Nógrád Megyei Hírlap, 2010. május (21. évfolyam, 100-123. szám)

2010-05-27 / 121. szám

2010. MÁJUS 28., PÉNTEK ELE TM A borsóhéj is jó ízt ad az ételnek gurul a borsó Frissen fejtve azonnal, fagyasztva még jövőre is fogyasztható A borsó az egyik legősibb kultúrnövény, régészeti leletek szerint már Krisz­tus előtt 6000 évvel is termesztették. Több mint 250 fajtája létezik. AS-összeállítás Különösen kalciumgazdag zöld­ség, 10 dekája 300 mg-ot tartal­maz. A sok fehérjét tartalmazó zöldségben bőven van még mag­nézium, foszfor, vas és lecitin. Ugyanakkor csak 81 kcal az energiatartalma. Bár ezerféle - mélyhűtött, üve­ges és konzerv - zöldborsó sora­kozik egész évben a boltok hű­tőiben és polcain, még sincs jobb a frissen szedett zöldborsóból készült levesnél, főzeléknél. A cukorborsónak nevezett fajta hü­velyestől fogyasztható, a kifejtő- és a velőborsó hüvelyét jól meg­mosva belefőzhetjük a levesbe. Tálalás előtt dobjuk ki belőle. A borsószemekkel együtt jól mély- hűthető is. A friss zöldborsó igen rövid ideig tartható el. Néhány napig héjában, hűtőszekrényben eláll, de tisztítva jól fagyasztható is. Töltött borjúszegy HOZZÁVALÓK 4 FŐRE: 1,5 kg zöldborsó, 80 dkg borjúszegy, 20 dkg darált borjúhús, 5 tojás, 1 gerezd fokhagyma, 3 szál újhagyma, 1 cs. finom­ra vágott petrezselyem, 2 ek. reszelt parmezán sajt, 4 ek. olaj, 1 dl száraz fehérbor, 2 dl húsleves, kockából, só, őrölt bors ELKÉSZÍTÉS: 1. A borjúszegyet szúrja fel, mossa meg, kívül-belül törölje szárazra. 4 tojást főzzön ke­ményre. A fokhagymát és az újhagymát tisztítsa meg, vágja apróra. 2. A darált borjúhúst keverje össze a hagymával, a fokhagy­mával, a maradék tojással, a sajttal, a petrezselyemmel, a kifejtett zöldborsó kb. negyed­részével. Sózza, borsozza és töltse az előkészített borjú­szegybe. Nyomkodja bele a főtt tojásokat, a nyílást hústűvel tűzze össze. A húst sózza, bor­sozza. 3. Az olajat forrósítsa fel, a húst minden oldalát hirtelen pirítsa meg, öntse fel a borral meg a húslevessel, és lefedve, kis lángon főzze kb. 1 órán át Ezután szórja köré a maradék kifejtett zöldborsót, és együtt párolja teljesen puhára. A kész húst pihentesse, tálaláskor szeletelje, a borsóval kínálja. Borsóropogós HOZZÁVALÓK 4 FŐRE: 80 dkg zöldborsó, 10 dkg gépsonka, 1 cs. vágott petrezselyem, 2 ek. vaj, 2 ek liszt, 1 tojássár­gája, só, őrölt bors, a paníro­záshoz: 10 dkg liszt, 2 tojás, 10 dkg zsemlemorzsa, a sütés­hez: bő olaj ELKÉSZÍTÉS: 1. A kifejtett zöldborsót enyhén sós vízben főzze meg, szűrje le, a levét tegye félre. A sonkát vágja apróra. 2. Mélyebb serpenyőben, a fel- forrósított vajon a liszttel készít­sen világos rántást. Engedje fel kb. 4 dl borsófőzőlével. Habve­rővel keverje simára, majd las­sú tűzön főzze sűrűre, amíg el­válik az edény falától Ekkor adja hozzá a borsót, a sonkát, a petrezselymet, sózza, borsoz­za, majd jól keverje össze a to­jássárgájával 3. A masszát lisztezett deszkán formázza henger alakúra, majd vágja 5-6 cm-es darabokra. A lisztbe, a felvert tojásba és a zsemlemorzsába forgatva paní- rozza, és bő, forró olajban 5-6 perc alatt süsse aranysárgám. Szedje papír törlőkendőre, hogy felszívja a felesleges olajat. Tej- ßllel vagy sajtmártással tálalja. Jogtiurtos zöldborsósaláta négy éhes személyre HOZZÁVALÓK 4 FŐRE: 1 kg zöld­borsó, 2 alma, 1 banán, 2 dl joghurt, 1 citrom leve, 1 tk. cu­kor, só, őrölt fehér bors ELKÉSZÍTÉS: 1. A borsót fejtse ki, mossa meg, majd enyhén sós vízben 15-20 perc alatt főzze meg. Cse­pegtesse le, hagyja kihűlni 2. A megmosott alma magházát távolítsa el, a gyü­mölcsöt vágja gyufaszálnyi csí­kokra. A meghámozott banánt vágja karikákm. A joghurthoz adja hozzá a citromlével a cuk- mt, csipet sót és borsot, és jól keverje össze, azonnal forgassa bele az almát meg a banánt, hogy ne bámuljanak meg. Adja hozzá a kihűlt borsót is, és leta­karva tegye 2 órára a hűtőszek­rénybe, csak utána tálalja. Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTO & MOTOR SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG ► PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Gyümölcsös sütemények egész nyárra - különszám nyakunkon a gyümölcssze- zon! És milyen finom mind valamilyen süteményben. A KISKEGYED KONYHÁJA sütőiskola különszáma kezdőknek is, haladónak is remek recepteket és hasz­nos tanácsokat kínál. Blansírozott zöldségeket gyííjtsünk a fagyasztóba A fokozatosan piacra kerü­lő tavaszi zöldségek már gyűjthetők télre a mélyhű­tőben. Tisztítás után rövid ideig - mintegy kettő-négy percig - főzze vagy gőzölje, majd pedig hideg vízzel azonnal hűtse, hogy ne fő­jön belül sem tovább. Cse­pegtesse le, szárítsa meg, majd adagonként csomagol­va, címkézve tegye a fa­gyasztóba. Öröm lesz majd elővenni a vitaminbombát. A kaprttól savanykásan pikánssá válnak a fogások a Kapri Magyarországon ecetes-sós lében kapható. A savanykás zamatú bogyókat salátához, sokféle mártáshoz használják. Tésztaételek íze­sítésére elsősorban az olasz konyha kedveli, de mind gyakrabban használják a magyar háziasszonyok is. Az allergiást zöld füzet segíti a polcnál antitestek A felhasznált alapanyagokat ellenőrizni kell a csomagoláson A fejlett országokban az embe­rek nagyjából öt százaléka aller­giás valamilyen ételre. És rend­szerint nem is valami különle­gességre, hanem alapvető élel­miszerekre - tejre, lisztre, tojás­ra, halra - reagálnak tévesen. A szervezet védekezőrendszere egyszer csak megzavarodik, és többé nem tudja megkülönböz­tetni az ártalmatlant a károstól. Antitesteket termel ellenük, mintha ezeknek az élelmisze­reknek a fehérjéi vírusok vagy baktériumok lennének. Sokan kényeskedésnek tart­ják az allergiát. Holott a tünetek az egyszerű csalánkiütéstől a né­hány percen belül bekövetkező fulladásig terjednek. Az allergé­nek emésztőrendszeri gondokat, hányást, hasmenést vagy szék­rekedést, bőr- és légúti tünete­ket, kiütést, szénanáthát, köhö­gést okozhatnak. Érdemes megtanulni, mivel helyettesíthetők a megszokott ízek. A felhasznált alapanyago­kat azonban mindig gondosan el­lenőrizni kell! Az Allergia Adat­bank Alapítvány által kiadott zöld füzet azoknak nyújt segítsé­get, akik nehezen igazodnak el a boltok polcain kínált élelmisze­rek között. A füzet a kilenc leg­gyakoribb allergénkomponens- től, illetve intoleranciafaktortól mentes élelmiszerek listáját tar­talmazza. Az alapítvány telefon­száma: 06-1-486-4826. ■ Tehéntej helyett jó a mogyoróital Mivel helyettesíthetők?- Fontosabb tudnivalók tehéntej: Laktózmentes növé­nyi italokkal rizs-, zab-, szója-, mandula- vagy mogyoróitallal Ezek kissé édeskések, ezért az ételt erősebben kell sózni TEJSZÍN, TEJFÖL: Növényi erede­tűfőzőkrémmel amelynek íze, állaga megegyezik a tejszínével tojás: Lenmagpehellyel amit több órára vízbe kell áztatni, majd a kocsonyás masszát sű­rű szitán átpasszírozni. A len­magzselé, amivel vagdaltat, húsgombócot lehet gazdagítani. TOJÁSOS SZÁRAZTÉSZTA: Durum- liszttel készített tésztával helyet­tesíthető, amiben nincs tojás. Közös étkezések, avagy jó emberek kis helyen A családi élet meghitt eseményei közé tartoznak a közös étkezések. Ezért különösen fontos, hogy min­denki kényelmesen elférjen az asz­talnál, ami a hétköznapi életben ál­talában a konyhában vagy kisebb étkezőhelyiségben áll (kivéve az amerikai konyhás megoldásokat). Az asztal méretét legalább a család lét­számához igazítsa. Ha rendszerint csak a szűk família eszik együtt, ám időről időre nagyobb társaság­nak is kell helyet biztosítani, vá­lasszon nagyobbítható asztalt. Kaphatók olyanok, amelyekbe akár több, egyenként 40-45 cen­tis vendéglap is toldható, így mé­Fontos az étkezőasztal fölött a meg­felelő világítás. rete mindig az asztaltársaság nagyságához igazítható. Ha pe­dig sok vendéget vár, szükség esetén átviheti az asztalt a nap­paliba, hogy jobban elférjenek. Az átlagos étkezőszék alapte­rülete 45 x 45 cm, de legalább még 20-30 centivel érdemes számolni minden irányban, hogy kényelmesen megközelíthesse és leülhessen rá. így ha egy 90 cm széles asztal mind­két oldalára ültetni szeretne, leg­alább 220 centis térre lesz szük­sége. Ha az asztalon minden he­lyet elfoglalnak a terítékek, cél­szerű kisebb, tálalóasztalról is gondoskodni. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom