Nógrád Megyei Hírlap, 2010. május (21. évfolyam, 100-123. szám)
2010-05-27 / 121. szám
KOZELET „A Bajnai-kormány elvégezte, amire vállatkozott, és emelt fővel, büszkén búcsúzik’ - mondta Szollár Domokos kormányszóvivő az utolsó tájékoztatón. Leszögezte: visszafordították az országot a szakadék felé vezető útról, megteremtették a gazdasági bővülés feltételeit és a válságkezelő intézkedések sem voltak elviselhetetlenek. i WEB3SB3M Homokzsáksegélyt kap Magyarország összesen 2,12 millió homokzsákot ajánlott fel Magyarországnak az árvíz elleni küzdelemhez Németország, Dánia, Csehország, Hollandia, Ausztria és Horvátország - jelentette be az Európai Bizottság. Az ideiglenes védekezéshez eddig már 3,6 millió homokzsákot használtak el, és a készletek kimerülőben vannak. BKV-ügy: kenőpénzért 120 milliós villa fél áron jutott egy 120 milliós budai ingatlanhoz Sziebert György, a BKV volt jogi igazgatója, mert megvesztegette egy országos kereskedelmi bank és egy ingatlaniroda vezetőjét. Ezzel együtt hat bűncselekmény miatt folyik ellene eljárás. Az ügyészség indítványozta Antal Attila és Szalainé Szilágyi Eleonóra házi őrizetének meghosz- szabbítását. Hivatalosan véget ért a terror elleni háború ÚJ NEMZETBIZTONSÁGI stratégiájában Barack Obama amerikai elnök az al-Kaidát nevezte meg az Egyesült Államok fő ellenségeként, és nem használja a terrorizmus elleni háború kifejezést - közölte a Fehér Ház. Ugyanakkor változatlanul elítélik a terrorhoz folyamodókat. Obama új stratégiát hirdetett Betapasztották a szivárgó olajkutat nehéziszappal sikerült betapasztani az 1500 méteres mélységben szivárgó olajkutat a BP olajtársaságnak a Mexikói-öbölben, így jelenleg nem ömlik az olaj a tengerbe. A szakemberek szerint egyelőre korai sikerről beszélni. A felrobbant kútból öt hete folyik olaj. Gyász: meghalt Furmann Imre elhunyt Furmann Imre, az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnökhelyettese. A jogász végzettségű közéleti személyiség a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója volt. Az emberi jogok rendíthetetlen harcosát, aki költőként is ismert volt, szerdán, életének 59. évében, hosszú betegség után érte a halál. Kormánytervek bizottsági teszten meghallgatások Nem találtak fogást a miniszterjelölteken Réthelyi Miklós antireformot hirdet Oktatás „a szöveges értékelés nagyon fontos, de úgy tűnik, újdonságával nem talált megfelelő helyre az adminisztráció miatt egyébként is túlterhelt pedagógustársadalomban” - fogalmazott az oktatási bizottság előtti miniszteri meghallgatásán Réthelyi Miklós. A leendő nemzeti erőforrás miniszter szerint ezért ismét lehetőséget kell adni a tanároknak a diákok osztályozására. Alsó tagozatban pedig megszüntetné a buktatás szülői beleegyezéshez kötését. Az új tárcavezető tehát eltörölné az MSZP-SZDSZ- kormányok reformjait „szükség van arra, hogy csak emelt szintű érettségivel lehessen bekerülni a támogatott felsőoktatási helyekre" - szögezte Réthelyi Miklós. A felsőoktatási intézmények jelenlegi számát ő is soknak tartja, de munkahelyeket jelentenek, ezért szerinte nem elsődleges cél ezek felszámolása. További tervei: napi egy órában bevezetné a mindennapos testnevelést, megerősítené az egyházi oktatási intézményeket, és rugalmasabb finanszírozást vezetne be a közoktatásban. Megígérte, hogy áttekinti a kistelepülési iskolabezárásokat és lehetőség szerint újból megnyitja azokat. Újabb bizonyítványt állított ki magáról a magyar igazságszolgáltatás, ezúttal a Kulcsár-ügy kapcsán. Ahogyan arra számítani lehetett, a Fővárosi ítélőtábla tegnap hatályon kívül helyezte az elsőfokú döntést és új eljárásra utasított. Egyúttal a másodfokú bíróság megszüntette Kulcsár Attila előzetes letartóztatását, és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. így még évekig nem zárulhat le a büntetőeljárás, hiszen az elsőfokú bíróságnak meg kell ismételnie a meglehetősen kiterjedt bizonyítást vagy annak egy részét. Aztán, fellebbezések után, másodfokon folytatódhat a per. Pintér két hét alatt rendet tesz Belügy „A 2006. őszi események kivizsgálásának meg kell történni, mert szerintem is voltak szabálytalanságok” - jelentette ki Pintér Sándor kijelölt belügyminiszter az Ország- gyűlés emberi jogi bizottság előtt Hozzátette: addig azonban, amíg a Balsai István vezette tényfeltáró bizottság nem végez az akkori események feldolgozásával és értékelésével, nem akar állást foglalni a kérdésben. Gergényi Péter volt budapestifőkapitányhoz fűződő viszonyáról Pintér Sándor azt mondta: 30 éve ismeri, többször volt a beosztottja is, ezért nem tudná elfogulatlanul megítélni a munkáját. „Azért célszerű az Alkotmányvédelmi Hivatal (a korábbi Nemzetbiztonsági Hivatal) és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat beillesztése a Belügyminisztériumba, a rendőrség mellé, mert így biztosított lesz, hogy szervezetek átadják az információt egymásnak. Olyan lesz, mint az FBI” - magyarázta. TOVÁBBRA IS TARTOTTA, hogy két hét alatt rendet tesz a közbiztonság terén. Szerinte nincs cigánybűnözés, mert a társadalom alsó tizede azonos módon bűnözik, függetlenül nemzetiségi hovatartozásától. A tegnapi ítélet indoklásakor Lassó Gábor, a tábla eljáró tanácsának elnöke órákon keresztül sorolta a hatályon kívül helyezett elsőfokú ítélet hibáit. Hiányzik az egyes bizonyítékok, vallomások összevetése, ahogy azt sem indokolták meg, mely bizonyítékokat miért fogadott el vagy vetett el a Fővárosi Bíróság. Azt is újra tisztázni kell, hogy sikkasztás vagy csalás történt. Az elsőfokú ítélet 2008-ban született, amelyben Kulcsár Attilát, a K&H Equities egykori igazgatóját nyolc év szabadság- vesztésre és 230 milliós vagyonelkobzásra ítélték a brókercégnél 2003-ban feltárt pénzügyi visszaélések miatt. ■ V. M. Martonyi János tárgyalni is fog Külügy „A kormány egyetlen alkalommal sem fogja szó nélkül hagyni a magyarellenességet” - jelentette ki Martonyi János, a külügyi tárca várományosa az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottsága előtt Szerinte alkotmánysértő a pozsonyi parlament döntése, amely a magyar állampolgárságot kérelmezőket automatikusan megfosztja a szlovák állampolgárságtól. A határon túli magyarok kedvezményes honosításáról szólva Martonyi a meghallgatásán közölte: az elmúlt 90 év történetében szinte példátlan, hogy egy ilyen fontos nemzetpolitikai döntést a hét közül csak egy szomszédos állam kifogásoljon. Szólt arról is, hogy önálló államtitkárság foglalkozik majd a határon túli magyarságot érintő kérdésekkel A közeljövőben pedig tájékoztató kampányt indítanak az állampolgárság felvételének technikai tudnivalóiról azokon a helyeken, ahol jelentős számú magyarság él. Tudni kell: elsősorban Izraelben élnek nagyobb tömegben olyanok, akiknek a felmenői a történelmi Magyarország területén éltek. az európai unió ismét jelezte: nem avatkozhat bele két ország belügyébe. Fazekas Sándor hazait enne Vidékfejlesztés Tragikus képet vázolt a mezőgazdasági bizottságban az agráriumról és a vidéki Magyarországról a vidék- fejlesztési tárca várományosa. Fazekas Sándor ezért legfontosabb célként a vidék népesség- megtartó erejének, versenyképességének növelését nevezte meg, amelyben kulcsfontosságú szerepet játszik a munkahelyteremtés. ugyancsak ismerősként cseng tek a hazai termékek piaci lehetőségeinek erősítésére, a hazai értékesítési láncok kialakítására, a külső piacok megtartására, a mezőgazdasági termékpaletta bővítésére vonatkozó ígéretek, ám a konkrét meg valósítás módjáról nem beszélt a politikus. fő kérdésként a termőföldet nevezte meg, kiemelve: fontos a külföldiek vásárlását korlátozó moratórium meghosszabbítása. Ami a munkahelyteremtést illeti, a családi gazdaságok helyzetbe hozásán túl a közmunka is fontos szerepet kap - emelte ki Fazekas, hozzátéve: vámsa, Karcag annak idején elsőként szabta a segély feltételéül ezt. A közmunkaprogram átalakításának különös apropót ad most a tragikus ár- és belvízhelyzet - hangzott el. Navracsics Tibor új államot álmodik Közigazgatás „A közigazgatás átszervezésénél megyei szinten alapvető kritériumnak kell lennie, hogy a ma átláthatatlan intézményi dzsungel a jövőben egyszerűbb legyen” - magyarázta Navracsics Tibor kijelölt köz- igazgatási és igazságügy-miniszter kinevezése előtti meg hallgatásán az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságában. A Fidesz tervei között szerepel: a kormánytisztviselővé átmin& sítendő köztisztviselőket indoklás nélkül meneszthetnék, ez körülbelül 60 ezer embert érint. Ráadásul nem lesznek védettek a gyesen-gyeden lévő kismamák és a betegállományba került dolgozók sem. Az MSZP tegnap a törvénytervezet felfüg gesztését kérte. „Alapvető célkitűzés a közigazgatás és a politika világának szétválasztása, amelyet azonnal meg kell valósítani” - mondta Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője leszögezte: mindenkinek az az érdeke, hogy a lehető legrátermettebb emberek dolgozzanak a köz- igazgatásban, ezért indokolatlan az is, hogy különböző szabályokkal bebetonozzák a köz- igazgatásban dolgozókat a pozícióikba. A tiltakozó szakszervezetekkel még tartanak az egyeztetések. Kommunikációs hadjárat Szöul és Phenjan között Tízezren tüntettek tegnap Szöulban az észak-koreai kommunista rezsim ellen, miközben nyolc hajóval gyakorlatozott a dél-koreai haditengerészet, hogy az észak-koreai járőrnaszádok és tengeralattjárók támadásaira készüljenek fel. Ez az első déli hadgyakorlat azóta, hogy Szöul nyíltan megvádolta Phenjant egy hajójának elsüllyesztésével. A hajón 46 tengerész halt meg. Észak-Korea felmondta azt az egyezményt, amely megakadályozza a véletlen tengeri ütközeteket a két ország között. Dél-Ko- rea újraindítaná a határ menti propagandaháborút. Az ehhez szükséges hangfalak szétlövését ígérik az északiak. ■ V. M. Kiengedték Kulcsárt, újraindul az ügy ismétlés Bírósági hibák miatt még évekig tarthat a brókerper Kulcsár Attila bilincsben érkezett, de szabadon távozhatott a bíróságról