Nógrád Megyei Hírlap, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

2011-02-24 / 46. szám

4 2011. FEBRUÁR 24., CSÜTÖRTÖK Ősztől ápolókat, szociális munkásokat képeznek Sz. A. Balassagyarmat a Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Isko­la - mint azt már megszokhat­tuk - ismét bővíti képzési pro­filját. A megújulásra mindig kész intézmény igazgatóját, Meló Ferencet az OKI-s képzés­ben bekövetkező változásokról kérdeztük.- Milyenek a tapasztalatok a felnőttoktatás területén?- A múlt tanévben indítottuk be a felsőfokú OKJ-s oktatást a környezetvédelem, az idegenfor­galom és az idegen nyelvi titkár képzés területén. Rendkívül kedvezőek a tapasztalataink, mi­vel egy korszerű képzési formát sikerült megvalósítanunk. Ba­lassagyarmaton és környékén lehetőség nyílt arra, hogy a gyöngyösi Károly Róbert Főisko­ÉSZAK-, KÖZÉP- ÉS NYUGAT-NÓGRÁD Mek> Ferenc Iával gyümölcsöző együttműkö­dést alakítsunk ki. Ennek jegyé­ben az OKI-s képzés bővítését ja­vasoltam a tantestületnek. Kife­jezetten esti képzésben gondol­kodunk, hiszen tanteremhiány­nyal küzdünk.- Tanteremhiánya mai demog­ráfiai helyzetben?- Igen, várhatóan a nappali képzésünkben tanulócsoport­bővüléssel kell számolnunk szeptembertől. Valóban nagy do­log ez ma, amikor tanulóhiány­nyal küszködnek az iskolák. Hozzánk örvendetesen sokan je­lentkeznek. Tehát a tantermi gondok miatt bővítjük esti tago­zat formájában az OKJ-s képzést. Az 54-es azonosítószámú ápoló­képzést vezetnénk be, amely há­roméves, és feltétele az, hogy a jelentkező érettségi bizonyít­vánnyal rendelkezzen. Szeret­nénk együttműködni a balassa­gyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézettel, hi­szen képzésünk enyhítené a vá­ros intézményeinek munkaerő­gazdálkodási gondjait, s egyben munkahelyteremtő is lenne a kezdeményezésünk. Szeretném megnyerni a kórház dolgozóit, orvosokat, főnővéreket, hogy tartsanak órákat nálunk. A gya­korlati képzés helyszíne is a ba­lassagyarmati kórház lenne. Re­mélem, az intézmény partner lesz a projekt megvalósításában.- Bővül-e még mással is az ok­tatási paletta?- Igen, a 33-as azonosítószá­mú, kétéves szociális gondozó- és ápolóképzést is meg kívánjuk honosítani esti tagozaton. Ide ál­talános iskolát és tizedik osztályt végzettek jelentkezhetnek. A képzésben az elmélet aránya hat­van, a gyakorlaté negyven szá­zalékos. Ajánljuk mindazoknak, akik elhivatottságot éreznek a szociális munka iránt és elhe­lyezkedési gondokkal küzdenek. Mindkét képzésünket 2011. szeptemberétől szeretnénk bein­dítani, a fenntartó, dr. Beer Mik­lós megyés püspök teljes támo­gatásával. Ő a püspöki konferen­cián belül az egészségügyi pasztoráció elnöke. Úgy érzem, a terveink egybecsengnek a kato­likus egyház szellemiségével is. Emberként, emberekkel, az emberekért Tisztújító közgyűlés a „Sréterben” Mielőtt elkezdődött az „elszámolás” a 2010-es esztendővel „történeti filmbemu­tatót” tekinthettek meg a Sréter Ferenc Népfőiskolái Egyesület tagjai arról, mer­re jártak, mit csináltak. Majd a Liszt Fe­renc kamarakórus tagjai jöttek - Guthy Éva karnagy vezetésével - tavaszváró- tavaszhozó dalukkal, amelyet még több is követett, köszöntve a közgyűlés résztve­vőit, vendégeit. Nagy Ferencné, az egyesület elnöke fő céljuknak a helyi, a kistérségi, a regioná­lis szerveződés segítését, a tagok érdekei­nek képviseletét mondta beszámolójában. E célok következetes megvalósítását szol­gálták az elmúlt évi sokszínű, tartalmas programok is. A 15 esztendős idősek nép­főiskoláját nemzedékek népfőiskolájává szélesítették, helyet adva az előadásokon a tanulni vágyó, fiatal korosztálynak. A ta­nulásra, a rendszeresen szervezett képzé­sekre, tanfolyamokra egyébként is nagy gondot fordítanak. Nem véletlenül. Az el­sajátított ismeretek a munkájukban ka­matoznak. Országosan is egyedülálló kezdeménye­zésük volt 3 éve a szeretetnap Salgótar­jánban, amelynek sokszínű programjában minden a szeretetről, a tiszteletről, a fele­lősségről szólt most is. „Összehozták” a csengő hangú énekesek találkozóját, a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Szövetségé­vel együttműködve a vers- és prózamon­dók, valamint a dalosok megyei és régiós „vetélkedését” és „ott voltak ” a Nyugdíja­sok Nógrád Megyei Képviselete hagyomá­nyos idősek világnapja gálaműsorában. Képzőművészeti kiállítások sorozatát szer­vezték az elmúlt évben is, amely kiegé­szült az egyesület hímzőkörének tagjai leg­szebb munkáival. Kirándulásaikon szép helyeket kerestek meg és mozdultak arra is, ha bajt láttak: gyűjtöttek az árvíz és a vörösiszap károsultjainak. Az elnök asszony külön kiemelte kap­csolatrendszerüket, amelyet hosszú évek tudatos munkájával alakítottak ki, erősítet­tek. Közel 80 civil szervezettel van mun­kakapcsolatuk Salgótarjánban, a megye kistérségeiben, a regionális és országos szervezetekkel. Több szervezettel, intéz­ménnyel kötöttek tartós, vagy egy-egy program megvalósításához együttműkö­dési megállapodást. Tudatos volt és min­den összejövetellel, rendezvénnyel erősö­dött a közösség. Jól együtt vannak és min­den évben gyarapodik az egyesület létszá­ma, ma már több mint 90 egyesületi tagot számlálnak. S az is figyelemreméltó, hogy működésükhöz alapvetően pályázatokból, megfelelő anyagi alapot teremtettek. Az el­múlt évben - ahogy Dudás Pálné gazdasá­gi vezető elmondotta - közel 1,2 millió fo­rinttal gazdálkodtak. A vitában részt vevők, így Tőzsér Istvánná, Filepi Ferenc, Báthi Jánosné, elis­meréssel szóltak az egyesület tevékenysé­géről, hangsúlyozva, hogy jól érzik magu­kat a közösségben. Elismeréssel illette az egyesület munkáját dr. Horváth Emilné, a velük együttműködő Belszervi Betegek Salgótarjáni Egyesületének elnöke is. Dr. Diósiné Taracsák Judit, a Salgótarjáni Civü Kerekasztal elnöke azt erősítette: a Sréter jelentős szerepet tölt be a város életében, értéket adnak lakóinak. Sikeresnek mond­ta a fiatalok bevonását az egyesületi mun­kába. Szendrődi György, a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Szövetségének elnöke a közös rendezvények tapasztalatairól és az idei programjaikról szólt. A közgyűlésen újjáválasztották az egye­sület elnökségét. Az elnök ismét Nagy Ferencné lett, az elnökség tagjai pedig Du­dás Pálné, Lantos Klára, Szabados Istvánná és Szeles Gyuláné. A 3 tagú ellen­őrző bizottság elnökének Berta Gyulánét választották. Ami a 2011-es egyesületi programot ille­ti, tovább folytatják az eddig jól bevált ren­dezvényeket, így a nemzedékek népfőisko­láját, a szeretetnapot, a szakmai utakat, ki­rándulásokat Az idei év a család éve, ezért munkájukban külön gondot fordítanak az ideális családmodell bemutatására, bevon­va ebbe a város óvodásait iskolásaita szü­lőket A NYOSZ-al együttműködve szerve­zik a megyei, a régiós vers- a prózamondó- és a dalos válogatókat Részt vesznek és ma­guk is szerveznek képzéseket Ahogy Nagy Ferencné mondta: igyekszenek megőrizni tevékenységük eddigi színvonalát Arra tö­rekszenek, hogy terveik emberként embe­rekkel, az emberekért valósuljanak meg. A teremben egy kicsiny szekrényen mécsvilág fénylett. Azokra emlékeztek, akik már eltávoztak körükből.-Mg­Bállá Mihály: Nehéz lesz megvédeni az EU-t az észak-afrikai válság hatásaitól Az energiahordozók, ezen belül az üzemanyagok árá­ban vélhetően Európába és Magyarországra is begyű­rűznek majd az észak-afrikai válság hatásai - mondta Bállá Mihály, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában szerda reggel. A politikus másik fő prob­lémának a térségből esetlegesen meginduló mene­külthullámot nevezte. Az EU-nak mindent meg kell tennie azért, hogy fékezze az említett térség válságá­nak unión belüli következményeit, de nehéz lesz ezektől megvédeni a közösség államait - hangzott a beszélgetésben.- Nem tud arról a magyar kül- ügy, hogy magyar állampolgárok Líbiában ragadtak volna, az ottani gazdasági-vállalkozói kör, a cégek, ki tudták hozni munkatársaikat a térségből - nyüatkozta a Duna Te­levízió Hattól nyolcig című műso­rában Bállá Mihály, az Országgyű­lés külügyi bizottságának fideszes elnöke. A politikus azt mondta: tényleg nagy a gond az említett térségben, mi vei az elmúlt egy-két hétben do­minószerű folyamat indult el ott, illetve néhány közel-keleti arab or­szágban.- Az észak-afrikai helyzet előbb- utóbb Magyarországra is hatással lesz, ahogy egész Európában is - mondta Bállá Mihály, az energia­árak lehetséges emelkedését és az esetleges menekülthullámot jelöl­te meg a főbb lehetséges problé­maként. Az olajárban, ezen ke­resztül pedig az üzemanyagok árában előbb-utóbb itthon is meg fog jelenni az észak-afrikai térség problémája - mondta a külügyi politikus, aki emlékeztetett: Olasz­ország felé éppen Líbia az egyik legnagyobb gáz- és kőolajbeszállí­tó. A tegnap esti információk alap­ján pedig csökkent a Líbiából be­szállított energiahordozók mennyisége, a szokott mennyiség tíz százalékára - hangzott el. A másik probléma, hogy egyre több jel utal migrációs hullám el­indulására a válsággal sújtott tér­ségből - hangsúlyozta a külügyi szakember. Tunéziából már elin­dult a vándorlás Olaszország felé, Líbiából Olaszország és Málta fe­lé, Törökország is érintett lehet Az EU déli, mediterrán térségben fek­vő államai közül Spanyolország­tól Görögországig várhatók hason­ló problémák a külügyi politikus szerint Az EU-n belül természetesen az a fő feladat, hogy megtalálják azo­kat a megoldásokat, amelyekkel fékezni lehet a válság ezen követ­kezményeit - tette hozzá Bállá Mi­hály.- Mit tehet Magyarország az EU soros elnökeként - kérdezte a po­litikust a Hattól nyolcig munka­társa.- Egyrészt folyamatosan egyez­tetni kell, másrészt folyamatosan figyelemmel kell kísérni az ese­ményeket, hiszen több országban egyfajta forradalmi hangulatban talán jelentősebb polgárháborús helyzet nélkül lezajlanak az átala­kulási folyamatok - reagált a kül­ügyi bizottság fideszes elnöke. A magyar elnökségnek külön is fel­adata segítem az EU külügyi főbiz­tosának munkáját az egyezteté­sekben, a több helyszínes tárgya­lások, látogatások során. Ezen túl védelmi kérdésekben lehet beszél­ni a „hogyan továbbról”, hiszen a válsággal érintett mediterrán tér­ség az unió szomszédja a tengeri határok mentén - mondta Bállá Mihály, hozzátéve: nagyon nehéz feladat lesz megvédem az EU-t ezektől a külső hatásoktól. FORRÁS: DUNA TELEVÍZIÓ Húszéves az egyesület Hollókő. Fennállásának husza­dik évfordulóját ünnepelte a közelmúltban a hollókői pol­gárőr- és önkéntes tűzoltó-egye­sület. Az ünnepi rendezvényen Szabó Endre elnök beszámolt az elmúlt év tevékenységéről, majd Mikula József alelnök szólt a tűzoltói munkáról. Ezt követően baráti beszélgetés kezdődött, majd az ünnepi tor­tát ízlelték meg az egyesület tagjai. Kisbusszal vitték a lopott fémajtókat Buják. Lakossági bejelentés alapján ellenőriztek egy kis­buszt a pásztói rendőrkapi­tányság járőrei pár napja, Bu­ják külterületén. A jármű át­vizsgálása során két darab, fémből készült ajtót foglaltak le az egyenruhások. Mint ki­derült, a kocsiban utazó két személy a község határában lévő gazdasági épületről tulaj­donította el az ajtókat, ame­lyeket éppen eladásra szállí­tottak. Az elfogott 58 és 19 éves bujáki férfiak a bűncselekmény elkövetését a helyszínen elis­merték. A nyomozók lopás megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. A hatóság az ügyben bíró­ság elé állítást kezdeményezett. A lefoglalt fémajtókat - ame­lyek mintegy hetvenezer forint értéket képviseltek - a rendőr­ség visszaadta a gazdasági épü­let tulajdonosának. Edit néni könyvespolca Salgótarján, a farsang jegyében tartandó, vidám felolvasó dél­előttre várja a gyerekeket a Ba­lassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet gyer­mekrészlege február 26-án szombaton 10 órára. Közremű­ködik P. Kemer Edit előadómű­vész, a maszkok, álarcok készí­tésében Ispán Marianna óvoda- pedagógus segít majd a kicsik­nek. Jó buli volt... Nógrádsáp. A községi nagycsalá­dosok egyesülete szervezésében jó hangulatú farsangi bált tartot­tak pár napja a kultúrházban. A köszöntő után a jelmezbe öltö­zött gyerekekkel körtáncot jár­tak a szervezők, a folytatásban pedig karaoké és páros tánc volt Fokozta a jó hangulatot a vendégfellépők - az MC Haver és Tekknő - produkciója: a kö­zönség velük együtt énekelt. A gyerekek örömére ezután a tom­bolahúzás következett. Tankonyha finisben Egytlázasgerge. Befejezéséhez közeledik a Szent József Katoli­kus Szakiskola és Speciális Szakiskola új tankonyhájának építése. A fejlesztés pályázati támogatással valósul meg, az átadás - más ünnepekkel egy­bekötve - a tervek szerint ápri­lisban lesz. Szerkesztőségünk számítógépeit az smart security védi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom