törvény felülvizsgálatán is. Annál is inkább, mert közülük sok terület érinti az önkormány­zati feladatellátást, így joghar­monizáció, a különböző törvényi szabályozások összehangolása nélkül elképzelhetetlen az ön- kormányzatokra vonatkozó tör­vény átalakítása. Amikor többen arról beszélnek, hogy pazarló az önkormányzatok gazdálkodása, nem veszik figyelembe, hogy sokszor éppen az ágazati törvé­nyek által az önkormányzatokra kényszerített elvárások, feltétel- rendszer miatt lesz az. Arról nem beszélve, hogy az elmúlt években az állam egyre erőtel­jesebben kivonult az önkor­mányzatok finanszírozásából (körülbelül 1000 milliárd forint­tal csökkent a normatív támoga­tásunk), ugyanakkor feladatok tucatjait kaptuk, természetesen az ellátásukhoz már nem ren­delt az állam forrást. Gondoljunk csak a közoktatásra: egy általá­nos iskolai gyermek oktatási költségeinek már több mint felét az önkormányzat állja, de hozha­tunk példát a szociális ágazatból is: a munkanélküliek segélyé­hez 20 százalékot köteles az ön- kormányzat tenni. Ebbe mennek tönkre szép sorban az Észak-ma­gyarországi kistelepülések, ahol nem ritka, hogy szinte senkinek nincs munkahelye, a település­nek nincs saját bevétele. Akkor miből fizesse a segélyeket?- Nemcsak a Parlamentben, hanem a Megyei Jogú Városok Szövetségében is dolgoznak az ön- kormányzati törvény módosítá­sán. Mire számít a mostani, szé­kesfehérvári ülésen?- Mi most az ülés előtt beszél­getünk, az olvasók akkor vehe­tik kezükbe ezt az interjút, ami­kor éppen tanácskozunk. A pén­teki nap kiemelt témája lesz Tállai András önkormányzati ál­lamtitkár úr részvételével az ön- kormányzati törvény koncepci­ójának vitája. Ehhez hetek óta folyamatosan adjuk a vélemé­nyeket, egyeztetünk a szaktár­cával. Álláspontunkat eljuttat­tuk az államtitkárságnak, mely­ben megfogalmaztuk, hogy mit tartunk rossznak a jelenlegi tör­vényben, min kellene változtat­ni. Közben a parlamenti frakci­ón belül munkacsoportokat ala­kítottunk ki a'legkülönbözőbb településtípusok szerint. Az öt csoport - kistelepülések, kisvá­rosok, megyei jogú városok, me­gyék és a főváros csoportjai ­sok-sok egyeztetés után kialakí­tott egy közös álláspontot, me­lyet benyújtottunk a tárcának. Nagyon alaposan átgondolt és mindenki érdekét szolgáló anya­got adtunk le. A kormány által a napokban közzétett koncepció­tervezetben sok minden vissza­köszön a javaslatainkból, de még mindig vannak olyan területek, amelyek véleményem szerint még vitathatók, s vannak még megválaszolatlan kérdések.- Melyek a készülő önkormány­zati törvény irányvonalai?- Az önkormányzati rendszer óriási, bonyolult rendszer. A ké­szülő törvényben először is tisz­tázni kell, hogy mi legyen állami és mi önkormányzati feladat. Ezt meg kell osztani, határozottan el kell különíteni, s a finanszíro­zást is aszerint kell szabályozni. Kiszámíthatóvá kell tehát tenni az önkormányzatok életét. A má­sik fontos lépés lehet a kormány­zati kontroll bevezetése. Azt gon­dolom, hogy a mindenkori kor­mánynak erőteljesebb ráhatás­sal kell lennie az önkormányzat­okra. Ez jelenthet akár gazdasági kontrollt is, hiszen lát­hattuk az elmúlt években, hogy jó néhány önkormányzat került a szakadék szélére meggondo­latlan gazdálkodása miatt. Fon­tos azonban, hogy ne tegyük ez­által még bonyolultabbá, kezel­hetetlenné a rendszert.- Mi lesz ezekkel a nagymér­tékben eladósodott önkormány­zatokkal?- Úgy gondolom, meg kell vizsgálni a lehetőségeket az ön- kormányzatok anyagi helyzeté­nek rendbetételére. S onnantól kezdve oda kell figyelni arra is, ki, mire, hogyan vesz fel és mennyi hitelt stb.- A kistelepülésekkel kapcsolat­ban felmerült, hogy nem lesz önál­ló polgármesteri hivataluk Ez itt Nógrádban is sok falvai érint S a visszajelzésekből úgy tűnik, az érintettek nem igazán támogatják a készülő tervezet ezen részét..- Mint említettem, most zajla­nak az egyes önkormányzati szövetségekkel az egyeztetések. A most ismert munkaanyag en­nek függvényében változhat. A mostani tervezet azt sugallja, hogy a körjegyzőségekhez ha­sonlóan összevonhatók a hivata­lok is. Az ügyfelek ebből semmit sem éreznének, hiszen nekik nem kellene máshová menniük ügyeiket intézni. Inkább úgy mondanám, hogy ebben az eset­ben az „ügy vándorol”, hogy vé­gül, amikor elkészült, visszajus­son a kérelmezőhöz.- Az is „slágertéma” jelenleg, hogy a kormány „hadát üzent” a nyugdíjasoknak. Mi a helyzet ez­zel a szintén emberek millióit érintő témával?- Nem a nyugdíjrendszer egé­széről van ez esetben szó, hanem a rokkant, a korengedményes és a korkedvezményes nyugdíjak­ról. Ez a kérdés két irányból is megközelíthető. Egyrészt a Bün­tető törvénykönyv módosítása ap­ropóján, másrészt a még hatályos Alkotmány módosításának okán. A Btk. mostani módosítása arról szól, hogy rendet kell tenni a je­lenleg visszaélésekre okot adó szabályozások között, illetve ép­pen a szabályozatlanságok miatt megtalált kiskapukat be kell zár­ni. Gondolok itt a táppénzcsalá­sok megakadályozására, a jogta­lanul felvett segélyekre és rok­kantnyugdíjak rendszerének, kérdéseinek felülvizsgálatára. Ez a rendszer nagyon keményen fe­lülvizsgálatra szorul és ennek a kormány elkötelezettje. Azt gon­dolom, hogy ezt minden jóérzésű ember támogatja. A rokkantnyugdíj felülvizsgá­latával nem azokról az emberek­ről van szó, akik sajnos valóban rokkantak és jogosan kapják az ellátást. Inkább azt lehet mon­dani, hogy ez az ő védelmükben történik. Továbbá úgy gondolom, hogy ezen túl még védelmezzük ezzel a döntéssel azokat a kis­nyugdíjasokat is, akiknek lehet, hogy amiatt kerül kevesebb a pénztárcájukba, mert aránytala­nul nagy szeletet vesz ki a jogo­sulatlan rokkantnyugdíj a nyug­díjkasszából. Másrészt rendet kell tenni a tekintetben is, hogy mi a nyug­díj és mi a szociális ellátás. Ab­ban gondolkodunk, hogy aki el­érte a nyugdíjkorhatárt, az le­gyen nyugdíjas. Ha pedig valaki rokkantellátásra jogosult, a neki járó támogatás ne a nyugdíjkasz- szát csökkentse, hanem kerül­jön át a szociális ellátásba.- Mi a tervük a korkedvezmé­nyes nyugdíjjal?- Ezt a területet is felül kíván­juk vizsgálni. Ez főleg a rendvé­delmi szervek dolgozóit érinti, ahol idáig 38-40 éves fiatalembe­rek vonulhattak nyugállomány­ba. El kell ismerni, hogy ezek az emberek keményen dolgoztak, s a szolgálatban töltött 15-20 év alatt akár ki is éghettek idegölő, embert próbáló munkájukban. Mégis gyakran tapasztalható, hogy nem otthon pihennek nyugdíjas éveikben, hanem leg­többjük elhelyezkedik különbö­ző őrző-védő cégnél. Be kell lát­ni, hogy rájuk ott van szükség a közrendvédelemben, hogy ta­pasztalataikat átadhassák a fia­taloknak. Mert az ő tapasztalata­ik így elvesznek, vagy a magán- szektorban hasznosulnak. Ott pedig más munkanélkülieknek lehetne lehetősége munkához jutni. Ez nem hadüzenet a nyug­díjasok ellen, hanem ezek az igazságosság, a rend felé törek­vésnek a lépései.- A Megyei Jogú Városok Köz­gyűlésének ülésén tárgyalják a helyi tömegközlekedés ügyét is. Milyen apropóból került a téma napirendre?- A Volán társaságok számos többletfeladatot kaptak az elmúlt években a kedvezményezető kör bővítésével. Egyre többen utaznak ingyen vagy kedvezményesen, s közben a társaságnak járó támo­gatás csak csökkent Az ebből fa­kadó hiányt a Volán az önkor­mányzatokon kéri számon annak ellenére, hogy komoly támogatást adunk nekik. Salgótarján önkor­mányzata 50 millió forint körüli összeget évente, amely alapján le tud hívni a Nógrád Volán további közel 50 millió forintot az államtól támogatásként A szövetség előze­tesen megfogalmazott álláspontjá­ban több irányban kérünk egyez­tetést Az egyik, hogy átvesszük a szolgáltatást és azzal végeztetjük a feladatot, aki olcsóbban tudja el­végezni. A másik, hogy a kormány vizsgálja felül a kedvezmények kö­rét, készüljenek számítások e te­kintetben is. Föl fogjuk hívni a közlekedési államtitkár figyelmét arra is, amit már az előző kormány idején is megtettünk, hogy tekintsék át a budapesti és a vidéki városok kö­zötti támogatási aránytalanságo­kat A BKV ugyanis az állami tá­mogatások 92 százalékát kapja, s a fennmaradó nyolc százalékon osztozik az összes többi, helyi tö­megközlekedést fenntartó város. Ez bizony igazságtalan és elgon­dolkodtató, s bízom benne, hogy e tekintetben is nyitott fülekre talá­lunk majd és hamarosan megtör­ténik a támogatási rendszer átala­kítása. Tehát átalakulás előtt áll az ország, s hiszem, hogy ennek az átalakulásnak az esetleges érdek- sérelmeken túl az előremutató mi­voltát előbb-utóbb mindenki a sa­ját bőrén tapasztalja majd.

Next

/
Oldalképek
Tartalom