Nógrád Megyei Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 228-252. szám)
2010-10-16 / 241. szám
2010. OKTÓBER 16., SZOMBAT 3 NÓGRÁD MEGYE Szászországban jártak Cs.E. Salgótarján-Chemnitz. Kereskedelmi és vendéglátói szakmai gyakorlat okán, mintegy három hetet töltött el a Táncsics Mihály Közgazdasági, Ügyviteli, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola 17 diákja és két kísérő tanára Szászország harmadik legnépesebb városában, Chemnitzben, még augusztusban. A pályázati forrásból megvalósult tanulmányút elsődleges célja volt, hogy a keris fiatalok valódi kereskedelmi és vendéglátói egységekben folytassanak gyakorlatot és persze a német nyelvet is gyakorolják. A kerisek különböző munkahelyeken: nagy élelmiszer- és műszaki áruházakban, ruházati üzletekben és vendéglátóegységekben ismerkedhettek meg a német munkamorállal. Négyen szakácsként tevékenykedtek, egy diák pedig felszolgálóként szerzett gyakorlatot. Az egész napos munka után este persze szabadidős programokból sem volt hiány: a gyakornokok megismerkedtek Drezdával és Lipcsével, a magyar esten pedig bemutatták iskolájukat, a megyeszékhelyet és természetesen Nógrád megyét is. A táborhelyen sportolásra és játékra egyaránt nyílt lehetőség, az internetnek köszönhetően bármikor adhattak magukról hírt az itthoni családtagoknak, barátoknak. A külföldi gyakorlatszerzéssel kapcsolatban a diákok csupa jó dolgokat soroltak fel, munkájuk elismeréseként - kísérőikkel együtt - Europass bizonyítványt is kaptak. Gyökeret eresztett a „Margaréta” a vörösiszap ellen A zenés műsor is a program része volt (Folytatás az 1. oldalról.) A pénzügyi vállalat csapatépítésen részt vevő kollégái pénzadományt adtak, s egy értékes kertészeti munkagépet és több számítógépet is ajándékoztak az intézménynek. Segédkeztek továbbá egy tanulószoba kialakításában is.- A felsó'petényi kastélyból történő kiköltözés időszerű és indokolt volt, mivel az épület állaga folyamatosan romlott, a fenntartási költségek pedig magasak voltak. Az új, családias környezet azonban kiváló helyszínt biztosít a gyermekek személyiség-fejlődéséhez. A gyerekek nevében ezúton is szeretnénk megköszönni Nógrád megye önkormányzatának a támogatást és a Megyei Gyermekvédelmi Központ munkatársainak, a kivitelezésben részt vevő szakembereknek és a Provident lelkes munkatársaiúak az áldozatos munkát - mondta Partos Gábor, a „Margaréta” Gyermekotthon igazgatója. A Megyei Gyermekvédelmi Központvezetője, Fülöpné Gálik Erika úgy fogalmazott: folyamatosan szépül az épület, he■ Az új. családias környezet kiváló helyszínt biztosít a gyermekek személyiség-fejlődéséhez. lyükre kerültek a bútorok, használati tárgyak, de hogy valódi otthonná váljon, azért a gyerekeknek is sokat kell tenni. Például azzal, hogy vigyáznak az épületre, s szeretik a közösségüket. Kiemelte: a szátoki kúria - amely volt nevelőotthon, általános iskola, diákotthon, vagy gyermekotthon - ötvenkét éve hosszabb vagy rövidebb időre mindig is gyermekek otthona volt Az ünnepség végén a gyerekek műsorral kedveskedtek a jelenlévőknek, akiket egy-egy saját kezűleg készített - margarétát ábrázoló - kulcstartóval is megleptek. Salgótarján-Devecser-Kolontár. Megyénk többi segélyszervezetéhez hasonlatosan a Központi Különleges Mentőszolgálat (KKM) munkatársai is összefogtak, s a közelmúltban történt iszapkatasztrófa helyszínére siettek. Lapunk érdeklődésére Manga Mihály mentési vezető elmondta két okból: elsősegély- és lelki segítségnyújtás miatt hívták őket a helyszínre:- Különleges eszközeinket bevetve, öten, négy napon keresztül dolgoztunk a vörösiszap sújtotta településeken. Főként a pánik elhárításában és a helyreállításban vettük ki a részünket. A szlovák szakértői bizottságtól - akikkel eddig is jó kapcsolatot ápoltunk - és ebből az egész helyzetből próbáltunk tanulni, segítettünk a helyieknek s egyben tapasztalatot is gyűjtöttünk - tudatta. Mozihétvégék Salgótarján. A „Derült égből fasírt” című animációs filmet tekinthetik meg a mozihétvégék programsorozat keretein belül azok az érdeklődők, akik ellátogatnak a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézetbe október 16-án, szombaton 10 órára. Az ingyenes filmvetítésre - amelynek a gyermek- részleg ad otthont - az intézmény munkatársai minden érdeklődőt szeretettel várnak! VÁLASZTÁS 2010. - Nógrád megyei végeredmények III. rész DOROGHÁZA Csósza Tibor (370) Juriga György Ödönné (38) Polgármesterjelöltek: Deme Attila (111) Kovács Krisztián (40) Bondor Ágnes (144) Kulman József (218) Kovács Tibor (39) Farkasházy András (254) Lukács Béla (244) Kovácsné Freisták Kővári Lászlóné (62) Miklós János Gábor (396) Magdolna (108) Máthé Tibor József (81) Mócher István (299) Thuróczyné Laukó Dr. Pilmayer Nándorné (171) Rados Gábor József (322) Nárcisz Ildikó (101) Képviselőjelöltek: Rigó Dávid (357) Bakos Endre János (92) Tóth László (201) EGYHÁZASGERGE Bakos Gyula (146) Varga Zoltán (262) Polgármesterjelöltek: Bakos Szabolcs (143) Egyed Rezső (239) Balázsi József (75) ECSEG Révay Endre (157) Beregi Jánosné (35) Polgármesterjelöltek: Képviselőjelöltek: Bodorné Hajdú Eszter (56) Darázs János (50) Fenes Endre József (50) Bondor Ágnes (200) Molcsán János (150) Gordos Klára (76) Farkasházy András (294) Moravcsik Ferenc (310) Gordos Tünde (24) Farkasházy Andrásné (227) Képviselőjelöltek: Juhászné Keresztes Ildikó (35) Fodor Dániel (109) Adorján Szilvia Marianna (234) Kazareczki Zoltán (50) Gál István (142) Bagyinszki István (125) Kicsiny Erzsébet (135) Hajdú Ottó (118) Baranyi József (98) Krulikné Bacsa Orsolya (21) Kocsisné Balázs Mónika (102) Baranyi Kálmánné (87) László Endre (81) Kővári Lászlóné (191) Bircsák János (222) Lászlóné Angyal Andrea ' (50) Lengyel Istvánná (152) Darázs Dezső (108) Oláh Andrásné (25) Máthé Tibor József (255) Jaskóné Gajdán Szilvia (125) Oláh István (32) Máthéné Pintér Mónika (65) Dr. Lukáts Tamás Péter (141) Oláh Lajos (33) Mátrainé Kalmár Lilla Molcsán János (171) Romhányi Béláné (81) Andrea (147) Oláh Győzőné (83) Simon Ádám (117) Dr. Pilmayer Nándomé (206) Rácz Dezső (100) Simon Jánosné (33) Pintér Zoltán (278) Stadler Árpád Ferenc (156) Somoskői Zoltánné (112) Sipos László András (124) Szilínyi Ferencné (186) Sztremi Péter (95) Szarvas Viktor (22) Tóth Józsefné (96) Szukán Csaba (117) Szűcs József (136) Zombori Zoltán István (144) Tóth Péter (88) Szűcs Zoltánné (62) Táborita János (79) EGYHÁZASDENGELEG ENDREFALVA Urbán Róbertné (206) Polgármesterjelöltek: Polgármesterjelöltek: Kovács Tibor (45) Csóriné Botyánszki Ágnes (358) DRÉGELYPALÁNK Zsiga Tamás (233) Oláh Zsolt (27) Polgármesterjelöltek: Képviselőjelöltek: Képviselőjelöltek: Adler László (174) Berkes Balázs (166) Csonka Tímea (203) Csósza Béla (124) Berkesné Pernye Éva (98) Danyi Győző (84) Dombai Gábor (465) Bohár Roland (38) Deák Gábor Imre (115) Képviselőjelöltek: Csányi Pál (70) Deák Sándomé (161) Adler László (324) JakusÁrpádné (100) Holecz Sándomé (197) Benkó László (261) Jakus Csaba (64) Homoki Gábor (236) Csósza Béla (309) Jakus Gergely Pál (41) Horváth János (65) Jónás Pál (83) Jónás Róbert (33) Józsa Zoltán (136) Oláh Ottó (62) Oláh Zsolt (14) Oláhné Jónás Gabriella (40) Papp Gábor (258) Puporkáné Jónás Edit (47) ERDŐKÜRT Polgármesterjelöltek: Czeba Zsolt (19) Kaiser János (66) Szebenszkiné Palik Katalin (156) Szlavkovszki Csaba (29) Képviselőjelöltek: Benedekné Budai Júlia (190) Berceli Zsolt (206) Herczeg Anna Erika (192) Korbelyné Virág Julianna (157) ERDŐTARCSA Polgármesterjelöltek: Nagy Attüáné (192) Nyúl András Krisztián (35) Képviselőjelöltek: Bartók Jánosné (97) Kapuszta Lászlóné (105) Kovács Katalin (69) Kunyu Antal (13) Markó Róbertné (162) Mertllk Ferenc (108) Szalatnalné Podonyi Mária (169) ÉRSEKVADKERT Polgármesterj elölt: Dr. Kovácsné Nagy Mária (877) Képviselőjelöltek: Barák Barna Imre (274) Fábián Attila (632) Hustyava Lászlóné (293) Dr. Kovács János (671) Molnár János (601) Ősziné Kaba Mária Lívia (529) Pistyúr Zoltánné (233) Szabó János (510) Terenyei Lászlóné (114) Valent József (595) ETES Polgármesterjelöltek: Lénáit Dezső (349) Tóth Sándor (149) Képviselőjelöltek: Balázs Nándomé (190) Dénes Sándor Miklós (158) Fodor Nándor (214) Juhászné Romasz Rozália (82) Kovács Mária Erika (160) Lantos József (324) Márton Sándor (153) Máté Edina (149) Máté Ferenc Józsefné (95) Máté István (233) Mravcsik József (175) Pintér Tamás (165) Szűcsné Mátrai Éva (284) FELSOPETENY Polgármesterjelöltek: Fedor István (134) Körösi László (16) Papp Éva (57) Petényiné Huszár Judit (133) Képviselőjelöltek: Benyusovics Ervin (160) Fedor István (142) Gálik András (120) Körösi László (48) Laczkovszki Pál (58) Laczkovszki Pálné (47) Németh István (128) Pápainé Laczkovszki Zsuzsanna (44) Petényiné Huszár Judit (170) Rodák Tamás (258) FELSŐTOLD Polgármesterjelölt: Nagyváradi István (79) Képviselőjelöltek: Berzák Gyula (50) Buócz Gábor (32) Hucskó Roland (46) Klátyik Róbert (39) Szakai Tibor (39) GALGAGUTA Polgármesterjelöltek: Kiss Lajos (80) Molcsányi Éva (55) Orgoványi László (157) Képviselőjelöltek: Antalics Gergely (74) Antalics Zsolt (136) Imró Jánosné (177) Kumich Mihály (120) Nagy Jenő (165) Pleva Norbert (177) Sebjánné Glózik Andrea Enikő (113) Varga Csaba (79)